A jó, kisöreg Zeusz bá'

Tudom, nagyon rég nem írtam már semmit. A két mikroterroristám végkimerülésig felhasználja minden energiámat és magamra alig jut időm (anyukáknak ismerős érzés; de másnak is, akit felőröl a munkahelye, a családja, a barátja/barátnője,...stb. Egyszóval mindazoknak ismerős ez, akiknek a szíve önzetlen és magukat háttérbe szorítják). A mai bejegyzés szösszenetekből áll majd csupán, amolyan "füveskert" aforizmák nélkül. Na! Az aforizma (görög eredetű, eredetileg csakis orvostanban használták): tudtátok, hogy az első európai bölcseleti gyüjtemény Erasmus nevéhez fűzödik? Magyarra Baranyai Decsi Gáspár fordította. Ennyit a kultúr percemről mára. 

Az elmúlt időszakban r e n g e t e g  időt töltök játszótéren. Ahol a jól nevelt, anyukák, apukák és nagyszülők rendszeresen dohányoznak és a földre dobják a csikket (öööö...EU?). A gyermekeimmel forradalmasítottam a játszóteri egyhangúságot azzal, hogy vittem krétát magunkkal. Csupa szív, virág, hajó és cápa (lányom kérésére...anyjára ütött!) díszitette a talajt. Mintha más univerzumból érkeztünk volna, úgy néztek ránk (bár a jártasak már tudják, hogy én vagyok az "olasz" anyuka, aki furcsa nyelven beszél). Rövidre fogom: óriási sikere lett a krétának, többségét le is nyúlták és azóta is látom, hogy ki-ki rajzolgat. Divatot teremtettünk! 

Engem különösen megfogott az egyik gyermek rajza: Zeuszt ábrázolja. Helyesnek tartottam, hogy ennyire ragaszkodnak a kultúrájukhoz. Mondjuk...nagyon büszkék arra, hogy Görögök. NAGYON. Az egyik nagypapa kissé nekem esett (szintén a játszótéren), hogy mi az, hogy itt élek és nem beszélek görögül? Mondtam, hogy természetesen szándékomban áll megtanulni (...), de 11 hónapja élek itt csupán, két kicsivel otthon...erre most nagyon nincs időm. 

- Du MUSS lernen! - közölte velem kétszer is ("Muszáj megtanulnod!")

Ugyanis, Monsieur Greekische Papper Kölnben élt 15 évig. Na most...az én németem ütötte a szintjét. És köztudott, hogy az én németem immáron a túlélési játékkal vetekszik. Ez kissé felháborított, hogy mégis mitől tör felettem ilyen könnyen pálcát, hogy nem beszélem a görögöt 11 hónap után, amíg ő 15 év kintlét után sem tud rendesen németül? (by the way: görögül rendelem a kávét..."Ena espresso mono, sahari metrio, parakalo. Eukarisztopoli!" (street greek)).

Nem szóltam vissza, mert öreggel már nem vitatkozom. Az itteniek is éppolyanok, mint Budapesten: mindent tudnak, beleszólnak, megelőznek a sorban, illetve feltartják azt. A kedvencem az, amikor még gyorsan elém mennek, hogy leellőzzék a babakocsit és megnyugodva (vagy kimerűlve a hirtelen gyors tempótól) visszazökkenek a csigalassúságukba. 

Zeusz bá' tehát ott figyel a játszótéren (nem tudom, hogy ő is megelőz-e vajon mindenkit a pékségben?). Ami biztos az az, hogy Zeusznak elég nagy mellénye lehetett (és számtalan gyereke innét-onnét), hiszen a nép a saját képére teremti az isteneket (és nem fordítva - gondolom én). A görögöknél a nagy mellényhez párosul egy ÓRIÁSI ego. Ma ismét nagy nehézségek árán tudtam bejutni a háztömbe, mert valaki a bejárat elé parkolt. Hiába festették fel az aszfaltot, hogy tilos parkolni, a görögöt nem érdekli. Ő ott leparkol. Ebből a szempontból semmiben sem különbek a libanoniaknál. Ma pl. papperka megállt az út közepén, kitette az villogófényt és elballagott magának "ena capuccino freddot" venni (ezt isszák naphosszat, majd az autóból kidobják az utcára a műanyag poharat). A mögötte lévő autót megihlette valószínűleg, mert amaz is kitette a villogót és elment egy másik kávézóba egy sima "freddoért" (én ezt suttyomban figyeltem a kávézó terasszáról, ahol én is szürcsöltem a capuccinomat).

No, ezt megunva, hazatolom a babakocsit és lám...! Mégis, hogy a @#*@#*-ba jutok be a háztömbbe? Szerencsémre épp jókor jött a szomszéd, aki segített átemelni az autón a babakocsit (az alvó 16 hónapos fiammal benne). Én nagyon mondtam a magamét. A szomszéd javasolta, hogy karcoljuk össze az autót (...) és, hogy bizony ez itt Balkán (nem vitatkoztam), illetve rosszabb! Ez maga a Közel-Kelet (nagyban bólintottam...) és mondta, hogy a görög nem tiszteli a közterületet. Na, ezen elgondolkodtam. És tökre igaz. 

Folyt. köv. a 16 hónapos terrorista felébredt.

Starbucks Michalakopoulou 27

Amint írtam egy korábbi bejegyzésemben, számomra a görögök rengeteget beszélnek és nagyon okosnak gondolják magukat. Nap, mint nap tapasztalom azt, hogy a Bazi nagy görög lagzi mennyire jól adja át ezt a társadalmat. Többször láttam, hogy a mindent megoldó sprayvel akkurátosan tisztítják az autójukat és természetesen, minden a görög nyelvből ered. 

Amint ma vártam az orvosi leleteimre ("fél óra"...) úgy döntöttem, hogy bőven beülhetek másfél órára kávézni a következő vizsgálatig. Velem szemben volt egy Starbucks. Bementem az ingyen wifi miatt. Szkippelem a szolgáltatást meg a mosdó állapotát. Amit viszont le kell írnom, az a felszolgáló mesébe illő pökkhendisége. OK, félrenézte a rendelésemet. Semmi baj, előfordul. De amikor kérek egy kanalat és léhán közli velem, hogy ott van a "wooden stick", ott kezd elszállni az agyam. Tudom, hogy ott van a fapálca, de én kanalat szeretnék. Nem szeretem a fapálcikát. 

- Jól van, itt a műanyag kanalad. Ez meg majd szétolvad a kávédban.

- Excuse me...? Mégis ki vagy Te? A műanyag, barátom, 165-175 Celcius fok között olvad. Mégis mennyire meleg a kapucsinóm??? 

Mellesleg nem vagyok kíváncsi a fizikával kapcsolatos null ismereteidre. Sem a véleményedre. És egyáltalán. Maradj csöndben. 

Egyszerűen nem bírom a nagyon okosokat (jelzem: ez én családomban mindenki baromi okos. Mindenki, mindent tud. Régen mondtam is nekik: lennék légy a falon, amikor "odaát" - ha van odaát - szinten leállnak vitatkozni a Teremtővel, hogy mégis miként hozta létre a világot... mert ők ilyenek. Mindent tudnak.). 

Természetesen erről is van elméletem, hogy miként lett a világ tele ennyire okos emberekkel (hosszú lenne kifejteni. Akit érdekel, jöjjön a Szent Péntek térre, tekerjen magának egy füves cigit és akkor rákezdek). De itt mindig ez van. A mammer, aki beszól, hogy hol toljam a babakocsit, hogy ne adjak a gyereknek koulourit (kerek perec-szerűség), hogy miért nem tanulok görögül (mert az mindennek az alapja...) bla bla bla.  És ezekután egyenesen következik az, hogy mennyire szívnak már hét éve. Hát barátom... aki közel tíz évig nem fizetet adót, az most bizony megissza annak a levét. Majd a Windex talán megoldja...

Dzsoni Depi

Néhány héttel ezelőtt kimozdultam az anyaság odújából és elmentem két itteni ismerősömmel "iszogatni" a Dzsoni Depi nevű helyre (OK, az egyik hölgyet ott ismertem meg on the spot. Alessia az egyedüli ismerősöm itt - a babysitter -, ő mutatott be az idegenvezető barátnőjének). 

Találónak tartottam a bár nevét: a két tulajdnosról nevezték el. Ioannisrol és Depiről. Akit tényleg így hívnak. Így lett Johnny Depi a bár neve. Helyes, hangulatos apróméretű beülős hely. Alessia és Marianna rábeszélt a kedvenc italukra: a rakomelora (nem volt nehéz). A rakomelo nem más mint a mézes pálinka, fűszerekkel felturbózva és felhevítve (raki=pálinka, meli=méz). Gyakori házipatikai tinktúra is, ami állítólag kíváló a torokfájásra (nyilván..., az alkohol fertőtlenít, míg a méz ápol.) A felhasznált fűszerek a fahéj, a kardamon, illetve lehetnek még helyi zöldfűszerek, attól függően, hogy Görögország melyik területén tartózkodunk, de leginkább krétai hagyományokkal rendelkezik (de van, ahol azt olvasni, hogy a frankok honosították meg a mézes pálinkát). 

Találtam egy igen könnyű receptet, ha valaki szeretné otthon kipróbálni, hogy mihez hasonlíthat (én a birsalma pálinkát szeretem leginkább, de azt nem pazarolnám el erre. Helyette barackpálinkát használnék). 

Rakomelo : minden 4 centhez 1-2 kiskanál méz, egy db szegfűszeg és egy 1kk fahéj. Felhevítem és leszűröm.

Ehhez rendeltünk egy "görög bruschettat", ahogy én neveztem. Fogalmam sincs, hogy mi a neve, de ismét egy könnyen elkészíthető előételről van szó (a görög konyha - szerintem - nem túl bonyolult): egy félbevágott szárazabb cipót kissé kibelezek és megtöltöm apróra vágott paradicsommal és fetával. Meghintem szárított bazsalikommal és egy kevés olívaolajjal. Rémesen egyszerű.

A görög konyha finom, ám sokkal kevésbé kidolgozott az olaszénál. Tegnap ismét Nafpliouban jártunk (egy peloponészoszi kikötőváros, amit egy védőbastya ural) és azon tünődtem, hogy a rengeteg narancs ellenére, nemigen elterjedt a "limoncello". Anno, Guido barátunk anyukájának a narancsos limoncellojától szószerint lefejeltem az ebédlőasztalt. Hint: az unicum szilva mellett, igen kedvelem a limoncellot. Legyen az citromból, narancsból, mandarinból...mindegy. 

A tojáslikőrt is szerettem valaha. De baromi régen ittam.

V. barátnőm kérte, hogy írjak többet a hétköznapjaimról. Valahogy XVI. Lajos naplójához tudnám hasonlítani: semmi. 

Tényleg nagyon unalmasak a hétköznapjaim. Az elmúlt hetek fénypontja az volt, hogy a "kifosztott" bolt tulajdonost váltott és csodák csodája: sok áru lett hirtelen! A másik fénypont az, hogy a lányom bölcsit váltott. Ez egy hosszú és igen kellemetlen menet volt. Amióta nem jár az olasz bölcsődébe, sokkal kiegyensúlyozotabb és boldogabb. Többek közt nem vizel már maga alá, nem csak feketével rajzol és a "krokodil" meg a "nagy gonosz nyuszi" sem él már a tetőnk alatt. Megtudtam azt, hogy szószerint a fülébe kiabáltak, hogy "kussoljon", meghogy ő "egy alkalmatlan csőd"  és volt, hogy a karjánál rángattak, ha nem cselekedett azonnal... arra is kaptam magyarázatot, hogy miért volt mindig éhes, amikor hazajött: igen kicsi adagokat szolgáltak fel. És a nőnek volt még pofája közölni, hogyha nem fizetünk ki még két hónapot, akkor ügyvédhez fordul. Az én férjem meg olyan jó ember, hogy... tudjátok mit csinált. Én egy fillért nem adtam volna. Sőt. Az éjszakáim viszont gyakran arról szólnak, hogy miként tudnék bosszút állni azon a nőn, aki magát gyerekszeretőnek mondja, de közben csakis megtörni tudja a lelküket. Valami tipp?  

Durable Solutions

A városnegyed, ahol lakunk egy szentről kapta a nevét: Szent... Péntek (Agia Paraskevi). Mindigis megmosolyogtat az, ha valakit a hét egyik napjáról neveznek el. Nézzenek ezért műveletlennek, de részemről ez bizony a fantázia hiányát jelöli, illetve a lélek egyszerűségét. Szent Péntek is azért kapta ezt a nevet, mert ezen a napon született (...). 

- Hello, Szerda vagyok. Kovács Szerda.

Aha.

[A hagiográfia még azt is említi, hogy görögül a paraskevi nemcsak pénteket jelent, de "felkészülést" is [Paraskevi, which means “Friday” in Greek (literally "preparation" for the Lord's Day)].

Ugyanígy viccesnek tartom azt, hogy van akit Jézusnak keresztelnek el (ezzel az erővel lehetne Mózes, Mani, Buddha vagy még Zoroaszter...). Drága barátosném egyik udvarlója (kalandja?) a Domenico (vasárnap) névre hallgatott (rendben: domenica a vasárnap olaszul, de egy tőről fakad). El is neveztem Sontaghnak, mint a balatoni szomszédot, így kódolva kissé az "affért". De a legvicessebb egy néhai kollegám neve volt (olasz), aki a következő névre hallgatott: Vasárnap Öt. 

(...)

Tehát Agia Paraskevi, a mártír. 

Semmi különös, szokásos történet. Idős, gazdag, házaspár gyermekáldásra váró imája meghallgatásra lel. Beáll a rendbe, hittérít, bebörtönzik, kegyetlenül megkínozzák, túléli, szabadon bocsájtják (mindig vannak kétségeim a túlélés hitelességéről). Amit viszont mindenki tud erről a szentről úgy, hogy mégsem tudja, hogy vele történt meg, az az, hogy ő az bizony, akitől a mérges kigyó megriadt, amikor a kereszt jelét rajzolta a levegőbe. Így a kígyómarást is "túlélte".

Ami azt illeti, az egész élete egy mártíromkodás volt. Három császár is megkínoztatta, míg végül lefejezték. Nem kell horror filmeket nézni: olvassátok a szentek életét. Kegyetlen. Meg olvassatok történelmi műveket. Az emberiség története a legnagyobb horror.  

Tehát, Agia Paraskevi, a negyed.

Mit is mondjak... szép, zöld övezet. Alapvetően minden van: minden utcasarkon gyógyszertár (nem túlzás), kávézók (rengeteg!), egy Hondos Center (kb. a Müllernek felel meg)... és rengeteg nyugdíjas. Szerintem ez itt a "nyugger-zone". Illetve a kismamáké. Mi tagadás, én is idetartozom. Tolom a tuti piros járgányt a tüncibüncin gőgicsélő mini terroristával, miközben nézek ki a fejemből és válogatott aktuális világproblémákat oldok meg, mint pl. azt, hogy mi legyen vacsorára. Miközben ezen és más hasonló horderejű dilemmán kattog a maradék pörgő neuronom, feltűnik az, hogy az idős néniknek egyen "bevásárlótankjuk" van. Ki, miként nevezi, de ugye otthon is jól ismert a kerekes bevásárlótáska, amivel a piacot járják a mamikák. Az itteni modell fémből van, rácsos, láthatóan strapabíró és az izléstelenség aranyérmese. 

Ezt nevezem durable solutions-nek. Ezt még az ükunokák is használják majd, nem megy tönkre ám. Megfigyeltem azt is, hogy csak mamikák használják. A papikák nem. Ők műanyag zacskóval járnak. Gondolom felosztják maguk közt azt, hogy ki miért felelős (én pl. nem veszek wc papírt). 

Amúgy rémesen unalmas egy negyed. A lakótömbök régiek és korszerűtlennek. Ennek ellenére nem csúnyák. A kertek ápoltak. Sok kertészt látok napi szinten. Odafigyelnek erre. Narancs-, citrom- és olívafák díszitik a járdákat, és éppen ezért járhatatlanok (néhol pálmafa is van). Szép helyen lakunk, mi tagadás. Csak a lakás ne lenne ennyire huzatos és ódivatú. 

Dzsimm

Bejrútban sokat jártam a közelemben lévő "gym"-be, a Body Garage-ba. Szerettem odajárni, mégha a zuhanyzó életveszélyes is volt. A vezetékeket rosszul szerelték be és bizony volt, aki áramütést kapott tussolás alatt...

A futógép a kedvencem. Régen sose értettem, hogy azt minek használják, amikor lehet a szabadban is futni. Így változik az ember. A futógépről lehet bambulni, és én azt mesterien űzöm. Az sem mindegy, hogy melyik futógépet használja az ember. Egy idő után bensőséges viszony alakul ki gép és ember között. És a visszatérő vendégek tudják, hogy ki, melyik gépet szereti használni. Egyfajta néma paktum. 

Én legalábbis nagyon morogtam a bajszom alatt, ha más használta a balról lévő második gépet. A kitartó sohajtás és szúrós tekintet általában megteszi a hatását. Utána egy hanyag "thanks"-et kell odavágni (rá se nézzünk az illetőre), és amaz megtanulja egy életre, hogy 10.30-tól az a gép FOGLALT (a Body Garage-ról szóló beszámolóim korábbi bejegyzések alatt olvasható).

Az aténi Yava dzsimmben nem kap senki áramütést, az biztos. Már nem is olyan izgalmas a hely. Azért sem kapna senki, mert rajtam kívül nem zuhanyzik senki, ezt tanusíthatom. Sőt. De erről kicsit később.

A Yava gym két emeletet foglal el, korszerű gépekkel (több helyen jártam, mielőtt elköteleztem volna magam a Yava iránt). Harmadik alkalommal már meg is volt a futópadom. Az első, balról. Onnét elég jó a kilátás: távolban a hegyek (ha bambulok), alattam az utca (esemény!) és velem szemben a lift, ahol látom az érkező és távozó vendégeket. Megvan a "spot". 

A görögök számomra nem különösen szépek. Nem is csúnyák, csak egyszerűen nem fognak meg. A nők nem sminkelnek kirívóan, öltözködésben is moderáltak. Divatról nemigen beszélnék. Egyszerűen csak "öltözködnek". Itt megállt az idő 1998-ban. Kb. a 90-es évektől stagnál az ország. 

Az edzőteremben sem kell számítani csupa márkás és legújabb divatot diktáló "susira". Van, aki leggingben fut. És van, aki termo pulcsiban ül perceken át egy-egy gépnél (és néha egy gyakorlat erejéig megmozdul). Becsülöm azt, hogy egyrészt sokan járnak, másrészt meg azt, hogy sok a nyugdíjas. Le a kalappal előttük. Sajnos, én ismerek olyan nyugdíjast, aki lenézi a sportot, aki szerint "nem normális", hogy van aki ezzel "kínozza" magát. Nyilván, őrajtuk látszik, hogy akkor élték fiatalságukat, amikor azt hírdették, hogy a sport ártalmas, a nőknek meg kifejezetten az (erről láttam egy 70-es évekbeli olasz dokumentumfilmet. Ijesztően ostoba). A mozgást itt sem viszik túlzásba a helyiek (hölgyek pláne). Inkább amolyan megmutatom magamat, hogy lássák, én is itt vagyok. Ez egy "event". Nem olyan parádés, mint Bejrútban, de itt sem semmi azért. A férfiak a viccesek itt. Most nagyon megy a kukás-zacskó frizura, bő ujjatlan trikóval. Alatta a feszítő izmok és lehetőleg tetoválás. De van szamuráj frizurás is, illetve a kedvencem: a ciril betűs ruhás. Ő mindig abban van, illetve katonai hármas színben pompázó pamutnadrágban. Senkivel nem spannol. Ő a magányos farkas. Nem tudom, hogy ő görög-e vagy sem, de egyszer valahogy mellésunnyogok és jobban szemügyre veszem. 

Persze, itt is megy a stírölés, nézik a lányokat (egyik sem egy nagy durranás, őszintén). Engem senki nem néz meg, nyilván megvan ennek az oka is. Talán a 77 kilómban keresendő (a néhai 61 helyett - de ez az igazi kihívás, nemde? Tizenhat kilót leadni. Ezen vagyok). 

Kifutottam magam, bambultam egy jót és megyek az öltözőbe. Ma sajnos semmi érdekes nem volt az utcán. Míg lazítom az izmaimat, megijeszt az idős takkernő a bordó szőrős portörlőjével, amivel rendszeresen a futógép körül porol. Na, indulok az öltözőbe. A néni kedvelhet engem, jön velem. Kinyitom a szekrényemet, kiveszem a táskámat, a padra helyezem és levetkőzőm... meztelenre. Látom, hogy egy-két nő meghökken és gyorsan másfelé tekint. OK, nagydarab vagyok, de azért nem visszataszítóan az. Belépek a zuhanyzófülkébe és letussolok. Hajat is mosok. Mindig. Tíz perc zavartalan boldogság és lazítás. Befejeztem, elzárom a vizet, kinyitom a zuhanyzó ajtatját.

OTT ÁLL A TAKKERNŐ VELEM SZEMBEN A BORDÓ MOPPAL.

- Bla bla bla bla....

- Sorry, don't speak greek.

- BLA BLA BLA... - és a mutogatásból megértem, hogy csukjam be az ajtót, mert nincs rajtam ruha. 

Nem csukom be, mert törölközöm és kellenek a ruhák. Nem öltözöm fel zuhanyfülkében.

- Bla bla...- haragosan törli fel a vizet, ami azon az 50cm távon keletkezett, ami a pad és a fülke között van. Hát igen, pacsáltam. Na és? Ahol víz van, ott "pacsa" is lesz. Közben más nő megértően rázogatja a fejét, hogy milyen dolog az, hogy itt közerkölcsöt sértek és mutogatom magam Éva kösztümben.

Egyszerűen nem hiszem el. Leszúrtak azért, mert edzés után tussoltam és Atya-gatya! egy száll semmiben voltam. Anyukám... néhán évvel ezelőtt még fizettek is volna ezért a látványért, nemhogy megszólnak érte! 

Azóta kissé haragosan tekint rám a néni és tudja, hogy jönni kell takarítani utánam. Bad luck. Ez a munkád. Ezért fizetnek. Így jártál. 

Én mindigis zuhanyoztam edzés után, és ez sosem változik majd. A takkernőnek viszont tuti marad az állása. Igazán nem haragudhat rám.

Rhétoriké, avagy a szónoklat tudománya

A görögök rengeteget beszélnek. Mindenről. Valami elképesztő. Nézem a férjem belső levelezését és olyan terjedelmes e-mail váltásokat látok a semmiről, hogy elképedek. Ő ezt végigolvassa?? Muszáj. 

Nekem nem volt hozzá türelmem. A megoldás pikk-pakk egyszerű volt: a szabály azt írja elő, hogy..., ezért hiába megy a pofázás. Betartod és kész. Én egy ctrl-del művelettel megoldottan volna (talán épp ezért nem tartok sehol). 

Hogy egy konkrét példát említsek: van a pakisztán kis szabó haverom. Nagyon jól dolgozik, totál nem beszéljük egymás nyelvét, de jól rajzolok, ő meg igen értelmes és tudja a dolgát. Kézzel is egész jól elmutogatom, hogy mit szeretnék (most egy "katkós" termo hálózsákot varr a világ legszebb katkó rajongójának, aki két és fél éves és mindenhová retiküllel jár). 

A határidővel kissé gondban vagyunk. Sehogysem értem, hogy mikorra lesz kész a hálózsák. Szerencsémre épp akkor lép be egy férfi, széles mosollyal.

- Yasassss! (Jó napot)! bla bla bla bla... és elővesz egy üveg mézet. Megértem, hogy egyenesen Krétáról hozta, de most köszönöm nem kérek, majd legközelebb.

Kérdem, hogy tud-e angolul. Persze, itt mindenki tud. Egyből rávágják, hogy igen. Szuper! Kérdem, tőle, hogy segítsen abban, hogy mikorra lesz kész a rendelésem.

Széles vigyor és... dont enderesztend. Méz kell?

...

Nem, köszönöm. 

Eukariszto (köszönöm), yasasss Neked is.

Na, nem adom fel, jön be egy másik férfi. Úgy néz a babakocsiban ülő gyermekemre, mintha patkányt látott volna. Gondosan kikerüli a babakocsit (sejtem, hogy nem rajong a gyermekekért). Közben a kis cigánylány a szabó előtt várja, hogy mikor jövök már ki, hogy rámcuppanjon és kéregessen (ez nagyon felhúzott. Nem írom le részletesen, de egyértelmű, hogy ez is szervezett bűnőzés része, hiszen a "mama" rögtön tudta angolul koldulni a "money"-t. És a hatóság nem tesz semmit... egy 5 éves és egy kb.1 éves gyermek az utcán, a földön ülve. Vizet, szappant szerintem nemigen láttak. És ők még a szerencsések, hogy (egyenlőre) nem prostitució, illetve a szervkereskedelem áldozatai lettek - pénzt nem adtam. Sosem adok. Nem mellesleg, mielőtt betértem volna a szabóhoz, láttam, hogy adták le az addigra összekoldult pénzt egy férfinak).

No, visszatérve a lényegre.

Kérdem ezt a férfit is, hogy tud-e angolul. Persze, hogy tud (...). Jó, mikorra lenne kész a rendelésem? Ekkor én már kb. 20 perce szeretném tudni az infot és kilépni a műhelyből. És...belekezdenek egy 7 perces vitába! Nem hiszem el!!! Mi a frászt lehet ezen diskurálni??? A képlet roppant egyszerű. Kettő mondat összesen.

A: Mikorra lesz kész az árú?

B: Péntekre.

Egy szót nem értek a beszédükből, de azt értem, hogy a görög férfi kijavítja a szabót. Bő öt perc vita után rámnéz, előveszi a telefonját és illedelmesen közli velem, hogy "moment". Kész. Kezd elszállni az agyam. És megy tovább az ars oratoria...mire végre elkapok egy ismerős szót: paraskevi. Péntek! Ez az! 

- Paraskevi? kérdem.

- Ne (igen), feleli a szabó.

Na végre. 

Elköszönök és kilépek a boltból (hogy megvívjam a harcom a cigány kislánnyal).