Könyvklub

Második hónapja, hogy járok könyvklubba. A társaság igen heterogén: négy libanoni (közülük kettő Svédországban nőtt fel - az egyik J. barátnőm), egy brit, egy izlandi és két magyar. 

Állítólag ennél több tagja van a klubnak, de őket én még sose láttam: elméleti síkon tagok. Sose jönnek el, de a könyvet megvetetik másokkal és miattuk variáljuk az időpontokat. Tegnap is vártunk rájuk, hiába. Levontam azon következtetést, hogy Godónak minden bizonnyal van felesége...

A tegnap megvitatott könyv címe És a hegyek visszhangozzák, Khaled Hosseinitől. Csodálatosan megírt, típikus Hosseini regény. Stílusában hasonló a korábbiakhoz, ám a történet ezúttal sokkal összetettebb szálakon fut. Mély, néha már "súlyos" elbeszéléssel, a történet nemcsak tanítójellgeű, de elgondolkodtató is egyben. 

"Mit is mondhatnék nektek, miféle kínokat állt ki Baba Ajub és a felesége azon az éjszakán? Egyetlen szülőt sem szabadna ilyen választásra kényszeríteni. Baba Ajub és felesége úgy tanácskozták meg, mi a teendő, hogy a gyerekek meg ne hallják. Beszéltek, sírtak, beszéltek, sírtak. Egész éjjel csak újra és újra átbeszéltek mindent, és bár már közeledett a hajnal, eldönteni mégsem tudták - lehet, hogy a div épp ezt akarta, mert ha nem döntenek, akkor öt gyereket vihet el egy helyett. Végül Baba Ajub a ház ajtaja elől behozott öt ugyanolyan méretű és alakú követ. Mindegyikre ráírta egy gyermeke nevét, s mikor megvolt vele, bedobta őket egy vászonzsákba. De mikor odanyújtotta a zsákot a feleségének, az úgy ugrott hátra, mintha mérges kígyó lenne benne.

- Nem tudom megtenni! - mondta a férjének a fejét rázva. - Nem tudom én kiválasztani. Nem bírnám elviselni!

- Én sem - kezdte Baba Ajub, de az ablakon kinézve látta, hogy már csak néhány pillanat, és kibukkan a Nap a keleti dombok mögül. Egyre fogyott az idejük. Gyászosan bámult az öt gyerekére. Le kell vágni egy ujjat, hogy megmentsük a kezet! Lehunyta a szemét, és kihúzott egy követ a zsákból."

Khaled Hosseini, És a hegyek visszhangozzák

LIBRI KÖNYVKIADÓ KFT., 2013.

ISBN: 9789633102299

Ezúttal nem kivánok belemenni a regény elemzésébe, mert egyrészt már unnám a saját okoskodó hangomat, másrészt meg a regénynek semmi köze Libanonhoz, ami ugyebár a blog központi témája. Ami megfogott a tegnapi estén az az egyik libanoni lánynak a hozzáállása a regény egyik jelenetéhez. Személyszerint kifogásolom az írónál azt, hogy nagyonis felnőtt érzésekkel és párbeszédekkel ruházza fel karaktereit. Ilyen például az, hogy a regénybeli lánytestvérpár egyike féltékenységből megöli a nővérét, amiért azt veszi el a szíve választottja. Jelzem : a két leányzó pusztán 13 éves, amíg a férfi már bőven felnőttkorú és túl van már egy házasságon. Az egész jelenet azt sugallná, hogy a testvérek már bőven elmúltak húszévesek.

Én azzal érveltem, hogy egy 13 éves leányzó nincs tisztában még a házasság intézményével, sem a házastársi kötelességekkel, hogy a szexualitásról már ne is beszéljek. Sem fizikailag, sem pszichiailag nem áll készen a "házasságra". Hogy szerintem pedofília is áll a háttérben a férfi társadalom részéről, azt már meg se mertem említeni. Mondókámat befejeztem és beállt a csend. Van, aki mereven nézett lefelé, Alma - az izlandi - szotyizott tovább, én meg már azt hittem, hogy valami hülyeséget mondtam.

És ekkor szólalt meg az egyik libanoni lány.

- Én a hegyekben nőttem fel (mit is írtam a hegyekről?) és szerintem nincs abban semmi kivetnivaló, hogy fiatalon házasodnak meg a lányok. Sőt! Szerintem ez teljesen természetes. És tisztában vannak vele, hogy mit tesznek. Nekem több barátnőm ment férjhez 13, 14 évesen és állítom, hogy érettek voltak és tudták, hogy mit csinálnak.

Belémhasítótt a szabadakarat fogalma; szerettem volna, erről beszélgetni. Hogy ezek a gyerekek (mert még azok), egyrészt mennyire cselekszenek a szabadakaratukból és nem a szülői nyomás adta kötelezettségből? 

Továbbá miben is érettek? Én 13 évesen már nem babáztam, de még egy mesevilágban éltem és kedvenc olvasmányaim közé tartozott a Végtelen történet és a Titkos kert (sokan mondanák, hogy még mindig a saját kis világomban élek és nem is tévednének olyan nagyot). 
Úgy hiszem, hogy ez a könyvklub tagunk nem tud különbséget tenni az érettség és a nevelés között. 

Nyilvánvaló az, hogy a leányok többsége ezt az eseményt várja, hiszen erre nevelték őket: "majd elérkezik az idő, amikor nagylány leszel és választunk Neked férjed... gyönyörű ruhád lesz és majd mindenki Téged ünnepel..." - hát melyik kislány nem álmodott arról, hogy egy napon Hamupipőke lehessen? Szó nincs itt arról, hogy érettek volnának a házasságra! 
Bár a számomra legjobb rész még hátra volt: a lány szerint ebből is látszik, hogy a közel-keleti lányok mennyivel érettebbek a Nyugatnál, mert ők már 13 évesen férjhez mehetnek. Persze, minket a szüleink akár 35 éves korunkig nevelgetnek és keszítenek fel a társas életre, mert egyébként hülyék vagyunk hozzá...!

Tényleg nem tudom, hogy ez a lány ennyire hülye, fogalmatlan (Gáborom...) vagy buta (tájékozatlan)? Itt van Eva esete, akit elraboltak, megerőszakoltak és kényszerből hozzáadtak ahhoz a férfihoz, aki mindezt tette vele (de talán apa és fia is kihasználta az alkalmat). Nem kell messzire menni: mindez itt történt Bejrútban. 
Undorral olvasom, hogy az egyik vallási vezető szerint a kislány teljes beleegyezésével jött létre a frigy...
Nem akarom tudni, hogy milyen lelkiterroron mehet keresztül ez a kislány. 

De itt van még a csupán kilenc éves kislány esete Bekaa völgyéből, akit a saját, 21 éves unokatestvéréhez adtak! A kislány évekkel később pszichológushoz került, aki igyekszik segíteni neki a trauma okozta következményein. Komoly klausztrofóbiája alakult ki amiatt, hogy annó bezárták a hálószóbába és kényszerítették arra, hogy testileg adja át magát a nála 22 évvel idősebb családtagnak. 
Meg kell hagyni, hogy ez az eset egy szír menekülttáborban történt. 


Az özenlő menekültek számával csak egyre nő az erőszak és az alvilági kereskedelem. Sokan azért is házasítják meg a lányukat, hogy így kerüljék el azt, hogy prostitució áldozata legyen (netán szervkereskedelem). A libanoniakat sem kell félteni, hiszen akad köztük bőven aki megvásárol egy-egy gyereket, legyen az házi kisegitőnek (és ez a jobbik eset, bár még így is kihasználhatják testileg-lelkileg) vagy más, beteg, abberrált és szörnyűséges tett végviteléhez.

És vegül itt van a már jóval érettebb, 16 éves (!) kettős állampolgár lány esete, aki volt annyira bátor, hogy jelezte az ausztrál hatóságoknak, hogy a szülei kényszerből akarják megházasítani. A cikkből kiderül az is, hogy ez egyre gyakoribb jelenség az Ausztráliában elő libanoni közösségben: kivenni a tinédzser lányt az iskolából és hazaküldeni az előre megrendezett esküvőjére.

Nem tudom, hogy ez a könvyklub tagunk mennyire volt érett, amikor megházasodott de, hogy teljesen másképp vélekedünk a tinédzser-házasságról, az biztos. 
___

1, Arról, hogy miként vásárolta ki apja tartozását egy 13 éves kislány (angolul)
http://english.al-akhbar.com/content/lebanese-child-married-kidnapper-pay-father%E2%80%99s-debt

2, Általános ismertető a helyi szokásról a házasságot illetően (angolul)
http://countrystudies.us/lebanon/61.htm

3, Egy másik horrorsztori egy 9 éves kislány házasságáról, akit a 21 éves unokatestvéréhez adtak (angolul)
http://www.dailystar.com.lb/News/Local-News/2013/Jul-18/224081-underage-refugee-marriages-on-the-rise.ashx#axzz2jJY026L5

4, Az ausztrál-libanoni lány esete (angolul)
http://www.wluml.org/news/australia-lebanese-australian-girl-goes-court-stop-her-marriage

Kfardebian és a Taniosz sziklája

„A faluban, ahol születtem, a szikláknak nevük van. Hajó, Medvefej, Leshely, Fal, azután az Ikrek, amelyeket a Ghoul kebleinek is hívnak. A legnevezetesebb a Katonakő: régen itt álltak őrt, amikor a hadsereg a felkelőket üldözte; nincs ennél legendásabb és nagyobb tisztelettel övezett hely. Mégis, amikor gondolatban újra látom gyermekkorom tájait, egy másik szikla jelenik meg a szemem előtt. Fenséges ülőhely formájú, olyan mélyedéssel, amely mintha egy fenék helye volna, magas, mindkét oldalán könyöklő módjára lejtő, egyenes háttámlával… azt hiszem, ez az egyetlen, amely ember nevét viseli: Taniosz sziklája.” 

Taniosz-szikla

Amin Maalouf, Taniosz sziklája

Európa Kiadó, Budapest, 2013

356 oldal · ISBN: 9630796453

Amin Maalouf munkásságról már több ízben írtam a blogomon. Ezúttal a Taniosz sziklája c. regényéről számolnék be röviden, nemcsak azért mert ezzel a művével figyelt fel rá a világ (Goncourt-díjat kapott érte 1993-ban), hanem azért is, mert sose hittem volna azt, hogy egyszer eljutok ahhoz a tájhoz, ahol az esemény játszódik.

Azt hiszem, hogy 16 éves lehettem, amikor kiolvastam a könyvet. A regény központi figurája Taniosz-Kisk, akiről mindenki hallott a Közel-Keleten. Élő ember vagy legendás személy? Senki nem tudja... 
Az író kezdeti soraiban ehhez a névhez egy szikla kapcsolódik, amelyen a gyerekeknek tilos játszaniuk. Csak később derül ki a regény során, hogy Taniosz voltaképpen egy személy, aki valaha meggyilkolt egy prépostot amiért az "megszöktetett" egy asszonyt (vagy elrabolt). A gyilkosságot követően Taniosz bejárja a Mediterrán-térséget, ám harminc évnyi bolyongás után a prépost bosszúálló családja tőrbecsalja őt. Tanioszt meggyilkolják és átokkal sújtják: teste kővé mered és sziklává válik. 

Azt hinné most az olvasó, hogy ez a legenda volna a regény központi története. Ám nem. Ez még csak a kezdet. A könyv voltaképpen egy visszaemlékezés. A narrátor a bosszúálló család egyik rokona (ismerőse?), aki arra igyekszik választ adni, hogy miként és hogyan születnek a legendák.

Taniosz személyét végig titok övezi. A libanoni hegyvidéken nő fel (konkrétan: Faraya térségében, Kfardebian), Édesanyja szépségét zengi a vidék, míg Édesapja kiléte ismeretlen. A regény az 1830-as években játszódik, amikor a török birodalom, Egyiptom és Anglia ádáz küzdelmet vívott azért, hogy megkaparintsa magának a kicsiny országot.

Bár a regény nyilván fikció, mégis rengeteg hithű eseményre alapszik. A vallási széthúzás azóta is tart az országban: sajnos a maronita, ortodox keresztény vallási vezetők túszul ejtése és kivégézse máig gyakori. Bár a vegyes házasságok száma növekszik, még mindig nem nézi jó szemmel a társadalom (egy konkrét példa az arab tanárom: drúz, aki jegyben járt egy szunnival. Mindkét család ellenezte, sőt egyenesen megtiltotta a frigyet. Ezekután Rima - a tanárnőm - áttért az evangélikus hitre, végleg kiverve ezzel az apai biztosítékot). 

A Farayat lábánál - 1650m.

A regény tehát több hithű eseményt rejt magában, vagy a valósághoz nagyonis hasonlatosat. A regénynek létezik egy önéletrajzi aspektusa is (és itt lép közben a tanulmányi hátterem! Rengetegszer kérdeztétek már, hogy miből is doktorálok? Hát nagyjábból ebből. Az önéletrajzírás, mint műfaj. Annak a története, kialakulása és tovafejlődése). 

Amin Maalouf egy fura bogár, meg kell hagyni. Szerintem egy nagyszerű író, de nem mindig azonosulok a gondolatmenetével. Így, hogy már nyolc hónapja szívom a libanoni levegőt, úgy hiszem, hogy kezdem őket kiismerni. Az író, mint valami "világpolgár" avanzsál elő az irodalom színpadán és magát mediátornak, azaz közvetítőnek tekinti a Kelet és a Nyugat között. 

Nem tudom. 

Én személyszerint azt tapasztalom, hogy az itteniek nagyonis a Nyugathoz (értsd Európához és Amerikához) akarnak tartozni, vagy annak akarnak látszani, de mégsem sikerül nekik. A gondolkodásuk egyértelműen közel-keleti, ahogy a modoruk is. Bármennyire is igyekszenek ezt palástolni, a szög mindig kiüt a zsákból.

Amint írtam, a regényben fel-feltűnik tehát egy-egy önéletrajzi elem. Ez megfigyelhető például a tájakon, az utazáson és a bolyongáson: a főszereplő elszakadni kényszerül a hazájától (jusson csak eszünkbe, hogy Amin Maalouf - ahogy rengetegen még akkortájt - Franciaországba menekült a polgárháború idején). 

A regényei szerkesztése önmagában is önéletrajz ihletésű: franciául ír, a megjelenített tájak nemcsak Libanon, de a Mediterraneum általában, a téma mindig a Kelethez kapcsolódik valamiképp, és így tovább. Az író egy olasz újságírónak adott interjújában eképp nyilatkozik:

"Il me semble que mon milieu familial m’a transmis depuis toujours sa propre nostalgie de la montagne. Quand mon père et ma grand-mère maternelle, dont j’étais très proche, évoquaient leur enfance, c’était toujours au village, et même si ma propre enfance ne s’est pas passée physiquement dans la montagne, ou très peu, mon enfance imaginaire s’est toujours située “là-haut”. La famille de mon père a vécu au village jusqu’aux années 1930."

"Úgy hiszem, hogy a családom adta át nekem a libanoni hegyek iránti nosztalgiát. Amikor az anyai ágon lévő nagyszüleim a gyerekkorukról meséltek, akkor mindig a faluról beszéltek - igen közel álltam hozzájuk. És még, ha az én saját gyerekkoromat nem is a hegyekben töltöttem (nagyon ritkán jártam ott), a képzeletvilágom mégis mindig oda vonzott. Édesapám ágáról a család egészen az 1930-as évekig a hegyekben lakott."

Ahhoz, hogy megértsük, hogy miért olyan fontos a hegy a libanoniak számára, ahhoz némi magyarázatot kell, hogy fűzzek a regényelemzéshez. A római birodalom széthullását követően a keresztényseg viszonylag gyorsan elterjedt a Közel-Keleten. Az ortodox keresztény világ rítusban és nyelvben különbözik a nyugatitól, ám a Szentírás mindkettőnél megegyezik. Hol vannak keresztények? Indiában, Libanonban (maroniták), Irakban, Egyiptomban (a koptok), Szíriában, Izraelben, Iránban, Törökországban, Grúziában, Örményországban és még Etiópiában is (ahonnét állítólag Sába királyné származik). 

Libanonról azt olvasom, hogy a lakosság 39%-a keresztény volna. Annyi biztos, hogy a térségben itt élnek a legmagasabb számban Krisztus követői, bár ez a szám rohamosan csökken a szírek növekvő létszámával (csak pusztán jelzem, hogy kb. másfélszer annyian vannak, mint amennyit hivatalosan közzétesznek. Az ENSz Menekültügy csakis a "regisztráltak" számát teszi közzé, a többi becslések alapján történik. És ugye, ezt abszolút biztos forrásból tudom). 

A különböző diasporák idején (mert több is volt), a keresztény lakosság a hegyekbe menekült. Nyilván, a történelem során az utak járhatóbbá váltak, a táj sem ismeretlen már, de valahogy a kollektív tudatban maradt az, hogy a hegyek egyrészt kereszténylakta, másrészt meghogy olyan terület, ahová az ember mindig visszavonulhat. Ezért van az például, hogy hétvégente szinte elözönlik az autók az utakat és mindenki megy fel a hegyekbe. Teljesen természetes az, hogy a keresztény családok rendelkeznek ott egy második otthonnal és a nyár legnagyobb részét ott töltik, le sem jönnek a fővárosba. Rengeteg monostor, apátság és kolostor található a Mount Libanonnál (a legutóbbi kirándulásunk során - Al Akoura és a hegymászás tudománya c. bejegyzés - szintén egy valaha kereszténylakta térségben mozogtunk. Sajnos, véleményem szerint egy tragikus eseménynek lettem akkor az "utód"-szemtanúja). 

Mi sem természetesebb az, hogy Amin Maaloufnál a libanoni hegyek egy központi és egyben meghatározó helyszín az irodalmi munkásságában. 

Egy további konkrét ám indirekt önéletrajzi motívum a Taniosz sziklája c. regényben az író összetett vallási családi háttere: apai nagyanyja református volt, dédapja a libanoni hegyekben volt lelkipásztor. Nem is annyira meglepő (bár az író így nyilatkozik róla), hiszen a brit gyaramtosítás idején vallási hittérítés is zajlott. Amin Maalouf beszél még az ükapjáról, aki viszont katolikus pap volt és a dédszülei majdnem meghiúsult hazasságáról: szóba nem jöhetett, hogy a maronita (magukat katolikusnak nevező) dédnagymama hozzámenjen a református dédnagypapához. 

"J’ai évoqué indirectement ces événements familiaux dans un livre publié en 1993, “Le Rocher de Tanios”".

"Ezeket a családi eseményeket közvetett módon feltüntettem az 1993-ban kiadott Taniosz sziklája c. könyvemben".

Sok vita kering akörül, hogy az író mennyire mintázza a saját képmására a főszereplőjét? Milyen szinten és meddig beszélhetünk önéletrajzírásról egyes művek kapcsán? Véleményem szerint minden alkotás egy önéletrajz-frakció, hiszen a gondolatvilágunkat, az érzéseinket, a hitünket, a félelmeinket, az identitásunkat, egyszóval az individuumot vetítjük minden alkotásunk során. Legyen az egy rajz, egy írás, egy zenekompozició.  

Hogy mennyire tekinthetjük Tanioszt Amin Maalouf megregényesített alakjaként, nem tudom. De egészen biztosan rendelkezik a regénybeli karakter személyes atributummal. 

Szívesen beszélgetek majd erről, amennyiben akad rá érdeklődő beszélgetőtárs. A könyvet csak ajánlani tudom; minden nagyobb könyvtárban és könyvesboltban megtalálható, illetve megvásárolható.

Ezúton szeretném ezen írásomat kedves barátomnak, Circus Maximusnak dedikálni, akit gondolatban követek utazása során. Akárcsak Taniosz, ő is bejárja a Keletet és a Földközi-tenger térségét. Kívánom, hogy útja zökkenőmentes legyen. 

---

1, Interjú az íróval (franciául)

http://www.aminmaalouf.net/fr/sur-amin/autobiographie-a-deux-voix/

2, Nagyon szomorú tények keresztény lányok elrablásáról

http://www.afriport.hu/index.php/politika/egyiptom/16620-kereszteny-lanyokat-rabolnak-az-iszlamistak-a-kozel-keleten

3, Bár ezt az újságot már rég nem szeretem a stílusa miatt, de ez egy kiválóan megírt cikk

http://magyarnarancs.hu/kulpol/keresztenyek_a_kozel-keleten_-_becsukott_ablakok-76317

Gym-sztori

Rég írtam arról, hogy mi történik a Body Garage-ban. Bár talán sokakat nem érdekel (pl. szüleimet), de mégis érdemesnek látom lejegyezni, mert ott igazán tapasztalható az emberi hülyeség. A néhai és jelenlegi főszereplőket már ismeri a kedves olvasó: volt Helme, aki felvilágosított arról, hogy melyek a "férfi" strandok (publikus és köztudottan az azonos neműekhez vonzódó férfiak járnak oda) és melyek azok, ahová jobb nem mennem, ha nem  akarom azt, hogy állandóan bámuljanak. Ő volt a férfi edző. 

Van még P. a női edző és még egy harmadik (férfi), de őt ritkán látom.

Helme az egyik recepciós lány barátja. Az utóbbit a saját húga rúgta ki (féltékenységből), utána következett Helme elbocsájtása és végül J. barátnőmet is kirakták, lévén jóba volt Helmevel és a másik recepcióssal (teljesen kiment a fejemből a neve). Így lett új edzőnk (egy másik férfi - teljesen ártalmatlan és megvan arról győződve, hogy orvos vagyok csupán azért mert felmértem, hogy influenza kerüli és adtam neki egy-két roppant együgyű tippet, mint amilyen a C-vitamin szedése és egy jó forró fürdő jótékony hatásának igénybevétele). 

A két új recepciós fiú lett, és P. - a főedző és egyben a recepiós húga - ily módon kialakíthatta a kis birodalmát. Ő most boldog.

Feltünően jár-kel és megfigyeltem, hogy egyre rövidebb edzőruhát visel. Meg kell hagyni, hogy kiváló edző (bár üvölt, de ez itt nagyon dívik, ugyanis az erőt jelképzi és nem a bunkóságot. Továbbá a zenét is bömbölteti, amit én szintén nem kedvelek). Emellett még azt is meg kell hagyni, hogy kiváló alakja van. Tehát van miért szerepeljen az élet szinpadán és egy-egy fellépésével igen komikussá is tudja tenni azt. Ugyanis a következő felvonásnak lettem a nézője:

Nagyjábból két hete feltűnt, hogy egy új izom majommal gazdagodott az edzőterem (hozzá kell tegyem, hogy a nagy leváltások miatt a vendégek száma és típusa is változott). P. barátnőnk időről-időre feljön a felső szintre és elbájcseveg Mr. X-szel (az edzőterem két emeletből áll). Szerintem annyira nem tetszik neki, mert még mindig nem cseréltek telefonszámot és minden bizonnyal még a "facebook-on sem barátok". A minap láttam, hogy Mr. X. a szupermenő motorjával jött edzeni. Látványosan befarolt a gym elé és megvillantotta csillogó fehér fogsorát. 

*

A jelenet úgy kívánná, hogy először levegye a sisakját, a felhosszú haját megrázza - ami enyhén nedves mert épp esett, de csak kevesett és csakis a haja lett nedves, de nem tudni, hogy miként, amikor sisak volt rajta - és ezekután villan meg a fogsora. De mivel itt senki nem hord sisakot (és biztonsági övet sem), ezért ez a jelenet kimarad.

*

Mielőtt még valami nagyon jóképű, jóvágású férfit képzelnénk el, hadd romboljam kissé le a romantikus kedélyeket : izom-majom bedörömbölt a gymbe, nem is öltözött át és az utcai cipőjével gond nélkül ráállt a futópadra. Jelezném, hogy ez sportolók közt is nagy bunkóság. Ennél már csak az a rosszabb, amikor otthon papucsban (!!!) edzenek. Természetesen szigorúan Nike-ban (lehetőleg kékszinű). Hab a tortán, amikor mezítláb jön be a gyökere - ilyennel találkoztam a Kleopátra fitnessz teremben, Budapesten.

Szokásos kis bájcsevegés P-vel (én tekerek a háttérben Spinning Session - DJ Tiestö válogatására) és P. nem bírja ki, hogy ne kérdezzen rá a motorra. Szó-szót követ, bárgyú mosoly az arcokon és lemennek megcsodálni a masinát.

Épp arra jár Foci-Laci. 

Őt még sose láttam. Pedig megfigyelem az embereket (milyen leszek negyven év múlva, te jó Ég!). Foci-Laci lemaradt egy kissé a divattal, mert még susogósba nyomja, mindegy, hogy kint még mindig harminc fok van. 

Megakad a szeme lezseren öltözött P.-n.

Átsomfordál az utca másik oldalára és úgy tesz, mintha őt is érdekelné a motor. Feltesz egy-két kérdest - közben P. szempillái verdesnek - és ő is bárgyun mosolyog immáron vissza P-re. 

Mr. X.-nek ez nemigen tetszik, hogy így beleköpnek a levesébe. 

Szerencsére épp arra jár a parkolóőr!

Most ne valami magyar-mintára elképzelt parkolóőrre gondoljatok! Eleve nincs uniformisa - itt kezdődik. Másik az, hogy idáig sose láttam ilyen beosztásban lévő embert és szerintem nem is fogok. Közölte Mr. X.-szel, hogy parkoljon másutt és már vette is elő a papírokat. Amaz kicsit erősködött de az egyre hangosabb szóváltásban mégis izom-majom maradt alul. Hogy miként, azt nem tudom.

Közben Foci-Lacit meginvitálta P. körbenézni az edzőterembe, ha már susogósban van, ugyebár...

Én még mindig tekerek és egyre jobban élvezem az aznapi műsort.

P. kiszemelt áldozata ki is próbálja az egyik futógépet és P. a mellette lévőre feláll; eképpen folytatják a bájcsevegést (mindez pont az orrom előtt). Na és most következik az igazán érdekes jelenet, amitől én azt hittem, hogy ledőlök a bringáról!

Nagyjábból 4 perc leforgása alatt már számot is váltottak és P. a facebook profilját mutatta Susókánknak és... a képek közül volt egy, ami a saját fenekét ábrázolta tanga bugyiban!!!! 

Hát ezt mutogatta neki és közben kucongott magában és néztek körbe, hogy ki láthatta vajon még rajtuk kívül. 

Velem nem számoltak. 

Hát kérdem én: ki az, aki

1, saját hátsóját fényképezi le

2, még másnak meg is mutatja...

3,... ráadásul egy idegennek!

Ehhez szerintem azért vagy nagyon deviánsnak kell lenni, vagy szexuálisan teljesen kiéhezettnek. Komolyan mondom, hogy nem hittem a szememnek! Bár, ha belegondolok, akkor P. bizonyára eképp vélekedhet: "31 éves vagyok, régóta egyedülálló, baromi jól nézek ki minden szemszögből. Itt van ez a gyerek, megmutatom neki, hogy ez a kínálat. Vagy van rá kereslet, vagy nincs." 

Nincs neki ideje a romantikára, az ismerkedésre, a lelki kapcsolatra. Számára az anyag és a test létezik pusztán.

Szerintem Foci-Laci kissé meglepődött, mert le is állt a géppel. Ekkor toppant be, akárcsak a megkergett vad bika Mr. X., és láthatóan féltékeny volt. Azonnal elfoglalta a harmadik futógépet (sorban vannak).

Én még mindig tekerek, immáron 45. perce, de nem hagyjatom el a főpáholyt. 

Suskó megköszönte a lehetőséget, hogy kipróbálhatta a gépet, valóban szép kis edzőterem, átgondolja még azt, hogy kiváltsa a tagságit és illedelmesen elköszön.

P. csalódott zavarát nem tudja leplezni és ezt most izom-majom csillogó fogsora sem tudja jóvátenni.

Ami engem illet, rég nem tekertem ilyen jót!

Libano-gasztro III.

Írtam már a mezzékről*, ezekről a kis falatkákról avagy ízelítőkről, amelyek oly elterjedtek a Közel-Keleten. Arabul mezzeh vagy mezzah ( مازة - csakhogy nagyképűsködjek, hogy ki tudom olvasni és még le is tudom írni - de ezt most csak bemásoltam :) ), görögül  mézé és törökül meze, illetve dolma.

A szó perzsa eredetű (mazze) és jelentése íz, ízletesség. Voltaképpen ez nem más, mint több étel felszolgálása és megkóstolása. A helyiek pita segítségével "kóstolnak", míg én késsel, villával. 

- Lassú vagy.

- J., minek siessek? Élvezni akarom az ízeket.

- De így kevesebb jut Neked, mert a többiek megeszik mire odaérsz, hogy megkóstolnád! Tedd már le az evőeszközöket és edd pitával, kézzel!

Nekem nem megy. Kézzel csak hamburgert és sült krumplit tudok enni. Én kényelmesen késsel kiveszem a mutabbalt a közös tálbol (vinetta - padlizsánkrém, ha így jobban tetszik) és megkennem vele a pitám. Ezután eszem. 

J. szerint egy többlet műveletet végzek el - teljesen feleslegesen.

- Mah, ne aggódj, jut mindenkinek. Ha még kérek, akkor rendelek egy másik tállal. 

- Te tudod... - és J. csak legyint rám és európai szokásaimra.

Nyolc hónap itt tartózkodás alatt (17-én volt pontosan a "napforduló") kialakítottam a kedvenc mezzé étkezési szokásomat. Imádom az említett padlizsánkrémet (bárhol imádom a padlizsánkrémet). Szeretem a fattouche-t és a tabbouleh-t. A hommos-t (bár nem bírom megemészteni) és a töltött szölőleveleket sem vetem meg. Ezekről már mind írtam a korábbi bejegyzéseimben, kívéve az utolsóként említett szölőlevelekről, a wara' enabról (még warak enab).

A wara' enab (vagy még warak enab) igen elterjedt étel a mediterrán és környéke térségében (Balkán, Kaukázus, Oroszország, Közép-Ázsia).  Igyekeztem felkutatni az eredetét, de idáig kevés sikerrel. Ha valaki találna róla valamit, kérem jelezze! 

Egy történelmi érdekességet találtam ugyan: Svédországban létezik egy kåldolmar nevű étel, aminek a múzsája minden bizonnyal a töröl wara' enab változata ihlette meg, a dolma. Ugyanis XII. Károly török hadifogságba esett miután az oroszok legyőzték őt a poltavai csatánál (1709). A svéd "dolma" töltött káposzta (rizzsel és darált disznóhússal), amit általában főtt krumplival és... lekvárral szolgálnak fel! (részemről az utóbbi a "fúj" rész). 

A dolma voltaképpen bármilyen töltött zöldség gyüjtőneve. Akárcsak a Forrest Gump barátjának, Bubbának a százféle rákvariációja, úgy a töröknek is minden bizonnyal megvolt az Ahmed Bubbája, aki a töltött zöldésegek teljes tárát fel tudta volna sorolni. Töltöttek cukkinit, padlizsánt, paradicsomot, szölőlevelet... bármit. 

Az örmény negyedben, a zöldségesek utcájában sorra lehet látni a szárított cukkinit és padlizsánt felaggatva nagy csokrokban (erre hitte azt anyósom, hogy "bio óvszer"... - no komment rész. Szerencsére itt volt némi önkritikája és nevetett a saját hülyeségén). 
Én ugyan még csak bébipadlizsánt töltöttem meg vegetáriánus módra, de javaslom, hogy egy napot hagyjátok pihenni, úgy finomabb. Ez az én tapasztalatom. 
Azt olvasom, hogy az örmény konyhában a szölőlevelet helyettesíthetik még káposztalevéllel és darált marha-, vagy bárányhússal töltik meg, továbbá rízzsel, némi olvasztott vajjal és válogatott fűszerekkel: koriander (enyhe pukk-faktor), kapor, menta, bors és fahéj. Néha még babot és gesztenyét is darálnak bele a töltelékbe. Fokhgyamás joghurtos öntettel szervírozzák. 
Az örmények dolmája lehet még töltött padlizsán, krumpli, paradicsom, paprika, hagyma, birsalma és sima alma. Szívesen megkóstolnám a marhahússal töltött birsalmát - szerintem egészen különleges lehet. 

Perzsa változat

Iránban nagyjábból ugyanígy szervírozzák fel a dolmeh bargeh mo-t, ahogy ők mondják. Csatolok is egy linket a bejegyzés végére, ahol lépésről lépésre megtekinthetitek, hogy miként készül a töltött szölőlevél. Nagyjábból megegyezik az örmény változattal, ám kevesebb a fűszer benne. Gyakran helyettesítik ők is a szölőlevelet káposztalevéllel. 

Irakban már némileg eltér a recept az előzőektől. Ők ugyanis a húst gránátalmaszószban pácolják és még csirkehúst is adnak hozzá. A gránátalmától lesz igen különleges íze. Gyakran melegen tálalják és a felszolgálás előtt a dolmát meleg paradicsomszósszal öntik le.

És most jön a neheze... magyarul leírhatom: Izrael a következő úticélunk. Természetesen itt, Libanonban ez egy tiltott szó, nem létező térség. Nevezhetem (ha nagyon muszáj) Ciszjordániának vagy (ahogy tanultam arab órán): "a jelenleg fegyveres erőszakkal elfoglalt palesztín terület".
Itt a wara' enab már sokkal egyszerűbb módon készül el, és leginkább a libanonira hasonlít, azzal a különbséggel, hogy néha a zsidó konyha add a töltelékhez lencsét.
Az ezzel kapcsolatos recept során olvasok először némi történelmi vonatkozást: az ottománok valamikor a XVI. században ismertették meg a térség lakóival a wara' enabot.

És most nem azért mert összebarátkoztam a szomszédasszonnyal, de nekem az albán változat tetszik idáig a legjobban (hallom a hátsó sorokban, hogy kiviételezés vádjával sújtanak...!). Szóval, az albán töltelék marhahúsból áll és vékonyra szelt krumpliból. A krumplit fűszerekben főzik vagy párolják meg. Nem nagy Kunst a fűszerezése: só, bors, vegeta és paprika. Érdekes viszont az, hogy ők még meg is sütik ezekután a szölőleveleket, de csak rövid ideig. Éppencsak, hogy megpirítják. 

 

Az azeri változat a legösszetettebb. Bár én őket az Eurovizíó óta nem kedvelem. Ott szerepelt a Compact Disco a Sound of our Heart c. számmal, amit én kedvelek. És általában a Compact Disco magyar együttest nagyon szeretem, mert színvonalas. Ha jól emlékszem utolsóelöttiként végzett. Ausztriában voltunk Giovannival, amikor kínunkban nem tudtunk mást nézni a TV-ben és életünkben először megnéztük az Eurovizíót. Azért nem szeretem, mert nem őszinte. Teljesen korrupt az egész. Pajtik a pajtira szavaznak, ráadásul teljesen feltünően! Akkor mondtam is Giovannivnak, hogyha az írek megelőznek bennünket, akkor én betelefonálok a műsorba. Érdekességképpen, csatolom a borzalmasan szinvonalatlan ír együttes produkcióját 2012-ből. 
Az azeriek megúszták, hogy betelefonáljak. Az írek voltak az utolsók.

(az igazi borzalom az, hogy ez a kég fiú már 2011-ben is égette az országát...!)

Hajrá-hajrá Compact Disco! Én még Bejrútban is hallgatlak Benneteket !!

Tehát az azeri töltött szölőlevél politikailag sem lehett olyan jó, mint az eddigi felsoroltak (igen, ez a részrehajlás, illetve a gyenge bosszúállás). Ők alapvetően kevés húst használnak (pozitív) és szilvakrémmel kenik meg a levél belsejét (a szilva pálinkába való). Adnak hozzá morzsolt magvakat (dió, mogyóró), felaprított hagymát és sűrített szölőlevet. A rizs kimarad. A shirin dolmat ("édes dolma") aludt tejjel öntik le és hidegen tálalják. Megkostólnám... 

A görögöknél rengeteg variáció létezik a töltött szölőlevélre. Régióként és ízlés szerint változik. Van aki padlizsánt használ fel és citrommal locsolja meg és van, aki az iraki módra paradicsomszósszal önti le. Van aki nyersen szolgálja fel és van aki megfőzi, illetve megsüti. 

De minket nem is a görög koupepia érdekel, mert oda viszonlag könnyen eljut mindenki (Podmaniczky és Jókai u. sarkánál is van egy görög étterem, hogy a Belgrád rakpartiról ne is beszéljek - budapestiek előnyben). 

Warak Enab

Minket a lébné változat érdekel! A libanoni! Ahogy az arab tanárom mondja minden órán, "el lébnén...", "a libanoniak...", hát ők a következőképp eszik a wara' enabot: 

Hozzávalók:

50 db szölőlevél

1 nagy csokor petrezselyem

1 nagy vöröshagyma

150 gr fehér rizs

1 citrom

bors

olivaolaj

fenyőmag

• A szölőlevelet főzzuk meg előre: dobjuk bele forrásban lévő sós vízbe  5-7 percre. 
• Hadjuk őket kihűlni.
• Aprítsuk fel a hagymát és pirítsuk meg egy ek. olívaolajban. Adjuk hozzá a rizst és keverjük 3 percig. 
• Adjunk hozzá nagyjábból 4 dl vizet és hagyjuk főni. Néha keverjük meg. A rizsnek enyhén keménynek kell maradnia.
• Aprítsuk fel a petrezselymet és adjuk a rizshez, de csakis amikor az már enyhén kihűlt. 
• Szorjuk bele a fenyőmagot (tetszés szerint) és locsoljuk meg friss citromlével.A citromot ne dobjuk ki, még szükségünk lesz rá.

És most töltünk.

• Távolítsuk el a szölőlevelek szárát. A levél csúcsa felfelé nézzen. 
• Mindenegyes levelet töltsünk meg egy kanál töltelékkel. A levél két oldalát hajtsuk be és tekerjük fel a levelet a csúcsáig (ez majd szépen rátapad a felhajtott részre).
• 
  
• Egy nagyobb lábasban helyezzük el a töltött szölőleveleket jó szorosan egymás mellé. Érdemes köralakban elhelyezni őket. 
• Két dl vízzel öntsük fel, adjunk hozzá egy kevés olívaolajat és a tetejére helyezzük a megmaradt citromot. 
• Lefedják, felforraljuk és forrástól számítva azonnal kislángon egy órán át főzzük. Adjunk hozzá vizet, ha szükséges. Egy órán át pihentessük hűtőben felszolgálás előtt.

Sahten!

(Jó étvágyat!)

___

*lásd az első Libano-gasztro c. bejegyzést.

1, Az iráni dolmeh bargeh mo (angolul):
http://mypersiankitchen.com/dolmeh-bargeh-mo-stuffed-grape-leaves/

2, Eurovision 2011, Azerbaijan - Baku. "Borderline" a szám címe. Nem tudom, hogy kinek? Az én türelemhatáromat rég túlhaladta...
http://www.dailymotion.com/video/xr57ay_ireland-eurovision-final-baku-26-mai-2012-hd_music

3, Egy másik libanoni wara' enab recept (angolul)
http://foodlebanese.net/?p=393&lang=en

A szent mangófáról és a "popó-gyümölcsről"

Nagyon örülök annak, hogy Bejrút és környékén relatíve sok magyar él. Össze is járunk, és én ennek kiváltképp örülök. A héten többször találkoztam velük, van akivel külön-külön is, és a múlt keddi találkozón ismerhettem meg az exotikus gyümölcsök rejtelmeit. 

Először is, tisztáznom kell azt, hogy egyáltalán nem ismerem sem a növényeket, sem a zöldségeket, gyümölcsöket. A "zöldség-gyümölcsről" meg azon lepukkant kocsma jut eszembe, ahova jártam tinédzser éveim alatt néha suli után. A kocsma szó is hízelgő, voltaképpen egy néhai bisztró volt, ahol lehetett kavét és felest kapni. Mindig ugyanazok a vének ültek és mi ott szívtuk el először K. Ildi barátnőmmel a "mézes-rózsás" ciginket. Nagyon menőnek hittük magunkat. Tiltott hely, tiltott cselekedet, nagyon komoly nikotinmentes cigarettával... 
Én azóta sem dohányzom, Ildivel már rég megszakadt a kapcsolatom és a hely sem létezik többé (tudom, mert múltkorában elsétáltam arrafelé és direkt kuksoltam, hátha felismerem). A Király utca elején volt. Érdekes, hogy rendszeresen jártam a környéket az elmúlt években, de a kocsma egyszersem jutott az eszembe. Tavaly Karácsony táján valahogy belémnyilalt, hogy annó ott "züllöttem". Persze, az utóbbi nagyban nem változott, mert decemberben meg ott pálinkáztam Circus Maximusszal és Bandi barátommal. Hideg volt, kellett valami, ami felmelegítse a lelkünket. 

Mangó

Vissza a gyümölcsökre. 

Itt ettem először mangót. Azt hiszem még áprilisban talán. A főbérlőm megsajnálta nagy magányomat és meghívott engem a barátnőjéhez, ahol török kávéztunk, falafelt ettünk és desszertnek mangót. Mit ne mondjak, azonnal megszerettem az mézédes ízét! 
Mivel semmit nem tudtam erről a menyei gyümölcsről, utánanéztem egy kissé. Fán terem (mangófa) és eredetileg Pakisztánban és Burmában honosodott meg. A wikipédián a következőt olvasom (nagyon tudományos):

"A mangó (Mangifera) a kétszikűek (Magnoliopsida) osztályába, a szappanfavirágúak (Sapindales) rendjébe, és a szömörcefélék (Anacardiaceae) családjába tartozó, édes ízű, egzotikus gyümölcs. Mai neve az indiai man-gay portugál formájától (manga) származik. A mangófa az indiaiak szent fája."

No, az utóbbi felkeltette az érdeklődésemet. Mitől tekintik a mangófát szentnek? (egyébként csak egyetérteni tudok vele). 

Bhishma a halottas ágyán, mangófa alatt

Olvasom, hogy Indiában szokásban áll egy vízzel teli agyagedényben friss mangólevelet szórni és egy kókuszdiót. Az agyagedény az Anyaföldet jelképezi, a víz az életet, a mangólevelek az eseménydús életutat, míg a kókuszdió az isteni tudatnak a jelképe.  Ezt hívják "puja"-nak (ejtsd "puzsá"). Ezt az agyagedényt a ház bejárata elé teszik és célja az, hogy gazdagságot és jólétet hozzon a házra. A puja egyben Lakshmi istennő jelképe, a gazdagság megteremtőjéé. És ahogy ez lenni szokott, természetesen szexuális konnotációja is van a mangónak: a legenda szerint Shiva isten fallikus alakban jelent meg egyszer egy mangófa alatt. Innét tehát a szentség.

A mangó még megtalálható a buddhista folklórban, illetve müvészetében. Látni még különböző Édenkert ábrázolásában és ez nemcsak a mi Bibliánkra igaz, hanem még az indiai menyek országára és a muszlim paradicsomra is. A mangófa általánosan a szerelmet és a termékenységet jelképezi: "A mangót egyes távol-keleti országokban a szerelem szimbólumának tartják, így nem meglepő, ha sok esküvőn lehet mangóval találkozni, mint a gyermekáldás megsegítőjével."

További érdekesség még a mangóról az, hogy "a hinduk a levelek füstjével légcsőbántalmakat gyógyítottak. A pestis- és kolerajárványok idején az éretlen, megsütött, cukrozott termést fogyasztották, testüket ezzel kenegették". Nem utolsósorban, a mangófák rendkívül hasznosnak bizonyultak abból a szempontból, hogy széles leveleik hűséget árasztottak. Kellemesen meglehet pihenni alattuk.

Én nem tudtam, hogy miként kell a mangót felvágni. Bénáztam egy sort vele és rendkívül megörültem annak, hogy egy magyar hölgy megmutatta miként kell könnyen és praktikusan felvágni ezt a kis csodafinomságot. A titok abban rejlik, hogy a mangó fenekén lehet látni, hogy hol van nagyjábból a gyümölcs magja. A mag egyébként hosszú és lapos. Nohát, annak a mentén kell felvágni a gyümölcsöt és utána négyzetekre vágni. Valahogy így: 

A hölgy, aki erre megtanított igen különös és érdekes életúttal rendelkezik. Magyarországon született, gyerekként '56-ban elkerült az országból és Ausztráliában nőtt fel. Megismerkedett libanoni férjével és ha jól emlékszem, akkor közel 30 évet húzott le Nigériában. 

Huuh,...! - mondom erre én. Nekem már eleve a saját életem és származásom megzavar, nemhogy ezek a távolságok! 

Hát ő mutatta meg nekem, hogy miként vágjam fel a mangót. 

Akinél épp vendégeskedtünk (egy másik nagyon kedves magyar hölgy) igen fényűző fogadtatásban lett részünk: volt a gyümölcskosárban még papaya, alma, és avokádó. Mindemellett golgotavirágból készült szirupot ittunk! 

Papaya

És most nem is tudom, hogy hol kezdjem? A papayánál vagy a golgotavirágnál...? Legyen a papaya. 

Kezdeném azzal, hogy ezt sem ettem még korábban. Csak teában ismertem és bár úgysem ízlett különösebben, akkoris meg voltam arról győződve, hogy az igazi papaya nagyon finom lehet. Tévedtem.

A magyar-ausztrál hölgy (G.) azt is felvágta nekem, míg a mellettem ülő a fülembesúgta: "szerintem sz*r! Persze, egy kóstolót megér." 

Hát mi ne mondjak... tényleg nem ízlett különösképp. Ezt G. látta is rajtam szerintem, mert amíg vágta fel a papaya többi részét mosolyogva megjegyezte, hogy Nigériában ezt a gyümölcsöt még "popószagú" gyümölcsnek is hívják. És megvan rá az oka. 

Szerencsére az íze nem olyan, mint a szaga. Bár nem tudhatom, mert olyat még nem ettem (és nem is fogok soha. Hacsak nem élem át Voltaire Candide-ját). A papaya a Karib-térség őshonosa és a Spanyoloknak köszönhejtük Európában. Még papaw vagy pawp néven is ismert, és a növényt magát, amin terem a gyümölcs, Carica papayanak hívják.

Maracuja / Passion fruit

Én csak most tudtam meg azt, hogy a papaya-teával a malariát igyekszenek kúrálni a hagyományos orvoslásban (nem, nem szenvdenek ebben a betegségben. Nem ezért ittam a teát). De a papaya még jó az emésztésre és arra is, hogy levigye a lázat. Szomorúan olvasom azt, hogy Indiában, Bangladeshben, Pakisztánban és Sri Lankán természetes fogamzásgátlóként használjak, illetve magzat elhajtásra. 

Ennek az egyik kultúrális háttere az, hogy a nyugat indiai nők így próbálták megakadályozni azt, hogy a gyermekük rabszolgasorsba szülessen. Nyugat Indiának hívták/hívják azon kis szigetcsoportot, ami a Karibtengert veszi körbe, valamint a Bahamákat és a Turks- és Caicos-szigetek. 
Hogy kik voltak a rabszolgatartók? Nézzük csak... a britek, a hollandok, a franciák, a spanyolok és a dánok. Felváltva. Aligha hinném azt, hogy ezt oktatják az általános és a gimnáziumi történelmi órákon...

Ez az elnevezés történelmi, ma már ténylegesen India nyugati területét értjük "Nyugat India" alatt. 

Golgotavirág

A térségben maradunk valamelyest, és átutazunk Paragay, Brazilía és Észak-Argentína felett, ahol a golgotavirág (maracuja) az őshonos (angolul passion fruit, franciául grenadille). A golgotavirág igen érdekes. Szerintem nem szép, de van benne valami rendkívül vonzó. Paragay (egyik) nemzeti jelképe. 

A golgotavirág igen különböző lehet. Létezik a világos sárga-narancssárga, ami a narancsra emlékeztet és akkorára meg is nőhet, illetve még nagyobbra. Létezik még az ennél méretre kisebb, sötétlila, citrom méretű változata is. Ennek az íze intenzívebb az előzőnél. 

Az angol passion fruit a latin szószerinti lefordítottja: passiflora. A spanyol misszionáriusok adták a virágnak a nevet, latin-amerikai terítési küldetésük során (XV-XVI.sz.). A mai napig a golgotavirág szimbolizálja a kereszténységben Jézus utolsó napjait a Földön, valamint a keresztrefeszítését. Szerencsémre a wikipédián a szimbolika nagy részét már lefordították és bejegyezték, így csak bemásolom Nektek:

• a három bibeszál a három szög, amikkel Jézust a kereszthez szegezték;
• a bibe az ecettel átitatott szivacs;
• a nyeles magház a kehely, amit ki kellett innia;
• az öt portok az öt sebhely;
• a 72 szálból álló sugárkoszorú a töviskoszorú 72 tövise;
• a hármasan szeldelt lomblevél a lándzsa hegye;
• a kacs a korbács.

"Ebben a szimbolikában a fehér szín (a Passiflora incarnata sugárkoszorút alkotó szálaiban) Jézus Krisztus ártatlanságát jelképezi. Más értelmezés szerint a sugárkoszorú a dicsfényt, egyéb fajok ötszörösen összetett levele az ellenség kezét, a tíz sziromlevél pedig a tíz apostolt (Pétert és Júdást nem számítva), a középső oszlop pedig Jézus keresztjét jeleníti meg. Éppen ezért azt tartották róla, hogy a dél-amerikai indiánok megtérítésére szolgál."

A virág még további jelképes névvel rendelkezik Európa-szerte, mint pl. espina de Cristo (Krisztus tövise - spanyol), Christus-Krone (Krisztus koronája - német), Christus-Strauss (Krisztus csokra - német), Jesus-Leiden (Jézus passiója - német) és még sok más. 

Szerintem ez mind nagyon szép, érdekes és egyben megható. Ezt a képet rombolja le a Passion Fruit band, egy '90-es évekbeli diszkó együttes. Szerepel is a "borzalmas számok" gyüjteményemben (benne van a Top 10-ben). A szám címe: The Rigga Ding Dong Song. 

Amatőröknek nem ajánlom, csakis "műértőknek", mint amilyen például Bandi és Circus Maximus barátom. Ők tudják, hogy nemcsak az érdekes szavakat gyüjtöm (immáron 17 éve), hanem a lehető legrosszabb számokat is. Annó Szegeden (legszebb éveim!) volt egy kiváló műsor a helyi rádión: Borzalmak órája. Válogatott szörnyű számokat adtak le egy órán keresztül. Lelkes hallgatója voltam az adásnak. David Hasselhof rendszeresen szerepelt a műsorban. Sajnos levették a kitünő programot az adásból a kevés hallgatóságra való tekintettel. Azóta magányomban kutatom fel a jobbnál jobb számokat. A leginkább '90-es évek szemetét...

Kellemes radiózást és olvasást kívánok mindenkinek! 

*

1, Helyes gasztroblog (angolul) a libanoni finomságokról. Ez konkrétan egy új cukrászdáról szól, ami az Al Hamra negyedben található (mango kreációk)
http://www.nogarlicnoonions.com/gustavs-innovative-yummy-pastry-creations/

2, Hogy miként vágjuk fel a mangót (angolul):
http://fishcooking.about.com/b/2011/03/01/how-to-cut-a-mango-the-easy-way.htm

3, Passion Fruit - The Rigga Ding Dong Song
http://www.youtube.com/watch?v=uVJLFfRYOj0

4, Finom kis mangó koktél recept:
http://www.cookandeat-lebanese.com/fruit-and-avocado-cocktail

Al Akoura és a hegymászás tudománya

Kezdjük rögvest azzal, hogy tériszonyom van. 

Al Akoura (lenn) - 2000m

Ha tudtam volna, hogy mire vállalkozom, akkor nem mentem volna el a hétvégén a "kalandtúrára". Voltaképpen én egy középszintű gyalogtúrára mentem volna, ha megkapjuk a katonai felügyelettől a "kiutazási" engedélyt (azaz, hogy elhagyhatjuk Bejrútot). Észak Libanonba mentünk volna. De az engedélyt nemhogy nem kaptuk meg, hanem még jól le is szúrtak bennünket, hogy miként gondoltuk mi azt, hogy Oyoun El Samakba, Akkar tartományába mennénk? Hát így... egyszerűen és a boldogok tudatlansággal gondoltuk mi ezt.

Sebaj, mondtam én, úgyis van egy másik program aznap, ami Jbeiltől nincsen messze. Oda mehetünk. Nézem is a programot... aham, barlangtúra. Az jó! Nem is tűnik nehéznek. Befizetünk arra!

Giovanni nem lelkesedett annyira, mert ő már eltervezte a kis koponyájában, hogy nagyot sétál és utána valami helyi étteremben megvacsorázik (akkor még nem tudta, hogy erre nincs lehetőség. Én sem, de erősen gyanítottam, hogy nem lesz).  

Vasárnap reggel hatkor keltünk, hogy odérjünk időben a hét órai gyülekezőre. Magyar(narzsil) pontossággal, ott voltunk 6.57-kor.

És itt most nem fecsérlem a szót, mert nagyjábból ötször kaptam agyvérzést, amikor még fél nyockor sem indultunk el. Hanem szépen mindenkit bevártunk ("mert az egyiptomiak ilyenek..." - igen ám, de egyrészt a libanoniak is simán belibbentek háromnegyed nyolckor, másrészt meg az egyiptomiaknak nyolc órát mondtak a találkozóra! Tehát kérdem én : kinek nincs időérzéke???)

Csodával határos módon (és én minden ötödik percben fel akartam állni, hogy márpedig nem várok tovább), sikerült 8.20-kor elindultunk. Megálltunk reggelizni (saját költségen). Én egy jó kis manouche-t nyomtam be a fejembe (meleg kovászolatlan kenyér, amit ízlés szerint töltenek meg. Én olvasztott sajtot kértem rá), míg Giovanni három csokis párnát evett meg (kell az energia ugyebár...). 

Innét tovamentünk Al Akoura-ig, ami csupán 68km-re van Bejrúttól, Byblosszal van egymagasságban, attól Keletre. Ez a kicsiny település a Mount Lebanon lábánál található (bár már 1200m magasságában) és többnyire síita lakta település. A hezbollah kitűzött zászlaján kívül, igyekeztem megérteni, hogy miből élnek itt meg az emberek (további információért lásd a Zászlók, szajhák, partizánok c. korábbi bejegyzésemet). Szölőtermesztés nincsen, bár szerintem megélne. Ellenben, amerre a szem ellát, almafák ültetvénye látható (hazafele jövet vettem is két és fél kiló almát egy utcaszéli árusnál).  

Csodás kis panorámás felvétel - kéretik dicsérni!  A falu a völgyben látható

És most egy pillanatra álljunk meg. Hogy miért is maradna meg a szőlő? Közhiedelemmel ellentétében, a szőlő igenis (fajtól függ gondolom) megmarad még 2000 méter magasságban (Giovanni nem hitt nekem, de láttunk is vadszőlőt az egyik barlang bejáratánál). Épp olvasom, hogy az átalános felmelegedés miatt, több termelőnek (Franciaország, Argentína) át kellett ültetnie a tőkéit jóval magassabbra (konkrétan 2000m).

Itt sokkal inkább arról van szó, hogy mivel síita lakta település, ezért nincs borkultúra. Sajnálom, mert kiváló minőségű lehetne, és a gazdaságuk is fellendülne. Attól, hogy még termelik, nem jelenti azt, hogy egy teljes falu alkoholista lesz (bár..., ki tudja). 

A túra tartogatott magában némi veszélyt. Átgondoltam, hogy megírjam-e vagy sem, de úgy döntöttem, hogy megteszem, mert hűen tartom magamat ahhoz, hogy mindig az igazat vallom. Két szín létezik számomra: a fekete és a fehér. Mindig nyiltan és őszintén. Ez a mottóm (sok gondot is okozok magamnak ezzel). 

Amikor megérkeztünk a hegy lábához és kezdtünk magunkra ölteni a túrafelszerelést, előjött a szinte semmiből 6-8 felfegyverkezett férfi, símaszkban. Az egyik épp akkor tett el egy nagyjábból 20cm hosszú kést. A hegy oldalába egy lépcsőt vájtak valaha ki, ami egy ortodox kicsiny templomhoz vezet. Nem volt semmi más ott. Hát onnét jöttek ezek a férfiak. Nem tudom, hogy mit tettek vagy mire készültek éppen (bár szerintem már túl voltak a dolgon), de nem is akarom tudni. 

Arról még nem írtam, hogy Libanonban gyakori a görög katolikus partiarkák elrablása és kivégzése. Nem akarom tudni, hogy kik voltak ezek a férfiak, de nem lepődnék meg azon, ha balsejtelmeim beigazolódnának. A legnagyobb szerencsémre a csoportban volt egy kendős fiatal lány és rajtunk kívül csakis libanoni. Engem rendszeresen örménynek néznek a helyiek, de a probléma elkerülése végett én sem "vettem róluk tudomást" és viselkedésben követtem a többieket. Nem kerestem a szemkontaktust és úgy tettem, mintha a jelenlétük teljesen normális lenne.

De állítom, hogy a levegő megfagyott egy bő öt percre. Őszintén hiszem azt, hogy akár tragédiába is torkolódhatott volna a dolog. 

Amikor már a hegyet másztuk, rákérdeztem az egyik túravezetőnél, hogy ezek a férfiak mégis kik lehettek? Hümmögött-hammogott, hogy ne aggódjak, ezek az állam katonái voltak. Simaszkkal? Késekkel? Aligha... 

De úgy tettem, mintha elhittem volna. 

A fenti eset is bizonyítja azt, hogy Libanon sehol sem biztonságos. Bármikor, bármi megtörténhet. Az ilyen típusú élmények nem fehér embernek valók... És, ahogy mindig mondtam, ezek olyan élmények, amelyek nagyon mélyen belevésődnek az ember emlékezetébe és egy életre megváltozik tőle. Nem feltétlenül jó irányba.

És térjünk vissza a hegymászásra. 

Én sose csináltam ezt korábban és, amint írtam a bejegyzés elején, nem is tudtam, hogy mire vállalkozom. Persze, jártam már hegyeken: a Dolomitoknál, az Alpoknál és a gyönyörű erdélyi fogarasi havasoknál, de mindig csak túráztam. Nem kellett se kötelet, se különböző biztonsági dolgokat aggatnom magamra. És főleg nem választott el egy szakadék az alattam lévő platformtól... rendesen féltem. 

Itt féltem rendesen...alattam a semmi.

Az egyik idegenvezető mondta, hogy nem hiszi el, hogy tériszonyom van, olyan agilisan és fegyelmezetten mászom a hegyet. Közöltem vele, hogy "túlélő üzemmódba" kapcsoltam be az agyamat (ahogy az kellett is már a túra legelején ugyebár...). A másik dolog az, hogy itt a fegyelmezettség teljes hiánya mutatkozik meg az embereknél. Ez komolyan megkülönböztet tőlük. Egyrészt nem sportolnak (és már aki sportol, az fegyelmezett) - ez abszolút meglátszott a hiányos felszereltségükön és az állóképességükön. Másrészt, fegyelmezetlenségük abban rívott ki igazán, amikor bejutottunk a hegy belsejébe, a barlangba (védősisakkal), szószerint a lányok sivítottak, míg a férfiak elkezdtek hangosan tapsolni és üvölteni azt, hogy "we like to climb it, climb it...!"*, ezze utánozva a nagyon förtelmes '90-es évekbeli, "I like to move it, move it"*c. számot.

Engem ez elszomorított mert azontúl, hogy megzavarták a kis alvó denevéreket, visszhangzott minden és egyáltalán nem lehetett élvezni a természet adta csendet, nyugalmat. Nem beszélve arról, hogy összpontosítani kellett a mászáshoz, mert bizony csupa amatőrből állt a csoport. Én csakis az állóképességemnek köszönhetem, hogy karcolás nélkül megúsztam. Giovanni (és sokan mások) komolyan lehorzsolták magukat, illetve szószerint kiütötték magukat. Az autóban, visszafelé a társaság nagy többsége bealudt és úgy kellett hazarángatni őket, illetve ki az autóból. Állni nem tudtak már. 

A barlangrendszer nagyon szép volt! Alapvetően még megmaradt természetesnek, bár ez rohamosan változik amiatt, hogy csupa fogalmatlan kiránduló látogatja meg. Nekem kellett őket felvilágosítanam arról, hogy nehogy hozzáérjenek a sztalagtitákhoz és a sztalagmitákhoz mert azzal megáll a természetes növekedési folyamat! Ezt nem értette meg a többség. A szomorú dolog ebben, hogy ismét engem néztek hülyének, hogy nehogy már azért mert hozzáérnek ahhoz az apró kis kiálló nedves sziklacsonkhoz, akkor megálljon a világ! 

Úgy hiszem, hogy itt használom helyesen Gáborom kiváló jelzőjét, amikor azt mondom ezekről az emberekról, hogy "fogalmatlanok".

Ami még gyönyörű volt a barlangrendszerben az az volt, hogy a mennyezet szószerint csillogott akár az éj. Én gyakran lemaradtam, hogy élvezzem a látványt. Apró ásványoknak köszönhetően olyan foszforeszkáló fény áradt, hogy elállt a lélegzetem tőle! Ha vette az ember a fáradtságot, hogy lássa is milyen szép a természet, egészen káprázatos látványba részesülhetett.

Megfigyeltem azt is, hogy minden bizonnyal sok-sok évvel ezelőtt a barlangrenszer lakott terület lehetett. Gondolom, hogy ide (is) menekülhettek fel a falvakból az üldözött keresztények, mert egyértelmű emberi kéz által vájt tartókat lehetett felfedezni az "ösvény" mentén. Hogy ezek most vallási rítúsokat szolgáltak vagy egyszerű tárolók voltak (pl. fűszereknek, lisztnek), azt nem tudom. A sejtésemet beigazolta az is, hogy a földön találtam egy nagyjábból 7cm hosszú és 4cm széles megmunkált követ. Amit mások megtapostak, azt én felvettem és szemügyre vettem. Egyértelműen egy vésett munka volt: egy orrt ábrázolt és látni lehetett a felsőajak részt is. Csakis Giovanninak mutattam meg a kincsemet, más úgysem értékelte volna vagy értette volna meg más. A tárgyat nem vágtam zsebre (hiszen látták, ahogy szemügyre vettem), bár nálam jobb helyen lenne, mint a barlangban. Egy kiesett helyre óvatosan elhelyeztem abban bízva, hogy egyszer majd, valamikor, régészek találnak rá és megszámozzák, hogy a múzeumi leltárba kerüljék.

A barlangtúra végén egy utolsó komoly kaland várt ránk: át kellett vágni egy nagyjábból 10m hosszú, masfél méter mély, 6-7 fokos vízben. Egyedül nekem volt vízálló felszerelésem (ami így is beázott a nagymennyiségű víztől). Szószerint elmerültünk benne. Természetesen ezen élményt is végig sikítás követte. 

Giovanni reszketett a hidegtől (bár ő is rendesen felöltözött) és nagyon áldotta az eszemet, hogy berakattam vele váltóruhát az autóba. Itthon elmerült a forró fürdőbe, teát és C-vitamint reklamált (már halni készült). 

Én tényleg nem tudom, hogy miként gondolták, hogy ilyen túrán vezetnek végig csupa alkalmatlan embert? Miért nem szolgáltatnak vízhatlan overált, amit bérelni lehet? Tudjátok, az a gumicsizmával beépített overál. Én még most is csodálkozom azon, hogy mennyire felkészületlen volt az egész szervezés...

Persze, nagyon örülök, hogy megjártuk és egyben nagyon büszke vagyok magamra, hogy végigcsináltam, de hát... pffff! Nem biztos, hogy nekivágnék ismét! 

A barlangrendszer első szintje.

Úton felfelé.

Pirosban.

***

1, "we like to climb it, climb it...!", azaz "élvezzük a mászást" és  "I like to move it, move it" "élvezem a mozgást" (az utóbbinak lehet félreérthető jelentése is...)

A borzalmas szám (youtube):

http://www.youtube.com/watch?v=Dyx4v1QFzhQ