„A faluban, ahol születtem, a szikláknak nevük van. Hajó, Medvefej, Leshely, Fal, azután az Ikrek, amelyeket a Ghoul kebleinek is hívnak. A legnevezetesebb a Katonakő: régen itt álltak őrt, amikor a hadsereg a felkelőket üldözte; nincs ennél legendásabb és nagyobb tisztelettel övezett hely. Mégis, amikor gondolatban újra látom gyermekkorom tájait, egy másik szikla jelenik meg a szemem előtt. Fenséges ülőhely formájú, olyan mélyedéssel, amely mintha egy fenék helye volna, magas, mindkét oldalán könyöklő módjára lejtő, egyenes háttámlával… azt hiszem, ez az egyetlen, amely ember nevét viseli: Taniosz sziklája.”
 |
| Taniosz-szikla |
Amin Maalouf, Taniosz sziklája
Európa Kiadó, Budapest, 2013
356 oldal · ISBN: 9630796453
Amin Maalouf munkásságról már több ízben írtam a blogomon. Ezúttal a Taniosz sziklája c. regényéről számolnék be röviden, nemcsak azért mert ezzel a művével figyelt fel rá a világ (Goncourt-díjat kapott érte 1993-ban), hanem azért is, mert sose hittem volna azt, hogy egyszer eljutok ahhoz a tájhoz, ahol az esemény játszódik.
Azt hiszem, hogy 16 éves lehettem, amikor kiolvastam a könyvet. A regény központi figurája Taniosz-Kisk, akiről mindenki hallott a Közel-Keleten. Élő ember vagy legendás személy? Senki nem tudja...
Az író kezdeti soraiban ehhez a névhez egy szikla kapcsolódik, amelyen a gyerekeknek tilos játszaniuk. Csak később derül ki a regény során, hogy Taniosz voltaképpen egy személy, aki valaha meggyilkolt egy prépostot amiért az "megszöktetett" egy asszonyt (vagy elrabolt). A gyilkosságot követően Taniosz bejárja a Mediterrán-térséget, ám harminc évnyi bolyongás után a prépost bosszúálló családja tőrbecsalja őt. Tanioszt meggyilkolják és átokkal sújtják: teste kővé mered és sziklává válik.
Azt hinné most az olvasó, hogy ez a legenda volna a regény központi története. Ám nem. Ez még csak a kezdet. A könyv voltaképpen egy visszaemlékezés. A narrátor a bosszúálló család egyik rokona (ismerőse?), aki arra igyekszik választ adni, hogy miként és hogyan születnek a legendák.
Azt hiszem, hogy 16 éves lehettem, amikor kiolvastam a könyvet. A regény központi figurája Taniosz-Kisk, akiről mindenki hallott a Közel-Keleten. Élő ember vagy legendás személy? Senki nem tudja...
Az író kezdeti soraiban ehhez a névhez egy szikla kapcsolódik, amelyen a gyerekeknek tilos játszaniuk. Csak később derül ki a regény során, hogy Taniosz voltaképpen egy személy, aki valaha meggyilkolt egy prépostot amiért az "megszöktetett" egy asszonyt (vagy elrabolt). A gyilkosságot követően Taniosz bejárja a Mediterrán-térséget, ám harminc évnyi bolyongás után a prépost bosszúálló családja tőrbecsalja őt. Tanioszt meggyilkolják és átokkal sújtják: teste kővé mered és sziklává válik.
Azt hinné most az olvasó, hogy ez a legenda volna a regény központi története. Ám nem. Ez még csak a kezdet. A könyv voltaképpen egy visszaemlékezés. A narrátor a bosszúálló család egyik rokona (ismerőse?), aki arra igyekszik választ adni, hogy miként és hogyan születnek a legendák.
Taniosz személyét végig titok övezi. A libanoni hegyvidéken nő fel (konkrétan: Faraya térségében, Kfardebian), Édesanyja szépségét zengi a vidék, míg Édesapja kiléte ismeretlen. A regény az 1830-as években játszódik, amikor a török birodalom, Egyiptom és Anglia ádáz küzdelmet vívott azért, hogy megkaparintsa magának a kicsiny országot.
Bár a regény nyilván fikció, mégis rengeteg hithű eseményre alapszik. A vallási széthúzás azóta is tart az országban: sajnos a maronita, ortodox keresztény vallási vezetők túszul ejtése és kivégézse máig gyakori. Bár a vegyes házasságok száma növekszik, még mindig nem nézi jó szemmel a társadalom (egy konkrét példa az arab tanárom: drúz, aki jegyben járt egy szunnival. Mindkét család ellenezte, sőt egyenesen megtiltotta a frigyet. Ezekután Rima - a tanárnőm - áttért az evangélikus hitre, végleg kiverve ezzel az apai biztosítékot).
 |
| A Farayat lábánál - 1650m. |
A regény tehát több hithű eseményt rejt magában, vagy a valósághoz nagyonis hasonlatosat. A regénynek létezik egy önéletrajzi aspektusa is (és itt lép közben a tanulmányi hátterem! Rengetegszer kérdeztétek már, hogy miből is doktorálok? Hát nagyjábból ebből. Az önéletrajzírás, mint műfaj. Annak a története, kialakulása és tovafejlődése).
Amin Maalouf egy fura bogár, meg kell hagyni. Szerintem egy nagyszerű író, de nem mindig azonosulok a gondolatmenetével. Így, hogy már nyolc hónapja szívom a libanoni levegőt, úgy hiszem, hogy kezdem őket kiismerni. Az író, mint valami "világpolgár" avanzsál elő az irodalom színpadán és magát mediátornak, azaz közvetítőnek tekinti a Kelet és a Nyugat között.
Nem tudom.
Én személyszerint azt tapasztalom, hogy az itteniek nagyonis a Nyugathoz (értsd Európához és Amerikához) akarnak tartozni, vagy annak akarnak látszani, de mégsem sikerül nekik. A gondolkodásuk egyértelműen közel-keleti, ahogy a modoruk is. Bármennyire is igyekszenek ezt palástolni, a szög mindig kiüt a zsákból.
Amint írtam, a regényben fel-feltűnik tehát egy-egy önéletrajzi elem. Ez megfigyelhető például a tájakon, az utazáson és a bolyongáson: a főszereplő elszakadni kényszerül a hazájától (jusson csak eszünkbe, hogy Amin Maalouf - ahogy rengetegen még akkortájt - Franciaországba menekült a polgárháború idején).
A regényei szerkesztése önmagában is önéletrajz ihletésű: franciául ír, a megjelenített tájak nemcsak Libanon, de a Mediterraneum általában, a téma mindig a Kelethez kapcsolódik valamiképp, és így tovább. Az író egy olasz újságírónak adott interjújában eképp nyilatkozik:
"Il me semble que mon milieu familial m’a transmis depuis toujours sa propre nostalgie de la montagne. Quand mon père et ma grand-mère maternelle, dont j’étais très proche, évoquaient leur enfance, c’était toujours au village, et même si ma propre enfance ne s’est pas passée physiquement dans la montagne, ou très peu, mon enfance imaginaire s’est toujours située “là-haut”. La famille de mon père a vécu au village jusqu’aux années 1930."
"Úgy hiszem, hogy a családom adta át nekem a libanoni hegyek iránti nosztalgiát. Amikor az anyai ágon lévő nagyszüleim a gyerekkorukról meséltek, akkor mindig a faluról beszéltek - igen közel álltam hozzájuk. És még, ha az én saját gyerekkoromat nem is a hegyekben töltöttem (nagyon ritkán jártam ott), a képzeletvilágom mégis mindig oda vonzott. Édesapám ágáról a család egészen az 1930-as évekig a hegyekben lakott."
Ahhoz, hogy megértsük, hogy miért olyan fontos a hegy a libanoniak számára, ahhoz némi magyarázatot kell, hogy fűzzek a regényelemzéshez. A római birodalom széthullását követően a keresztényseg viszonylag gyorsan elterjedt a Közel-Keleten. Az ortodox keresztény világ rítusban és nyelvben különbözik a nyugatitól, ám a Szentírás mindkettőnél megegyezik. Hol vannak keresztények? Indiában, Libanonban (maroniták), Irakban, Egyiptomban (a koptok), Szíriában, Izraelben, Iránban, Törökországban, Grúziában, Örményországban és még Etiópiában is (ahonnét állítólag Sába királyné származik).
Libanonról azt olvasom, hogy a lakosság 39%-a keresztény volna. Annyi biztos, hogy a térségben itt élnek a legmagasabb számban Krisztus követői, bár ez a szám rohamosan csökken a szírek növekvő létszámával (csak pusztán jelzem, hogy kb. másfélszer annyian vannak, mint amennyit hivatalosan közzétesznek. Az ENSz Menekültügy csakis a "regisztráltak" számát teszi közzé, a többi becslések alapján történik. És ugye, ezt abszolút biztos forrásból tudom).
A különböző diasporák idején (mert több is volt), a keresztény lakosság a hegyekbe menekült. Nyilván, a történelem során az utak járhatóbbá váltak, a táj sem ismeretlen már, de valahogy a kollektív tudatban maradt az, hogy a hegyek egyrészt kereszténylakta, másrészt meghogy olyan terület, ahová az ember mindig visszavonulhat. Ezért van az például, hogy hétvégente szinte elözönlik az autók az utakat és mindenki megy fel a hegyekbe. Teljesen természetes az, hogy a keresztény családok rendelkeznek ott egy második otthonnal és a nyár legnagyobb részét ott töltik, le sem jönnek a fővárosba. Rengeteg monostor, apátság és kolostor található a Mount Libanonnál (a legutóbbi kirándulásunk során - Al Akoura és a hegymászás tudománya c. bejegyzés - szintén egy valaha kereszténylakta térségben mozogtunk. Sajnos, véleményem szerint egy tragikus eseménynek lettem akkor az "utód"-szemtanúja).
Mi sem természetesebb az, hogy Amin Maaloufnál a libanoni hegyek egy központi és egyben meghatározó helyszín az irodalmi munkásságában.
Egy további konkrét ám indirekt önéletrajzi motívum a Taniosz sziklája c. regényben az író összetett vallási családi háttere: apai nagyanyja református volt, dédapja a libanoni hegyekben volt lelkipásztor. Nem is annyira meglepő (bár az író így nyilatkozik róla), hiszen a brit gyaramtosítás idején vallási hittérítés is zajlott. Amin Maalouf beszél még az ükapjáról, aki viszont katolikus pap volt és a dédszülei majdnem meghiúsult hazasságáról: szóba nem jöhetett, hogy a maronita (magukat katolikusnak nevező) dédnagymama hozzámenjen a református dédnagypapához.
"J’ai évoqué indirectement ces événements familiaux dans un livre publié en 1993, “Le Rocher de Tanios”".
"Ezeket a családi eseményeket közvetett módon feltüntettem az 1993-ban kiadott Taniosz sziklája c. könyvemben".
Sok vita kering akörül, hogy az író mennyire mintázza a saját képmására a főszereplőjét? Milyen szinten és meddig beszélhetünk önéletrajzírásról egyes művek kapcsán? Véleményem szerint minden alkotás egy önéletrajz-frakció, hiszen a gondolatvilágunkat, az érzéseinket, a hitünket, a félelmeinket, az identitásunkat, egyszóval az individuumot vetítjük minden alkotásunk során. Legyen az egy rajz, egy írás, egy zenekompozició.
Hogy mennyire tekinthetjük Tanioszt Amin Maalouf megregényesített alakjaként, nem tudom. De egészen biztosan rendelkezik a regénybeli karakter személyes atributummal.
Szívesen beszélgetek majd erről, amennyiben akad rá érdeklődő beszélgetőtárs. A könyvet csak ajánlani tudom; minden nagyobb könyvtárban és könyvesboltban megtalálható, illetve megvásárolható.
Ezúton szeretném ezen írásomat kedves barátomnak, Circus Maximusnak dedikálni, akit gondolatban követek utazása során. Akárcsak Taniosz, ő is bejárja a Keletet és a Földközi-tenger térségét. Kívánom, hogy útja zökkenőmentes legyen.
---
1, Interjú az íróval (franciául)
2, Nagyon szomorú tények keresztény lányok elrablásáról
3, Bár ezt az újságot már rég nem szeretem a stílusa miatt, de ez egy kiválóan megírt cikk
No comments:
Post a Comment