A kávéról...

Kedves baratném kérte, hogy írjak a kávéról (mert ő bizony nagyon szereti, talán nálam is jobban. Sőt,...jobban.). Szüksége is van most a kávé jótékony hatására minden szempontból. Az álmatlan éjszakák végeláthatatlannak tűnnek... drága N., szóljon ez a bejegyzés Neked!  

IV. Murad

Az arab-félszigeten a kávét Yemen honosította meg, még a XV. században és a következő századra már ismerté vált Egyiptomban, Szíriában, a török birodalomban és Perzsiában (ekkor még nem beszélünk külön országokról, hanem népcsoportokról. Itt mindenki "arab" volt). A kávéházak ("qahveh") kedvelt helye volt a társadalomnak annak ellenére, hogy tiltott volt a forró ital fogyasztása ("haram"). A különösen kegyetlen IV. Murad szultán (1612-1640) szeretett álöltözetben lecsapni az alattvalóira kávézás közben. Az élete megér egy legalább két évados Netflix sorozatot : rengeteg gyilkosság, ármány szerelem nélkül, elmebajos testvér, aki követi őt a trónon... és még akkor jön a kávé iránti ellenszenv, merthogy a kávé, akár az alkohol, tudatmodosító.  Ellentmondásos dátumokat találtam arról, hogy mikortól engedélyezték a kávé fogyasztását, de az én olvasatomban egyszerűen elfogadottá vált.

Európába a kávét leginkább az utazók vitték be (egyesek szerint a zarándokok, akik Mekkába jártak... hát nem tudom, hogy mennyi európai zarándok utazott az újkorban Mekkába). Velencében is betiltották a kávé fogyasztását, hiszen a velencei papság úgy vélte "az ördög itala" (1615) - szerintem levelezőbarátok lehettek Muraddal. No, ez a kávézás akkora botrányt váltott ki, hogy maga VII. Kelemen Pápa közbelépett és megkóstolta a Sátán nedüjét. És mit ad Isten? Ízlett neki és jóváhagyta a kávézás örömeit (kérném, hogy ezentúl jusson eszetekbe reggel, hogy pápai áldással isszátok a "fekete levest"). Szépen, lassan a reggeli bort és sört a kávé váltotta fel (igen, jól olvassátok: valaha, régen, a reggelihez bort és/vagy sört ittak! Aki többet szeretne tudni a kávé történetéről világszerte, itt olvashatja). 

A kávézás Jordániában szintén elterjedt, mint bárhol másutt a világon: rengeteg kávéház van, mindenütt kapni a "török" azaz, az arab kávét. Én személyszerint nagyon szeretem a kardamonosat. A beduinoknak (is) a kávézás egy külön szertartás. A Frei kávézokban az "örmény" kávét hasonló eljárással keszítik (nagyon finom, tudom ajánlani!), mint a beduinok itt: a földön, a hamuban forrosítják meg a víz és a kávé keverékét, majd megvárják, hogy a zacc leülepedjen - ebból lehet majd jósolni (nekem annó csinálták Bejrútban. Be is vált a jövendölés...). 

Amikor felszolgálják a kávét, a ház férfija először magának tölt (a nők nem tartózkodhatnak ugyanabban a helyiségben - ezt az itteni magyar barátném palesztín férje betartja, fordítva is. Ha hívő muszlim lennék, akkor nem is nézhetne rám, nemhogy egy helyiségben lehetnénk! Mégha én vagyok a vendég a házban, akkorsem. De engem katolikusnak kereszteltek, felőlem rám nézhet. Ami azt illeti, fantasztikus személy, akinek az édesapja még Yasser Arafattal dolgozott együtt. Mesélt is egy s mást). Tehát, először a férfi magának tölti ki a kávét, ugyanis ezzel jelzi, hogy nincsen hátsó szándéka és az ital nem veszélyes. Másrészt, így tudja a hőmérsékletet ellenőrizni. Ugyanis az arab kávénál fontos a hőmérséklet. Ha a kávé nem elég forró, az egy sértés a vendégre nézve. Mit szólnak majd a szomszédok? effektus közrelép, és szégyent hoz az egész házra. A kávénak tehát forrónak kell lennie. 

Ezután a ház úra a legidősebb férfi vendégnek szolgálja fel a kávét, aki a jobbján ül majd őt követően a mellette lévőnek tölt és így tovább, amíg véget nem ér kör. Ugyanis körben ülnek. A beduinok nem arról híresek, hogy sokat beszélnének, így ha már nem kérnek több kávét, a poharukat előre-hátra ringatják.

Kávé stand a Mövenpick szállóban

A kavézgatás náluk nemcsak egy közösségi együttlét: sokszor üzleti célja van a "vizitnek". Ilyenkor, miután a kávét felszolgálták a vendég maga elé tolja a forró italt, ezzel jelezve azt, hogy beszélni kíván. A vendéglátó egy kézmozdulattal jelzi majd, hogy beszélhet (vagy sem). Az esetek többségében lánykérésről van szó. Ha a vendéglátó beleegyezik az esküvőbe (amit szigorúan az apák beszélnek meg), akkor csupán gratulál (mabrouk) és felhörpinti a kávét. Marché conclu! avagy, business is done. Ha nem biztos a dolgában, akkor három napon belül üzennie kell. Amennyiben igenlő a válasz, akkor az üzenet egy kávéra való meghívás a sátorban (a beduinokról többet olvashattok angolul itt). Ezzel remélem, hogy némileg kielégítettem N. kíváncsiságát és örömét leli a mai bejegyzésben (amit némi fehér bor mellett írtam meg, miután rákos-Szent Jakab kagylós tagliatellet készített "valaki"). No, hát ennyit a kávéról így hirtelen. 

A sivatagi autópálya

A hétvégén Aqababan jártunk és eredetileg erről szerettem volna írni, de nem volt valami összeszedett. Gyönyörű volt a holt-tengeri autópálya odafelé. Imádom Jordánia kopár vidékét. Visszafelé a sivatagi úton tudtunk csak menni, mert olyan szintű homokvihar volt, hogy a katonák az első ellenőrző pontnál visszafordítottak bennünket (öt ilyen pont van, ahogy megyünk a holt-tengeri autópályán - leginkább az Izraellel való viszony miatt). Sajnos kellemetlen tapasztalatom volt az utolsó estén, amiről szintén nem írnék (a mellettünk lévő szobában nőt bántalmaztak). Jól tudott, hogy a világon szerte a nőket tárgynak tekintik és sok joguk nincsen. A Közel-Keleten sincsen ez nagyon másképp. Sajnos... 
(igen, jeleztem a recepción. A többi már nem ide tartozik).

Egy falu a sivatag közepén

Gadara (Umm Qays)

 "És amikor eljutott vala a túlsó partra, a Gadarénusok tartományába, két ördöngős ment eléje, a sírboltokból kijövén, igen kegyetlenek, annyira, hogy senki sem mer vala elmenni azon az úton." (Mt, 8:28)

Folytatjuk hát a Decapolis tartományának való felfedézését, ahol oly szépen megélt a görög és a sémi kultúra évszázadokon át. Ez itt a nabbateusok, arameusok és kánaiták bölcsője, ahol követte egymást a hellén, a ptolemaiosz, római, umayyad és végül az ottomán kultúra. Trajánusz ideje alatt (Kr.u. 98-117) a Decapolis Szíria és Arábia (Arabia Petraea) területén húzodott. Plíniusz tíz nagy város említ a Decapolis részeként (az elnevezés is ezt sugallná, ambár... ):

Gerasa (Jerash), Jordánia (lásd előző bejegyzés + aki VIP, az láthatta a képeket is google-ön)
Dium, Aydoun arabul, Jordánia
Scythopolis (Beit She'an), Izrael 
Hippos, Al-Husn arabul, a Golan magaslatokban 
Gadara (Umm Qays) Jordánia
Pella, Jordánia
Philadelphia, Amman, Jordánia
Canatha (Qanawat), Szíria
Raphana, (Abila?), Jordánia

Damascus, Szíria (itt megállok egy pillanatra: abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy gyerekként élhettem ott. Keveset ugyan, kevésre is emlékszem, de a Közel-Keleti iránti szeretetemet megalapozta. Elszomorít az, hogy egyhamar nem is megyek át.)

Gadara

Történészek és bibliai szakértők a mai napig vitáznak azon, hogy Damaszkusz valóban részese volt a Decapolisnak vagy csak tiszteletbeli városnak tartották? És akkor most deca vagy nono? Illetve melyik lenne a tizedik város, ha nem Damaszkusz? Mások szerint a Decapolis 18-19 várost ölelt fel. Iospehus Flavius (Kr.u. 37-100) szerint Scythopolis volt a tíz város legnagyobbika (nyilván minden szentnek maga felé hajlik a keze...). 

Én ezúttal a gyönyörű Gadaraban járhattam, ahol Jézus kiűzte a démonokat a két bolyongó lélekből. 

Gadara Irbid tartományában van (Gedaraként is szerepel néhol). Ez Jordánia északi részén található, Szíria és Izrael szomszédságában. A város egy magaslatra épült: gyönyörűen belátni a Golan hegységet, a Generázeti tavat, Nazaret városát és tudjuk, hogy ott messze a csücsökben van a lányom (és a fiam♱) szülővárosa: Bejrút 💓

Gadara Kr.e.30-ban Heródeshez került (igen, amazéhoz). Flavius eképpen ír erről a nagvonalú ajandékozásról: "Miután Heródes megérkezett Egyiptomba, baráti bizalmassággal tárgyalt Caesarral, aki kegyeivel tüntette ki: neki ajándékozta azt a négyszáz galatát, akikből Kleopátra testőrsége állt, visszaadta neki azt az országrészt, amit Kleopátra kedvéért elvettek tőle, és országához csatolt még néhány várost; ezek: Gadara, Hippos, Samaria, továbbá Gaza, Anthedon, Joppe és Straton-tornya tengerparti városok. Ezek az ajándékozások még jobban megnövelték Heródes hatalmát (...)." Itt a legnagyobb titokban megjegyzem, hogy bármennyire is tisztelője vagyok Török Gábornak és jónak tartom A lakott sziget - Utazás a politika világába c. könyvét, szerintem a mindenkori politkusok (hadvezérek, diktátorok, stb.) semmit sem változtak az évezredek során. Hataloméhes klikk. 

Tehát Heródesé Gadara és Jézus felnőtt korában megfordul itt (legalábbis a város határában - Heródes meg hiába meszárolt le minden gyermeket, bukta a dolgot). A kora keresztény egyház ideje alatt a város erős fellegvára lesz Jézus tanainak. Egy szent sírboltja található az igen elhanyagolt kriptában (a találgatások máig folynak a kiléte felől) További gazdag család sírboltja is megtalálható ugyanitt. Annyira nem törődött senki a kihalt Gadaraval, hogy a hat napos haború alatt (1967) találtak rá a kriptára és hypogeum-ra (=föld alatti rész, szó szerint). Akkor sokat nem foglalkoztak a régészeti kinccsel, lett belőle egy rögtönzött "kórház". A helyet nem mondanám hátborzongatónak, de nehéz a levegő (nyilván... a föld alatt vagyunk) és én személyszerint úgy éreztem, hogy háborgatok. Sokan nem járhatnak arra, mert eléggé kiesik a "főútról" (Decamus Maximus). Mi is véletlenül kerültünk oda. 

A kriptához egy omladozó lépcső vezet és egy masszív kőajtón át lehet bejutni. A lépcső bizony meredek és vak sötétség van odabent. Én nem mertem lemenni, bevallom töredelmesen. Viszont baromi jó vakuja van a gépemnek. A gyerekeim nagyon élvezték: Indiana Jones-t játszottak (óriasi film volt a maga nemében!), de lemenni senki nem mert a kriptába. 

Feltehetően a szent sírja

Lejárat a kripta felé, a hypogeum 

A kripta

A várost egy óriási földrengés pusztította le a 8. században. Pásztorok lakták újra a 19. század második felétől és igen helyes házakat húztak fel maguknak a romokból található kövekből. Ezzel különös látképpé vált Gadara ókori városa: amolyan bézs és fekete kockás házak sorakoznak egymás mellett.  Az ókori költő, Meleagrosz is gadarai volt (Babits Mihály fordításában): 

Nyíl a fehér szekfű

Nyíl a fehér szekfű, nyíl már az esőbe szerelmes

Nyílik már a leány, rózsák rózsája, s a szívben

...Óh ragyogó, zöldfürtü mezők, be hiába nevettek!

Szebb csokor ő, mint méz-illatu bokraitok.

Jerash

Kilátás a Zeusz szentélyből Jerash főterére

Hosszas hallgatás után jelentkezem ismét, ezúttal a csodálatos Jordániából. Hét év kellett ahhoz, hogy feldolgozzam az eseményeket, a "barátok" gyarlóságát, az élet igazságtalanságát és, hogy nagyonis értékeljem azt, amim van, mert egy pillanat alatt minden megváltozhat. A hetes szám állítólag a misztika és a szentség szimbóluma. Azt írják, hogy az ókori egyiptomban hét évet kellett várni arra, hogy a vágyak beteljesüljenek. Most hirtelen európai vonatkozásban a törött tükör jut eszembe és annak a hét év szerencsétlensége (szívesen veszem az ezzel kapcsolatos kommenteket): "A hetessel jelképezik a világmindenség struktúráját, az idő ciklikus törvényét, a hét napjait, az ünnepek időtartamát, a színkép árnyalatait, a tér vegytanát, a hangsor hét hangját. Elterjedésében feltehetően a Hold hétnaponkénti periodikus változása játszott szerepet, ennek alapján osztották fel a hónapokat hetekre". A világmindenség struktúrája...elgondolkodtató. Struktúra van, ebben bizonyos vagyok. De, hogy én nem értem azt, az is bizonyos. Szóval, egy szó mint száz, kellett nekem az a bizonyos hét év, és ezek az ókori egyiptomiak tudtak valamit.

Görögországban nem szerettem élni, bármennyire is szép adottsággal rendelkező egy ország. Bejegyzés nem is igen született. Na bezzeg Jordánia! Végre ismét a Közel-Keleten lehetek! Én itt érzem magam igazán jól (ma írta kedves bejrúti ismerősöm, hogy a helyzet tarthatatlan - egy újabb polgárháború elé néznek. Erről jut eszembe egy akkori kedves szőnyegárusom, aki feltette nekem a kérdést : "vajon vége lett a polgárháborúnak?". Pedig ez nyolc éve volt, amikor Bejrút még hellyel-közel stabil volt. Itt majdnem bezártam a zárójelet, de még egy gondolat: egyik Közel-Keleti állam sem érdemli meg azt, hogy porba zúzzák. Sem Libanon, sem Szíria, Palesztina, Yemen...ez egy tudatos tönkretétele ezeknek a nagyszerű országoknak. Zárójel bezárva). 

Most a covidos időszakról nem írnék, aki ismer, tudja, hogy miként telt. És egyáltalán...engem ez az egész covid nem érdekel. Átvészelem. Vagy nem. Valami ragadt rám is Jakab bölcsességéből (lásd Diderot, Mindenmindegy ​Jakab meg a gazdája c. regény). Tehát covid out, Jerash in. 

A "lóitató" a nympheum előtt

Jerash ókori, sémi neve Garshu. Már a neolitikumban is lakták: a 2017-es ásatások nem kevesebb, mint 9500 éves koponya maradványokat tárt fel. Több nép fordult meg Garshuban: a nabbateusoktól a görögökön a mammlukig mindenki. Meg is látszik az ókori városon: van görög szentély (Artemisz és Zeusz), 23 kora-keresztény templom, zsinagóga és még mecset is. A képen látható a nympheum (ókori szökőkút a hét (na tessék!) nymphavál, akik a hét, hét napját idézik (ezt már szándékosan írtam így...rákattantam). Na most, az a nagy "medence" a nympheum előtt valójában egy bizantin keresztelő medence. Jöttek a mamlukok, gondoltak egy nagyot és athelyezték a főútra a keresztelő medencét ló itatónak (...). A közel ezer éves békés vallási együttélés itt megtört. Három földrengés is volt Jerashban, de nem tudta tönkretenni a várost. Amaz egyszerűen elnéptelenedett az idő során és 1838-ban rommá nyilvánították. Most elárulok Nektek egy érdekességet: ha valaha jártok ókori városban, egy egszerű trükköt probáljatok ki. A tartó oszlopokba helyezzetek egy kisebb karton darabot, kártyát, bármit. Csúsztassatok bele egy kulcsot. Ha vártok egy keveset, akkor látjátok majd, hogy a kulcs megmozdul fel-le. Ugyanis, ezek a korintiai oszlopok ellenállnak a szeizmikus erőnek. A vizszintes összekőtő kőelemek meg természetes fémet tartalmaznak így, amikor földrengés volt, "kongott" és a lakosság fedezékbe vonulhatott. Na?? Ki tudta ezt? Ki volt okos Tóni közületek? 

Jerash városa ma is gyönyörű, nemhogy még fénykorában! Sokat lehetne még írni a történelméről, de ahhoz ott vannak a könyvek és az internet. Befejezésképpen csak szeretném megköszönni  a támogató szeretetüket mindazoknak, akik mellettem álltak a nehéz időben és türelmesen kivárták azt, hogy végre kimásszak a gödörből. Köszönöm N.-nek is, hogy mindig szóvátette a blogot és valahol, Neki szól ezen rövid bejegyzés. Yallah, bye!