Tibi bácsi pamutzoknija és a halawe

Baklawa és Halawa

Tudom-tudom, egyre kevesebbet írok. Az igazság az, hogy teljesen kezd tompulni az agyam (1), fáradékony lettem (2) és... gyönyörűséges izületi gyulladás alakult ki mindkét kézfejemben, ami fájdalmassá teszi nemcsak az írást, de akár még egy egyszerű könyvnek a tartását is (juhuuu! A terhesség árnyoldalai!).

Több mint 15 hónapnyi libanoni tartózkodás után, kialakítottam egy kis rutint (egyébként egészen megszoktam már itt élni. Igaz, hogy az első év a legnehezebb, utána már hozzászokik az ember). A rutinomhoz tartozik az, hogy heti egyszer elmegyek Dzsoni haveromhoz és elmajszolok egy manouche-t. Talán írtam már arról, hogy nincs jobb érzés annál, hogy betér a törzshelyére az ember, ahol nem is kell mondania, hogy mit szeretne, mert tudják. Ilyen törzshelyem volt pl. a Szamos kávézó a körúton, ahol már kérdés nélkül hozták ki a royal kávémat, valamint most Dzsoni, ahol az uborkás-paradicsomos manouche-ém már nem is kérdéses.
A Szamos kávézó igen hiányzik, be kell vallanom. Először egy udvarlóm vitt el oda (igen-igen, olyan is volt!), aztán ott ünnepeltük rendszeresen G. fogadott unokatestvéremmel a születésnapunkat, majd F.M. barátomat is odaráncigáltam találkára, míg végül ott tartottam francia magánleckéket és Noémi barátnőmmel meg amikor csak tud(t)unk, ott reggeliz(t)ünk.

Szóval Dzsoninál majszoltam az ebédemet, amikor megláttam egy, a Tibi bácsira emlékeztető férfit: Tibi bácsi egy egyetemi tanárom volt, akitől igen helyes sztorikat hallhattam a szegedi ifjúságát illetően. Az egyik ilyen történet az volt, hogy miként szedte fel a csajokat a Virág kávézóban.
Anno, megfelelő kapcsolatok révén sikerült neki pamutzoknit (!) beszereznie a szomszédos Jugoszláviából (midőn otthon mégcsak nejlonzoknit lehetett kapni... három színben: sötétbarna, szürke és fekete). Tibi bácsi kikérte a feketéjét a Virágban, kinézte az aznapi legszebb menyecskét és....felhúzta a nadrágja lábszárát! Imígyen kivillant a fehér pamutzokni, ami vonzó volt, mert amint írtam: kevesen engedhették meg maguknak, hogy ilyen luxuscikkel rendelkezzenek. A lányok hullottak, akárcsak a legyek.
No, Dzsoninál is egy Tibi bácsihoz hasonló Mahmud állt sorban és amíg várt, ő is ki-kivillantotta a fehér pamutzoknit amíg telefonált (nagyon lazán feltette az egyik lábát egy mérföldkőszerűségre). Erről a férfiről jutott eszembe egy röpke pillanatra a szegedi ifjúságom. és Tibi bácsi. Vele ugyan egy gond volt csupán: nem értette meg, hogy már nem fiatal és rendre kikezdett a diákjaival (ami szerintem elég gáz volt). De ugyanakkor neki köszönhetem azt, hogy megszerettem Kirkegaardot és a dandizmust, valamint az egyik diplomamunkám témáját.

Dzsoninál azért is jó ebédelni, mert ahogy nézek ki a fejemből (általános üres tekintete a terhes nőknek - állítólag "nesting"-nek hívják angolul, azaz "fészek lerakás"... hát nem tudom. Szerintem szimplán hülyülök a hormonoktól), úgy sok érdekes dologra figyel fel az ember. Pl. hogy új macska-generáció született (rengeteg kóbor cica van). Vagy, hogy Dzsoni újított a személyzeten és az étlapon. Az utóbbi azért jó, mert azon csiszolom nemcsak a libanoni arab tudásomat (jelzem, hogy olvasni minden további akadály nélkül tudok már - tapsvihar), hanem azért is, mert mindig felfedezek valami kulináris érdekességet.
A tegnapi a halaweh volt.
Ez nem más, mint a halva, amit én Erdélyből ismerek. Itt ugyan másképp néz ki, mint amaz, hiszen kenhető, nem olyan édes és meggyőződésem, hogy narancsvirággal ízesítik. Akárcsak a palacsintát a helyiek jól megkenik a kovászolatlan kenyerüket ezzel az édességgel és azt majszolják. Számomra nagyon édes, túlzottan is az, de itt alapvetően édesszájúak az emberek.

A halva az arab halawah/halwah/halweh-ből származik, aminek jelentése "édes" (libanoni dialektusban helwe/helo - ejtsd helué/helo). Alapvetően két típusú halva létezik: a liszt alapú és a magvakból készült halva. Ez utóbbit rendszeresen szezámmagból (tahini) készítik, de lehet más magok préseléséből is, példáúl napraforgóéból, tökmagból, vagy még lencséből is (attól halnék meg!).

Az alwadi az egyik legnépszerűbb libanoni, magvakkal kereskedő cég. Igen jó minőségű és közkedvelt.  

A levante-i  halawa szezámmagból készül és különböző módon ízesítik. Bár ezen ízesített édesség leginkább exportra megy, hiszen itt az egyszerűt, a natúrt szeretik inkább (legalábbis az eddigi tapasztalaim szerint). Lehet pisztáciás, mandulás vagy akár még csokoládés is (a volt főnököm, A. imádta a halvát! Volt, hogy együtt kanalaztuk. Őt nagyon kedveltem. Egyedüli normális főnököm - jelzem, a többi nő volt, egy kívétellel, de amaz sem volt normális férfi).

Senki nem tudja pontosan, hogy a tahini-alapú receptek honnét erednek, de a szájhagyomány szerint elsőként a görögök és törökök kezdtek préselt szezámmagalapú ételeket kreálni. A libanoni konyhának abszolút része a tahini, leginkább a hommos (humusz) krémben, amibe belekevernek ezt a tahinit (imádom, de ezt se bírja az emésztőrendszerem).
Sidonban (Bejrútról délre, kb, 40 km) van egy óriási gyár, ahol tahinit állítanak elő. A cég már többgeneráció óta működik. Valaha ökröket és lovakat használtak fel a magok őrléséhez, ma már természetesen a generátorok végzik ezt a "fizikai" munkát. Ahhoz, hogy egy kiló tahinit tudjanak előállítani, négy óra munka szükséges! Ezért nem is javaslom, hogy valaki kézzel álljon nek a saját szezámmag tésztájának elkészítséhez, mert abból még nem lesz halawa... rendkívül aprólékos és fárasztó egy munka. Nem beszélve a fizikai teherről, ami ezzel jár!
Természetesen ezen is megy itt a vita a Közel-Keleten, hogy kinek finomabb a halawaja (javaslom, hogy éppen azt dicsérjük, amerre járunk - Libanonban természetesen a libanoni halawa a legjobb, míg Palesztínában amaz). Mivel a halawa édes, ezért én is a desszert kategóriájába sorolnám, de sokan főételnek fogyasztják. Viszont igen érdekes az, hogy Egyiptomban ezt az "édes" masszát (lévén ez a jelentése) még szőrtelenítésre is használják! A bátor biokozmetika kedvelők elkészíthetik otthon maguknak, akár...:

Egyiptomi halawa gyanta

• 1/4 bögre víz
• 2 bögre cukor vagy méz
• 1/4 bögre citromlé

1. Keverjük el az összetevőket és forraljuk fel (folyamatosan kavarjuk).
2. Amikor mar aranybarnára kezd színesedni, akkor vegyük lejjebb a tüzet és kavarjunk csak tovább (türelem-türelem).
3. Amikor már szép barna lesz a massza, vegyük le a tűzről. 
4. Hagyjuk egy kicsit hűlni, de csak addig amíg még mindig folyékony. Próbatesztnek javaslom, hogy először egy gyantacsíkra kenjünk belőle, amit felviszünk a kívánt bőrterületre (óvatosan, nehogy megégjünk!) és azt húzzuk le. Ha tűrhető a hőmérséklet, akkor egyenesen a bőrre lehet vinni és a gyantacsíkkal lehúzni. 
5. Ha sokra sikerült a biogyanta, akkor érdemes egy műanyag dobozba átönteni, amíg folyékony - bármikor fel lehet melegíteni és újrahasználni.

Hajrá!

... és az ehető változat: 

• él kiló őrölt szezámmag
• 3/4 kk tengeri só
• fel kiló méz
• egyéb izesítő (pl. vanília, kardamon, stb)

1. Őröljük le a szezámmagot és a tengeri sót, amíg egy szép homogén masszát nem kapunk (szerintem meg lehet próbálni egy jó mixerrel).
2. Adjuk hozzá a mézet és a vaníliát (vagy más fűszert - ízlésfüggő). Spatulával keverjük meg, finoman.
3. Hűtsük le néhány órán át a hütőben, majd kanalazzuk vígan! 

Musztafa a "baby shop"-ból

Három hét toszkán körút után azt hittem, hogy nehezen állok majd vissza a bejrúti valósághoz. Legnagyobb meglepetésemre nem is annyira. Talán azért mert a terhesség hatodik hónapjában már mindent a szívalakú, bugyirószaszín, flitteres szemüvegemen keresztül látok. Az életiramam leginkább egy lajháréhoz hasonló, és az intellektusom (úgy hiszem, hogy valaha volt) vegetatív állapotban él tovább. Azon vettem magam észre, hogy akár egy teljes órán át tudom bámulni a semmit és bizony jól elvagyok a gondolataimban, amelyek általában nem az atommaghasadással kapcsolatosak. Ezt az állapotot hívják állítólag "nesting"-nek, azaz fészek lerakásnak. Ezzel is okosabb lettem. Én inkább annak a kontjára akartam ezt az állapotot írni, hogy már több mint egy éve nem dolgozom, minimális a szellemi input a mindennapjaimban és egész egyszerűen ellustultam. Talán ez is hozzátartozik a dologhoz.

Tehát vasárnap megérkeztünk Bejrútba. Még aznap úgy döntöttünk, hogy elmegyünk kiságyat venni, babakocsit és általában azt, ami majd hamarosan kell. Így battyogtunk el a Centerpoint nevű boltba, ahol alapvetően mindent kapni, jó áron: ruhát, sminket, csecsebecsét és van egy külön gyerekosztálya is, ami szerintem igen jó. A termékek Bangladesből jönnek és tényleg jutányos az áruk, ha Európával hasonlítom össze. És itt megismerkedtünk Musztafával, az eladóval. Szimpatikus, mosolygós és segítőkész eladó. Mindenben a rendelkezésünkre állt, látszott, hogy érti a dolgát és ismeri a termékeket. Javaslatot is tett, hogy mely termék közül vásároljunk leginkább és kiváltképp szimpatikus volt az számomra, hogy nem a legdrágábbat akarta ránktukmálni azonnal. Sőt, jelezte, hogy "by the way" - csak úgy mellékesen - a terméket leárazták, de elfelejtették feltüntetni a cimkén (ilyeneken nem érdemes meglepődni. Nagyon gyakran nem az az árkód szerepel a terméken ami, valamint a polcokra találomszerűen rendezik az árut. Így lesz az, hogy egy női dezodor helyett egy férfi borotválkozás utáni balzsamnak az árát fizettük, ami igen különböző lehet az eredetinek gondolt összegtől). Én szépen végigböngésztem a leárazott termékeket és így sikerült  jelentős összeget spórolnunk (mégiscsak duplát veszünk mindenből). 

A végén már nagyon untam a vásárlást bevallom őszinten; fáradt voltam, éhes és... jó, jó, az a bizonyos szemüveg, de annyira nem izgat fel, hogy most piros virágos a babakocsi vagy zöld faleveles. Legyen praktikus, könnyű, strapabíró és normális áron elérhető. Elérkezett a fizetés ideje a kasszánál és olybá tűnt, hogy szépen sorjába is vettek mindent. Távozás előtt leellenőriztük a blokkot és bizony a matracok lemaradtak (ha valaha Libanonba jönne bárki is, mindig ellenőrizze le a vásárlási blokkot!). Ahmed barátunknak nem sikerült azt bevinnie a gépbe. Nézem tovább és a két babazsák is lemaradt. Tehát ismét fizetünk a kasszánál és most úgy tűnik, hogy rendben lesz a dolog. Megadjuk a címünket, hogy másnap hova szállíthatják a termékeket, és mosolygósan bucsút veszünk Musztafától és Ahmedtől, a pénztárostól. 

Ha már ott voltunk a nagy bevásárlóközpontban éhesen (és otthon egy szelet kenyér sem volt), úgy döntöttünk, hogy ott ebédelünk. Jólakottan mégegyszer megnéztem én azokat a blokkokat és feltűnt, hogy az egyiken valami furcsaság van: miért szerepel rajta kétszer a pelenkázóasztal? Abból csak egyet kértem. Giovanninak vörösödik a feje. Semmi gond, ő maradjon csak nyugodtan, visszamegyek a boltba és tisztázom a helyzetet. Először ugyan beadták nekem, hogy csak egyszeri árat fizettem, de az ÁFA miatt tüntetik fel kétszer. Jelzem, hogy akkor minden terméknek duplán kellene szerepelnie. Ahmedhez megyek immáron személyesen, aki kedélyesen bevallja, hogy ő kétszer számolta fel a pelenkázóasztalt, mertha két kiságy és két babakocsi, meg két matrac, akkor ő logikusan kigondolta azt, hogy két pelenkázóasztal is lesz, csak én arról már bizonyosan megfeledkeztem, és ő így megkönnyítette a helyzetemet! Tudja ő milyen a terhes nő, neki is van felesége, mindent hajlamosak elfejteni... hi hi hi! és szélesen mosolyog rám. 

- Drága Ahmed! Nem, valóban csak egy asztal lesz. Kérlek sztornózd az összeget.

Csend.

- Mi a gond?

- Hát..., sztornó? 

- Igen, üsd ki és add vissza kp-ben az összeget.

- Azt nem tehetem.

- Mégis miért?

- Mert sosem adunk vissza pénzt.

Legalább őszinte. Nem jött nekem elő mindenféle üzletszabályzattal és miegyébbel. Közben Giovi is megjött, mert már aggódott, hogy mi lett velem. Elmagyarázom neki a helyzetet - robbanásra készen áll. Egy dolgot tudni kell az én Giovimról: jobb nem felmérgesíteni. Átvettem a beszélgetés irányítását, kértem a főnököt (aki épp nem volt), elmagyaráztam Ahmednak és Musztafának, hogy ez így nem lesz jó, mert már így is több számlázási hibára hívtam fel a figyelmüket és most ráadásul ez is! Végülis találtunk egy közös kompromisszumot: novemberig levásárolhatom a pelenkázóasztal összegét. Nekem ez végülis megfelel, mert úgyis kell majd még oda visszajárnom.

Tehát ez volt vasárnap. Hétfőn egésznap vártam Musztafát, aki nem jött. Felhivattam a főbérlőmmel a boltot és a sokadig próbálkozás után végre sikerült a kedélyes eladómmal beszélni, aki közölte, hogy csak kedden jön, tizenegy egy dél között (apró kis részletekbe nem megyek bele, hogy márpedig igenis hétfőt mondott, reggel tizet, pont amikor orvoshoz kellett mennem és így óriási szívességet tett nekem a főbérlőm azzal, hogy ő várta a szállítmányt - persze, ő elvolt. Nadia az Édesanyám lehetne korban és itt nagyon jól elvolt nálunk, mert nézhette a kedvenc TV csatornáját. Tőle tudom a Szultán Szulejmán török szappanopera teljes történetét - így már érteni a vegetatív elmeállapotot?).

Eljön tehát a keddi nap. Musztafa sehol. És már délután kettő van. És itt már én is levettem a rozsaszín szemüvegemet. Sikerült a Centerpointot felhívnom (nekem is csak a sokadig kicsörgésre vették fel) és közölték velem, hogy Musztafa ma szabadságon van! Ez már nekem is sok volt és bevallom azt is, hogy nem hittem el. Szerintem az illető kollegának fogalma sem volt, hogy mit mondjon, kiabált egyet, hogy Musztafaaaaaaa!, amire nem jött válasz és akkor gondolta, hogy amaz biztosan holidéjezik. Kértem a főnököt. Legnagyobb meglepetésemre beszéltem is eggyel, nem is akárkivel: Antonioval. Ez ám az arab név! Antonio viszont egy szót nem tudott olaszul, sem egyéb más latin nyelven, csak ez a neve. Rendkívül udvarias volt és azonnal intézkedett. Nem túlzok: Musztafa félórán belül meg is érkezett (el is mentettem ennek az Antonionak a számát). Természetesen a barátom nem talált ide, hiába rajzoltunk neki külön térképet. Kimentem a "sarokra", így talált rám. Nem szöszölt egy pillanatig sem: megállította a forgalmat és simán szembejött azzal a főúton, hogy be tudjon hozzánk kanyarodni, szintén forgalommal szembe. Persze, ezen is csak én lepődtem meg. A helyieknek ez teljesen okés, amíg gyorsan intézi el vezető a manővert. 

Innét már mondhatni sinen volt a dolog. A végén már csak aláírnom kellett az átvételi elismervényt, amin sehol sem találtam a nevem, mire Musztafa rábökött: Marcat Fcratc, Achrafieh. 

Hogy miként sikerült így elírniuk valamint, hogy miből gondolták azt, hogy én a férjem nevét használom, azt nem tudom. Viszont most már értem, hogy miért nem talált ide. Elvégre Solymáron is nem egy Márta lakik...