Mohsan, a szőnyegárus

A kedvencem : kis krapek mintás.
Állítólag valamilyen törzsi motívum 

Nem tudom, hogy ki miként éli meg a dolgot, de én különösképp nem rajongok a szőnyegekért. Hatalmas "pórzacskók". Csak a nyűg van vele. A szüleim néhai hálószobájában (amit önkéntes uralmi fölénnyel egyszerűen elfoglaltam Fülöp kandúrkámmal) két hatalmas rongyszőnyeg van. Édesanyám zseniális ötlete volt azzal dísziteni a szobát. A szőnyegeket, a méretüknél fogva képtelenség mosógépben mosni, így marad a bevállt kézimosás vagy a szakszerű tisztítás jópar ezer forintért.

Persze, óvni kell a parkettát, ezzel magam is egyetértek. Igen, a szőnyeg alapvetően hasznos dolog (is lehet) de, hogy engem nem hoz lázba, az fiksz. Nem árulok el semmi újat azzal, hogy bizonyos nemzeti körökben a szőnyeg nagyonis mély tradicióval rendelkezik és a kultúra része. Elég csak fellapozni bármelyik utazási iroda katalógusát a törökországi, marokkói szervezett utazásokról és biztosra állítom, hogy a programok közül lesz majd egy "szőnyegvásárlási" lehetőség "autentikus környezetben". 

Volt lehetőségem mindkét országban járni és természetesen, jártam szőnyegárusnál. A török legalább szinvonalas volt. Helyesen beültettek három mámikát a fonószék mögé és bámulni lehetett őket, ahogy a megadott mintát szövik. Egy másik teremben lépésről lépésre megtekinthettük, hogy miként állítják elő a selyemfonalat (képek a facebook-on) és végül mindenki kapott egy-egy kávét és teát, miközben végigmutatták a csoportnak a portékát (egy idős néni vásárolt is valamit. Halálra idegesítette a csoportot, mert másfél órán át válogatott).

A török szőnyegárus tiszta volt. A marokkóiról már nem mondhatom el ugyanezt. Ott történt az, hogy egy férfi lealkudott egy állítólag 50 éves szőnyeget 200 dollárra. (jelzem: alkudozni muszáj, mert higyjétek el, hogy 500x nyereséggel dolgoznak). A férfi tehát megvette a szőnyeget, örült is neki. Hazament és otthon megmutatta egy szakembernek, aki sajnálatos módon közölte vele, hogy a szőnyeg egy éves sincs. A férfi rettenetesen bedühödött és visszautazott Marokkóba. 

*

Álljunk meg egy percre: amikor ilyen helyen járunk, szinte mindenütt az a beetetőszöveg, hogy bármikor visszaveszik a szőnyeget és ki lehet cserélni, mert ugye, náluk ez nemcsak érték, de biztosítja az üzleti jóalapot. Nem beszélve a tiszteletről a vásárló iránt.

Nem tagadom, hogy van, ahol ez így működik. Monsieur G. szerintem visszavenné a szőnyeget, ahogy a Mohsan gyerek is. Bár ők nem marokkóiak és még biztosra sem állíthatom ezt, mert nem áll szándékomban szőnyeget venni. 

*

Térjünk csak vissza az amerikai barátunkra, aki nem látott a pipától és nem volt rest visszutazni Marokkóba. Fel is kereste azt, aki a szőnyegárushoz vitte annó (a kapcsolattartó). Amaz közölte, hogy ugyan nem megy vissza az árushoz, mert nem akar bajbakeveredni (miért is?). Így tehát az ameriakai férfink egyedül nekivágott és elment az árushoz. Ott szó szót követett, hogy nem is ötven évesnek mondták a szőnyeget, hanem 25-nek és a pénzt ugyan nem adják vissza. Ha nagyon akarja, akkor vigyen el egy másikat, de egyébként is, milyen modortalan ez az amerikai és mennyire rosszhiszemű!

Nem tudom, hogy miként végződött a sztori, csak annyit tudok, hogy a férfi soha többé nem akar menni Marokkóba és a nagyon rossz tapasztalatát sokaknak elmeséli. Nekem a szomszédom mesélte ezt, az albán asszony (ezentúl V.). Továbbá még tőle tudom, hogy ahhoz, hogy egy szőnyeget réginek hitessenek el, egyszerűen kiteszik a napra és/vagy autóval hajtanak át rajta. Nem tudom, hogy ez igaz-e, magam nem láttam. De kinézem egyesekből, hogy a nagyobb haszonszerzés végett megteszik.

V. imádja a szőnyegeket (és rettenetesen válogatós). Sajnos nem tudtam még, hogy mire vállalkoztam, amikor először elvittem Monsieur G.-hez. Amannak nincs sok szőnyege, de nem is érdekli különösen, hogy eladja-e őket vagy sem. Mindent fel akar itt adni, hogy Európába telepedhessen le. Egyik célórszága a kis Hazánk. Miután Monsieur G. szőnyegei nem tetszettek V.-nek, elballagtunk (a rettenetes hőségben) amannak a barátjához, akinek rengeteg szőnyege van. Ott már találtunk V. ízlésének valót, de nem a pénztárcájának. Tudnotok kell, hogy Bejrút alapvetően drága város. Itt minden drága. És a minőség is gyakran hitvány. Hét hónap alatt nem találtam jóminőségű cipőt magamnak, kivéve az edzőcipőmet. Nem is vásárlok itt jóformán semmit, mert nem éri meg.

Szóval, itt a szőnyegek már tetszettek V.-nek, de még nem eléggé. Nehány napra rá, elvittem őt Hamrába, az arab negyedbe (ami valaha keresztény volt - hamra arabul vöröset jelent. Azt viszont nem tudom, hogy miért így nevezték el a városrészt. Talán azért, mert valaha itt tömörült a szocialista érzelmű fiatal értelmiségi réteg, és különböző kávézóban váltották meg a világot a lelkesedésükkel. A szocialisták rég elmentek, a kávézók maradtak.

Onnét tovasétáltunk a Bazaarhoz és (sajnos) két szőnyegárus mellett haladtunk el. Az első bemutatótermet viszonylag gyorsan túléltem, mert ott aztán tényleg nagyon drágák voltak a szőnyegek és ez V-t komolyan megakadályozza a vásárlásban. Nem volt ekkora szerencsém a másiknál. 

Három órát ültem ott.

Az első alkalomnál.

Mohsant azóta már négyszer láttam, és mivel unni sem akartam magamat halálra a nagyon hosszúra sikeredett vásárlási folyamat alatt, a kávék mellett elkezdtem fényképezni. A képeket Moshan meg is kapta, nagyon örült neki és minden bizonnyal felhasználja őket a katalógusába. 

Mohsan egyébként profinak tűnt. Persze, egyrészt annak is kell lennie, hiszen az érdéke az, hogy eladja a szőnyeget és a lehető legjobb áron (magyarra lefordítva: a lehető legtöbb pénzt csikarjon ki belőlünk). Abban mindenesetre igaza volt, hogy a jó szőnyegárus egyben jó gondolatolvasó is. Azonnal levágta, hogy én nem vásárlok semmit, amint az is, hogy V. nem bőkezű a pénzkiadást illetően (minek is kellene annak lenni? Spórolni is tudni kell!). 

Ez a vásárlás elég módszeres volt. Amint írtam, V. igen válogatós. A huszadik szőnyeg után feladtam és nem számoltam tovább. Mohsen és asszisztense rendesen megizzadt, miközben én nemes egyszerűséggel elfoglaltam az egyedüli bőrszéket, lévén jobb, ha nem lábatlankodom a tömérdek kibontott szőnyeg között. 

Ahogy ez lenni szokott, az eladó az elején nagyon komótos, udvarias volt. Kávéval és vízzel kínált meg bennünket és mindenfélét mesélt a szőnyegekről, az eredetükről. Arról, hogy minél régibb, annál értékesebb. És itt ütköztünk egy alappillérbe. Ugyanis V-t egyáltalán nem érdekli, hogy a szőnyeg régi vagy sem. Legyen az pontosan olyan, amilyet ő elképzelt : méretre 250 x 300cm, színekben sötét, mintázatra geometrikus. Virág ne szerepeljen rajta. Rüheli a virágokat. Kék se legyen a szőnyegen. Nem szereti a kéket. 

Összefoglalva: ízlése modern, ami a keleti kultúrában nem szokványos. Sőt, kiváltképp meghökkentő. Itt szeretik a csicsát, a nagyon díszes, nagyon látványos mintázatot. Az arany az egyik legkedveltebb szín. 

Meg kell, hogy hagyjam, hogy V. ízlése igen jó. Bár az enyémtől nagyon távol áll, a lakása szép, rendezett és kifinomult ízlésről árulkodik. V. építészmérnök és egyben belsőépítész is. Szabadidejében fest és főz - mindkettőt kiválóan! Lakásában a saját festményei díszitik a falakat. Nem öntömjénezésből, hanem azért mert nem hajlandó olyanért fizetni, amit maga is megcsinálhat. Ráadásul olyanra, ami pont neki megfelel. 

Elfáradtak... kivéve V-t! :)

Térjünk vissza a szőnyegekhez. A kilencvenedik percnél járunk és látom, hogy Mohsen örülne annak, ha konkretizálnánk egy kicsit a dolgot. A 120. percben már ideges,... és a végén már csak nevet, hogy ő bizony még nem találkozott egy ilyen nehéz ügyféllel!

Én nem szóltam egy szót sem. Nekem mindegyik szőnyeg tetszett, de egysem kellett. Persze, az anyósom mellett meg kellett tanuljam azt, hogy miként alkossak véleményt valamiről, ami alapvetően nem izgat ám mégis mondok valamit úgy, hogy egyben semmit sem mondtam. Ezt a tudományt Mohsennél is kiválóan tudtam hasznosítani. Sajnos nem engedhetem meg magamnak azt, amit szegény Édesanyámmal teszek, amikor egyszerűen közlöm vele, hogy nem érdekel (ezt ennél durvábban is szoktam mondani. Azzal a bizonyos "tabletta" stílusban). 

Számomra érdekes volt látni, hogy milyen emberi reakciók mennek le egy ilyen hosszadalmas alkudozás folyamata alatt. Csatolom a számomra legszebb pillanatokat - szerintem mindent elárulnak:

Még lelkesen magyaráz az elején.

Itt már megizzadt a tárgyalásban. V. még mindig válogat a háttérben.

Igyekszik megértetni V-vel, hogy nincs amaz a modell, abban a méretben, amit ő szeretne.

Elfáradtak.

Már csak nevet...

Befejezésül annyit, hogy a vásárlás nem állt meg ennyiben. Miután V. kiválasztotta a szőnyegeket és Mohsen még aznap ki is szállítatta neki, volt némi nyugalmunk. Amint írtam: Mohsen jó emberismerő lehet, mert nem kérte el azonnal a szőnyegek árát. Hátha meggondolja magát V.

És így is lett.

Három napra rá, mehettem vissza vele a boltba. Ekkor már én is nevettem! 

***

1, Hogy mire vigyázzatok, ha Marokkóba utaztok (angolul)

http://safety.worldnomads.com/Morocco/68100/Moroccan-Scams-and-Rip-Offs