A fattouch-ról és arról, hogy miért nem tudom rendesen befejezni az írásaimat

Mégis esnek cigány gyerekek az égből. Vagy a skype-ról. 

Nem hittem a szememnek, amikor ma Circus Maximus barátom beloggolt és felhívott! El is beszélgettünk kellemesen a szokásos semmiről. A mai témánk magábafoglalta a paprikás krumpli rejtelmeit és Besenyő Pista bá (hungaricum) kolbászát (Honnit soit qui mal y pense - azaz, "rossz az, aki rosszra gondol").

Mondta, hogy mostanában nem tudta nagyon nézni a blogomat, de mindent bepótol hamarosan szíve választottjával. 

- Va be'. - Jól van, mondaná az észak olasz, klasszikus hanyagsággal.

- Csakhogy nincs nagyon mit bepótolnod, mert nem írtam azóta semmit. Mármint, csak egy bejegyzést. Nincs ihlet. Nincsen múzsa ki homlokon csókolna. 

- Hát hogyhogy?

- Buu. Nem tudom.

- Jól van ez így végülis. Nem kell az olvasókat elkényeztetni. Szokják csak meg, hogy türelemmel kell kivárni, hogy jobban élvezhessék az olvasást utána! 

És elgondolkodtam.

Nem azon, hogy miként büntessem immáron durván 12 főre felduzzadt lelkes olvasótáboromat, hanem azon, hogy miért is nincs ihletem? Hova szállt tova? 

És rájöttem arra, hogy voltaképpen én bármiről tudok írni. Akárcsak beszélni. 

És ebben Circus Maximus igen jó társ. 

És eszembejutott, hogy adós vagyok egy képpel. Így szépen beszúrtam oda, a  felső sarokba kedves olvasó, a képet a dinnyéről (annó, a nővérem jele az ovódában dinnye volt - ezen máig jót tudok nevetni. Minden anyuka versenyez a csillagért, a holdért..., az én testvérem dinnye volt. Sokkal jobb bármi másnál!). 

Továbbá, ahogy beszéltünk a paprikás krumpliról az is belémvillant, hogy itt mástípusú krumpli van, mint otthon. Utána is néztem - a neve: "mediterrán krumpli". A sarki zöldség-gyümölcsösnél (Khamel, az egyiptomi Jude Law - legalábbis így nevezi magát. Nagyon kedves, ám vele ellentétben Jude-nak minden foga megvan még - legalábbis remélem), mindig van krumpli. És petrezselyem, menta, korriander és madársaláta. Ezek a libanoni konyha alapfűszerei. Továbbá ezek az alapok egy menyei fattouch-hoz - a libanoniak kedvenc salátája a tabouleh mellett!

Fattouch

Giovi jogosan kérdezte tőlem azt a múltkor, hogy miért a tabouleh-ről írok ilyen sokat, amikor a fattouch sokkal finomabb? Neki.

Véleményem szerint a tabouleh-t nem lehet elrontani és emiatt egy általános kedvencé válhat (bár ismerek egy valakit, akinek szerinem ez sikerülne... Circus Maximus szíve választottjának. Most hallom, ahogy ezt kikéri magának). Ám a fattouch-t igen, el lehet rontani. Könnyen ráadásul. Ugyanis minden az eceten múlik!  

A fattouch eredetileg a libanoni parasztasszonyok olcsó, hirtelen összeállított salátája volt. Ugyanis akkor még nem dobtak ki kenyeret (és nem is darálták le, lévén kovásztalan és lepényalakú), hanem meghintettek a salátát az összetördelt, megmaradt száraz kenyér darabokkal. Ma már van, hogy inkább friss, pirított kenyeret esznek hozzá vagy (kapaszkodjatok meg) bundás kenyeret!

Az elnevezés az arab fatt szóból ered (összetörni, morzsolni) és a türk -ūsh kepzőből; ezekből lett tehát a fattūsh.

Hozzávalók:

4 húsos paradicsom

2 kigyóuborka

2 retek

2 gerezd fokhagyma

2 citrom

1 kis fejes saláta

(opcionális: madársaláta - részemről "fúj")

2 ek felaprított petrezselyem

1 ek felaprított friss mentalevél

2 ek olivaolaj

2 ek fehérbor ecet 

(másmilyen is lehet, de én szerintem ez a tuti - a sima fehér ecettel nem olyan jó. De próbálhatjátok bazsalikomos fehérecettel is).

só

bors

Fattouch - 4 személyre

• Mossuk le a retket és vágjuk karikára.
• Mossuk meg a kigyóuborkát, távolítsuk el a magjait és vágjuk fel apró négyzetekre.
• Hámozzuk meg a paradicsomot és ezt is vágjuk fel apró négyzetekre (ahogy a tabouleh-nál, itt is felfoghatjuk a paradicsom levét egy későbbi passatahoz, bár ebből a mennyiségből nem lesz valami sok).
• A fejes salátát vagjuk karikára, ahogy a hagymát is.
• A fokhagymát nyomjuk át.
• A zöldségeket egy nagy tálba tesszük. Hozzáadjuk a petrezselymet és a mentát. Megsózzuk, megborsózzuk és óvatosan megkeverjük.
• Az olajban elkeverjük a fokhagymát, a két citrom levét és az ecetet. Megkeverjük és ráöntjük a salátára. Ismét óvatosan megkeverjük.

Ha nagyon ragaszkodunk az eredeti recepthez, akkor most kellene megszáradt pita kenyérdarabokat beletördelni a salátába, és még némi mentalevéllel dísziteni. Ám szervírozhatjuk sima pirítos kenyérrel is. Szigorúan könnyed fehér bor illik hozzá. Barbár, aki vöröset iszik a fattouch-hoz. 

...

És már lassan negyed tizenegy van. Giovanni szokásos esti meséit nézi válogatott horror filmekben, és mégis kitünően tud utána aludni. Őszintén irigylem érte. Én félek (és undorodom) a horror filmektől. 

Bár az én horrorom az az, hogy nem tudom rendesen megírni a bejegyzéseim végét. Valahogy mindig "elvágom". Az igazság az, hogy ez egy típusú szorongásnak a jele. 

Ugyanezt teszem a beszédeimben. Nehezen megyek bele egy témába, ám ha mégis, akkor lassan de biztosan kibontakozom és amikor már a téma velejében vagyok, akkor gondolok egyet és hirtelen abbahagyom. Mert úgy hiszem, hogy senkit nem érdekel voltaképpen, amit mondok vagy írok. 

És azért hiszem ezt, mert kishitű vagyok (persze, nem mindenben, sőt! van amiben kifejezetten nagy a mellényem. Jogtalanul ráadásul). 

Szóval most megint ott állok, hogy nem tudom, hogy miként vessek véget a soraimnak.

Tikk.

Takk.

Tikk.

Takk

...

Késő van! Fáradt vagyok, megyek aludni. Jó éjt!

(huuu... azt hiszem ez viszi a pálmát a gyatrák közül is...)

Laptop lecsap, villany leolt. 

Nihil.