Fesön vík à la Beyrouth

Újabb női téma. 

Ezennel köszönetet is szeretnék mondani lelkes női olvasótáboromnak, amely igen dicsérő szavakkal illete meg legutóbbi bejegyzéseimet. Nincs mit tagadni: az én agyam is átáll már az ötödik hónapra. Bár még nem tartok a "tütyüri-mütyüri de édes" bili rozsaszín és kék kis ruhák megcsodálásánál (sőt!), de már nem tudnak "úgy" lekötni a korábban kedvelt "komoly" témák. Így hát a mai bejegyzés is könnyed lesz, akárcsak a tavaszi szellő. 

Talán tavaly írhattam a libanoni divattervezőkről: Elie Saab, Zuhair Murad, Nemer Saadé...stb. Meg kell hagyni, hogy igen nagy nevek szerepelnek köztük, akit a divatszakma világa elismer. Engem a divat egyébként érdekel, szeretem nézni a Fashion TV-t (pláne, hogy nemrég tartották meg a világ különböző pontjain a "divat hetét", amin bemutatták az idei tavasz/nyár kollekcióit a nagy neveik. A helyszín: New York, Milano, London, Párizs és Sao Paolo. Moszkva is kezd fel-feltörekedni, de kell még kicsit várnia az elismerést illetően.
Nem tudtam nem felhúzni a szemöldökömet, amikor a netet böngészve meglátom, hogy Bejrútban is lesz "fesön vík"! Jót mosolyogtam ezen. Igyekeznek nagyon utázni (szinte mindenben) a Nyugatot; és van, amiben túl is tesznek rajta bőven! Elismerésem ezért. De amúgy...nem.
Nem véletlenül húztam fel a szemöldökmet a hír olvasatán, hiszen a "szervezés" tipikus helyi ütemben zajlik. Dátum nincs - ergo nem is tudni, hogy ez most milyen típusú bemutató lesz -, vendéglista nincs, de az tuti, hogy a bemutatók után "koktélparti" (csupán háromszor említik meg a programismertetőben) és bármi is történjék, valahol, valamikor, valami lesz.
Vagy nem.
A honlap egyébként igen gyenge. De ez sem meglepő, mert az ilyenekre nemigen adnak a helyiek. Már többször megfigyeltem, hogy olyanokra, mint "szervezés", "pontosság", "rendszerezettség" bizony bagatell fogalmak számukra. Apróság, amire nem érdemes odafigyelni. Minden a látszat, kérem. No meg az információszerzés is szájról-szájra megy. Minek a reklám? Én biztosan nem mennék el egy ilyen divatbemutatóra, mert egyrészt méreg drága lenne a belépő, és valahogy nem szeretem a mesterséges világot. A kétszínűséggel hadilábon állok. Ezért is van itt némi gondom a társadalommal és ebben, meg kell hagyjam őket a hitükben: valóban hasonlítanak az olaszokra. Na, ők is egy szép képmutató társaság! Írhatom, van benne tapasztalatom bőven. Továbbá abban is hasonlít a két nemzet, hogy konyhájuk remek és, hogy a látszatra rendkívül adnak. Túlzottan is az én ízlésemet illetően (nagyon unom az állandó "nem illik" kritikákat). Viszont, az is igaz, hogy az olaszok nemhiába a divatvilág mesterei. Rendkívüli érzékük van a széphez és ez meg is látszik nemcsak a nemzeti örökségükön, hanem a mindennapjaikban is.

Madonna - Reem Acra ruhában

No de, vissza a libanoni divatvilághoz! Elie Saab nevét nagyjábból mindenki ismeri; nem is szeretnék most nagy nevekre kitérni, hanem inkább a kevésbé ismert libanoni tervezőkről szólnék, akikről talán még sose hallottunk. Kezdjük hát a listáta Reem Acra nevével.
Reem Acra Libanonban született és, ahogy rengetegen, az Egyesült Államokba emigrált. Kezdetben esküvői ruhákat tervezett és hamar áttért a nagyestélyikre, illetve a prêt-à-porter-ra. Madonna a 2012-es Golden Globe átadón például egy Acra által tervezett ruhát viselt. A stílust látván azonnal megmondhattam volna, hogy libanoni áll mögötte: csupa flitteres, látványos, extravagáns darab. Meg kell hagyni, hogy szép ruhakölteményei vannak a tervezőnek. Ugyanakkor, amint írtam, igen jellegzetes libanoni stílust képvisel: itt nagyon szeretik a cicomát. Egy ilyen ruhát ne csak Madonnán kepzeljünk el, hanem lehetne egy helyi "high society" (avagy mrattar) nőn is. Imádnak parádézni. Sehol másutt nem láttam annyi flitteres, nagyestélyi ruhát, mint itt. Konkrétan a közelemben van négy ilyen bolt! És akkor mág nem beszéltem azon butikokról, amik a közelünkben lévő ABC bevásárlóközpontban vannak!

Jennifer Lopez
Georges Chakra/Zuhair Murad ruhában

Egy másik kevésbé ismert divattervező a Bejrútban élő Georges Chakra, aki 2001 óta mutatja be állandó jelleggel a kollekcióit a párizsi divathéten. 1985 óta ismeri a divatvilág a nevét és kizárólag haute couture-rel foglalkozik. Ruháit viselte már Rihanna, Beyoncé, Tyra Banks, Jennifer Lopez és sokan mások (itt is jól felimserhető a flitteres-design). Ruhái továbbá még a híres Az ördög Prádát visel c. filmben is láthatóak (nekem az a film nem tetszett).

Utolsónak (bár a lista még hosszú lenne), Nicolas Jebran nevét említeném, akinek a különlegessége az, hogy ő a Közel-Kelet ízlését szolgálja ki elsősorban, a többi, helyi munkatársával ellentétben.
Létezik Bejrútban két szalonja is, de alapvetően az Arab Emirátusokban tartózkodik, ahol igen széles klientúrával rendelkezik. Ezentúl még ő tervezte meg a legújabb MTV 2014 Brit Awards-on fellépő Kate Perry "egyiptomi" ruháját. Igen színes. Nekem személyszerint nagyon tetszenek Jebran ruhái, de amint jellemző az haute couture-re: abszolút hordhatatlanok. Amolyan mesterművek, múzeális értékek. El nem tudom képzelni, hogy milyen alkalomra lehetne felvenni egy "pávaruhát", azt meg már végképp nem, hogy mennyire kényelmetlen lehet! Stílusa ötvözi a modern vonalakat, a keleti jellegzetességet, a színek világát és... az abszolút nőiességet. Az utóbbival viszont meg is válogatja előre a klienseit, hiszen nem mindenki vehetné fel a ruháit. Egy gramm hájjal ne rendelkezzen az illető, ha jót akar magának! Én bevallom, hogy egy-két darabot azért szívesen elfogadnék, pláne azt a narancssárga kabátfazonút, aminek az alja miniszoknyába végződik... mégha nem is állna jól, én is parádéznák benne... itthon.

-
1, A programról "részletesen" itt:
http://www.beirutfashionweek.com/New_Events.html

2, Reem Acra hivatalos honlapja
http://www.reemacra.com/#

3, Georges Chakra kollekciói képekben
http://www.flip-zone.net/georges-chakra

4, Niolas Jebran hivatalos honlapja + képekben
http://www.nicolasjebran.com/

http://www.flip-zone.net/fashion/couture-1/independant-designers/nicolas-jebran-4282

Társadalomkritika

Néha nagyon unom a várost és azt, hogy képtelenség gyalog bárhová is eljutni (hacsak nem öngyilkosságot akarunk elkövetni). Hogy nincs egy park, ahol tudnék sétálni (kívéve az Amerikai Egyetem komplexumát, de az sem nevezhető parknak), netán csak bóklászni a városban anélkül, hogy percenként dudáljon rám egy szakadt, roncs autó, hogy "taxi", illetve, hogy a járdán ne parkoljon cuncimókus böszme mercijével - és mivel csakis ott tud parkolni, én meg nem férek el, ezért az úttesten kell közlekedjek, ahol egyenesen érvénybe lép az első állítás, miszerint öngyilkosságot követek ezzel el. A megoldás: otthon kell maradni.

A hétvégén böngésztem a neten (sikertelenül), hogy mégis hol tudnék sétálni Bejrúton kívül. Rengeteg szállodát dobott ki nekem a keresőprogram, de igazán használható információt aligha. Pedig tudom, hogy lehet kirándulni, hiszen jártunk Giovival mi egy szervezett túracsoporttal, de felhagytunk vele, mert hiába volt a találkozó reggel hétkor, rendszeresen fél tíz körül indultunk el, mert senki nem tartja itt be a megadott időpontokat. És mi ezt (is) nagyon unjuk. Továbbá a csapat elég amatőr társaságból állt, amely ugyanúgy szemetelt a zöldövezetben, hangosan kiabált a barlangban (így megzavarva a denevéreket és egyéb kis élőlényt, ami csak nyugalomra vágyott), hogy a hiányos felszereltségről ne is beszéljek, amivel jelentősen lelassították a kirándulás menetét.

Fő a biztonság...

Tehát a neten böngészésem...és mire leltem! Egy igazán nagyszerűen megírt libanoni társadalomkritikára, amit maga egy libanoni írt! Meg kell hagyjam, hogy nagyon kemény szavakkal illeti a honfitársait, meg van is benne ellentmondás, de sok gondolatával azonosulni tudtam.

Szidja a közlekedést, a felső tízezret (a mrattar-t), ami leginkább a haborúból gazdagodott meg és legalább olyan iskolázatlan, mint amennyi pénze van; szidja a nőket, ahogy festik magukat és amiként öltözködnek, valamint azt, hogy állandóan kritizálják egymást (ebben nagyonis van valami! Engem óvatosságra intettek, amikor ideérkeztem: ne barátkozz helyi nővel! És akarva-akaratlanul, betartottam. Van ugyan libanoni barátnom (egy), akit igen kedvelek, de ő is mesélt nekem már ezt-azt, hogy miként csapták őt be "barátnők" és, hogy miként értek véget a röpke barátságuk. Tény az, hogy magam is hallom gyakran a kávézóban csattogni a viperanyelvüket és bizony nem vágyom velük megismerkedni.)  

A blogger szidja a beszédstílusukat is, leginkább a nyelvhasználatot. Persze, rendkívül büszkék arra, hogy a bejrúti többsége "többnyelvű", de immáron tapasztalatból írom azt, hogy igen kevesen vannak azok, akik tényleg helyesen beszélnek idegen nyelvet. Leginkább keverik az egészet, akár a maszlagot. Éppen azon a nyelven mondják ki az adott szót, amin tudják. Így lesz az, hogy simán hallhatunk olyan párbeszédet, ami angolul kezdődik, folytatódik libanoni dialektusban (és nem arabul még mielőtt bárki azt hinné, hogy itt azt beszélik!) és néha egy-egy francia szó is elhangzik. Nekem ez az egyik halálom.

Voltaképpen mindent és mindenkit szid. A rendőröket, a libanoni anyukákat, akik nem nevelik a gyerekeket, hanem a filippinó cselédre hagyják, a politikát... egyszóval: mindent. Elég velős a cikk, de ismétlem: sok igazság van benne. 

Aztán itt van a "Jótevő herceg felesége" (2. számú link), aki szintén egyszerre szereti és gyűlöli Bejrútot - és itt titokban megjegyzem, hogy Palesztínához hasonlítja az országot, ami a helyiek számára vérigsértő dolog, ugyanis a libanoniak mérhetetlenül lenézik a palesztínokat...is.

Mit is szeret benne? A változatosságot. Lehet így is nevezni a dolgokat; én inkább azt mondom, hogy itt minden lehetséges. Semmi nem akadály. Jogosítvány kell? Mennyit adsz érte? Micsoda? Vizsgázni akarsz? Te hülye európai! vagy Én sosem mennék hozzá egy szírhez! Sőt, hozzá sem szólok. Hogy miért? Hát mert szír! Hogy mondod? Nem, mi nyitottak vagyunk. Ez az ország a Kelet Svájca! Ja, a szemét az utcán... az nem számít. Micsoda? Bevándorlás? Az más. Ide szír, palesztín, zsidó, szaudi ne tegye be a lábát.

Bizonyára túlzásnak tűnik a két fenti állítás, de mindkettőnek tanúja voltam, ezért írom le. Leszögezem: nincs véleményem a dologról, hiszen ez itt egy merőben más mentalitás, mint az enyémé. Annak viszont örülök, hogy nem ide születtem és, hogy bármikor elmehetek. Annak is nagyon örülök, és hálás vagyok a sorsnak, hogy megtapasztalhatom ezen ország kultúráját és, hogy bizony a kulisszák mögé is tekinthetek.

No, de miért it utálja akkor a hercegnő Bejrútot? Leginkább azért, mert nem akarja, hogy a gyerekei felemás nyelven beszéljenek (bingo!), valamint nem szereti ezt a libanoni felsőbbrendűséget, amit már gyerekkorban belenevelnek a helyiekbe (ebben is van valami). Sorait igen durván zárja: Bejrút... a k* anyád!

Én mondjuk, ilyen szélsőségbe sem bocsátkozom.

"It’s miserable being a refugee in Lebanon."

Avagy, "Libanonban menekültnek lenni nyomorúságos dolog". Írja a dailystar libanoni angol nyelvű újság egyik cikke. Szeretem ezt az online újságot, mert relatíve szókimondó és tárgyilagos. 

Jó kezdeményézesének tartom azt, hogy egy libanoni riporternő dokumentumfilmet készített több, libanonban regisztrált szír női menekülttel. Ezzel kíván tükröt tartani a társadalmának, hogy mégis miként vélekednek róluk ezen nők. Itt van pl. a 27 éves Afraa sorsa, aki diákként él jelenleg Bejrútban: egy kis lakást bérel ötödmagával, csupa szírrel. Nemigen barátkozik libanoniakkal, mert többször érte őt sértés a származását illetően. De itt van még két nagyon fiatal anyuka sorsa (21 és 22 évesek), akiknek mindennapi küzdelmet jelent eltartani a gyerekeküket az ideiglenesen felállított menekülttáborban, hiszen segélyt/segítséget nemigen kapnak és munkát sem tudnak vállalni. Nemcsak azért, mert nincs kire hagyni a gyerekeket, hanem azért is, mert nem alkalmaznák őket sehol. És így tovább...

A dokumentukfilmet tavaly októberben mutatták be, sajnos a youtube-on még nem érhető el. Viszont Carol Mansour több dokumentumfilme nézhető (akinek van rá ideje és érdekli, melegen ajánlom); elszántan harcol a női jogokért, egyenjogúságért (ami itt egy nem létező fogalom) és filmjei kiváló betekintést nyújtanak a libanoni női társadalomba valamint arra, hogy hiába is születnek és élnek Libanonban, a leány gyermekek nem kapnak állampolgárságot az anyjuk után. Csakis az apa számít.

No de ebbe most nem megyek bele, hiszen már egyszer kifejtettem a témát, másrészt méteres hosszúságú lenne a blogbejegyzés. Zárom is soraim azzal, hogy én miben szeretem Bejrútot és miben nem:

• Szeretem a rengeteg éttermet, ami a városban található és azt, hogy kiváló a zöldség/gyümölcs minősége. Szeretem a helyi bort és az olívaolajat. Szeretem azt, hogy bárhova is megyek, mindenütt ott van a történelem nyoma. Szeretem azt, hogy sok jó emberrel ismerkedhettem meg (javarészt külföldiek ugyan) és azt, hogy kiváló orvosokkal hozott össze a sors (nem úgy, mint otthon). 
• Nem szeretem a koszt, a mocskot és a piszkot, ami itt van. Nem szeretem azt, hogy sokuk udvariatlan és hangos. Hogy semmilyen szabályt nem tartanak be. Hogy pontatlanok és rendezetlenek. Nem szeretem az állandó politikai bizonytalanságot és a merényleteket. Egyszóval, irtózom a káosztól.

Hát ennyit erről. Mára. 

_

1, A kapcsolodó blogbejegyzés (angolul)

http://www.beirutnightlife.com/featured/la-wlooo-ten-things-i-hate-about-lebanon/comment-page-3/

2, Női szemmel - "Gyűlölöm és szeretem Bejrútot" (angolul)

http://levantwoman25.wordpress.com/2013/12/28/i-love-beirut-i-hate-beirut/

3, Menekült szemmel (angolul)

http://www.dailystar.com.lb/Culture/Film/2013/Oct-07/233735-miserable-and-unwelcome-in-lebanon.ashx#axzz2yDnuZxJh

4, Mindent a nemzetért - Caroline Mansour rövid filmje a női jogokért

https://www.youtube.com/watch?v=VrxBEpIqju8