Friday, January 24, 2014

Louis, a könyvklubból

Louist az angol nyelvű könyvklubban ismertem meg. Brit állampolgár, négy gyermekes anyuka és sosem értettem meg igazán, hogy mi szél hozta Libanonba. A férje is brit és annyit tudok, hogy nem a munka miatt költöztek ki, immáron nyolcadik éve. Alapvetően szeret itt élni csak egy gondja van: az éves nyilatkozat, amit kötelező kitöltenie minden egyes alkalommal, miszerint változatlanul Libanonban szeretne élni.
Többen nem értik, hogy mégis miért marad itt? Én szerintem nincs ebben semmi ördögi. 
Mindig, minden relatív
Ki tudja, hogy milyen körülmények közt élt a szigetországban? Liverpoolhoz képest szerintem Bejrút mindenféleképp izgalmasabb (és most csak mondtam egy várost, mert azt sem tudom, hogy hova valósi Louis - ő nagyon diszkrét). 

Két héttel ezelőtt volt a havi könyvklub találkozó. Akkor a Casual Vacancyt beszéltük meg a Harry Potter szerzőjétől (nekem nem tetszett). Kicsit beszélgettünk a nagy eszmefuttatás előtt, mindenki a szokásosról: J. barátnőm a randivonal honlapról, hogy most éppen kivel csetel, Alma az egyetemről és a libanoniak a sajnálatos december 27-i merényletről, amit én szerencsével megúsztam (lévén lusta voltam időben elindulni itthonról és így elkerültem a malőrt).
Louis egy nagyon kedves és nyugodt, a harmincas évei vége felé járó tipikus angol: alacsony, kissé duci és...hanyag az öltözékében. De nekem ez szimpatikusabb, mint az itteni gyakori puccparádé, ahogy képesek kilépni az utcára (nincs sminked? bíííííííííííííííííííp! Nem hordasz tűsarkút? bííííííííííííííííííííííííííp! Még nem jártál soha plasztikai sebésznél? bíí-bííííííp!). 
Ezen az estén Louis egy kicsit gondterhelt volt.
- Louis, valami gond van?
- Nem, semmi. Csak a szokásos itt tartózkodási papírjaink intézése. Nem mindig egyszerű, de megoldjuk.
- Értem.
- Most éppen az a gond, hogy az egyik lányomat úgy hívják, hogy Naomi és ezen problémáznak. Zsidó név tudod. És kérdik, hogy miért neveztem így el a lányomat? (Naomi már Libanonban született)
*
Naomi: (nem, nem Campbell) - magyarul Naomi, Naómi vagy még Noémi (egyik kedvenc nevem - igen, személyhez is kötöm) héber eredetű név, jelentése: gyönyörűségem, illetve kedves lányka (http://mek.niif.hu).*
*
Itt egy kicsit meglepődtem, mert én még ilyet nem hallottam. Nyilván nem feltételezem, hogy Louis valótlant állít dehát, hogy mégis ez legyen a gond? Egy 4-7 éves kislánynak a keresztneve? Amikor otthon már akár Babérnak is lehet keresztelni egy (szerencsétlen) gyereket...! 
Persze, nem lehet a két országot összehasonlítani. 

Arról sokan tudnak, hogy amennyiben szerepel izraeli vízum az útlevélben, akkor sajnos nem léphetünk be Libanon területére: A valid passport and visa are required to travel to this destination. Please note: entry not granted to passports showing Israeli visas or stamps (http://lebanon.travisa.com/). 
Viszont Louis mondott egy másik érdekeset is: hogy amikor egy bizonyos nyilatkozatot aláír (és ezt keresem-kutatom most), akkor kijelenti, hogy semmilyen kormányt nem kritizál, sem a libanonit sem mást, kívéve az izraelit, mert azt lehet. 

:)

Louis azon pörgött, hogy márpedig a brit kormányt miért nem kritizálhatná, mint állampolgár?!  Én ellenben a "politikai korrektségen" mosolyogtam. Nem hangzik ez hihetetlennek számunkra? Gondoljunk csak bele: férjem, Giovanni, immáron magyarországi rezidens és alá kellene írnia egy olyan nyilatkozatot éves szinten, miszerint senkit nem szidhat, de a szerbeket és a szlovákokat csak nyugodtan (most írtam valamit). 

Az elmúlt néhány év (de különösen az elmúlt másfél) megtanított arra, hogy kevés dolgon lepődjek már meg: emberi gyarlóság? Pipa. Állandó bizalmatlanság? Pipa. Közveszély? Pipa. Politika? Félpipa.
Ugyanis itt akad meg a mogyorónyi agyamban a fogaskerék: 1+1=2. Gyülőlet+Harc= meg nem szűnő konfliktus. 
Ez így nem mehet tovább és egyszerűen ezt nem értem meg, hogy mégis miként nem látják be ezt sokan (bár ezt is kifejtem)? Elfogadom, hogy nagyon sok érzelem és sérelem van az egész Közel-Keleten. De azzal, hogy a mai napig ebből "élnek", nem oldják meg semmilyen szinten a jövőt. Egyáltalán: milyen jövő képe van a térségnek? Mert én személyszerint nem látok semmilyet, hacsak nem egy status quo-t. 
Nem kell a szomszéd államot "szeretni", de lehet egymás mellett úgy élni, hogy ne legyen állandó feszültség. Pl. ne vegyünk róla tudomást. Kezdetnek ez is jó lenne. És nem hiszem el, hogy ez lehetetlen lenne. Kevés dolog lehetlen. A nem akarásról van szó. Ciprust lehetne felhozni példának. A török és a ciprióta rész megél egymás mellett és nem vesz egymásról tudomást. De nem élnek állandó rettegésben. 

Sokan ezen, vagy azon ország érdekeit védik. Az én véleményem az, hogy az egyik kutya, a másik eb. És mindkét oldalon rengeteg a civil áldozat. Ahogy sok mindenben, én itt is az oktatásban látom a megoldást. Amíg nincs megfelelő oktatás (leginkább színvonalas állami oktatási intézményekre gondolok), addig nincs nagyon miről beszéljünk. Mégis ki áll be a különböző milícia közé? Nyilván az, akinek ez jelenti a kiutat. És kik ezek leginkább? Azok, akik szegény családból származnak. És ahol szegénység van, ott bizony az oktatás is szegényes, hiszen a térségben a jó iskolák fizetősek (és nem két fillér). 
Ismétlem: 1+1=2.

Persze, én csak egy "hülye bölcsész" vagyok, ahogy a társadalom egy jó része gondolja. Csakhogy a bölcsészek igen széles általános műveltséggel rendelkeznek és gyakorta kiváló eszmefuttatási képességgel, lévén nem pragmatikus oktatásban vettek részt. 
Az okos közgazdász/jogász politikus majd megoldja. Bár egyelőre nem látom, hogy miként. 

-
* Hosszas elemzés a Naomi névről itt olvasható (célszemélynek):
http://www.merenyi.baptist.hu/index.php?m=2581

Sunday, January 19, 2014

A Lamartine örökség - II. rész

Deir El Qamar - látkép egy tetőtérről (sk. kép)
A néhai Emírek fővárosától, Deir El Qamartól nem messze található Beiteddine, a híres hercegi palota, ahol annó Lamartine is megszállt. Én konkrétan beleszerettem mindkét városba. Deir El Qamart felfedezvén értettem meg igazán, hogy miért is menekülnek a bejrútiak el a város elől és mihelyt lehet, felköltöznek nyárra a második otthonukba. A városban található ugyan egy mecset a sok szír vendégmunkás részére, de alapvetően (99%-ban) keresztény terület. A házak és maga a táj elképesztő.

Deir El Qamar, avagy a Hold Monostora csupán 38km-re van Bejrúttól, 900 méterrel a tengerszint felett. Korábbi neve Dar El Qamar volt, ami a Hold lakhelyeként fordítható le. Ugyanis, ez egy főniciaiak által lakta település volt, akik felépítettek egy templomot Astartenak, a Hold és termékenység istennőjének.
Később, a rómaiak ugyanezen templomot a saját Hold-istenüknek szentelték, Lunanak. Ezutóbbinak volt egy fivére, Sol (Nap). Mindketten az évszakok váltakozását szimbolizálták. A harmadik testvér, Aurora (azaz Hajnal) nem más, mint Diánna, Apollón és Szeléné testvére a görög mitológiában.
A romokat ma már nem láthatjuk, hiszen arra húzták fel a Saidet El Talle templomát az ötödik században. Sajnos ennek az épületnek is csak a maradványai láthatóak alapként, hiszen egy 859-ben bekövetkezett földrengés miatt a templom komolyan megrongálódott. A templomosok (témánál vagyok!) építik újjá az akkor már Boldogasszony templomát, de ezt viszont majd a Szaracénok lövik porrá (nem messze innét, a szír határtól csupán néhány kilométerre található Saidnaya városa az igen híres Szent Szűz Mária templomával, ahová annó a templomosok zarándokoltak - sajnos a jelenlegi politikai helyzet miatt nem mehetünk át. Hacsak nem szeretném kockára tenni az életemet és szószerint áldozni a kultúra oltárán).
Saidet El Talle harangozó tornya (sk. kép)
A ma látható templom részben tehát V. századi (az alapja), XVI. századi, amikor Első Fakhreddin úgy dönt, hogy ismét felhúzza az szentélyt, valamint XVII. századi, amikor az akkori Sejk (Abu Fares Karam) megnagyobbítja és kiegészíti a templomot. Utódjuk, II. Bechir Chehab is szépít az épületen (XVIII.-XIX.sz.) és a mai látogató ugyanazt csodálhatja meg, mint amit annó Lamartine is látott.

A templom maronita (mind nagyjábból mindegyik Libanonban) és egy kis múzeummal is szolgál az érdeklődő számára. A település további történelmi különlegessége az, hogy ez a szinte egyedüli keresztény lakta kisváros, amely érintetlen maradt a polgárháború alatt bekövetkezett atrocitásoktól.

Deir El Qamar Mount Lebanon fővárosként szolgált a XVII. század elejétől (amikor még különálló régiókról beszéltünk Libanonban), ám ez nem tartott sokáig, csupán 35 évig, 1635- ig, amikor meghalt a drúz Fakhr Al Din emír.
A városka helyes festői látképet nyújt, és 1945-től része a helyi történelmi örökségnek. Szép, kis tipikus libanoni házai megőrízték a néhai légkört, ami valaha uralkodhatott a városban. Ezentúl, nekem különösen megtetszett a következő jármű, ami ugyan nem mondható helyi érdekességnek, de számomra mégis az volt!
Modern jármű patchwork módra (sk. kép)
2007 októberében komoly erdőtűz futott végig a környéken, ami komoly károkat okozott. Többek között a beiteddine-i palota terasszos kertje is áldozatul esett ennek. Beiteddine palotája nem messze található Deir El Qamartól, csupán néhány percre autóval (hacsak nem a fentivel gurigázunk el odáig, mert akkor szerintem eltarthat egy ideig).

A XIX. században építették meg az emírek rezidenciáját, II. Bachir Chehab (1788-1818) ideje alatt. Egészen 1840-ig itt élt a Mount Libanon hercegsége, majd az ottománok erőszakkal elvették tőlük.
A francia mandátum alatt, az első világháború után, irodaként szolgált a régió adminisztratív feladatainak ellátására, de hamar kikiáltják az épületet védetté (1934) és restaurálják. 1943 óta, Libanon függetlensége óta, a mindenkori köztársasági elnök nyári palotája (érdekességképpen jelzem, hogy a helyi keresztény többsége nem ünnepli a függetlenség napját, mert számukra a francia mandátum ideje volt maga a paradicsom, valamint a mindenkori köztársasági elnök szigorúan keresztény - maronita - felekezethez kell, hogy tartozzék).
Beiteddine (sk. kép)
Hát ebben a palotában időzött el egy keveset Lamartine mielőtt Szíriának vette volna útját. Nicolas Courtinat eképpen nyilatkozik a palotáról*: "Avec Beiteddine, cette prise de possession prend des allures d'invasion, le palais répandant largement son "ombre gigantesque" sur les éminences rocheuses qui l'entourent." (A beiteddine-i palotával ezen birtoklási vágy nem kézzel fogható. Mintha elszökne előlünk. A palota hatalmas árnyai beborítják a sziklás csúcsokat, amik körbefogják azt.)

Dar El Kataba (sk. kép)
Szögezzük le: a palota hatamas, bár nem annak tűnik. Kivülről jelentéktelen, míg belülről lélegzetelállító. Minden egyes szekciójának külön neve van: a külső udvar Dar El Baraniyyeh, míg a belső Dar El Wousta. Az csatolt frontrész pedig az ún. Dar El Kataba.

A magánlakosztályok a Dar El Harim, a fogadóterem (avagy a "salamlik"), a konyha és a magánfürdők egy blokkban találhatók. A palota legdíszesebb része a vendégváró és az előszoba. Több helyen látható ókori mozaik, ami a falakat dísziti. Ezeket ugyanis annó, különböző városokból szállították ide, mihely megnyílt a palotában a mozaik múzeum.
Bechir emír a salamlikban szívta a narzsil pipáját, miközben üdvözölte a vendégeit. Ugyanebben a teremben folyt az igazsásszolgáltatás is: az emír ítélkezett.

A Lamartine-szoba (sk. kép)
Ha elhagyjuk ezt a termet és jobbra fordulunk, akkor térünk be a szerény, ám ízléses Lamartine szobába. Nem tartozkodott valami sokat a költő a palotában, ennek ellenére a mai napig megtekinthető a "szobája". Lamartine eképpen ír az emírről: "Ce prince, habile et guerrier, règne depuis quarante années sur toutes les montagnes du Liban. Il a fondu en un seul peuple les Druzes, les Métualis, les Maronites, les Syriens et les Arabes, qui vivent sous sa domination [...]." (A herceg igen szakképzett és jártas a harcban. Negyven éve uralkdoik a libanoni hegységeken és egy nemzetté kovácsolta a drúzokat, a síita perzsákat és kurdokat, a maronitákat, a szíreket és végül minden arabot, aki az uralma alatt állt.)

A palota még bővelkedik egy hatalmas törökfürdővel, amit sajnos teljesen elhanyagolnak. Borzalmas állapotban van, a freskók szószerint rohadnak és málnak le a falról. Oda nem jár a köztársasági elnök, nem számít. A néhai mérnökök közt több olasz és máltai volt található. Névjegyükkel láttak el a fürdőt, amit a figyelmes felfedező észre is vehet, ha felfelé tekint: a fürdőtermek kupolatetejében az kerekalakú üvegeket kereszt alakjában helyezték el. Ezt leginkább akkor lehet észrevenni, ha tükrön keresztül nézünk fel (a napszemüveg is megteszi).

Amennyiben Libanonban jártok, csakis ajánlani tudom ezen környéket. Csodálatos egy hely és igazi kikapcsolódást nyújt a fővárosi zűrzavar után.

A fogadóterem (sk. kép)

Egy mellékszoba szökőkúttal (sk. kép)

A salamlik (sk. kép)
A rothadó Hammam (sk. kép)


-
* COURTINAT, Nicolas,"Ô saisons, ô châteaux": châteaux et littérature des lumières à l'aube de la modernité (1764-1914), Presses Univ Blaise Pascal, 2004.

1, A palotárol, angolul:
http://www.middleeast.com/beiteddine.htm

Friday, January 10, 2014

A Lamartine örökség - I. rész

Alphonse de Lamartine
Alphonse Marie Louis de Prat de Lamartine, avagy Alphonse de Lamartine, 1790-ben született Mâconban, Franciországban. Az 1848-as forradalom lelkes tagja; ő a francia romanticizmus legnagyobb alakja. 1832-től beutazza a Közel-Keletet, Ciprust, Görögországot és... Libanont, a távoli kereszténység felkutatása végett. 

Lamartine költészetét alapvetően két nagyobb korszakra osztja az irodalomtörténet: a meditatív költészetre, valamint a vallási ihletségűre. 1830-ban kiadott egy verses kötetet, Költői és vallásos harmóniák címmel, amelynek egyes műveit Liszt Ferenc zenésített meg. A első nagy korszakából származik a következő vers, amit az egyik legszebbnek ítélnek meg: 

MAGÁNY
E nyájas hegytetőn, ez ódon tölgy tövében:
alkonyat idején gyakran merengek itt:
borús tekintetem végigszáll a vidéken,
s elnézem lenn a völgy változó képeit.

Kígyózva hömpölyög a folyó habos árja,
s a párás messzeség ködébe vész amott;
odább nyugodt vizét az alvó tó kitárja,
s ringatja kék egén az esti csillagot.

Az erdős ormokon, hol már a mély homály nő,
még búcsúsugarat villant az alkonyat;
foszló felhőiből kiszáll az éjkirálynő,
fehérre festve túl a messzi partokat.

És ekkor fönn a gót toronyból messzehangzó
dallam csendül; megáll a vándor és figyel,
amíg a falusi, áhitatos harangszó
egybesimul az est végső neszeivel.

De sivatag szivem közönyében nem ébred
e meghitt képeken se derű, se remény;
úgy nézem már csak a földet, mint egy kisértet:
nem éled a halott az élők melegén.

Sóvárgó két szemem ha dombról dombra rebben
s száll déltől északig, kelettől nyugatig,
hiába fürdik a hullámzó végtelenben:
számomra itt öröm már sehol sem lakik.

Mit ér nekem e völgy, e kunyhók és a várak?
Mind meddő váz csupán, kihunyt varázsa már.
Erdők, szirtek, folyók s ti hajdan kedves árnyak:
ha benne ő nem él, halott világ a táj.

Hajnalodjék a nap, vagy dőljön éjszakába:
egykedvűn követem, amerre íve tér:
ringassa fényes ég, vagy rejtse köd homálya:
olyan mindegy! Szivem tőle már mit se kér.

S repülnék véle bár pályája tág körében:
csak pusztaságot, űrt találna lenn szemem;
ragyoghat a világ fénye bolygó tüzében:
mindenség! kincseid nem kellenek nekem.

De túl szféráin, ott, hol az örök egekbe
amaz igazi nap árasztja sugarát,
mulandó testem unt porhüvelyét levetve
megláthatnám talán vágyaim csillagát.

És ott, az áhitott forráson ittasodva
meglelném újra a boldogságot s gyönyört
s az eszményt, akiért sóvárgok szomjuhozva,
s akinek a nevét nem ismeri a föld.

Auróra szekerén, ó álmaimnak álma,
miért is nem lehet száguldanom feléd!
Mért gyötrődjem tovább vak börtönömbe zárva?
Nincs hozzá több közöm, mert nem hazám a lét.

Midőn az őszi lomb lehull a száraz ágról,
zúdul az éji szél s vele száll az avar.
Fakó levél vagyok, lehulltam a világról:
sodorj el engem is, vad északi vihar!
Rónay György

A vallási ihlet nyomán utazott Jeruzsálembe, ahonnét sürgősen Bejrútba kellett tovamennie, ugyanis a lánya súlyosan lebetegedett és rövidesen elhunyt. A költő sosem dolgozta fel lányának tragikus halálát, és egyre inkább a vallásban keresett menedéket. 

DÁVID SÍRJA JERUZSÁLEMBEN
(Részlet)

A templom ott volt a magas
dombokon összedőlve, romban,
mint szétvert sasfészek, ahonnan
a levegőbe szállt a sas!
Láttam a várost is: fehér
hamutömeg lett, mit a szél
kavar fel és hord szerte innen;
s láttam a hajcsárt is, aki
karavánja szamarát Isten
lábai nyomán tereli.

A költő földjén elepedten
kutat hűs helyet a teve,
de saját árnya az egyetlen,
nincsen hol megpihennie;
Sziloé, hol eloltja szomját,
puszta verejték, mit a földhát
izzad magából a napon,
s az arab felvesz tenyerére
egy kis port, feltekint az égre
és így szól: Ez volt hát Sion!...
A régi fundamentumára
újabb templom helyeztetett,
annak meg roppant kupolája
alatt harmadik nyert helyet.
Megvénült mind a három Isten:
hitük a földre omla itten,
s mindig megújhodott idővel,
mint egy fatörzs, mely egyre hajt,
áttöri kérgét, s friss erővel
új ágat nevel, ifju gallyt.
Komlós Aladár


Lamartine bejrúti háza 
A költő 1832. szeptember 2-án érkezett meg Bejrútba. Ashrafiehben lakott, a keresztény negyedben - nem messze tőlünk, egy nagyon szép, korabeli "bejrutín" stílusú házban, ahogy itt mondják. Én kiváltképp szeretem ezen régi házakat. Sajnálom, hogy ma már sorra bontják le őket és helyettük óriási, égig érő több emeletes förtelmet húznak fel (mi is ilyenben lakunk - de legalább van áramunk és folyóvizünk). 

A neves francia írót tárt karokkal vártáLibanonban (amikor még az irodalmat megbecsülték). Sőt, egyenesen "Emir Frangi", azaz Francia Emírnek (hercegnek) szólították. Lamartine eképpen emlékszik meg Bejrútról: «La ville occupe une gracieuse colline qui descend en pente douce vers la mer (…)» ("A város egy bájos dombon terül szét, amely lassú szögben dől el a tenger irányába (...)" .


Bejrútban luxus körülmények közt élt - számtalan ismerősei közt szerepelt Lady Stanhope és Bechir Emir is, akinél rövid ideig tartózkodot,  a számára berendezett különszobában, a beiteddine-i palotában. róla elnevezett völgy - a Lamartine-völgy - Bekaaban található. Lamartine-ról cédrust is neveztek el látogatása során. A fa 1960-ra teljesen kiszáradt és egy kortárs libanoni művész munkálta meg: a keresztre feszített, szenvedő Jézust ábrázolja a lélegzetelállító műalkotás. Ezen Lamartine-fa volt Csontváry modellje a híres Magányos Cédrus remekművéhez. 

A költő versben is megörökítette a cédrusok nagyságát A libanoni cédrusok kara c. versében: 

A libanoni cédrusok kara

Kinek fejünk fölött visz utja 
a szélnek mondd el, sasmadár, 
hogy gyökeretvert árbocunkra 
viharja mindhiába száll. 
Hiába zúg e légi zsarnok, 
tördelni mindhiába bajmog 
a karjainkat szerteszét! 
Csak rajta! Legvadabb csapatja 
csak álmainkat ringatgatja, 
s hajunkat szórva zeng zenét. 

Sziklán születtünk önmagunktul, 
istenkéz ültetett ide, 
sötétzöld büszke koszorúul 
állottunk Éden fölibe. 
S ha éve jő a vízözönnek, 
Ádám fiai idejönnek 
megmentő magasunk felé, 
s majd Ábrahám s a pátriárkák 
fánkból faragnak szekrényt, bárkát: 
faház a vándor istené. 

S midőn fogságban sínylett törzsük 
ismét Hermon csúcsára lát, 
szent szálainkkal mi födözzük 
Salamon fényes templomát; 
s midőn egy Ige majd testté lesz, 
s midőn e test keresztfán vérez, 
s ott égi szent atyjára vall, 
e bús magasztos áldozatnál, 
ennél is águnk lessz az oltár: 
a kereszt rólunk lesz a galy. 

S csodák emlékét üdvözölni 
sok komoly zarándokcsapat 
fog attólfogva hozzánkjönni 
s törzsünkre nyomják ajkukat; 
a szentek, költők és a bölcsek 
lombunk zúgását lesni jönnek, 
mely mint a vízesés nesze; 
s jövendőmondó árnyunk alján 
fakad belőlük legszebb dal tán, 
csodásan mint e lombzene. 
Babits Mihály

Lamartine még összesen öt hónapot töltött Libanonban. A magány és a gyász egyre jobban elhatalmasodik rajta: Baalbeck-on keresztül a damaszkuszi útra tér és átlépi a szír határt. 1833-ban hagyja el Libanont. 

*
1, Lamartin Jeruzsálem és Libanon c. utazási napljóából töredék (a Szentek Völgyéről)
http://epa.oszk.hu/02100/02198/00003/pdf/Tudomanytar_03_1834_224-229.pdf

2, Cédrusok és ligetek - tanulmány Csontváry alkotásaihoz
http://www.csontvary.com/cedrusok-es-ligetek

Thursday, January 2, 2014

Újév

Szögezzük le: nem szeretem a szilvesztert. Sőt, kifejezetten nem kedvelem. Ki nem állhatom a kötelező "jó hangulatot", a petárdát, a tömeget az utcán..., sose szerettem. Mitől lesz jobb és más a "holnap" a mától, azaz január elseje december 31-től? Nekem konkrétan a 2013-as évem már 2012. októberétől sz*r volt, és meg sem állt annak lenni egészen két nappal ezelőttig, december 31-ig. 
Egy egyiptomi barátunkál ünnepeltünk, ahol sajnos jelen volt egy igazán idegesítő olasz nő. Nem írom le részletesen, de a lényeg, hogy én este 11-ig bírtam ki. Inkább hazamentem és Morfeusz lágy ölében pihentem meg - ő vitt át az újévbe (jelzem, az olasz nők roppant idegesítők tudnak lenni, akárcsak a franciák - tisztelet a kivételnek).

A korai távozásom másik, és komolyabb oka az volt, hogy január elsején kirándulni mentünk a cédrusokhoz. Ennek rendkívül örültem, mert nagyon hiányoltam az igazi telet, a havat és a hideget. Annyira nem volt hideg (5-8 fok), de maga a hó látványától teljes boldogságban úsztam. Júniusban ugyanezt a kirándulást megtettem F.M. barátommal és kiváltképp érdekes volt azt látni, hogy mennyire más a táj télen, mint nyáron.  

Bsharri -  kilátás Khalil Gibran házából
A Szentek völgyében (Kadisha völgye) kezdtük a kirándulást, ahol Khalil Gibran író házát látogattuk meg. A nemzeti filozófus Bsharriban született, Észak-Libanonban. A falucska neve az ősi időkbe nyúlik issza - jelentése "Ishtar háza". Ishtar egy főniciai istennő volt, akit még Salamon király is dicsőített. Később a terület egésze keresztényé vált, görög katolikussá. 

A város (falu inkább) különlegessége továbbá még az, hogy csakis itt beszélték az arameust, Jézus nyelvét egészen a XIX. századig! Ennek következtében a mai arabuk igen sajátos és erős akcentussal gazdagodott, amire a helyiek nagyon büszkék. A térség jellegzetessége még  az oliva és az alma termesztése. Rengeteg olivafát láttunk útközben. Ahogy haladtunk egyre feljebb (2000m magasság) egyre tiszább volt a levegő, ami nagyban különbözik a nagyonis szennyezett Bejrúttól.
Bsharri

Horsh Arz el-Rab
Amikorra megérkeztünk a Szentek völgyének utolsó állomására, a táj már határozottan havas és,... gyönyörű volt. Megérkeztünk az Isten cédrusaihoz, Horsh Arz el-Rabhoz. A cedrus libani, ahogy a neve is elárulja helyi különlegesség és valaha benépesítette az egész Mount-Lebanon hegyvidéket. Ma már nem egészen 5%-a maradt meg ennek az erdőnek.

Elsősorban az asszírek, a babülóniak és a perzsák zsákmányolták ki a területet, de később a főnicíaiak, az egyiptomiak és jóval ezután az ottománok is vágtak ki tömegesen fákat. Az egyiptomiak a hajóépítésére használták fel a cédrust, míg az ottománok a vasúti sínekhez (amit a britek továbbfejlesztettek; az utóbbi már csak néhol látható, hiszen a polgárháború idején (1975-2006) minden állomást felrobbantottak. Libanonnak azóta sincs vasuta).

A legenda úgy tartja, hogy valaha nagy háború dúlt az emberek és a félistenek közt ezen a vidéken. Az erdőd Enlil isten védte, a szelek istene. Enlil (illetve néha még Ellil) Anshar és Kishar sumér istenek gyermeke. A halandók jöttek ki győztesen a háborúból és nekiláttak a fák kivágásának. A legenda még úgy tartja, hogy Gilgames is cédrusfát használt volt városának felépítéséhez, a híres Urukhoz. Gilgames eposzában, ugyanúgy mint a mezopotám mitológiában, gyakran esik szó a libanoni cédrusról. A Biblia is több helyen tesz említést róla (Ótestamentum), pl.: "Tárd ki kapuidat, Libánon, hadd eméssze cédrusaidat a tűz! Jajgassatok, ciprusok, mert ledőltek a cédrusok, elpusztultak a hatalmas fák! Jajgassatok, Básán tölgyei (...)" (Zak 11:1,2) vagy "Az igaz virul, mint a pálmafa, magasra nő, mint a libánoni cédrus." (Zsolt. 92:13), és még lehetne idézni egypárat.

Viktória királynő védőfala
1876-ig kellett  várni ahhoz, hogy védetté nyilvánítság a cédrus-erdőt: Viktória királynő egy vedőfal megépítését rendelt el, a már csupán 102 hektárra zsugorodott erdő köré. Az első világhaború idején a britek ennek ellenére ugyanúgy vágtak ki fát, hogy építhessenek ezt-azt, amazt.
Nyilván, a lakosság fokozatosan felfigyelt a nemzeti értékére és annak nagy mertékű pusztítására. Ennek következtében megkezdődött az erdő folyamatos védelme és utánpotlása.  1998 óta a Isten cédrusai az UNESCO által védett terület.

Ami igen megmosolyogtatok az az volt, hogy természeten nem tudtunk a erdő főbejáratáig eljutni mert "akkora hó" volt. Ugyanakkor annyira nem volt elegendő a hó, hogy sielni lehessen, hiszen szószerint fű borította a sípályát. Hogy mi áll a dolog mögött? Egyszerűen az, hogy nem takarítják az utakat. Semmilyen szinten. De latni is a csatolt képeken, hogy nem volt olyan mennyiségű hó, hogy ne lehessen kényelmesen közlekedni. Apósom sehogy sem értette meg, hogy miért nem volt képes az utazási iroda feltelefonálni a rezervátumnak, hogy járhatóak az utak van sem? He-he... naív európai. Az utazási irodának nem érné ez meg, mert a turista azért ad ki pénzt, hogy a cédrusokat láthassa. És láttuk is őket, de nem egészen tíz perc erejéig, mert a csoport többi tagja "fázott" (közel-keletiek). Elkészültek a kötelező mobiltelefon fényképek, hogy "itt jártam" és már mehettünk is tovább. Meg is beszéltük Giovival, hogy legközelebb inkább bérlünk autót és magunk megyünk fel, hogy tudjunk nyugodtan sétálni egyet a friss levegőn.