Zs. helyi kedves ismerősöm ültette el a bogarat a fülembe, hogy talán érdemes lenne az anyósomról vezetni egy blogot... hát lenne mit írni róla! No de, ez vezetett engem oda, hogy egy új témát boncoljak: a libanoni anyóst (bár szerintem az "anyós" egy világfogalom és bárhová is megy az ember, alapvetően a Mamma, idegesítő). Nekem abban az óriási szerencsébe volt részem, hogy a jelenlegi anyósom előtt volt két másik jelölt. Az egyik kifejezetten gonosz volt (és tanulatlan), míg a másik már korántsem volt az, ám Anna volt, szőke, alsótagozatos tanár, és rendkívül tudálékos (valamint ki nem állhatott engem - másfél év után ez már kölcsönös lett, mert meguntam az állandó támadásokat).
A szerencsémhez hozzátartozik az is, hogy a jelenlegi anyósom szintén Anna, szintén szőke, alsótagozatos tanár, és mindig, mindent jobban tud, mindenkinél. Csupán néhány példa: minden nyáron eljön hozzánk hosszabb időre, mert "neki jár a nyaralás" (hogy mi erről miként vélekedünk, az már más lapra tartozik). És minden nyáron le kell üljek mellé, hogy nézzem miként kell "szépen vasalni". Idén már nem lesz ehhez türelmem és ezt kerek-perec közöltem vele.
Rendszeresen átrendezi a konyhámat, mert "nem logikus". Ennél már csak az a rosszabb, hogy a szüleimét is (mondanom sem kell, hogy mihelyt elmegy, az egész család azon van, hogy mindent visszapakoljunk úgy, ahogy mi szeretjük).
Az anyósomnak nemigen tetszik az öltözködési stílusom (bár úgy nagy vonalakban megvan vele elégedve), és ennek következtében rendszeresen megajándékoz különböző darabokkal, amiket rendre továbbadok. Hiába vittem el pl. a Desigualba, hogy nekem innét minden tetszik, csak húzta a száját, hogy neki nem és, ha vesz nekem bármit is, akkor az elsősorban neki kell, hogy tetszen (ez számomra fordított logika - én alapvetően arra figyelek, hogy az ajándék tetszen annak, akinek veszem/készítem).
Így történt az, hogy a legutóbbi olasz utunk során is abba kellett megjelennem, amit a Mamma vett, nehogy megsértsem őt azzal, hogy nem hordom. Természetesen minden, mindig tetszik nekem, jaj! ez a valaha látott legszebb darab és utána zsutty! irány a böröndbe és most Édesanyám hazavitte az aktuális táskát, amit vígan hord, hiszen az ő korosztályának kiválóan megfelel, és tényleg szép és jó minőségű, csak nem nekem.
Ennyit ugyan az én anyósomról, mert sok minden elmondható róla, de az, hogy gonosz lenne hozzám, az igazán nem (bár volt egy rövid ilyen korszaka, mert elmertem mondani a véleményemet a bejárónőjéről, akit "lányaként" szeretett, de hát kiderült, hogy bezony-bezony... én megmondtam. Azóta nagyon mélyen hallgat, hallani nem akar az illetőről és csak úgy záporban kapom az ajándékokat. Pedig elég lenne egy egyszerű "bocsánat", de ez az, amit ő sosem mondana ki. Ilyen, el kell őt fogadni).
Szóval, a libanoni anyós. Alapvetően keveset ismerek, de abból az egyik viszi a pálmát: a fia egy nigériai (csodálatosan szép) nőt vett el feleségül, aki szült neki három gyermeket. Tudni kell azt, hogy a libanoni alapvetően mindenkit lenéz, aki nem európai (ide a közép-, és a kelet-európai már nem tartozik), valamint ha nem amerika vagy kanadai. Az afrikaiakat és ázsiaiakat különösen megveti (lásd cseléd-sztorik).
A propos, nekem is lett bejárónőm: Eva, egy nagyon kedves, velem egykorú filippinó nő személyében. Én a hetedik hónapban, ikrekkel már nem bírok takarítani. Evaról annyit, hogy nem bírt hálálkodni, hogy ebédet főztem kettőnkre és, hogy egy asztalhoz ülhetett velem. Ugyanis, ő nem ülhet a "madame-okkal" egy asztalnál. Nemcsak a "madame" szólításáról állítottam le, hanem a hálálkodásról is. Arról már nem is beszélek, hogy szinte könnyben ázott a szeme, hogy használhatja a Nespresso kávégépünket, amikor csak akarja. Tudja, hol van a kapszula, a cukor, minden. Hiába próbáltam elhülyéskedni, hogy George Clooney nem jár hozzá, sajnos ő teljesen meghatódott, hogy milyen aranyos madame Marta vagyok.
Szóval, Y. nigériai ismerősöm anyósáról.
Y. Nigériában ismerte meg a férjét és egészen jól megvoltak, amíg ide nem költöztek. A libanoni családi szellem, kb. olyan, mint a dél-olaszé: naaaagy család, mindig összetart, zárt közösség. Kívülről szép, belülről megy a széthúzás (erre is lenne néhány példám). Y. férje nem egészen egy év elteltével visszaköltözött Nigériába, mert jobbak voltak a munkafeltételek és hátrahagyta a feleségét és a három gyerekét mondván, hogy úgyis itt van az ő családja, amely úgyis segít majd Y.-nak. Hát annyira segítettek neki, hogy állandóan éreztették vele, hogy "fekete" és alsóbbrendű; a Mama az unokákat az Édesanyjuk ellen nevelte, hiszen szégyen, hogy félig feketék, de hát mégis az ő unokái és szerencsére tiszta libanoni vér is folyik az erekben, ezért ő szereti őket és átveszi a neveltetésüket. Y-től tudom azt is, hogy az anyós felbérelt utcagyerekeket, akik állandóan követték őt és beszámoltak arról, hogy mikor, mit csinál, kivel. Az anyós legnagyobb elégtelenségére semmi kompromitálót nem találtak Y. viselkedésében. Ezen biztosan megsértődhetett, mert ugyanazon utcagyerekek, egy szép napon elkezdték szeméttel dobálni az utcán, amihez párosult némi "büdös nigger" beszólás (Y.-t annyira hülyének nézték, hogy úgy gondolták, hogy tutira nem tűnhet fel neki a midl íszt "Emil és a detektívek" szedett-vetett banda féléves tevékenysége).
A kálvária csak ekkor kezdődött igazán. Kötelezték Y.-t arra, hogy költözzön el a lakásból, ahol addig lakott és menjen oda a családhoz. OK, spórolás címszó alatt még egészen hihető volt a dolog. Voltaképpen a teljes megsemmisülésére ment a dolog. Egy szobába rakták őt és a három gyereket és állandóan ment a rosszindulatú mejegyzés. A férj, még Nigériából is, teljesen szótlanul hagyta a dolgot, igazi papucs módjára, aki soha nem szállna szembe a Mamával.
Y-nek itt, Libanonban sosem volt állása. Feketéket nem alkalmaznak, hacsak nem szobalánynak. Ezt kiválóan kihasználta a család és amikor lejárt Y. itt tartózkodási engedélye, akkor a család semmiben nem támogatta az itt maradását, ergo el kellett hagynia Libanont úgy, hogy a három gyereket az anyósra volt muszáj bíznia (hiszen nekik az apuka után automatikusan járt a libanoni állampolgárság). Fél évente próbál idejönni, a lakásba nem mehet, bérelnie kell egy szállodai szobát. A gyerekeket napközben láthatja (jelzem, a legidősebb kb. 12 éves most). A férj, aki még mindig Nigériában van, egy cseppet sem állt ki a felesége mellett, így el is váltak.
Én összeteszem a két kezem, hogy olyan az anyósom, amilyen. És "szépen vasalni" is megtanulok.
Egy általánosan elfogadott dolog a libanoniaknál az, hogy a Mama főz. A főbérlőm ikertestvérének egy barátnője mesélte, hogy ő bár sosem szólt bele a fia szerelmi ügyeibe, mégis a kisfia mindennap hazajárt enni, mert csakis a "Mama tud úgy főzni, ahogyan kell". Még akkor sem szólt semmit a Mama, amikor a saját lakásában kapta rajta imádott fiát egy másik nővel, míg a menye a munkahelyén ült.
Az itteni anyósok többsége naponta feljár a "fiamhoz" és viszi a házikosztot. Persze, ez lehet nagy segítség is, de inkább amolyan lenéző viselkedés ez is a menyre nézve, hiszen amaz semmihez nem ért abstart.
Összeségében úgy hiszem, hogy a libanoni anyós sokban nem különbözik a többitől. Általános női tulajdonság az, hogy úgy érzi, hogy elrabolták a kicsi fiát és lássuk be, a nők többsége uralkodni akar a családban. Az új jövevényt automatikusan ellenségnek tekinti. Sajnos itt az ellenségeskedés párosul egy komoly idegengyűlölettel, amennyiben a meny idegen, rangon aluli.
*
1, kapcsolodó cikk
https://now.mmedia.me/lb/en/reportsfeatures/foreign_brides_in_lebanon
(angolul)
No comments:
Post a Comment