![]() |
Baklawa és Halawa |
Több mint 15 hónapnyi libanoni tartózkodás után, kialakítottam egy kis rutint (egyébként egészen megszoktam már itt élni. Igaz, hogy az első év a legnehezebb, utána már hozzászokik az ember). A rutinomhoz tartozik az, hogy heti egyszer elmegyek Dzsoni haveromhoz és elmajszolok egy manouche-t. Talán írtam már arról, hogy nincs jobb érzés annál, hogy betér a törzshelyére az ember, ahol nem is kell mondania, hogy mit szeretne, mert tudják. Ilyen törzshelyem volt pl. a Szamos kávézó a körúton, ahol már kérdés nélkül hozták ki a royal kávémat, valamint most Dzsoni, ahol az uborkás-paradicsomos manouche-ém már nem is kérdéses.
A Szamos kávézó igen hiányzik, be kell vallanom. Először egy udvarlóm vitt el oda (igen-igen, olyan is volt!), aztán ott ünnepeltük rendszeresen G. fogadott unokatestvéremmel a születésnapunkat, majd F.M. barátomat is odaráncigáltam találkára, míg végül ott tartottam francia magánleckéket és Noémi barátnőmmel meg amikor csak tud(t)unk, ott reggeliz(t)ünk.
A Szamos kávézó igen hiányzik, be kell vallanom. Először egy udvarlóm vitt el oda (igen-igen, olyan is volt!), aztán ott ünnepeltük rendszeresen G. fogadott unokatestvéremmel a születésnapunkat, majd F.M. barátomat is odaráncigáltam találkára, míg végül ott tartottam francia magánleckéket és Noémi barátnőmmel meg amikor csak tud(t)unk, ott reggeliz(t)ünk.
Szóval Dzsoninál majszoltam az ebédemet, amikor megláttam egy, a Tibi bácsira emlékeztető férfit: Tibi bácsi egy egyetemi tanárom volt, akitől igen helyes sztorikat hallhattam a szegedi ifjúságát illetően. Az egyik ilyen történet az volt, hogy miként szedte fel a csajokat a Virág kávézóban.
Anno, megfelelő kapcsolatok révén sikerült neki pamutzoknit (!) beszereznie a szomszédos Jugoszláviából (midőn otthon mégcsak nejlonzoknit lehetett kapni... három színben: sötétbarna, szürke és fekete). Tibi bácsi kikérte a feketéjét a Virágban, kinézte az aznapi legszebb menyecskét és....felhúzta a nadrágja lábszárát! Imígyen kivillant a fehér pamutzokni, ami vonzó volt, mert amint írtam: kevesen engedhették meg maguknak, hogy ilyen luxuscikkel rendelkezzenek. A lányok hullottak, akárcsak a legyek.
No, Dzsoninál is egy Tibi bácsihoz hasonló Mahmud állt sorban és amíg várt, ő is ki-kivillantotta a fehér pamutzoknit amíg telefonált (nagyon lazán feltette az egyik lábát egy mérföldkőszerűségre). Erről a férfiről jutott eszembe egy röpke pillanatra a szegedi ifjúságom. és Tibi bácsi. Vele ugyan egy gond volt csupán: nem értette meg, hogy már nem fiatal és rendre kikezdett a diákjaival (ami szerintem elég gáz volt). De ugyanakkor neki köszönhetem azt, hogy megszerettem Kirkegaardot és a dandizmust, valamint az egyik diplomamunkám témáját.
Dzsoninál azért is jó ebédelni, mert ahogy nézek ki a fejemből (általános üres tekintete a terhes nőknek - állítólag "nesting"-nek hívják angolul, azaz "fészek lerakás"... hát nem tudom. Szerintem szimplán hülyülök a hormonoktól), úgy sok érdekes dologra figyel fel az ember. Pl. hogy új macska-generáció született (rengeteg kóbor cica van). Vagy, hogy Dzsoni újított a személyzeten és az étlapon. Az utóbbi azért jó, mert azon csiszolom nemcsak a libanoni arab tudásomat (jelzem, hogy olvasni minden további akadály nélkül tudok már - tapsvihar), hanem azért is, mert mindig felfedezek valami kulináris érdekességet.
A tegnapi a halaweh volt.
Ez nem más, mint a halva, amit én Erdélyből ismerek. Itt ugyan másképp néz ki, mint amaz, hiszen kenhető, nem olyan édes és meggyőződésem, hogy narancsvirággal ízesítik. Akárcsak a palacsintát a helyiek jól megkenik a kovászolatlan kenyerüket ezzel az édességgel és azt majszolják. Számomra nagyon édes, túlzottan is az, de itt alapvetően édesszájúak az emberek.
A halva az arab halawah/halwah/halweh-ből származik, aminek jelentése "édes" (libanoni dialektusban helwe/helo - ejtsd helué/helo). Alapvetően két típusú halva létezik: a liszt alapú és a magvakból készült halva. Ez utóbbit rendszeresen szezámmagból (tahini) készítik, de lehet más magok préseléséből is, példáúl napraforgóéból, tökmagból, vagy még lencséből is (attól halnék meg!).
![]() |
Az alwadi az egyik legnépszerűbb libanoni, magvakkal kereskedő cég. Igen jó minőségű és közkedvelt. |
Senki nem tudja pontosan, hogy a tahini-alapú receptek honnét erednek, de a szájhagyomány szerint elsőként a görögök és törökök kezdtek préselt szezámmagalapú ételeket kreálni. A libanoni konyhának abszolút része a tahini, leginkább a hommos (humusz) krémben, amibe belekevernek ezt a tahinit (imádom, de ezt se bírja az emésztőrendszerem).
Sidonban (Bejrútról délre, kb, 40 km) van egy óriási gyár, ahol tahinit állítanak elő. A cég már többgeneráció óta működik. Valaha ökröket és lovakat használtak fel a magok őrléséhez, ma már természetesen a generátorok végzik ezt a "fizikai" munkát. Ahhoz, hogy egy kiló tahinit tudjanak előállítani, négy óra munka szükséges! Ezért nem is javaslom, hogy valaki kézzel álljon nek a saját szezámmag tésztájának elkészítséhez, mert abból még nem lesz halawa... rendkívül aprólékos és fárasztó egy munka. Nem beszélve a fizikai teherről, ami ezzel jár!
Természetesen ezen is megy itt a vita a Közel-Keleten, hogy kinek finomabb a halawaja (javaslom, hogy éppen azt dicsérjük, amerre járunk - Libanonban természetesen a libanoni halawa a legjobb, míg Palesztínában amaz). Mivel a halawa édes, ezért én is a desszert kategóriájába sorolnám, de sokan főételnek fogyasztják. Viszont igen érdekes az, hogy Egyiptomban ezt az "édes" masszát (lévén ez a jelentése) még szőrtelenítésre is használják! A bátor biokozmetika kedvelők elkészíthetik otthon maguknak, akár...:
Egyiptomi halawa gyanta
- 1/4 bögre víz
- 2 bögre cukor vagy méz
- 1/4 bögre citromlé
- Keverjük el az összetevőket és forraljuk fel (folyamatosan kavarjuk).
- Amikor mar aranybarnára kezd színesedni, akkor vegyük lejjebb a tüzet és kavarjunk csak tovább (türelem-türelem).
- Amikor már szép barna lesz a massza, vegyük le a tűzről.
- Hagyjuk egy kicsit hűlni, de csak addig amíg még mindig folyékony. Próbatesztnek javaslom, hogy először egy gyantacsíkra kenjünk belőle, amit felviszünk a kívánt bőrterületre (óvatosan, nehogy megégjünk!) és azt húzzuk le. Ha tűrhető a hőmérséklet, akkor egyenesen a bőrre lehet vinni és a gyantacsíkkal lehúzni.
- Ha sokra sikerült a biogyanta, akkor érdemes egy műanyag dobozba átönteni, amíg folyékony - bármikor fel lehet melegíteni és újrahasználni.
... és az ehető változat:
- él kiló őrölt szezámmag
- 3/4 kk tengeri só
- fel kiló méz
- egyéb izesítő (pl. vanília, kardamon, stb)
- Őröljük le a szezámmagot és a tengeri sót, amíg egy szép homogén masszát nem kapunk (szerintem meg lehet próbálni egy jó mixerrel).
- Adjuk hozzá a mézet és a vaníliát (vagy más fűszert - ízlésfüggő). Spatulával keverjük meg, finoman.
- Hűtsük le néhány órán át a hütőben, majd kanalazzuk vígan!