G.

Nincs fájdalmasabb annál, ha valakit elveszítünk. Elveszítjük, mert különváltak útjaink, talán elhagytak bennünket vagy csak egyszerűen csalódtunk a másikban. Ez a típusú fájdalom szenvedélyes és bizonyára mindenki átélte már. Ám úgy hiszem, hogy eme bánat korántsem hasonló ahhoz, amikor valakit a halál ragad el mellőlünk. 

A mai bejegyzésnek vajmi köze lesz Libanonhoz, mondhatni semmi. Hacsak nem az, hogy a visszautam során tudtam meg a tragikus hírt, hogy elveszítettem egy kedves barátot. 

Harmadik napja már, hogy gyötör sokunkat a fájdalom, a bánat, hogy G. személyében egy csodálatos embert veszítettünk el hétfőn. Kegyetlen dolog a sorstól az, hogy ilyen fiatalon hagyta el a földi életet, maga után hagyva a feleségét, a családját, barátait és munkatársait. Úgy hiszem, hogy nem létezett olyan ember, aki ne kedvelte volna őt. G. egy igazi jó ember volt: kedves, segítőkész, barátkozó, szellemes (de még mennyire!) és nem utolsósorban egy kiváló kollega és barát. 

G.-t még akkor ismertem meg, amikor egynapon kezdtünk a "nagy kék testvér" munkahelyünkön. Hárman voltunk a HR-nél aláírni a szerződést: G., A DG., és én. Még kis suhancok voltunk, de nagyon örültünk a lehetőségnek, mert végre egy jónevű céghez szegődtünk. Meglepetésemre egy csapatba is kerültünk és G. közel két éven át velem szemben ült. Humora csodálatos volt - én rendszeresen hangosan felnyerítettem, úgy megnevettetett. Gúnyolta a franciaságomat (de sosem sértőn, sőt!) és a rengeteg parfüm készletem miatt "büdinek" szólított, illetve "froggy"-nak, azaz békának. 

Jártunk együtt ebédelni, edzeni, szaunázni. Volt egy közös délutáni rituálénk is: a turó rudi elmajszolása a földszinti "turó rudi gépből". Hol ő hívott meg engem, hol fordítva. Nagylelkű volt. Nem csak anyagi kérdésekben, hanem lelkiekben is. 

A turó rudi gépnél beszéltük meg nagy szívbánatainkat: az övé szerencsésen végződött, elvette a szerelmét, míg én megkaptam az agymosást az éppen aktuális brit fiúmat illetően (visszagondolva tényleg nagyon gáz volt). 

Meghallgatta a környezetét és őszintén el is mondta a véleményét - legalábbis engem jól kiosztott a fiúim miatt, kivéve a későbbi férjemet, akit rendkívül kedvelt - és ez kölcsönös is volt, már akkoris. 

A margarétás fürdőruhámat is utálta - közölte, hogy így nem szaunázik velem, mert úgy nézek benne ki, mint egy nagymama és "Mártika, ez nem szekszi!". Hogy én ezt mennyiszer megkaptam! :) 

Hát nem is éreztem magam soha annak, az tény. Pláne nem közel tíz évvel ezelőtt, amikor még csak 53 kiló voltam. De el kellett gondolkozzak a margarétas fürdőruhán, mert a nagy barátom Michael is szörnyűlködött rajta, míg Julien közölte, hogy tiszta retróban nyomom (de ők ettől még szaunáztak velem!). 

G. hívott először Mártikának. Jaj, de nem szerettem! De tőle valahogy elfogadtam. Olyan szeretetteljesen tudta mondani. A következő közös munkahelyünkön (amit részben neki köszönhetek, úgy hiszem), már így ismertek meg: Mártika az xxx-ből (a nagy kék testvér). Én úgy láttam, hogy ekkora már mindketten változtunk, de egyáltalán nem rossz irányba. Talán megkomolyodtunk. Bár többször láttam őt nagyon feszültnek. Turó rudizni már csak ritkán jártunk együtt, hiszen időnk sem volt rá a rengeteg munka miatt. De egyszer-egyszer elmentünk munka után beülni a BK-be (ez is még szokásunk volt annó), illetve szaunázni. Ekkora már lecseréltem a fürdőruhát és már "valamivel szekszibb" voltam, mert "végre híztál, bár most meg kövér vagy" - természetesen csak ugratott. Titokban még mindig "büdi" voltam, bár szerinte már sokat fejlődött az ízlésem parfüm téren. Nagyon szerette a Gucci parfümömet (Gucci by Gucci - sima fekete üveg). Nyilván ez a "fejlődés" is annak volt köszönhető, hogy összejöttem az olasz férjemmel, aki "nagyon jó hatással van rám" (szüleimmel jól kijönne G. ezt illetően!). 

Most, hogy már G. nincs köztünk elmondhatom, hogy nagyon szerettem őt. Talán nem is volt tudomásom róla, hogy mennyire. Hatalmas űrt hagy maga után sokunk lelkében. Bánt az, hogy már nem lesz alkalmam megköszönni Neki mindazt, amit tanultam tőle, a figyelmességet, amit kaptam tőle a bajban és leginkább megmondani neki, hogy bizony, kiváló ember volt... mégha nem is tudott franciául és rendszeresen morgott a bajsza alatt. :)

G. bárhol is vagy, engedd meg, hogy utoljára elénekeljem Neked a Joe le Taxit! 

Adieu barátom, találkozunk majd odaát.