G.

Nincs fájdalmasabb annál, ha valakit elveszítünk. Elveszítjük, mert különváltak útjaink, talán elhagytak bennünket vagy csak egyszerűen csalódtunk a másikban. Ez a típusú fájdalom szenvedélyes és bizonyára mindenki átélte már. Ám úgy hiszem, hogy eme bánat korántsem hasonló ahhoz, amikor valakit a halál ragad el mellőlünk. 

A mai bejegyzésnek vajmi köze lesz Libanonhoz, mondhatni semmi. Hacsak nem az, hogy a visszautam során tudtam meg a tragikus hírt, hogy elveszítettem egy kedves barátot. 

Harmadik napja már, hogy gyötör sokunkat a fájdalom, a bánat, hogy G. személyében egy csodálatos embert veszítettünk el hétfőn. Kegyetlen dolog a sorstól az, hogy ilyen fiatalon hagyta el a földi életet, maga után hagyva a feleségét, a családját, barátait és munkatársait. Úgy hiszem, hogy nem létezett olyan ember, aki ne kedvelte volna őt. G. egy igazi jó ember volt: kedves, segítőkész, barátkozó, szellemes (de még mennyire!) és nem utolsósorban egy kiváló kollega és barát. 

G.-t még akkor ismertem meg, amikor egynapon kezdtünk a "nagy kék testvér" munkahelyünkön. Hárman voltunk a HR-nél aláírni a szerződést: G., A DG., és én. Még kis suhancok voltunk, de nagyon örültünk a lehetőségnek, mert végre egy jónevű céghez szegődtünk. Meglepetésemre egy csapatba is kerültünk és G. közel két éven át velem szemben ült. Humora csodálatos volt - én rendszeresen hangosan felnyerítettem, úgy megnevettetett. Gúnyolta a franciaságomat (de sosem sértőn, sőt!) és a rengeteg parfüm készletem miatt "büdinek" szólított, illetve "froggy"-nak, azaz békának. 

Jártunk együtt ebédelni, edzeni, szaunázni. Volt egy közös délutáni rituálénk is: a turó rudi elmajszolása a földszinti "turó rudi gépből". Hol ő hívott meg engem, hol fordítva. Nagylelkű volt. Nem csak anyagi kérdésekben, hanem lelkiekben is. 

A turó rudi gépnél beszéltük meg nagy szívbánatainkat: az övé szerencsésen végződött, elvette a szerelmét, míg én megkaptam az agymosást az éppen aktuális brit fiúmat illetően (visszagondolva tényleg nagyon gáz volt). 

Meghallgatta a környezetét és őszintén el is mondta a véleményét - legalábbis engem jól kiosztott a fiúim miatt, kivéve a későbbi férjemet, akit rendkívül kedvelt - és ez kölcsönös is volt, már akkoris. 

A margarétás fürdőruhámat is utálta - közölte, hogy így nem szaunázik velem, mert úgy nézek benne ki, mint egy nagymama és "Mártika, ez nem szekszi!". Hogy én ezt mennyiszer megkaptam! :) 

Hát nem is éreztem magam soha annak, az tény. Pláne nem közel tíz évvel ezelőtt, amikor még csak 53 kiló voltam. De el kellett gondolkozzak a margarétas fürdőruhán, mert a nagy barátom Michael is szörnyűlködött rajta, míg Julien közölte, hogy tiszta retróban nyomom (de ők ettől még szaunáztak velem!). 

G. hívott először Mártikának. Jaj, de nem szerettem! De tőle valahogy elfogadtam. Olyan szeretetteljesen tudta mondani. A következő közös munkahelyünkön (amit részben neki köszönhetek, úgy hiszem), már így ismertek meg: Mártika az xxx-ből (a nagy kék testvér). Én úgy láttam, hogy ekkora már mindketten változtunk, de egyáltalán nem rossz irányba. Talán megkomolyodtunk. Bár többször láttam őt nagyon feszültnek. Turó rudizni már csak ritkán jártunk együtt, hiszen időnk sem volt rá a rengeteg munka miatt. De egyszer-egyszer elmentünk munka után beülni a BK-be (ez is még szokásunk volt annó), illetve szaunázni. Ekkora már lecseréltem a fürdőruhát és már "valamivel szekszibb" voltam, mert "végre híztál, bár most meg kövér vagy" - természetesen csak ugratott. Titokban még mindig "büdi" voltam, bár szerinte már sokat fejlődött az ízlésem parfüm téren. Nagyon szerette a Gucci parfümömet (Gucci by Gucci - sima fekete üveg). Nyilván ez a "fejlődés" is annak volt köszönhető, hogy összejöttem az olasz férjemmel, aki "nagyon jó hatással van rám" (szüleimmel jól kijönne G. ezt illetően!). 

Most, hogy már G. nincs köztünk elmondhatom, hogy nagyon szerettem őt. Talán nem is volt tudomásom róla, hogy mennyire. Hatalmas űrt hagy maga után sokunk lelkében. Bánt az, hogy már nem lesz alkalmam megköszönni Neki mindazt, amit tanultam tőle, a figyelmességet, amit kaptam tőle a bajban és leginkább megmondani neki, hogy bizony, kiváló ember volt... mégha nem is tudott franciául és rendszeresen morgott a bajsza alatt. :)

G. bárhol is vagy, engedd meg, hogy utoljára elénekeljem Neked a Joe le Taxit! 

Adieu barátom, találkozunk majd odaát.

A Szaeh Könyvtárról

Ibrahim Surouj atya

Ahogy böngészem az egyik kedvenc történelmi portálomat, egy egészen friss hírre bukkanok, amiről nem is hallottam, holott csupán egy hónapja történt! Tripoliban felgyújtották az al-Saeh könyvtárat!

Jó-jó, lázongás mindig van Tripoliban és kifejezetten tiltott övezet az számunkra. Talán ezért nem hallottunk az eseményről, no de mégis..., hogy egy magyar történelmi portálról kell, hogy értesüljek arról, hogy mi zajlik a tartozkódási országomban?!

Libanon Tripolija nem összetévesztendő Líbia fővárosával (bár volt olyan turista, aki amikor meghallotta, hogy a balunkon Tripoli városa terül el, feljajdult, hogy ő bizony fél Gadafitól! - az, hogy az már rég nem élt akkora a néhai vezető politikus, az más lapra tartozik). A város az ország északi részén található, nagyjábból 200 ezer lakossal. Vallási többségben a szunniták vannak, akik közül néhány fiatal a héten felgyújtotta a híres Szaeh Könyvtárat. 

Eme híres könyvtár igen érdekes darabokat őrzött, köztük pergameneket, a Koránnak igen korai kiadásait, egyéb ritka tudományos értekezéseket sőt, még a judaizmussal foglalkozó könyveket is.

A könyvtár tulajdonosa, Ibrahim Surouj atya, egy görög katolikus pap. Többször megfenyegették már, ám sajnos nem biztosítottak számára megfelelő védelmet. A könyvtár történelmi értékű, hiszen már az ottománok idején is fennállt. A szóbeszéd úgy járja, hogy egy néhai tulajdonos követeli vissza magának a helyiséget és ezért gyújtották volna fel a könyvtárat. Nyilván, erről is van szó, és még másról is. Például a vallási fanatizmusról. 

A francia cikkben adott interjújában,  Michel Choueri, a francia könyveket forgalmazó El Bourj könyvesbolt igazgatója azt nyilatkozta, hogy még a polgárháború idején sem támadtak a kultúrális intézetekre, könyvtárakra. Veléményével teljesen egyetértek, amikor azt mondja, hogy "a lázadók jól tudják, hogy a könyv, a kultúra, egyszóval az oktatás, veszélyes fegyverek a fanatizmusukra nézve. Ezért támadják oly hevesen azt." (Les intégristes savent que la culture, le livre et l’éducation sont des armes dangereuses contre leur fanatisme, c’est pour cela qu’ils les attaquent. - sk. fordítás).

Roskadásig tele a könyvtár... 

A durván 80.000 kötetből, 78.000 megsemmisült. Pusztító kár. És ne higyjük azt, hogy Tripoli városának lakosai nem ítélték el a rémtettet! Épp ellenkezőleg: már másnap az utcán voltak és tiltakoztak a barbárság ellen, valamint rengeteg önkéntes nekiállt a takarításnak és a megmaradt könyvek megmentéséhez. 

Többen egy a kereszténységet támadó üzenetet látnak a dolgok hátterében. Magam sem hinném, hogy így lenne, mert bár igenis szorul vissza a közel-keleti keresztények száma (jelentős számban), a vallási atrocitások inkább siíta-szunna között van, mintsen keresztény és muszlim között.

A könyvtár felgyújtásának kiváltó "oka" egy állítólagos iszlám-ellenes anyag közzététele, amit még a város muftija, Malek al-Chaar, is erősen kétségbe vont, míg más komoly beosztásban lévő libanoni állampolgár is úgy nyilatkozott, hogy a tett elkövetője "egy ostoba alak". Ugyanis, abban mindenki megegyezik, hogy a görög katolikus atya nagyonis tisztelte a muszlim testvéreit és sosem sértette volna meg azoknak a hitét.  

Gyakran nagyon elkeserítő, hogy mi zajlik Libanonban... hatalmas múlttal rendelkező ország így süllyedjen! Nem tudom, hogy hol romolhatott el a dolog, de egyet biztosan állítok, változatlanul: minden az oktatásban keresendő. Sokakat nem rendített meg a könyvtár kvázi teljes elpusztítása, hiszen "minek az, amikor az országnak más gondja is van?". Sajnos nem tudok azonosulni a gondolattal. Egy újabb kultúrális örökség, ami elveszett és, amit én már nem is láthatok majd, hiába voltam tőle csupán...70 kilométerre. 

-

1, Múlt-kor.hu portálon szereplő cikk

http://mult-kor.hu/20140106_felgyujtottak_egy_ritka_dokumentumokat_orzo_konyvtarat_tripoliban

(a fénykép valószínűleg a francia sajtó eredetije)

2, la-croix.com - francia nyelvű cikk a gyújtogatásról

http://www.la-croix.com/Culture/Livres-Idees/Livres/Incendie-de-la-bibliotheque-de-Tripoli-il-faut-preserver-la-diversite-des-cultures-au-Liban-2014-01-06-1085430

3, hasonló cikk (angolul + franciaúl)

http://adonis49.wordpress.com/2014/01/06/terrorists-hit-again-in-lebanontripolis-al-saeh-the-tourist-78000-books-library-burned/

4, blog a könyvtárról (angolul)

http://munasabat.wordpress.com/2014/01/06/father-sarroujs-bookshop/

Egressy Levente, az erdélyi bég

In memoriam B.M.

Ismertem Egressy Levente nevét, mint erdélyi kortárs iróét, de igen keveset tudtam róla. Édesapám gyerekkori barátjának köszönhetem, J.-nek, hogy felhívta a figyelmemet a kolozsvári születési magyar ajkú költőre. 

El Hayah Heya El Hob c. film (1965 - rendezte Seif El Deen Shawkat)

Széfeddin Sefket bej, avagy bég, Kolozsvárott született 1913-ban egy igen rangos és kimagasló család sarjaként. Foglalkozását tekintve költő, újságíró, librettista, valamint forgatkönyvíró. Utóbbi tehetsége révén ismerte meg őt a Közel-Kelet, ahol számos filmet fémjelezett a nevével. Sokat dolgozott együtt Youssef Chahine-nal, a nemzetközi elisméresnek örvendő egyiptomi filmrendezővel (ilyen például az El Hayah Heya El Hob c. film, ami egy klasszikusnak számít Egyiptombam és ha jól értem, akkor valami olyasmi címmel rendelkezik, mint "Vajon, hogy van az én babám?" / "Miként érzi magát?" (lányra vonatkozva)). 

Engem nem is annyira a filmei érdekelnek, hanem inkább a költeményei, illetve azon tény, hogy Bejrútban hunyt el 1967 novemberében, és ennek ellenére, hiába kérdem a libanoni ismerőseimet, fogalmuk sincs, hogy kiről beszélek.

Széfeddin Sefket bég felmenői közt szerepel a perzsa sah és a török szultáni család is. Fiatal korában megalapozta már a jövőjét, hiszen Édesanyja, a fiatalon elhunyt Incze Gabriella kolozsvári színésznő volt: "Incze Gabriella, az öregurak szerint Kolozsvár legszebb asszonya volt, vonzó színésznő, amikor elvette Ahmed Celaleddin bey, kolozsvári török főkonzul. A házasság nem volt boldognak mondható, a történelem szétszakította a családot.
Gabriella asszony azonban nagyon fiatalon elhalálozott: egy karácsonykor, a karácsonyfáról elpattant szikra okozta tűzben menthetetlenül megégett. S a két legényke árván maradt. Édesapjuk gondoskodott róluk, ahogy tudott. Muzaffer Şevket a város csodált fenegyereke lett, élsportoló, vagány, imádta az általa keltett botrányokat, szóval botrányhős volt. Halálában is bocsánatot kérek tőle, de Kolozsvár minden gimnáziumában megbukott, az Istennek/Allahnak sem tudott leérettségizni, pedig már csak miniszteri engedéllyel vizsgázhatott. Akkor is négy tan-tárgyból bukott el. Ám őt ez egy cseppet sem zavarta, biciklivel száguldott a történelmi város történelmi főterén, csengő helyett fémkanál ütögetésével riasztotta a békés járókelőket. Kajakjával vadevezősként röpködött a megáradt Szamoson, elrettentve a parti sétálókat. Fogadásból hátsó félen rúgta az ügyeletes rendőrt, majd a nyert pénzt testvériesen megfelezte a sértett féllel és így tovább. Ám másfelől kiváló sporteredményeket ért el műkorcsolyázásban, és bravúros motoros volt (...)." (T. Nyiri Mária) 

Igaz, ami igaz, a költő öccse, Sevket Muzaffer József híres "román" autóversenyző lett és, ha lehet ilyet írni, kortársai szemében talán híresebb lett bátyjánál. 

Széfeddint homlokon csókolta a költészet múzsája  és első versét már hat éves korában megírta, ami meg is jelent a kolozsvári Ellenzék c. lapban. Ezekután két nagyobb erdélyi ifjúsági folyóiratban jelentek meg a versei. Művészneveken is publikál, mint pl. Egressy Levente, illetve Baráthy Gábor. Magyarországon tanult, először Gödöllőn, majd Budapesten volt joghallgtó. Diákéveit befejezvén, visszatért Kolozsvárra, ahol az Ellenzék munkatársa lett. Jakabffy Elemér a következőképpen emlékszik vissza a fiatal költőre, ama különös életutat bejáró erdélyi íróra. Az írás az Ünneplő beszédek című kötetecskéből való:

"A legfiatalabb erdélyi költővel most, április 14.-én találkoztam. Neve Szefeddin Sefket bey, kora 23 év. Atyja török diplomata, anyja pedig az előkelő székely Incze család sarja. Az Arany János Társaság délelőttjén szerepeltünk együtt. Közvetlenül utánam ő következett és én jóindulatú bírálatra készültem. Azonban alig szavalta el két versét, úgy éreztem, a jövő ígérete állott elém. Ez a fiatal költő elsősorban azt az adottságot használja ki, hogy török és magyar vér keveréke, hogy török ősöktől is származik és mégis egészen erdélyi magyarrá lett, amiért is emígyen énekel:

Bajazid és Szolimán 

megbékélt utódja 

az erdélyi tengeren 

ringó árva bója. 

Sorsközösség köt ide, 

hozzájuk csak vérség: 

ledobom magamról az 

exotikum vértjét.

A múltba nézni borzadok, 

a múltat szánom-bánom, 

túl vagyok a harcukon, 

túl vagyok Mohácson, 

székely szavak zamata 

oly ízes a számon.

A magyar szó: csengetyű, 

mennyei ajándék, 

színpompázó, százszínű 

ritka brilliáns-ék:

forgatom, csiszolom 

mintha enyém lenne, 

zsoltárként imádkozom 

reggel, délben, este. 

Elsírom a bánatát, 

örömét kizengem, 

harcos ősöm, Szolimán, 

ne ítélj el engem, 

másfél század bűniért 

kell most vezekelnem. 

Erdély földjén kiújult 

történelmi korban

engesztelés, áldozat 

sose kellett jobban. 

Lettem volna Keleten 

űzött dalos koldus,

itt erősödik velem 

az erdélyi kórus: 

orgonálva nő a hang, 

holnap eget zenget,

s engem is magasba tár: 

áldozati kelyhet. 

Ítélkezz hát ősapám, 

átkozz, vagy ölelj meg!"

Kalotaszegi Madonna - részlet

A költő barátai közé sorolandó Nyirő József és Dsida Jenő, de közeli ismeretségben állt még Kós Károllyal (kedvenc építészem) és Buday Dénes zeneszerzővel. Magyarul és törökül tökéletesen beszélt, több fordításon dolgozott és 1945-től a magyarországi Török Nagykövetség munkatársa. Ugyanebben az évben vált Magyarországon is ismertté a Kalotaszegi Madonna c. filmjével. 1947-ben elhagyja az országot: először az Egyesült Államokba utazik, majd Egyiptomba, ahol amint már írtam, több filmnek is lesz a producere. Itt Seif Eddine Shawkat néven válik ismertté és olyan nagy színészekkel dolgozik együtt, mint például Omar Sharif, Dalida, vagy még a magyar anyanyelvű, egyiptomi színésznővel is, Mariam Fakhr Eddine-nel. Az Egyiptomi történet c. film (1963), aminek társrendezője volt, több életrajzi elemeket is tartalmaz. Véleményem szerint a következő két vers is erősem önéletrajzihletésű, és személyszerint nagyon szépnek tartom őket. Engedjétek meg, hogy ezen verseket, ahogy a mai bejegyzést teljes egészét K. barátnőm Édesanyja emlékére ajánljam, aki mindigis kedves volt hozzám és, akivel remekül el tudtunk beszélgetni a világ nagydolgairól. Hiszem azt, hogy tetszene neki a mai bejegyzés, a versek, gondolatban hallom, ahogy kommentálja, és biztosan végignézné a Kalotaszegi Madonnát ezekután...

Tehát a versek: 

ENTERIŐR. TÖRÖK NAGYANYÁMNAK.

Asztalt bontottak, hűvös nargilék

lehelnek áttetsző dohány-ködöt,

a nők ópium-szörp arany vizét

szívják s mulatnak friss pletykák fölött.

De túl e könnyed fecsegő körön

matróna ül, szemét gyász lengi át,

s túl nézve a kóválygó kék ködön

keresi régen útrakelt fiát,

Ki fényes pálya martaléka lett:

kit elkápráztatott a nagyvilág,

a rang, a rajzó esti fény-balett.

S most lágy sóhaj tör fel szíve alól:

idézi még messzebb hullt kis fiát,

ki távol földön magyarul dalol . . .

(1932)

PÁL-FORDULÁS. 

Néztem már hulló alkonyokba, 

hol szőkék a felhők s a minarett-rajok 

mint bűvös mágnesujjak vonzanak 

és véghetetlen mélyek és gyujtók a csillagok. 

Igen, én láttam mind mind 

hisz Kelet fia vagyok. 

Bolyongtam a pálmás Libanont, 

mely tenger kékje felett zöld ernyőt izzva bont 

csiklandozott tropikus fény, 

olajjá szikkadt oliva, narancs, cédrus illatok: 

illatok, mik mindenütt kísérnek, 

mert Kelet fia vagyok. 

Jöttek csenddel átitatott esték, 

kék holland-öblök békéje ringatott, 

s az álmatag flammand estbe vörösen 

dalok nyíltak, gyujtó különös keleti dalok: 

hadd tudja meg a végtelen világ, 

— hogy Kelet fia vagyok. 

Szemrebbenésben, vágyban, öntudatban, 

Bizáncban, Bejrutban és utazhatok 

bármerre földön, felhők szárnyán 

hol északi szél vág vagy tropikus nap ragyog, 

csak mindenütt mindig: 

Kelet fia vagyok . . .! 

Hiába, ilyen a vérem, a szívem, 

mert ilyennek formáltak vérködös századok 

során az ősök, a hősök, a basák, a nagyok, 

kiknek vére bennem gyujt, forr és remeg, 

hogy mindenkor, mindig: 

Kelet fia legyek . . .! 

És mégis, mégis hitszegővé lettem, 

vádollak Erdély, te minden másnál vonzóbb 

külön Világ, ahol szívként lüktetnek a hegyek, 

ha elfogadsz egy lantos idegent, 

— ha vér árán, ha könnyesen lehet: 

de ezentúl a te fiad leszek . . .! 

(1932)

Befejezésképpen, hadd idézzem ismét Jakabffy Mihályt, aki nagy jövőt jósolt Széfeddin Sefketnek:

"Ahogyan háromszáz évvel ezelőtt a horvát Zerinből az egyik legnagyobb magyar költő: Zrínyi Miklós lett, ahogyan kétszáz évvel ezelőtt az olasz Guadagnisból Gvadányi József, a "Peleskei Nótárius" örök emlékű írója lett, ahogyan száz év előtt a szláv Petrovics-ból a magyar nemzet világhírű Petőfi-je lett, ahogyan ötven év előtt a sváb Franz Herzog-ból Herczeg Ferenc lett, úgy, és éppen azon okból lett Szefeddin Sefketből a magyar irodalmi kórus eddig még zsenge, de reménységes tagja, nem azért, mert a nemzetváltoztatást reájuk kényszerítették, hanem mert átérezték, hogy az a magyar nemzet, amelynek olyan értékei lettek, szerencsétlen bár, de erényeiben és érdemeiben mégis csak nagy.

Jakabffy Elemér"

Bébó, avagy Széfi, ahogyan a barátai szólították Bejrútban hunyt el 1967-ben, ismeretlenül...

Külön köszönet N.J.-nak, aki megismertette velem Széfeddint! Shukran! 

-

1, Széfeddin Sefket bejről, magyarul

http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9feddin_Sefket_bej

http://epa.oszk.hu/02000/02076/00113/pdf/Napkelet_1932_05_328-330.pdf

2, Youssef Chahine-ról, magyarul

http://hu.wikipedia.org/wiki/Youssef_Chahine

3, T. Nyiri Mára, Széfeddin Sefketről

http://www.turkinfo.hu/db/mutat.php?tabla=hettema&&id=450

4, Jakabffy Elemérről

http://hu.wikipedia.org/wiki/Jakabffy_Elem%C3%A9r

http://www.shp.hu/hpc/web.php?a=evajakabffy&o=jakabffy_elemer_pBVC

5, Kalotaszegi Maddona c. film

"Kalotafőről, a hegyek közé zárt falubeli magányból indul és római ösztöndíjon, nagysikerű kiállításokon, nagyvilági életen át ível a fiatal festő és modellje, a "Kalotaszegi Madonna" szerelmének története. A világtól elvonultan él a fiatal, tehetséges festő, Hegyi Ádám. Egy fiatal lány szerelme fellobbantja benne a világ, a hírnév, a fejlődés utáni vágyat."

A film teljes anyaga: 

http://www.youtube.com/watch?v=oOQKF6h-els

6, Széfeddin Sefketről

http://kalandozok.blogspot.hu/2011/10/szefeddin-sefket-bey-uz-bence.html