Karácsony Bejrútban

L. barátnőm tisztességesen leszúrt, hogy nem írok mostanában. Hát nincs miről, kérem. Kifogytam az ihletből. Immáron bő egy hónapja. Nyilván, ugyanakkor nem hagyhatom szótlanul azt, hogy rég történt velem az, hogy nem otthon, a családommal töltöm az ünnepeket. Ez kissé elszomorít, mert én még azok közé tartozom, akik őszintén szeretik a karácsonyi időszakot. Szeretem feldísziteni Édesapámmal 24-én a fenyőfát (amit a macskám majd addig piszkál, amíg legalább egy vagy két dísz le nem esik róla). Szeretem azt, hogy nagyokat sétálhatok a kutyáimmal az erdőben, lehetőleg hóban, amikor senki sincsen. Szeretem azt, hogy a férjem ilyenkor kipihenheti magát és, amikor végre felkel téli álmából segít az Édesanyámnak a konyhában, mert a tokaji aszúban marinált libamáj "izgalmas" dolog, ahogy ő mondaná.

Idén sajnos ezekben nincs részem, helyette megtapasztalhatom azt, hogy miként ünnepelnek Bejrútban az emberek. Ne számítsatok valami fergeteges újdonságra: minden éppen olyan, mint otthon. Az emberek rohannak, rengeteg autó van az utakon (talán ebben különbözik az otthoniaktól - megfigyeltük annó Giovannival, hogy Karácsony táján jóformán senki sincs Budapest utcáin), mindenütt karácsonyi dísz (a keresztény negyedben) és... esténként üvölt a zene. Van, hogy éjfélig. 

Ha napjában ötször nem hallom a Wham dalát (Last Christmas, I gave you my heart), akkor egyszersem. Erre jön rá a francia "Petit papa Noël, quand tu descendras du Ciel" klasszikus, pop és techno változata, valamint más egyéb karácsonyi dal (a Mariah Carey is nagyon dívik). 

A hozzám közel eső bevásárlóközpont zsúfolásig megtelik délre és szinte elviselhetetlen a légkör. Ahogy már számtalanszor megírtam, a sorbanállás itt ismeretlen fogalom. Közel 11 hónap után sem tudom megszokni azt, hogy mennyire udvariatlanok az emberek egymással. Én ugyan rendszeresen szováteszem, hogy sorbanállok és szépen sorakozzék be mögém, de van akinek ilyenkor áll feljebb csak igazán! Persze, tudom már őket kezelni és az esetek 99%-ban sikerül kiböfögniük egy "sorry"-t. 

December második felében őrültek meg igazán az emberek. Én azóta, hacsak tehetem, nem járok vásárolni nagyobb helyekre, csakis a kis boltokba: Dzsammalhoz (aki már hitelre ad nekem mangót), az újságoshoz, a manouche sütőhöz, Johnnyhoz (bezony, arab létére ez a neve). 

Az arab negyedben nyilván teljesen más a légkör. Őket aztán nem izgatja a Karácsony. A Hamra negyedben, ahova járok arabot tanulni (most lesz "évzáró" vizsgám!), minden a régi. Egy kivétellel: egyre több a szír menekült az utcán, a kéregető. Két családot rendszeresen látok a nyelviskolába menet. Meg is fogadtam, hogy legközelebb veszek az egész családnak egy-egy manouche-t.

Ma is összeállítottam egy csomagot (hidegélelem), amit a helyi cserkészeknek adtam le. Ők viszik tovább a családoknak. Egyes régi, ám még kiváló minőségű ruhadarabot is összegyüjtök és leadom majd a plébánosnak. Most ezzel telik a karácsonyi időszakom.

El Hamraban tehát minden a régi. Ott nincs Karácsony. Miért is lenne? Számukra nem ünnep. Ahogy számunkra sem volt például a Ramadan vége (idén augusztus 8-ra esett), vagy a Hijra (ejtsd "Hizsra"), a muzulmán újév hónapjának első napja (idén november 4). 

Viszont ilyenkor érdemes megfigyelni a fokozott óvintkézkedéseket: az állami katonai szervezet különböző stratégiai fontosságú helyekre tankokat vezényel ki, fegyveres erővel. Ma már tudom, hogyha látom őket, akkor "biztonságban" lehetek. De az első hónapokban az ellenkezőjét éreztem. 

Gondolkozzatok el ezen: mi lenne, ha az Oktogonnál sorakozna négy tank? És a Széll Kálmán téren? Valamint a Bazalika előtt? Én most már megtanultam ezzel együttélni. Ez az első "tankos" karácsonyom. Az egyik nem egészen ötven méterre van a lakásunktól. Ez is egy "élmény". 

És a háttérben szól a Wham dala...