Dzsoni Depi

Néhány héttel ezelőtt kimozdultam az anyaság odújából és elmentem két itteni ismerősömmel "iszogatni" a Dzsoni Depi nevű helyre (OK, az egyik hölgyet ott ismertem meg on the spot. Alessia az egyedüli ismerősöm itt - a babysitter -, ő mutatott be az idegenvezető barátnőjének). 

Találónak tartottam a bár nevét: a két tulajdnosról nevezték el. Ioannisrol és Depiről. Akit tényleg így hívnak. Így lett Johnny Depi a bár neve. Helyes, hangulatos apróméretű beülős hely. Alessia és Marianna rábeszélt a kedvenc italukra: a rakomelora (nem volt nehéz). A rakomelo nem más mint a mézes pálinka, fűszerekkel felturbózva és felhevítve (raki=pálinka, meli=méz). Gyakori házipatikai tinktúra is, ami állítólag kíváló a torokfájásra (nyilván..., az alkohol fertőtlenít, míg a méz ápol.) A felhasznált fűszerek a fahéj, a kardamon, illetve lehetnek még helyi zöldfűszerek, attól függően, hogy Görögország melyik területén tartózkodunk, de leginkább krétai hagyományokkal rendelkezik (de van, ahol azt olvasni, hogy a frankok honosították meg a mézes pálinkát). 

Találtam egy igen könnyű receptet, ha valaki szeretné otthon kipróbálni, hogy mihez hasonlíthat (én a birsalma pálinkát szeretem leginkább, de azt nem pazarolnám el erre. Helyette barackpálinkát használnék). 

Rakomelo : minden 4 centhez 1-2 kiskanál méz, egy db szegfűszeg és egy 1kk fahéj. Felhevítem és leszűröm.

Ehhez rendeltünk egy "görög bruschettat", ahogy én neveztem. Fogalmam sincs, hogy mi a neve, de ismét egy könnyen elkészíthető előételről van szó (a görög konyha - szerintem - nem túl bonyolult): egy félbevágott szárazabb cipót kissé kibelezek és megtöltöm apróra vágott paradicsommal és fetával. Meghintem szárított bazsalikommal és egy kevés olívaolajjal. Rémesen egyszerű.

A görög konyha finom, ám sokkal kevésbé kidolgozott az olaszénál. Tegnap ismét Nafpliouban jártunk (egy peloponészoszi kikötőváros, amit egy védőbastya ural) és azon tünődtem, hogy a rengeteg narancs ellenére, nemigen elterjedt a "limoncello". Anno, Guido barátunk anyukájának a narancsos limoncellojától szószerint lefejeltem az ebédlőasztalt. Hint: az unicum szilva mellett, igen kedvelem a limoncellot. Legyen az citromból, narancsból, mandarinból...mindegy. 

A tojáslikőrt is szerettem valaha. De baromi régen ittam.

V. barátnőm kérte, hogy írjak többet a hétköznapjaimról. Valahogy XVI. Lajos naplójához tudnám hasonlítani: semmi. 

Tényleg nagyon unalmasak a hétköznapjaim. Az elmúlt hetek fénypontja az volt, hogy a "kifosztott" bolt tulajdonost váltott és csodák csodája: sok áru lett hirtelen! A másik fénypont az, hogy a lányom bölcsit váltott. Ez egy hosszú és igen kellemetlen menet volt. Amióta nem jár az olasz bölcsődébe, sokkal kiegyensúlyozotabb és boldogabb. Többek közt nem vizel már maga alá, nem csak feketével rajzol és a "krokodil" meg a "nagy gonosz nyuszi" sem él már a tetőnk alatt. Megtudtam azt, hogy szószerint a fülébe kiabáltak, hogy "kussoljon", meghogy ő "egy alkalmatlan csőd"  és volt, hogy a karjánál rángattak, ha nem cselekedett azonnal... arra is kaptam magyarázatot, hogy miért volt mindig éhes, amikor hazajött: igen kicsi adagokat szolgáltak fel. És a nőnek volt még pofája közölni, hogyha nem fizetünk ki még két hónapot, akkor ügyvédhez fordul. Az én férjem meg olyan jó ember, hogy... tudjátok mit csinált. Én egy fillért nem adtam volna. Sőt. Az éjszakáim viszont gyakran arról szólnak, hogy miként tudnék bosszút állni azon a nőn, aki magát gyerekszeretőnek mondja, de közben csakis megtörni tudja a lelküket. Valami tipp?