Bulvárhírek

Ahogy tegnap böngésztem a különböző magyar hírportálokat, feltűnt egy szembeötlő különbség Magyarország és Libanon között: itt nincs bulvársajtó. A skálát szerintem magasabbra is emelhetem azzal, ha azt állítom, hogy egész Europát szembe lehet állítani a Közel-Kelettel a témát illetően.

Nem tudom, hogy más európai országban a ponyvahíreknek mennyire van jelentőségük, de úgy hiszem, hogy Anglia viszi a pálmát ez ügyben és a franciákat, németeket sem kell félteni (az olaszok egy fokkal finomabbak annál, minthogysem meztelen testet reklámozzanak - persze, ők is megérik a pénzüket a már unalomig ismétlődő Berlusconi-botrányokkal ). A Hazám sem kivétel a témában: a magyar szereti a bulvárhíreket. 

Például tegnap tudtam meg azt, hogy Győzike erotikus fotózáson vett részt! Vezetőcikk a Hírportálon.

Örülök, hogy gazdagodhattam az információval, így biztosan tudom, hogy merre keressem a legújabb horror-képeket, ha bárkit is halálba szeretnék rémíszteni. És ekkor elgondolkodtam (néha szoktam): amióta Bejrútban élek, nem találkoztam Tina, Story, Csók és könny, Metro (!) és Blikk újsággal. 

A "bulvár" a francia "boulevard" szóbol ered, ami nem más, mint sugárút. A helyes kis párizsiak sétálgatttak a Chamsp-Elysées-n és közben jól megnézegették egymást és különböző megjegyzést tettek erre-arra. Hát innét az utcasajtó eredete (miért nem lepődöm meg azon, hogy a franciákhoz fűződik...ez is?).

Amikor Giovanni háromhetente elmegy a fodrászhoz (és elkisérem), akkor ott lapozgatom a Mondanité c. celeb-újságot. Talán ez ér fel a libanoni bulvárral. Ahogy minden, természetesen ez is "high society", mint minden ami itt zajlik (legalábbis látszatra). A libanoni szereti a flancolást, mondhatni: kissé sznobb.

Tüzijáték, kamu torta... minden, ami kell a látszathoz!

Lapozgatom tehát ezt a helyi bulvársajtót és rémesen unom magam: az első tíz oldal az újonnan megköttetett esküvőkről szól, rengeteg képpel, mindenki mosolyog, pezsgő a kézben. Az elején azt hittem, hogy ezen népek valami ismert libanoni társadalmi krém lehet, de nem. Komoly pénzeket fizetnek azért, hogy bekerüljenek az újságba, hogy lássa a világ azt, hogy mekkora ünnepség volt és, hogy bizony, pénz van bőven. 

Itt nagyon szeretnek a lehetőségekhez képest jóval magasabb szinten élni. Minden a látszatra megy: mit viselsz és mennyi plasztikai műtéted volt, megmondom, hogy ki vagy (erről jut eszembe a minapi történet: Giovanni elkisért az orvoshoz és megakadt a szeme egy hölgyön, aki "nagyon elegáns és milyen szép vonásai vannak". Azonnal leoltottam azzal, hogy tele van a nő botokszal és plasztikázott. Persze nem hitte el, csak amikor közelről is meglátta. Onnantól fogva már nem leste...).

A legkedvesebb képeim az esküvőt illetően azok, amikor az ifjú pár bevonul, akár valami Oscar-díj átadón... 

Nem ám úgy, mint Giovanni és én a Csali-csárdában, amikor egy sörrel a kezemben üdvözöltem a vendégeket!

Az újság egyébként csupa képből áll és szöveg alig szerepel benne. Öt nagy részre osztható fel: koncertek, éjszakai élet, események, VIP vacsorák és... esküvő (ebben a kategóriában szerepel még az eljegyzés is). 

A számomra legnevetségesebb "esemény" az volt, amikor idén Október 11-én Bécsben, a Hofburgban "buliztak" korabeli kosztümökben. Egyik nevetségesebb a másiknál. Én nem vagyok szakmabeli, de még nekem is feltűnik, hogy nagyon nem stimmelnek a ruhák. Ha felkelne sírjából Mária-Terézia császárnő, szerintem hülyét kapna. Sajnos a képeket nem tudom megnyitni és lementeni, mert átmenetileg nem elérhető. Kár, mert ezek a legborzalmasabbak. Helyette ugorjunk kategóriát és lássuk csak, kik ezek a celebek és, hogy mégis miként pózolnak az újságnak!

Itt vannnak például a libanoni Vörös Kereszt vezetői (a vörös nyakkendő találó):

A kép szerintem magáért beszél a plasztikai műtéteket illetően, nem kívánom kommentálni (elég annyit, hogy ezt sokáig néztem megdöbbenésemben). Itt van egy másik remek kép, három fertelmes gráciáról:

Grace Takla, Mireille Hayek és Hana Sabbagh

Fogalmam sincs kik ők, de nem értem, hogy minek kell így elcsúfítani magukat? Még a tonna smink sem bírja eltakarni azt, hogy szétvagdosták az arcukat. Vagy számukra ez szép? (a műmellekről már nem is térek ki külön, mert az annyira megszokott itt, hogy említésre sem méltó). 

Hana Sabbaghra rákerestem a neten: csak annyit tudok, hogy fenn van a facebookon és, hogy rengeteg képe jelent meg a Mondanité c. újságban. A keresés a következő képet is kidobta (ezen nem ő szerepel), amire már nevet sem írtak, annyira fertelmes!

A képeket egyébként meg lehet vásárolni online kisebb összegért, egy dollárért (bár nem tudom, hogy kinek kellene, hacsak nem a rajta szereplőknek). Mindegyik kép egyforma: virulnak akár a vadalmák, tonna smink, flitter és fuksz, annyira jól érzi magát, hogy az már szinte maximális extázis és a Természetesség nincs a vendéglistán.

Röviden ennyit a libanoni bulvárról, a krémek kréméről. Kár, hogy rám ellenkező hatást ért el.

Nesze neked nyugalom..!

Menekülő libanoni férfi - Jnah, Bejrút

From: Los Angeles Times, 19 November 2013.

Iranian embassy targeted in Beirut bombings, diplomat among dead

Kellett nekem azt írni, hogy semmi nem történik mostanság. De, ha belegondolunk, gyanúsan nyugodt volt Bejrút szeptember vége óta. És tessék: erre ma kettő bomba is robban a Jnah negyedben, ott ahol a férjem is dolgozik. 

Én úgy értesültem az eseményről, hogy lementem a szabóhoz Giovanni nadrágjával, aminek a szárát rövidíteni kell. Egyenes leszek: az én arabom egyenlő a nullával és a szabó franciája sem a legfényesebb (az angolról ne is beszéljünk) - de én azt vallom, hogy kézzel mindent el lehet magyarázni (fityisz azoknak, akik mindig kinevettek, hogy a kezeimmel nagyban hadonászok beszéd közben). 

Láttam, hogy a híradásban mutatják a merénlyet helyszínet, de akkor még fogalmam nem volt, hogy ez Jnah negyede, Bejrútban (mindenütt van TV - a fodrásznál, a szabónál, a festménykereskedőnél, a Body Garage-ban és még Khaled barátomnál is, a zölsdégesnél). A szabó ekkor közli velem, hogy "valami, valami arabul és el Iran". Aham, hát engem különösképp nem izgat, hogy Iránban mi zajlik, bár tudom, hogy itt térségben és vallásban gondolkodnak, és nem nációban. Tehát, ha valami történik Iránban, Jordániában, Szíriában és Szaud-Arábiában, annak általános következménye lesz a régióra. 

Nyilván, hogy a szokatlan nyugalmam miatt kapta elő a francia-arab-francia szótárát és elém helyezve, a "nagykövetség" szóra bökött, miközben mondogatta, hogy El Iran, El Iran...! És itt kezdett a vörös lámpa izzani és a mayday visszhangozni a fejemben.

- L'Ambassade de l'Iran? A Jnah ? (az iráni nagykövetség, Jnah-ban?)

- Eh,...! (azaz igen arabul)

Annyira pörgött az agyam a lehetséges veszélytől, hogy még a megszokott magyar klasszikus karomkodás (bm) sem jutott eszembe. Azonnal felhívtam Giovannit, aki szerencsére felvette a telefont és ettől fogva teljesen megnyugodtam. Ő - és valamennyi kollegái - teljes biztonságban vannak.

A hírekben azt olvasom, hogy a yemeni nagykövet enyhén megsérült a robbantásban (civil áldozatok is vannak - idáig az áldozatok száma valahol 7 és 22 között mozog, de mint már írtam egyszer ezzel kapcsolatban, a számok Libanonban nem megbízhatóak és, ahogy múlik az idő, úgy egyre kevesebb áldozata van a támadásoknak...). 

A Reuters az Al-Quaedaról beszél, hogy Sheikh Sirajeddine Zuraiqat az ún. "Abdullah Azzam brigád" csoport vezetője volna a robbantások megett, ugyanis a Twitteren (!!!) közölték, hogy "The Abdullah Azzam brigades - the Hussein bin Ali cells - may they please God - are behind the attack on the Iranian embassy in Beirut" (forrás: The Daily Star). 

A libanoni politikus, Nadim Gemayel a Hezbollaht okolja: ha a Hezbe nem avatkozna bele a szír belügyekbe, akkor nem volna ilyen típusú merénlyet a fővárosban. 

A szokásos mumust sem hagyhatjuk ki: az iráni politikai elit Izraelt vonja felelősségre a mindenkori bejrúti merényletekkel kapcsolatban (tény az, hogy folyamatosan történik valami és ne feledkezzünk meg arról az esetről sem, amikor a libanoni legtér felett repült el két izraeli katonai gép...). 

A szemtanúk szerint egy robogón ülő öngyilkos merénylő robbantotta fel magát az iráni nagykövetség közelében. Hogy mennyire gyorsan terjed a híradás egyszerűen lélegzetelállító: ahogy böngészek a neten, a Los Angeles Times-on már az események után egy órával egy teljes cikket lehoztak. Ezen cikk viszont arról ír, hogy az egyik merénylő gyalogosan volt, míg a másik az autóban ült, amikor aktiválták a magukon lévő bombát (és még mindig nem értem, hogy milyen szinten képesek ezek a vezetők kimosni az emberek agyát. Olyanannyira, hogy ráveszik ezeket a szerencsétlen hülyéket, hogy robbantsák fel saját magukat... és másokat is a halálba küldjenek...).

Egyszerűen nem térek magamhoz, hogy mennyire egy beteg, gonosz és tudatlan világban élünk párhuzamosan. Ahhoz van esze annak a nem normálisnak, aki a robbantás mögött húzodik meg a sötétben, hogy twitterezen, hogy ártatlanokat gyilkoljon, hogy buta, kiszolgáltatott, egyszerű embereket használjon ki és áldozzon fel a beteg gondolataihoz! De ahhoz már nincs agya a nem normálisának, hogy álljon ki és vállalja a tetteit! Hogy arca is legyen a merénylőnek! Arról már nem is beszélve, hogy esetleg a diplomácia útjára terelje a követeléseit...! 

Az áldozatok közül szerepel az iráni kultúrális attasé, Sheikh Ibrahim Ansari és több ártatlan civil, akiknek bűnük csupán annyi volt, hogy rossz helyen voltak, rossz időben. 

Béke poraikra. 

*

1, Los Angeles Times (angolul)

http://www.latimes.com/world/worldnow/la-fg-wn-iran-embassy-target-beirut-bombings-20131119,0,1496787.story#axzz2l5l5UjZj

2, A robbantás helyszíne, képekben

http://blogbaladi.com/in-pictures-explosions-rock-iranian-embassy-site-in-jnah-beirut/

3, The Daily Star - Lebanon

http://www.dailystar.com.lb/News/Lebanon-News/2013/Nov-19/238284-blast-heard-near-iranian-embassy-in-beirut-witness.ashx#axzz2l5o1bmFF

4, Az Abdallah Azzam brigade-ról (angolul)

http://www.start.umd.edu/start/data_collections/tops/terrorist_organization_profile.asp?id=4561

Rien

Tudom, tudom, már lassan egy hete, hogy nem írtam semmit. Akárcsak ama híres történelmi bejegyzés XVI. Lajos részéről, amit 1789. július 14-ével datált: rien (csakhogy a sok okos forradalmi történész a király vadászati naplójára hivatkozik, amikor azt fröcsögik, hogy XVI. Lajost nem érdekelte a népfelkelés és bizony csak egy lusta lajhár volt... no, ezek a nem hiteles történészek számomra).

De az igazság az, hogy tényleg nem történt semmi különös mostanában. Élem a szokásos (vajmi szinten unalmas) bejrúti életemet. 

Circus Maximus barátom biztosan ellentmondana most nekem, hogy márpedig én mindig tudok valamiről pofázni, akár órák hosszat. No persze, megy ez nekem, nem arról van szó, de egyrészt ahhoz közönség is kell, valamint ihlet. És jelenleg az utóbbiból kifogytam.

*

Hirtelen azon gondolkodtam el, hogy a magyar nyelvben a "közönséges" bizony a közönségből, a tömegből vezethető le. Míg példáúl a franciában a közönségnek (public) semmi köze a közönségeshez, azaz a vulgaire-hez. 

Hm... érdekes. 

*

És már megy is a pofázás...

Egy apró kis esemény megmosolyogtatott tegnap este: rendszeresen járok a közeli patikába mindenféle apróságért (szappan, vitamin, betadin...stb) és az egyik gyógyszertáros szóba elegyedett velem (a patika a híres Hotel Alexandre mellett van - Pharmacie Alexandre - ahol a lusta taxisok várnak).

Én: Marhaba.
A gyógyszertáros: Ahlein. Kifik?
Én: L7amdillah, mnii7ah w inti?
A gy.: L7amdillah meishi l7aal.

(-Üdvözlöm!
- Üdvözlet viszonozva (nyers fordítás). Hogy vagy? (a magázás nem létezik az arabban)
- Minden rendben Istennek hála, es Te?
- Úgyszintén minden rendben, Istennek hála.
Ezek sztenderd, betanult frázisok. Voltaképpen őket sem érdekli, hogy miként fityeg az ityeg. A párbeszédet fonetikus libanoni dialektusban közöltem).

Igbo vallási maszk - Nigéria 

Kikérem az éppen aktuálisan szükséges árumat és látom, hogy nagyon kérdezni szeretne valamit a patikus:
- Inti men Nigeria?
Azaz "Nigériából származol"?
...
Hirtelen nem térek magamhoz...besötétült volna a bőröm az öt perces séta alatt? A hajam afro-style lett?
Nem értettem, hogy melyik országgal keverheti a gyógyszertáros Nigériát, de mindenesetre rávágtam, hogy "La2, ana mish men Nigeria. Ana men Ungaria. Ana Magyar" (Nem, nem vagyok nigériai. Magyar vagyok).
- Eh..., Ungaria! Men Mexico?
(Aahh, igen! Magyarország. Mexico mellett?)
No, it nem tudtam mit válaszolni, csak annyit, hogy "nem, nem Mexico. Európa".

Az én elméletem a következő:
1, Nigériát Norvégiával keverte és Mexicót Spanyolországgal.
2, Totál hülye.
Mindenki eldöntheti magának. Ugyan rendszeresen orosznak néznek (az esetek 90%-ban) vagy ritkán franciának, de magyarnak soha. Olasz egyszer voltam, ahogy román is. Voltam örmény, amióta Bejrútban lakom,... de nigériai még soha! Talán nem is magyar az anyanyelvem, hanem az Igbo...nem tudom. 

Such an obnoxious place...!

... avagy: annyira egy utálatos egy hely! De az angol obnoxious-re a következőt találtam még: kellemetlen, visszataszító, hányadék... g*ci (az utóbbit az angol-magyar dictzone online szótár hozza fel). Hát eképpen nyilatkozott ma a szudáni barátnőm Libanonról (és akárnyhányszor leírom azt, hogy "szudáni" eszembejut a volt főnököm, aki fajgyülőlet vádjával mószerolt be. No comment).

Én személyszerint nem mennék ilyen messzemenő következtetésekbe (csupán azért mert engem korántsem olyan bánásmódban részesítenek, mint az afrikai lányokat), de meg kell hagyni, hogy néha tényleg nehéz Libanonban élni. 

A mai napom is a hagyományos taxi vadászattal kezdődött: kilenc hónapja már, hogy napjában kétszer jön házhoz a taxi. Még mindig nem sikerült megjegyezniük a címet. Ha a férjemért jönnek, a ház előtt vannak, ha értem, akkor már borul a logika. Talán azért mert én csak heti kétszer használom a szolgáltatást (jelzem: céges taxi). Mindig ugyanazt kell ismételjem: a Hotel Alexandre-tól egyenesen a főúton fel, jobbkéz felöl lesz a maronita templom és az első balkéz felöli utcánál behajtani, a volt Razallah benzinkútnál. Na most a mai Ahmedünk mit csinált? Nyugodtan várt a Hotel Alexandre előtt, mert ő nem ismeri a környéket, nem tudja hol van az a Razallah és egyébként is hagyjuk őt békén. Természetesen ő nem szólt volna egy pillanatig sem, hogy nem ott vár, ahol kellene (az, hogy elkések miatta, az baromira nem érdekli őt). Miután saját kontomra felhívhattam kétszer is a társaságot, végre méltóztatott Ahmed is a főutcán felvezetni. Ekkor leállítottam a kocsit, kinyitottam az ajtót és közöltem vele, hogy én volnék az ügyfél (mert számomra nem volna egyértelmű, ha csak úgy beül valaki az autóba).

-Marhaba !!!!! MARHABA!!!!! (azaz, jó napot arabul - a keresztények inkább bonjour-ral köszönnek) - üvölti nekem a soffőr és elkezd ordenáré módon kiabálni velem, hogy ő nem tudja, mi az a Razallah station (annyit értettem arabul) és közben folytatta, hogy marhaba!!!, ezzel jelezvén, hogy mekkora egy bunkó vagyok, hogy nem köszöntem. Amikor végre levegőhöz jutott a nagyjábból egy perces fröcsögése után, közöltem vele, hogy velem nem üvöltözik, különben hívom a központot és bepanaszolom.

- Yallah, yallah!!!! (rajta!) - no english!  - magyaráz és üvölt.

Fel is hívtam a központot és bepanaszoltam. Érdekes módon annyira azért értett angolul, hogy azonnal hívta ő is a dispatcher számát, hogy mégis mit akar a madmazell? (még mindig üvöltözve)

Természetesen, akárcsak a jó focistáknál, csak ekkor kezdődött el igazán a performansz, mert hirtelen állította, hogy ő bizony időben ott volt a Razallah station-nél, nem érti, hogy miért vagyok ilyen ellenszenves vele és ő nem kiabált soha. Még az english is ment neki...

Mindegy. Lepergett. Egyszerűen nem méltattam válaszra, fizettem és kiugrottam a taxiból, amikor már közel voltam a célhoz. A számát elmentettem és külön kérem majd, hogy ő nem jöhet értem (ismét jelzem: céges taxiról van szó). 

Eltelik néhány óra és találkozom az albán szomszédasszonyommal (ne feledjük, hogy fajgyülölő vagyok). Megkávézunk is elkisérem a ruhaboltba, ahol néhány hete vett egy ruhát. Ám csak otthon vette észre, hogy bizony, az alját kiégették (amolyan keleties, hosszú elegáns muszlim ruha). Természetesen ment a huza-vona az eladóval, aki szintén hirtelen már nem is tudott más nyelvet az arabon kívül, ám amikor eladta, akkor folyékonyan beszélt angolul és franciául. V. kitartó: a ruhát megjavítják. Hát ezért mentünk most vissza. 

Amíg V. válogat, feltűnik nekem az, hogy a másik eladó suttyomban veszi elő valahol hátulról a ruhát és már be is tuszkolta a papírtáskába.

- Stop. - mondom én. - Szeretném megnézni a javítást. 

És érdekes módon "semmi szükség nincsen rá", mert szépen rendbe hozták.

- Elhiszem, de látni akarom.

V. elég hamar kiismert és látta a tekintetemből, hogy kiszúrtam egy disznóságot. De még mekkorát! Ahogy veszem ki a ruhát a tasakból, látom, hogy nemcsak egy hatalmas filc nyoma csúfítja el az egész ruhát, de pecsétes is lett és az egyik díszköve kettétört! 

Az elméletem: időközben azt a ruhát valaki hordta. 

Az ő elméletük: V. már így vette. 

Bíííííp... rossz válasz: vele voltam és a ruhát lefényképeztük a vételnél. Egyértelműen hiányzik róla a filc és a pecsétnyomok.

És igen, van bőr a pofájukon. 

Nem akarjátok megtudni azt, hogy milyen jelenetet adtam nekik le. Nem tűröm az alattomosságot. Legyen gerinced és valld be, hogy gond van az áruval! 

Nagyon komoly összecsapásom volt ismét a libanoni nőkkel, akik arabul üvöltöttek vissza (ha netán elfelejtettük volna: két perccel korábban még franciául beszéltem velük és tökéletesen értették), mire az egyik ott tartozkodó félmeztelen, hatvan év körüli vén tehénnek volt pofája beszólni, hogy sokat fecsegek!

Vérben úszott a szemem. Az egyik neuron jelezte, hogy "üss", míg a másik, hogy "röhögj a pofájába és alázd be". A második mellett döntöttem. Nem vagyok rá büszke, de sajnos mesterien tudom űzni a vérigsértést és alázást. Nem kell nálam kihúzni a gyufát (V. remegett az idegességtől - bár attól védje meg őket az Isten, hogy ellátja a dolgukat albánul...)

Nem megyek bele a részletekbe de elértem azt, hogy szombatra mehet V. a ruháért, amit állítólag a tisztitóba visznek azonnal.

Engem ezek a dolgok leszívnak. Egyszerűen nem értem, hogy minek jó az, ha az ember bunkó? Nem érti meg a hülyéje, hogy mennyire árt az üzletnek és az országnak? És nem ez az első alkalom. 

A libanoni nők szörnyűek. Én nem szeretem őket. És most már értem azt, hogy az itteni expat-ok miért nem barátkoznak velük. Tényleg értem. És valahol még S. barátnőmet is megértem, amikor azt írja, hogy ez a hely egy such an obnoxious place...!

Dilemma

Talán kilépek a könyvklubból. Nem azért, mert nem tartom jónak vagy azért mert én szakszerűen űzöm azt, amit mások amatőr szinten (sem), hanem azért mert vannak bizonyos kultúrális különbségek, amelyeken én nem tudok felülkerekedni, hiába döngölték ezt az agyamba az elmúlt tíz évben. Kezdeném sorrendben:

A könvklub jó kezdemenyézes. Majdhogynem mindegy, hogy mi a kijelölt olvasmány, a lényeg az, hogy összejöjjön a társaság, eszmecseréljen és érezze jól magát. Ez idáig véleményem szerint sikerült.

A könyvklub szívesen fogadd be új tagokat. 

Ebben már nem volnék olyanannyira biztos. Amolyan tipikusan libanoni új-generáció módjára álmosollyal fogadták a jelenlétemet és azóta is "new comer"-nek hívnak, azaz gólyának. A nevem öt betűből áll és nemzetközi. Könnyen megjegyezhető. A gólya csupán egy jelző. Úgy hiszem, hogy ez akár sértő is lehetne rámnézve, de lepereg. Ahogy lepereg az is, hogy nem ismerik Arthur Conan Doyle-t és Agatha Christie-t (köztük a Mrs. Chairman és egy angol szakos, mesterképzését végző diáklány - no comment), de mégis úgy gondolják, hogy a legjobb iskolák itt vannak a térségben. Én csak egy keleti lány vagyok, még hiszek a vasfüggönyben és egyébként is vörös könyveken nőttem fel (és igen, jutott már nekem is a sablonszövegből, hogy biztosan táncolni jöttem ide - lásd a Zászlók, szajhák, partizánok - II. rész c. bejegyzést).

Én is haladok a technikával és van okos telefonom és what's up-om. Tegnap este látom, hogy prüntyög Mrs. Chairmantől (hogy ne csak rosszakat írjak: felvettek a múlt héten a zártkörü levelezőlistájukra - egy lépcsőfokkal feljebb jutottam a libanoni társadalmi ranglistán!). Az üzenetben ez állt: 

- Mindenki elkezdte olvasni az új könyvet?

Eltelik tíz perc es senki nem ír vissza. Nem akarok bunkó lenni, hiszen ezek a kütyük már kimutatják azt, hogy ki olvasta az üzenetet és ki nem. Válaszolok:

- Sziasztok! Igen, már nekikezdtem. Érdekes olvasmány, jónak igérkezik. Sosem olvastam még nigériai szerzőtől semmit.

Eltelik egy újabb negyed óra és ismét prüntyög a telefon.

- Ezúton szeretném figyelmeztetni a gólyákat (csak én vagyok új tag...), hogy what's up-on nem beszéljük meg a könyvek tartalmát!

Hát Te nagyon hülye Mrs. Chairman! Nem Te kérdeztél rá? És mi lényegeset írtam a könyvről? Hogy nigériai a szerző? Anyukám, ott szerepel a borítón! Born in 15 September 1977 in Nigeria. Adichie is from Abba, in Anambra State. Emellet még szerepel az is, hogy ezen regénnyel nyerte el az Orange Broadband díjat. Gondolom, hogyha ezt is hozzáírom, akkor már egyenesen fegyelmit kapok! 

A szerző neve Chimamanda Ngozi Adichie (nagyon szép nő) és a könyv címe angolul Half of a Yellow Sun; a biafrai háborúról szól, azaz a nigériai polgárháborúról (1967-1970). Ha jól tudom, magyar fordításban még nem jelent meg a könyv.

Nem kell sok ahhoz, hogy kihozzanak a sodromból. Elég a bunkóság, a rosszindulat, az igazságtalanság és a kétszínű alamusziság. Sokan mívelik ezen tulajdonságokat mesterien - na ők az ellenségeim. 

Egy pillanatra megállt az agysejtem (az az egyszem) és azon tanakodott, hogy felhúzza magát, vagy sem. Úgy döntött, hogy nem. Nem reagáltam semmit, csak elmondtam Giovinak az esetet, aki szerint hagyjam ott az egészet a fenébe, mert válogatott frusztrált nőkkel van tele a klub (öööö...szólt valamit!). 

Engem már például az is nagyon meglepett, amikor javaslatot kellett tenni, hogy milyen típusú könyvet szeretnénk olvasni. Én hülye azonnal lepergettem magamban a különböző műfajokat és debobtam az örök klasszikust: életrajz / önéletírás. Csúnyán elbuktam mert van, aki azonnal benyögte "something about sex"! 

Erotikus irodalom..., hogy nekem mennyire elegem van ezekből a kamu-tabukból! Jelezném, hogy a mostani könyv is (Half of a Yellow Sun) első tíz oldalán természetesen már találkozunk az önkielégítést végző kisfiúval. És itt tartozom egy vallomással: amikor azt válaszoltam a what's up-on, hogy a könyv érdekesnek igérkezik, akkor füllentettem. Az eddigi olvasottak alapján elmondhatom, hogy ez tipikusan az a könyv, ami nem érdekel és, amit én sose vettem volna meg. De kiolvasom, mert egyrészt nem ismerem a szerzőt, másrészt meg semmit nem tudok a nigériai polgárháborúról. Igaz ugyan az is, hogy magamtól nem is olvasnék a témáról, de ha már ezt a könyvet választották be, akkor uccu neki! (a könyvet a brit társunk kérte olvasásra, mert nemrégiben fogadott örökbe egy fekete kisfiút).

Hát itt tartok most, ez volna a nagy dilemmám: maradjak könyvklubtag vagy sem? Mert voltaképpen itt is az van, ami annyira fáraszt a libanoni társadalomban: a tapintatlanság... és a korlátoltság. Nagynak hiszik magukat, de a végén mégiscsak náluk él a legnagyobb számban a cselédekkel szembeni brutalitás. Valljuk be: vajmi szinten rabszolgatartó társadalom. És nemcsak ők. Az egész térség az.
Kérdem én, mire fel ez a nagy kivagyiság, amikor ilyen elfogadott intézménye van a társadalomnak? Arról nem is beszélve, hogy csak kell nekik vízum ahhoz, hogy elhagyhassák az országot. Mire hordják fenn az orrukat?

Persze, most szörnyűnek írtam le az egész klubot, pedig nem az. Alma, az izlandi, kifejezetten szimpatikus, míg a brit Louist érzékenynek tartom. Érdekes meglátása van az olvasott regényekkel kapcsolatban és meglátszik rajta, hogy három évig tanulta a klasszikus irodalmat. Őt szeretem hallgatni (és nemcsak a csodálatos brit akcentusa miatt). J. barátnőm is üdítő élmény, mert ugyan az amatőri szintnél is gyengébb az irodalmat illetően, a maga egyszerű és szókimondó stílusával egészen szorakoztató. Voltaképpen engem Mrs. Chairman zavar egy kissé a tudálékos stílusával és a barátnője, aki szerint ugye, 13 évesen egy lány már érett a házasságra.

Az eddigi könyvlistával közepesen vagyok elégedett: az első "kötelező" olvasmány botrányos volt és ki sem olvastam (ponyva a köbön), míg Khaled Hosseini kitünő. Szerencsére nem voltam még tag, amikor A szürke ötven árnyalata c. trilógiát olvasták. Ez az a könyv, amit még a kezembe sem vagyok hajlandó venni. Megörültem annak, amikor igen negatív kritikát olvastam róla egy honfitársam blogján.

A könyvklubbal kapcsolatban tehát olyan vagyok, mint a néhai  Európa Kiadó együttes (igen... én azt hallgattam a kilencvenes években mégha egyes számokat akkor írták meg, amikor még ovódás voltam): na most menjek vagy maradjak? (Rendőrlány)

Ezennel a mai bejegyzést befejezem és egyben egy régi-új olvasómnak dedikálom, aki volt olyan kedves, hogy írásban jelezte azt, hogy rendszerességel követi firkáimat! Kedves Sz. G. szóljon Neked az Európa Kiadó youtube válogatása ! (kedvenc számom a Megalázó, durva szerelem volt - illik a A szürke ötven árnyalata c. mosladék könyvhöz)

u.i.: a gymben ma Foci-Laci elfoglalta a spinning bringámat...
___
1, A könyves menyország - irodalmi blog
http://nancykonyvei.blogspot.com/2012/05/eljames-fifty-shades-of-grey.html

2, Európa Kiadó youtube válogatás (erős "altereknek")
http://www.youtube.com/watch?v=5XdZqGBfPxA&list=PL990089F504C863A2

3, Rendőrlány - EK
http://www.youtube.com/watch?v=nh-qvGjOcnA