Saturday, July 19, 2014

Kultúrtörténet I.

Szomorú dolog az, hogy sokakat  nem érdekli a történelem, még a sajátjuk sem. Libanonban ezt kiváltképp érzem. Szerintem kevesen tudják, hogy mi minden történt itt, ezen a földön, a környező területen. Kezdjük pl. egy nagyon régi sztorival, amikor Ábrahámnak megjelent Gábriel arkangyal azzal az üzenettel, hogy hamarosan megszületik a várt fia, Izsák. Ábrahámnak két felesége volt: Sára és Ketúra. Ketúrát Sára halála után vette el, akitől hat fia lett (bár ez vitatott és Ketúra származása is igen ködös mind a teólógusok, mind a történészek számára). Ám, mielőtt még megszületett volna a várva várt Izsák, Ábrahám "meglátogatta" Hágár sátrát, Sára szolgálólányáét, az utóbbi beleegyezésével. Ebből a voyage nocturne-ből, az éjszakai kalandból, született Izmáel:

"Sárai, Ábrám felesége nem szült gyermeket, volt azonban neki egy Hágár nevű egyiptomi szolgálója.

Sárai így szólt Ábrámhoz: "Nézd, az Úr nem adott nekem gyermeket. Menj be szolgálómhoz, általa talán gyermekhez jutok." Ábrám megfogadta Sárai tanácsát.

Sárai, Ábrám felesége, tehát fogta egyiptomi szolgálóját, Hágárt, s amikor Ábrám már 10 éve lakott Kánaán földjén, feleségül adta férjének, Ábrámnak.

Ő együtt volt Hágárral, s ez fogant. Mikor azonban észrevette, hogy fogant, úrnője kicsinek tűnt szemében.

Sárai ezt mondta Ábrámnak: "A velem történt jogtalanság visszaszáll rád. Neked adtam szolgálómat, de most, amikor tudja, hogy fogant, kicsi lettem a szemében. Az Úr legyen bíró köztem és közted."

Ábrám így felelt Sárainak: "Szolgálód a kezedben van, tégy vele, amit akarsz." Sárai tehát olyan keményen bánt vele, hogy az megszökött tőle.

Isten angyala egy vízforrásnál talált rá a pusztában, a Sur felé vezető úton levő forrásnál."
(Ter, 16:2-7)

***
És ezen csonka bejegyzéssel véget is érne a blogom vezetése. Nem így szándékoztam ugyan cselekedni eredetileg, de mégis van némi szimbolika a dologban: ez volna a századik bejegyzésem.  A Kultúrtörténet-et eredetileg egy ciklusnak szántam, amelyben meghatározó közel-keleti személyekről, történelmi, sorsdöntő helyekről számoltam volna be. Szerettem volna pl. Leila Khaledről írni, aki Tyrben született és a világ úgy ismeri őt, mint az első palesztín női terroristáját (három repülőjáratot is eltérített).

Na most, ez mind nem lesz már "papírra" vésve.

Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.

2014. július 16-án, váratlan és egyben tragikus körülmények közt elvesztettük az iker kisfiúnkat, akinek 14-én adtam életet. Vele együtt mi is meghaltunk.
Egyedüli fénycsóvánk most a kislányunk, aki szép, egészséges és sok erőt ad mindkettőnknek, a férjemnek és nekem, az életben maradáshoz. Senkinek nem kívánom ezt a fájdalmat, amin most keresztülmegyünk. Mély, pusztító érzés.

Libanon sok szépet adott nekünk. Két gyönyörű gyermeket, akik úgy hasonlítottak egymásra mint két tojás, mégha különböző nemüek is voltak. Sajnos az élet azonnal elvette tőlünk az egyik csodánkat.

Létezik-e Isten? Minden bizonnyal igen. De nem bánik mindenkivel egyformán.

Bucsú Libanonból,
magyar.narzsil

Monday, June 23, 2014

A csotányos Takfiri...

Ma úgy keltem fel, hogy tájékozódom a netről, hogy mi hír a nagyvilágban. Azért is döntöttem így, mert két elszenderedés között hívott fel a férjem pénteken, hogy ugye otthon vagyok és nem szándékozom a Hamra negyedbe menni. Nem én! Már rég nem szeretek a Hamran sétálni. Tavaly november óta. Látványosan változott a belváros ezen része: piszkos, sok a megbízhatatlan alaknak tűnő egyén és rengeteg a kéregető. Nem tudtam a végén már úgy menni 20 métert sem, hogy ne kérjenek tőlem állandóan pénzt. És, ha egyszer adsz, akkor onnantól fogva megszállnak, és nem hagynak tovamenni. 

Nos, pénteken történt azt, hogy a Hamraban letartóztattak 17 embert terrorizmus gyanújával. Van, ahol azt olvasom, hogy igenis volt rejtett bomba valamelyik autóban a főutcán, illetve öngyilkos merénylő is "sétált" a gyanútlan járókelők között. Bejrút külterületén, a Damaszkusz felé vezető autópályán, sajnos 32 sebesültje és két halottja (abból az egyik maga a merénylő) lett a merényletnek, amit összehangoltak volna a belvárosival. Egyes vélemények szerint "vihar előtti csendet" élünk most meg. Tény az, hogy a márciusi bomba óta relatíve nyugodt a város. Egészen élhető és attól függően, hogy hol lakik az ember, még akár meg is feledkezhet arról, hogy voltaképpen mennyire labilis az ország belbiztonsága. 
Egy dologban nagyon felnézek a libanoniakra: ezen pici ország közel két millió szír menekültet "fogadott" be . A szír háború óta Libanon még mindig "stabil", azaz itt (még) nem tört ki a háború. Elképesztő türelmük van a helyieknek. Vagy csak már mindenbe belefáradtak. 
Most gondoljunk bele: én már attól is tartok, hogy mi lesz ha Ukrajnából megindul a tömeges migráció felénk...? Kevesebb, mint tíz millió lakos miként bírna el akár csak félmillió menekültet? (és akkor még kis számról beszélünk). Libanon nem egészen négy millió lakosú és erre jön rá a közel két millió szír...! Olaszország már sípol (joggal), hogy idén kb. 60.000 papír nelküli érkezett Lampedusa partjaira és a helyzet tarthatatlan. A libanoniak már nem is szólnak semmit. Véleménye, persze mindenkinek van.

Én csak azt nem értem meg - és tényleg nem értem -, hogy mi zajlik le a fiatalok fejében szerte a világon, hogy így radikalizálódnak? Ez a pénteki, dahr al-baidar-i merénylő is kb. 17-18 éves lehetett, akárcsak azon fiatal francia állampolgárok többsége, akik Szíriába mennek harcolni az "igaz hit ügyében". Az ijesztő az, hogy ezen francia fiatalok már ott születtek, Franciaországban, oda jártak iskolába és az esetek nagyon nagy többségében nem otthonról hozzák ezen (számomra) beteges ideológiát. Nagyon sajnálom a szülőket, mert egyrészt nem arra nevelték a gyerekeiket, hogy öljenek, másrészt gyakran igen nagy áldozatot hozva igyekeztek mindent megadni a gyermeküknek, hogy annak jobb élete legyen, mint ami a szülőknek volt. Erre mit csinál a tinédzser idióta? Kimosatja az agyát és a halál torkába szalad önkéntesen. Bele sem gondolva arra, hogy mekkora fájdalmat okoz a családjának ezzel. A lányok sem különbek egyébként: azok is mennek ki Szíriába és ott beházasodnak. Láttam is erről egy dokumentumfilmet: a Franciaroszágban tartozkodó - és aggodó - szülőket felhívja egy tök ismeretlen, hogy beleegyznek-e abba, hogy a lányuk XY-hoz menjen férjhez (kb.16 éves lehetett a lány)? Meg se várta a választ, hogy már jóformán megszakadt a vonal. A szülők természetesen a lányukkal akartak beszélni, hogy hol van? Miként van? Jöjjön haza, stb...
Nagyjábból 250 körül mozog a francia fiatal dzsihádosok száma. Európa-szerte ez a szám már 1500 és 2000 között mozog. 
A csatolt 2/2. számú francia nyelvű linkben arról olvashatunk, hogy két francia fiatal miként vélekedik a "küldetésükről" a skype-on (!) adott interjúkban. A számomra legmedöbbentőbb rész a következő: "Merah* egy olyan fiatalságot képvisel, amely visszatér az Iszlám gyökereihez. Büszke, tudja, hogy mit akar. Mi EU-s papírokkal rendelkezünk és, ha én úgy akarom, akkor visszamegyek Franciaországba és mindent felrobbantok!" ("Merah représente une jeunesse qui revient à l'Islam, fière, qui sait ce qu'elle veut. Nous, aujourd'hui, on a des papiers européens, moi si je veux je rentre en France et je fais tout péter !" -  (*Merah = 2012. márciusában elkövetett Toulouse-ban és Montauban-ban gyilkos merényletek felelőse. 23 éves francia allampolgár, dzsihádista)). A magyar sajtó már 500 és 700 fiatalról francia harcosról ír (hvg, atv). Ijesztő. A 444.hu cikkének nagyonis találó a címe: olcsó dzsihád hülye gyerekeknek. És valóban: fel sem fogom, hogy miként lehet valaki ennyire agyalágyult, sötét, tudatlan, buta, hogy azt hiszi, hogy ezzel a harccal valóban elér valamit és hősként kezelik majd. Mit élünk át? A legsötétebb kort... ez még a középkornál is sötétebb. Merre tart az emberiség? 

De térjünk vissza Libanonra és a pénteki merényletre: ahogy erről a témáról olvasok, rábukkanok egy eddigi, számomra ismeretlen fogalomra: a takfiri-re. Ugyanis az egyik cikk hozzászolója szerint "ki kellene írtani az összes csotányos takfirit, mielőtt még az Egyesült Államok, Szaúd-Arábia és Izrael lerohanná Libanont" ("...exterminate the anti-Muslim Takfiri Wahabbi cockraoches before the US, Saud, and Israel use their ISIS army to overrun Lebanon" - 1/2. számú csatolt cikk kommentje). Abban nagyjábból mindenki egyetért a kommentátorok közt, hogy a Hezbollah tartja még össze ezt az országot és meg kell, hogy mondjam, hogy amióta itt élek, nekem is megváltozott ezen politikai (?) pártról a véleményem. Írtam már egyszer arról (valamikor nagyon régen), hogy én a Hezbétől nem félek. Többször jártam olyan környéken, soha, semmi gondom nem akadt (OK, egy kisebb incidensen kívül, de lényegtelen). De a szunni radikálisoktól kifejezetten félek. Na, azt kerülöm, mint a tüzet. Olyanannyira, hogy én inkább ki se mozdulok a keresztény negyedből. Ahogy mondaná Édesapám: jobb félni, mint megijedni. 

Tehát a takfiri. Azon muszlimot nevezik így, aki egy másikat azzal vádol, hogy eltért az igaz vallástól, hitehagyott (aposztata görögül). Maga a hitehagyott vádat takfirnak hívják, ami a kafir szóból ered (azaz "hűtlen"). A vádlottat azonnal tisztátlannak is tartják. Elméleti szinten csakis az egyes vallási szakértők nyilatkozhatnak valakiről, mint takfiri, ám ez mára már megváltozott és bárki vádolhatja a másikat. És mivel vádol, ezért felhatalmazott arra (saját maga szerint), hogy meg is ölheti a számára hitehagyottnak tartott ellenséget (fordítom: szunni kontra síita). Ezt használja ki az Al Quaeda, amikor brutális merényleteket követ el lakosság és kormány ellen, hiszen számukra ezek takfirik. És most egy kis csavar: a fentiek alapján, a takfiri tehát a hitehagyott, ugye? Egy aposztata. Ám a szunni értelmezés szerin az is, és egyben takfiri az, aki harcol a takfirik ellen. Nekem ezt többször át kellett olvasnom, hogy megértsem. A vádolt egyben vádló is. A kommentátor, amikor arról ír, hogy a takfirik csotányok, voltaképpen a radikális muszlimokról ír, míg a radikális muszlim szerint a kommentátor lenne a hitehagyott. KÁOSZ. 

Az egyszerűség kedvéért, értelmezzük a jelzőt a módosított (deform) alakja szerint: takfiri = dzsihádista. És ők azok, akik szerint "carte blanche"-t (szabadutat) kapnak arra, hogy megölhessék az ellenséget, illetve saját magukat, így mártíromságot elnszenvedve (shahid), hogy egyenesen a menyországba mehessenek. 
Hogy miért írtam azt, hogy ez a kor még sötétebb a középkornál? Hát egyszerűen azért, mert a keresztes hadjáratok alatt (vagy török elleni harcok során) harcos a harcossal nézett szembe a csatamezőn. Míg most ez nem így van: dzsihádista a civil lakos ellen. És emiatt csakis egyet tudok érteni a kommentátorral, hogy ezen típusú takfiri nem más, mint egy csotány. Sötétben lapuló, gusztustalan csúszó-mászó. A pénteki merénylő is egész biztosan a csotányok menyországában lapulhat most... 

-
1, Cikkek és vélemény a pénteki esetről (angolul) 
  • http://www.dailystar.com.lb/News/Lebanon-News/2014/Jun-23/261173-lebanon-is-not-about-to-fall-back-into-the-abyss.ashx#axzz35Rb1ArtK
  • http://www.dailystar.com.lb/News/Lebanon-News/2014/Jun-20/260883-suicide-attack-hits-lebanese-police-checkpoint-in-dahr-al-baidar.ashx#axzz35Rb1ArtK

2, Európai diákok a dzsihádért (franciául és magyarul)
  • http://www.lefigaro.fr/actualite-france/2014/04/21/01016-20140421ARTFIG00167-des-centaines-de-jeunes-deja-partis-faire-le-djihad.php
  • http://www.franceinfo.fr/emission/Unknown%20token%20emisaison-type-url/noeud-diffusion-temporaire-pour-le-nid-source-1322603-05-05-2014-11-47
  • http://hu.euronews.com/2013/12/05/sziria-europai-fiatalok-a-dzsihadistak-oldalan/
  • http://444.hu/2014/02/08/olcso-dzsihad-hulye-gyerekeknek/ 

Monday, June 9, 2014

Maya Diab, a szemöldök démon

Maya Diab (gitározik?)
Kedves helyi magyar ismerőseim egy újabb libanoni celebet ismertettek meg velem a tegnapi közös ebédünk során Maya Diab személyében. A harmincas éveiben járó hölgy egyszerre énekes és TV bemondónő. Mondanom sem kell, hogy egy újabb plastic fantastic szépséggel állunk szemben (Sz. G. után szabadon). 

A Ya Niyali c. videóklipp zenéje egészen kellemes, bár maga a "filmecskén" jókat lehet somolyogni. Kezdődik azzal, hogy Maya bemutatja az összes létező gyűrűjét, amit aznap fel tudod az ujjaira húzni. Szenvedélyesen kotorászik a hajában és mélyen, sármos, vonzó tekintettel mereven néz bele a kamerába. Hirtelen eltűnik az esőcseppek lágy ölében.
1:24 percnél Maya valahol a padlóról egyszercsak felfele tör, amolyan meglepetés effektet kölcsönözve a videónak. Ezután jön a hajszárítós jelenet (vagy ventilátor) - nyilván, hiszen épp ezelőtt szemerkélt az eső és nedves lett a haja. Maya sörénye szószerint az égnek áll az erős hőfuvallatt miatt, de ő rendíthetetlen. Dúdol tovább, mámorosan. Egy férfi áll mögötte. Csupán az izmos, jobb karját látni. Ki lehet ő? Egy titkos rajongó? A videóklipp igen sejtelmes és nehezen követhető, gondolhatjátok.

A szám címe, ha jól értem, azt jelenti, hogy "szerencsés vagyok". Azt viszont már nem tudom, hogy miben az
Maya. Talán, hogy jól sikerült a szemöldökműtétje. Elvégre igazi oroszlány bozontra emlékeztet immáron a valaha természetes szőrzet, és ezzel sikerült neki egy újabb divatot teremtenie a libanoni nők körében. 
Olyanannyira, hogy fórumok léteznek arról, hogy miként érhetjük el a Maya Diab szemöldök-effektust. Hamar rátalálok arra az infóra, hogy ez is, mind sok minden más, mesterséges beavatkozás révén született. Szőrbeültetéssel érik el a vastag szemöldök hatást. Talán a legviccesebb blog, ami erről szól a sansretouche.com, azaz "retusálásnélkül.com" honlap, ahol váltig állítják, hogy Maya egy természetes szépség, a teremtő ilyennek alkotta. Aha. Én meg tegnap estem le a falvédőről.

Persze, nem mindenkinek tetszik ez az új trend. Sokan tréfára is veszik ezt az újabb őrületet, ám tény az, hogy a helyi nők körében a szemöldök "rendbehozatala" szinte kötelező. Ez a szépség velejárója. Ahogy L. barátnőm mondta, őt is igyekeznek rábeszélni, hiszen "nincs arca", azaz nincsenek jellegzetes vonásai (megjegyzem, hogy L. igen szép magyar nő. Vonásai európaiak, libanoni Édesapjától a csodálatos kreolbarna bőrét örökölte, amit sokak megirigyelhetnének - én pl. nem szeretem a nagyon fehér, szinte hipózott bőrömet, mert állandóan jönnek ki az új szeplők a Nap miatt. És rühelem a szeplőimet). 
L-nek "nincs arca", mert a vonásai nem a helyi szépségideálnak felelnek meg: kakteres, erős vonások ezek. Nagy szem, húsos száj, kis orr (plasztikázott), lehetőleg nagy mell és tompor. Ez az, ami itt dívik leginkább. Nemcsak az arcvonásokban szeretik ezen kakteres jellegzetességet: feltűnt az, hogy pl. az illatokban is ezt kedvelik. Az arab nők (és férfiak egyaránt) nagyon szeretik az erős, fűszeres parfümöket. 

Amint írtam, sokaknak ugyan nem tetszik az új trend. A beirut.com honlapon felsorolnak öt olyan divatirányzatot, ami az újság szerint jobb lenne, ha megszünne. Az első ilyen a tetovált szemöldök. Valljuk be, az otthon is nagyon ment egy ideig és éppen ugyanolyan förtelmes eredménnyel járt, mint az itteni (itt 100 és 350 dollár között kerül a beavatkozás, amit évente rendbe kell hozni). A másik trend, amire még ugyan nem figyeltem fel, az a önbarnított bőr. Ezt nem értem egészen (és példának Maya Diabot hozzák fel), hiszen a libanoni nők bőre eleve sötétebb, szinte állandó a napsütés, mégis minek használnak önbarnítót?
Hajhosszabbítás. Na, még ez sem tűnt fel, de ezekután nézem árgus tekintettel. Viszont, amira határozottan mindig felfigyelek az a műszáj és a botox. Számtalanszor írtam már erről, nem is megyek bele ismét. Sokáig nem értettem, hogy vajon kinek tetszik ez a természetellenes "szépség", ám tegnap L. világosított fel arról, hogy higyjem el, itt sok férfinak tetszik ez. Hiszen a nőnek tökéletesnek és kívánatosnak kell lennie. Erről egyenesen Umberto Eco könyve jutott eszembe, a Szépség története, ami bemutatja az olvasónak azt, hogy a történelem során miként fogták fel a szépet, mint fogalmat. 
Nyilván, a szépségideál mindenütt más és más. Ám talán én azért rökönyödöm meg minden egyes plastic fantastic cicánál, mert amíg tudom, hogy pl. egy afrikai törzsnél teljesen más a kultúrális háttér, addig itt Libanonban mégis van valami "európai". Valahogy nem tudok úgy elhatárolódni Tőlük, mint ahogy el tudnék mondjuk, egy bennszülött törzstől (most túloztam) vagy akár egy beduintól, 

netán egy szauditól. Számomra ez az "európaiság" talán a kereszténytség jelenléte miatt van, vagy azért mert igen sokan beszélnek franciául és angolul (többnyire jól)... nem tudom. Mindenesetre, engem mindig meglep, hogy mennyire ostobán tudják követni a nők az aktuális divatot (legyen az bármilyen csúnya) és, hogy képesek komoly összeget kiadni azért, hogy kés alá feküdjenek, amikor nincs is rá szükségük egyáltalán. 

-
1, Maya Diab, a Beyonce doubleur (angolul)
http://english.alarabiya.net/en/variety/2014/02/20/Lebanese-diva-Maya-Diab-a-Beyonce-copycat-.html
és a hozzátartozó videó: https://www.youtube.com/watch?v=uuPiR2goqW0

2, Maya Diab szemöldökéről, viccesen (angolul) 
http://inkontheside.com/2014/04/28/lebanese-women-and-eyebrows/

3, Öt trend, amiről jó lenne, ha leszoknának a libanoni nők (angolul)
http://www.beirut.com/l/29827

Tuesday, June 3, 2014

Mamából csak egy van... ez a szerencse!

Zs. helyi kedves ismerősöm ültette el a bogarat a fülembe, hogy talán érdemes lenne az anyósomról vezetni egy blogot... hát lenne mit írni róla! No de, ez vezetett engem oda, hogy egy új témát boncoljak: a libanoni anyóst (bár szerintem az "anyós" egy világfogalom és bárhová is megy az ember, alapvetően a Mamma, idegesítő). Nekem abban az óriási szerencsébe volt részem, hogy a jelenlegi anyósom előtt volt két másik jelölt. Az egyik kifejezetten gonosz volt (és tanulatlan), míg a másik már korántsem volt az, ám Anna volt, szőke, alsótagozatos tanár, és rendkívül tudálékos (valamint ki nem állhatott engem - másfél év után ez már kölcsönös lett, mert meguntam az állandó támadásokat). 

A szerencsémhez hozzátartozik az is, hogy a jelenlegi anyósom szintén Anna, szintén szőke, alsótagozatos tanár, és mindig, mindent jobban tud, mindenkinél. Csupán néhány példa: minden nyáron eljön hozzánk hosszabb időre, mert "neki jár a nyaralás" (hogy mi erről miként vélekedünk, az már más lapra tartozik). És minden nyáron le kell üljek mellé, hogy nézzem miként kell "szépen vasalni". Idén már nem lesz ehhez türelmem és ezt kerek-perec közöltem vele. 
Rendszeresen átrendezi a konyhámat, mert "nem logikus". Ennél már csak az a rosszabb, hogy a szüleimét is (mondanom sem kell, hogy mihelyt elmegy, az egész család azon van, hogy mindent visszapakoljunk úgy, ahogy mi szeretjük). 
Az anyósomnak nemigen tetszik az öltözködési stílusom (bár úgy nagy vonalakban megvan vele elégedve), és ennek következtében rendszeresen megajándékoz különböző darabokkal, amiket rendre továbbadok. Hiába vittem el pl. a Desigualba, hogy nekem innét minden tetszik, csak húzta a száját, hogy neki nem és, ha vesz nekem bármit is, akkor az elsősorban neki kell, hogy tetszen (ez számomra fordított logika - én alapvetően arra figyelek, hogy az ajándék tetszen annak, akinek veszem/készítem). 
Így történt az, hogy a legutóbbi olasz utunk során is abba kellett megjelennem, amit a Mamma vett, nehogy megsértsem őt azzal, hogy nem hordom. Természetesen minden, mindig tetszik nekem, jaj! ez a valaha látott legszebb darab és utána zsutty! irány a böröndbe és most Édesanyám hazavitte az aktuális táskát, amit vígan hord, hiszen az ő korosztályának kiválóan megfelel, és tényleg szép és jó minőségű, csak nem nekem.  
Ennyit ugyan az én anyósomról, mert sok minden elmondható róla, de az, hogy gonosz lenne hozzám, az igazán nem (bár volt egy rövid ilyen korszaka, mert elmertem mondani a véleményemet a bejárónőjéről, akit "lányaként" szeretett, de hát kiderült, hogy bezony-bezony... én megmondtam. Azóta nagyon mélyen hallgat, hallani nem akar az illetőről és csak úgy záporban kapom az ajándékokat. Pedig elég lenne egy egyszerű "bocsánat", de ez az, amit ő sosem mondana ki. Ilyen, el kell őt fogadni). 

Szóval, a libanoni anyós. Alapvetően keveset ismerek, de abból az egyik viszi a pálmát: a fia egy nigériai (csodálatosan szép) nőt vett el feleségül, aki szült neki három gyermeket. Tudni kell azt, hogy a libanoni alapvetően mindenkit lenéz, aki nem európai (ide a közép-, és a kelet-európai már nem tartozik), valamint ha nem amerika vagy kanadai. Az afrikaiakat és ázsiaiakat különösen megveti (lásd cseléd-sztorik).

A propos, nekem is lett bejárónőm: Eva, egy nagyon kedves, velem egykorú filippinó nő személyében. Én a hetedik hónapban, ikrekkel már nem bírok takarítani. Evaról annyit, hogy nem bírt hálálkodni, hogy ebédet főztem kettőnkre és, hogy egy asztalhoz ülhetett velem. Ugyanis, ő nem ülhet a "madame-okkal" egy asztalnál. Nemcsak a "madame" szólításáról állítottam le, hanem a hálálkodásról is. Arról már nem is beszélek, hogy szinte könnyben ázott a szeme, hogy használhatja a Nespresso kávégépünket, amikor csak akarja. Tudja, hol van a kapszula, a cukor, minden. Hiába próbáltam elhülyéskedni, hogy George Clooney nem jár hozzá, sajnos ő teljesen meghatódott, hogy milyen aranyos madame Marta vagyok.

Szóval, Y. nigériai ismerősöm anyósáról. 
Y. Nigériában ismerte meg a férjét és egészen jól megvoltak, amíg ide nem költöztek. A libanoni családi szellem, kb. olyan, mint a dél-olaszé: naaaagy család, mindig összetart, zárt közösség. Kívülről szép, belülről megy a széthúzás (erre is lenne néhány példám). Y. férje nem egészen egy év elteltével visszaköltözött Nigériába, mert jobbak voltak a munkafeltételek és hátrahagyta a feleségét és a három gyerekét mondván, hogy úgyis itt van az ő családja, amely úgyis segít majd Y.-nak. Hát annyira segítettek neki, hogy állandóan éreztették vele, hogy "fekete" és alsóbbrendű; a Mama az unokákat az Édesanyjuk ellen nevelte, hiszen szégyen, hogy félig feketék, de hát mégis az ő unokái és szerencsére tiszta libanoni  vér is folyik az erekben, ezért ő szereti őket és átveszi a neveltetésüket. Y-től tudom azt is, hogy az anyós felbérelt utcagyerekeket, akik állandóan követték őt és beszámoltak arról, hogy mikor, mit csinál, kivel. Az anyós legnagyobb elégtelenségére semmi kompromitálót nem találtak Y. viselkedésében. Ezen biztosan megsértődhetett, mert ugyanazon utcagyerekek, egy szép napon elkezdték szeméttel dobálni az utcán, amihez párosult némi "büdös nigger" beszólás (Y.-t annyira hülyének nézték, hogy úgy gondolták, hogy tutira nem tűnhet fel neki a midl íszt "Emil és a detektívek" szedett-vetett banda féléves tevékenysége).
A kálvária csak ekkor kezdődött igazán. Kötelezték Y.-t arra, hogy költözzön el a lakásból, ahol addig lakott és menjen oda a családhoz. OK, spórolás címszó alatt még egészen hihető volt a dolog. Voltaképpen a teljes megsemmisülésére ment a dolog. Egy szobába rakták őt és a három gyereket és állandóan ment a rosszindulatú mejegyzés. A férj, még Nigériából is, teljesen szótlanul hagyta a dolgot, igazi papucs módjára, aki soha nem szállna szembe a Mamával. 
Y-nek itt, Libanonban sosem volt állása. Feketéket nem alkalmaznak, hacsak nem szobalánynak. Ezt kiválóan kihasználta a család és amikor lejárt Y. itt tartózkodási engedélye, akkor a család semmiben nem támogatta az itt maradását, ergo el kellett hagynia Libanont úgy, hogy a három gyereket az anyósra volt muszáj bíznia (hiszen nekik az apuka után automatikusan járt a libanoni állampolgárság). Fél évente próbál idejönni, a lakásba nem mehet, bérelnie kell egy szállodai szobát. A gyerekeket napközben láthatja (jelzem, a legidősebb kb. 12 éves most). A férj, aki még mindig Nigériában van, egy cseppet sem állt ki a felesége mellett, így el is váltak. 
Én összeteszem a két kezem, hogy olyan az anyósom, amilyen. És "szépen vasalni" is megtanulok.

Egy általánosan elfogadott dolog a libanoniaknál az, hogy a Mama főz. A főbérlőm ikertestvérének egy barátnője mesélte, hogy ő bár sosem szólt bele a fia szerelmi ügyeibe, mégis a kisfia mindennap hazajárt enni, mert csakis a "Mama tud úgy főzni, ahogyan kell". Még akkor sem szólt semmit a Mama, amikor a saját lakásában kapta rajta imádott fiát egy másik nővel, míg a menye a munkahelyén ült. 
Az itteni anyósok többsége naponta feljár a "fiamhoz" és viszi a házikosztot. Persze, ez lehet nagy segítség is, de inkább amolyan lenéző viselkedés ez is a menyre nézve, hiszen amaz semmihez nem ért abstart.
Összeségében úgy hiszem, hogy a libanoni anyós sokban nem különbözik a többitől. Általános női tulajdonság az, hogy úgy érzi, hogy elrabolták a kicsi fiát és lássuk be, a nők többsége uralkodni akar a családban. Az új jövevényt automatikusan ellenségnek tekinti. Sajnos itt az ellenségeskedés párosul egy komoly idegengyűlölettel, amennyiben a meny idegen, rangon aluli. 

*
1, kapcsolodó cikk
https://now.mmedia.me/lb/en/reportsfeatures/foreign_brides_in_lebanon 
(angolul)

Thursday, May 29, 2014

Tibi bácsi pamutzoknija és a halawe

Baklawa és Halawa
Tudom-tudom, egyre kevesebbet írok. Az igazság az, hogy teljesen kezd tompulni az agyam (1), fáradékony lettem (2) és... gyönyörűséges izületi gyulladás alakult ki mindkét kézfejemben, ami fájdalmassá teszi nemcsak az írást, de akár még egy egyszerű könyvnek a tartását is (juhuuu! A terhesség árnyoldalai!).

Több mint 15 hónapnyi libanoni tartózkodás után, kialakítottam egy kis rutint (egyébként egészen megszoktam már itt élni. Igaz, hogy az első év a legnehezebb, utána már hozzászokik az ember). A rutinomhoz tartozik az, hogy heti egyszer elmegyek Dzsoni haveromhoz és elmajszolok egy manouche-t. Talán írtam már arról, hogy nincs jobb érzés annál, hogy betér a törzshelyére az ember, ahol nem is kell mondania, hogy mit szeretne, mert tudják. Ilyen törzshelyem volt pl. a Szamos kávézó a körúton, ahol már kérdés nélkül hozták ki a royal kávémat, valamint most Dzsoni, ahol az uborkás-paradicsomos manouche-ém már nem is kérdéses.
A Szamos kávézó igen hiányzik, be kell vallanom. Először egy udvarlóm vitt el oda (igen-igen, olyan is volt!), aztán ott ünnepeltük rendszeresen G. fogadott unokatestvéremmel a születésnapunkat, majd F.M. barátomat is odaráncigáltam találkára, míg végül ott tartottam francia magánleckéket és Noémi barátnőmmel meg amikor csak tud(t)unk, ott reggeliz(t)ünk.

Szóval Dzsoninál majszoltam az ebédemet, amikor megláttam egy, a Tibi bácsira emlékeztető férfit: Tibi bácsi egy egyetemi tanárom volt, akitől igen helyes sztorikat hallhattam a szegedi ifjúságát illetően. Az egyik ilyen történet az volt, hogy miként szedte fel a csajokat a Virág kávézóban.
Anno, megfelelő kapcsolatok révén sikerült neki pamutzoknit (!) beszereznie a szomszédos Jugoszláviából (midőn otthon mégcsak nejlonzoknit lehetett kapni... három színben: sötétbarna, szürke és fekete). Tibi bácsi kikérte a feketéjét a Virágban, kinézte az aznapi legszebb menyecskét és....felhúzta a nadrágja lábszárát! Imígyen kivillant a fehér pamutzokni, ami vonzó volt, mert amint írtam: kevesen engedhették meg maguknak, hogy ilyen luxuscikkel rendelkezzenek. A lányok hullottak, akárcsak a legyek.
No, Dzsoninál is egy Tibi bácsihoz hasonló Mahmud állt sorban és amíg várt, ő is ki-kivillantotta a fehér pamutzoknit amíg telefonált (nagyon lazán feltette az egyik lábát egy mérföldkőszerűségre). Erről a férfiről jutott eszembe egy röpke pillanatra a szegedi ifjúságom. és Tibi bácsi. Vele ugyan egy gond volt csupán: nem értette meg, hogy már nem fiatal és rendre kikezdett a diákjaival (ami szerintem elég gáz volt). De ugyanakkor neki köszönhetem azt, hogy megszerettem Kirkegaardot és a dandizmust, valamint az egyik diplomamunkám témáját.

Dzsoninál azért is jó ebédelni, mert ahogy nézek ki a fejemből (általános üres tekintete a terhes nőknek - állítólag "nesting"-nek hívják angolul, azaz "fészek lerakás"... hát nem tudom. Szerintem szimplán hülyülök a hormonoktól), úgy sok érdekes dologra figyel fel az ember. Pl. hogy új macska-generáció született (rengeteg kóbor cica van). Vagy, hogy Dzsoni újított a személyzeten és az étlapon. Az utóbbi azért jó, mert azon csiszolom nemcsak a libanoni arab tudásomat (jelzem, hogy olvasni minden további akadály nélkül tudok már - tapsvihar), hanem azért is, mert mindig felfedezek valami kulináris érdekességet.
A tegnapi a halaweh volt.
Ez nem más, mint a halva, amit én Erdélyből ismerek. Itt ugyan másképp néz ki, mint amaz, hiszen kenhető, nem olyan édes és meggyőződésem, hogy narancsvirággal ízesítik. Akárcsak a palacsintát a helyiek jól megkenik a kovászolatlan kenyerüket ezzel az édességgel és azt majszolják. Számomra nagyon édes, túlzottan is az, de itt alapvetően édesszájúak az emberek.

A halva az arab halawah/halwah/halweh-ből származik, aminek jelentése "édes" (libanoni dialektusban helwe/helo - ejtsd helué/helo). Alapvetően két típusú halva létezik: a liszt alapú és a magvakból készült halva. Ez utóbbit rendszeresen szezámmagból (tahini) készítik, de lehet más magok préseléséből is, példáúl napraforgóéból, tökmagból, vagy még lencséből is (attól halnék meg!).

Az alwadi az egyik legnépszerűbb libanoni, magvakkal kereskedő cég. Igen jó minőségű és közkedvelt.  
A levante-i  halawa szezámmagból készül és különböző módon ízesítik. Bár ezen ízesített édesség leginkább exportra megy, hiszen itt az egyszerűt, a natúrt szeretik inkább (legalábbis az eddigi tapasztalaim szerint). Lehet pisztáciás, mandulás vagy akár még csokoládés is (a volt főnököm, A. imádta a halvát! Volt, hogy együtt kanalaztuk. Őt nagyon kedveltem. Egyedüli normális főnököm - jelzem, a többi nő volt, egy kívétellel, de amaz sem volt normális férfi).

Senki nem tudja pontosan, hogy a tahini-alapú receptek honnét erednek, de a szájhagyomány szerint elsőként a görögök és törökök kezdtek préselt szezámmagalapú ételeket kreálni. A libanoni konyhának abszolút része a tahini, leginkább a hommos (humusz) krémben, amibe belekevernek ezt a tahinit (imádom, de ezt se bírja az emésztőrendszerem).
Sidonban (Bejrútról délre, kb, 40 km) van egy óriási gyár, ahol tahinit állítanak elő. A cég már többgeneráció óta működik. Valaha ökröket és lovakat használtak fel a magok őrléséhez, ma már természetesen a generátorok végzik ezt a "fizikai" munkát. Ahhoz, hogy egy kiló tahinit tudjanak előállítani, négy óra munka szükséges! Ezért nem is javaslom, hogy valaki kézzel álljon nek a saját szezámmag tésztájának elkészítséhez, mert abból még nem lesz halawa... rendkívül aprólékos és fárasztó egy munka. Nem beszélve a fizikai teherről, ami ezzel jár!
Természetesen ezen is megy itt a vita a Közel-Keleten, hogy kinek finomabb a halawaja (javaslom, hogy éppen azt dicsérjük, amerre járunk - Libanonban természetesen a libanoni halawa a legjobb, míg Palesztínában amaz). Mivel a halawa édes, ezért én is a desszert kategóriájába sorolnám, de sokan főételnek fogyasztják. Viszont igen érdekes az, hogy Egyiptomban ezt az "édes" masszát (lévén ez a jelentése) még szőrtelenítésre is használják! A bátor biokozmetika kedvelők elkészíthetik otthon maguknak, akár...:

Egyiptomi halawa gyanta
  • 1/4 bögre víz
  • 2 bögre cukor vagy méz
  • 1/4 bögre citromlé
  1. Keverjük el az összetevőket és forraljuk fel (folyamatosan kavarjuk).
  2. Amikor mar aranybarnára kezd színesedni, akkor vegyük lejjebb a tüzet és kavarjunk csak tovább (türelem-türelem).
  3. Amikor már szép barna lesz a massza, vegyük le a tűzről. 
  4. Hagyjuk egy kicsit hűlni, de csak addig amíg még mindig folyékony. Próbatesztnek javaslom, hogy először egy gyantacsíkra kenjünk belőle, amit felviszünk a kívánt bőrterületre (óvatosan, nehogy megégjünk!) és azt húzzuk le. Ha tűrhető a hőmérséklet, akkor egyenesen a bőrre lehet vinni és a gyantacsíkkal lehúzni. 
  5. Ha sokra sikerült a biogyanta, akkor érdemes egy műanyag dobozba átönteni, amíg folyékony - bármikor fel lehet melegíteni és újrahasználni.
Hajrá!

... és az ehető változat: 
  • él kiló őrölt szezámmag
  • 3/4 kk tengeri só
  • fel kiló méz
  • egyéb izesítő (pl. vanília, kardamon, stb)
  1. Őröljük le a szezámmagot és a tengeri sót, amíg egy szép homogén masszát nem kapunk (szerintem meg lehet próbálni egy jó mixerrel).
  2. Adjuk hozzá a mézet és a vaníliát (vagy más fűszert - ízlésfüggő). Spatulával keverjük meg, finoman.
  3. Hűtsük le néhány órán át a hütőben, majd kanalazzuk vígan! 

Tuesday, May 13, 2014

Musztafa a "baby shop"-ból

Három hét toszkán körút után azt hittem, hogy nehezen állok majd vissza a bejrúti valósághoz. Legnagyobb meglepetésemre nem is annyira. Talán azért mert a terhesség hatodik hónapjában már mindent a szívalakú, bugyirószaszín, flitteres szemüvegemen keresztül látok. Az életiramam leginkább egy lajháréhoz hasonló, és az intellektusom (úgy hiszem, hogy valaha volt) vegetatív állapotban él tovább. Azon vettem magam észre, hogy akár egy teljes órán át tudom bámulni a semmit és bizony jól elvagyok a gondolataimban, amelyek általában nem az atommaghasadással kapcsolatosak. Ezt az állapotot hívják állítólag "nesting"-nek, azaz fészek lerakásnak. Ezzel is okosabb lettem. Én inkább annak a kontjára akartam ezt az állapotot írni, hogy már több mint egy éve nem dolgozom, minimális a szellemi input a mindennapjaimban és egész egyszerűen ellustultam. Talán ez is hozzátartozik a dologhoz.
Tehát vasárnap megérkeztünk Bejrútba. Még aznap úgy döntöttünk, hogy elmegyünk kiságyat venni, babakocsit és általában azt, ami majd hamarosan kell. Így battyogtunk el a Centerpoint nevű boltba, ahol alapvetően mindent kapni, jó áron: ruhát, sminket, csecsebecsét és van egy külön gyerekosztálya is, ami szerintem igen jó. A termékek Bangladesből jönnek és tényleg jutányos az áruk, ha Európával hasonlítom össze. És itt megismerkedtünk Musztafával, az eladóval. Szimpatikus, mosolygós és segítőkész eladó. Mindenben a rendelkezésünkre állt, látszott, hogy érti a dolgát és ismeri a termékeket. Javaslatot is tett, hogy mely termék közül vásároljunk leginkább és kiváltképp szimpatikus volt az számomra, hogy nem a legdrágábbat akarta ránktukmálni azonnal. Sőt, jelezte, hogy "by the way" - csak úgy mellékesen - a terméket leárazták, de elfelejtették feltüntetni a cimkén (ilyeneken nem érdemes meglepődni. Nagyon gyakran nem az az árkód szerepel a terméken ami, valamint a polcokra találomszerűen rendezik az árut. Így lesz az, hogy egy női dezodor helyett egy férfi borotválkozás utáni balzsamnak az árát fizettük, ami igen különböző lehet az eredetinek gondolt összegtől). Én szépen végigböngésztem a leárazott termékeket és így sikerült  jelentős összeget spórolnunk (mégiscsak duplát veszünk mindenből). 
A végén már nagyon untam a vásárlást bevallom őszinten; fáradt voltam, éhes és... jó, jó, az a bizonyos szemüveg, de annyira nem izgat fel, hogy most piros virágos a babakocsi vagy zöld faleveles. Legyen praktikus, könnyű, strapabíró és normális áron elérhető. Elérkezett a fizetés ideje a kasszánál és olybá tűnt, hogy szépen sorjába is vettek mindent. Távozás előtt leellenőriztük a blokkot és bizony a matracok lemaradtak (ha valaha Libanonba jönne bárki is, mindig ellenőrizze le a vásárlási blokkot!). Ahmed barátunknak nem sikerült azt bevinnie a gépbe. Nézem tovább és a két babazsák is lemaradt. Tehát ismét fizetünk a kasszánál és most úgy tűnik, hogy rendben lesz a dolog. Megadjuk a címünket, hogy másnap hova szállíthatják a termékeket, és mosolygósan bucsút veszünk Musztafától és Ahmedtől, a pénztárostól. 

Ha már ott voltunk a nagy bevásárlóközpontban éhesen (és otthon egy szelet kenyér sem volt), úgy döntöttünk, hogy ott ebédelünk. Jólakottan mégegyszer megnéztem én azokat a blokkokat és feltűnt, hogy az egyiken valami furcsaság van: miért szerepel rajta kétszer a pelenkázóasztal? Abból csak egyet kértem. Giovanninak vörösödik a feje. Semmi gond, ő maradjon csak nyugodtan, visszamegyek a boltba és tisztázom a helyzetet. Először ugyan beadták nekem, hogy csak egyszeri árat fizettem, de az ÁFA miatt tüntetik fel kétszer. Jelzem, hogy akkor minden terméknek duplán kellene szerepelnie. Ahmedhez megyek immáron személyesen, aki kedélyesen bevallja, hogy ő kétszer számolta fel a pelenkázóasztalt, mertha két kiságy és két babakocsi, meg két matrac, akkor ő logikusan kigondolta azt, hogy két pelenkázóasztal is lesz, csak én arról már bizonyosan megfeledkeztem, és ő így megkönnyítette a helyzetemet! Tudja ő milyen a terhes nő, neki is van felesége, mindent hajlamosak elfejteni... hi hi hi! és szélesen mosolyog rám. 
- Drága Ahmed! Nem, valóban csak egy asztal lesz. Kérlek sztornózd az összeget.
Csend.
- Mi a gond?
- Hát..., sztornó? 
- Igen, üsd ki és add vissza kp-ben az összeget.
- Azt nem tehetem.
- Mégis miért?
- Mert sosem adunk vissza pénzt.
Legalább őszinte. Nem jött nekem elő mindenféle üzletszabályzattal és miegyébbel. Közben Giovi is megjött, mert már aggódott, hogy mi lett velem. Elmagyarázom neki a helyzetet - robbanásra készen áll. Egy dolgot tudni kell az én Giovimról: jobb nem felmérgesíteni. Átvettem a beszélgetés irányítását, kértem a főnököt (aki épp nem volt), elmagyaráztam Ahmednak és Musztafának, hogy ez így nem lesz jó, mert már így is több számlázási hibára hívtam fel a figyelmüket és most ráadásul ez is! Végülis találtunk egy közös kompromisszumot: novemberig levásárolhatom a pelenkázóasztal összegét. Nekem ez végülis megfelel, mert úgyis kell majd még oda visszajárnom.

Tehát ez volt vasárnap. Hétfőn egésznap vártam Musztafát, aki nem jött. Felhivattam a főbérlőmmel a boltot és a sokadig próbálkozás után végre sikerült a kedélyes eladómmal beszélni, aki közölte, hogy csak kedden jön, tizenegy egy dél között (apró kis részletekbe nem megyek bele, hogy márpedig igenis hétfőt mondott, reggel tizet, pont amikor orvoshoz kellett mennem és így óriási szívességet tett nekem a főbérlőm azzal, hogy ő várta a szállítmányt - persze, ő elvolt. Nadia az Édesanyám lehetne korban és itt nagyon jól elvolt nálunk, mert nézhette a kedvenc TV csatornáját. Tőle tudom a Szultán Szulejmán török szappanopera teljes történetét - így már érteni a vegetatív elmeállapotot?).
Eljön tehát a keddi nap. Musztafa sehol. És már délután kettő van. És itt már én is levettem a rozsaszín szemüvegemet. Sikerült a Centerpointot felhívnom (nekem is csak a sokadig kicsörgésre vették fel) és közölték velem, hogy Musztafa ma szabadságon van! Ez már nekem is sok volt és bevallom azt is, hogy nem hittem el. Szerintem az illető kollegának fogalma sem volt, hogy mit mondjon, kiabált egyet, hogy Musztafaaaaaaa!, amire nem jött válasz és akkor gondolta, hogy amaz biztosan holidéjezik. Kértem a főnököt. Legnagyobb meglepetésemre beszéltem is eggyel, nem is akárkivel: Antonioval. Ez ám az arab név! Antonio viszont egy szót nem tudott olaszul, sem egyéb más latin nyelven, csak ez a neve. Rendkívül udvarias volt és azonnal intézkedett. Nem túlzok: Musztafa félórán belül meg is érkezett (el is mentettem ennek az Antonionak a számát). Természetesen a barátom nem talált ide, hiába rajzoltunk neki külön térképet. Kimentem a "sarokra", így talált rám. Nem szöszölt egy pillanatig sem: megállította a forgalmat és simán szembejött azzal a főúton, hogy be tudjon hozzánk kanyarodni, szintén forgalommal szembe. Persze, ezen is csak én lepődtem meg. A helyieknek ez teljesen okés, amíg gyorsan intézi el vezető a manővert. 
Innét már mondhatni sinen volt a dolog. A végén már csak aláírnom kellett az átvételi elismervényt, amin sehol sem találtam a nevem, mire Musztafa rábökött: Marcat Fcratc, Achrafieh
Hogy miként sikerült így elírniuk valamint, hogy miből gondolták azt, hogy én a férjem nevét használom, azt nem tudom. Viszont most már értem, hogy miért nem talált ide. Elvégre Solymáron is nem egy Márta lakik... 

Sunday, April 13, 2014

Fesön vík à la Beyrouth

Újabb női téma. 
Ezennel köszönetet is szeretnék mondani lelkes női olvasótáboromnak, amely igen dicsérő szavakkal illete meg legutóbbi bejegyzéseimet. Nincs mit tagadni: az én agyam is átáll már az ötödik hónapra. Bár még nem tartok a "tütyüri-mütyüri de édes" bili rozsaszín és kék kis ruhák megcsodálásánál (sőt!), de már nem tudnak "úgy" lekötni a korábban kedvelt "komoly" témák. Így hát a mai bejegyzés is könnyed lesz, akárcsak a tavaszi szellő. 

Talán tavaly írhattam a libanoni divattervezőkről: Elie Saab, Zuhair Murad, Nemer Saadé...stb. Meg kell hagyni, hogy igen nagy nevek szerepelnek köztük, akit a divatszakma világa elismer. Engem a divat egyébként érdekel, szeretem nézni a Fashion TV-t (pláne, hogy nemrég tartották meg a világ különböző pontjain a "divat hetét", amin bemutatták az idei tavasz/nyár kollekcióit a nagy neveik. A helyszín: New York, Milano, London, Párizs és Sao Paolo. Moszkva is kezd fel-feltörekedni, de kell még kicsit várnia az elismerést illetően.
Nem tudtam nem felhúzni a szemöldökömet, amikor a netet böngészve meglátom, hogy Bejrútban is lesz "fesön vík"! Jót mosolyogtam ezen. Igyekeznek nagyon utázni (szinte mindenben) a Nyugatot; és van, amiben túl is tesznek rajta bőven! Elismerésem ezért. De amúgy...nem.
Nem véletlenül húztam fel a szemöldökmet a hír olvasatán, hiszen a "szervezés" tipikus helyi ütemben zajlik. Dátum nincs - ergo nem is tudni, hogy ez most milyen típusú bemutató lesz -, vendéglista nincs, de az tuti, hogy a bemutatók után "koktélparti" (csupán háromszor említik meg a programismertetőben) és bármi is történjék, valahol, valamikor, valami lesz.
Vagy nem.
A honlap egyébként igen gyenge. De ez sem meglepő, mert az ilyenekre nemigen adnak a helyiek. Már többször megfigyeltem, hogy olyanokra, mint "szervezés", "pontosság", "rendszerezettség" bizony bagatell fogalmak számukra. Apróság, amire nem érdemes odafigyelni. Minden a látszat, kérem. No meg az információszerzés is szájról-szájra megy. Minek a reklám? Én biztosan nem mennék el egy ilyen divatbemutatóra, mert egyrészt méreg drága lenne a belépő, és valahogy nem szeretem a mesterséges világot. A kétszínűséggel hadilábon állok. Ezért is van itt némi gondom a társadalommal és ebben, meg kell hagyjam őket a hitükben: valóban hasonlítanak az olaszokra. Na, ők is egy szép képmutató társaság! Írhatom, van benne tapasztalatom bőven. Továbbá abban is hasonlít a két nemzet, hogy konyhájuk remek és, hogy a látszatra rendkívül adnak. Túlzottan is az én ízlésemet illetően (nagyon unom az állandó "nem illik" kritikákat). Viszont, az is igaz, hogy az olaszok nemhiába a divatvilág mesterei. Rendkívüli érzékük van a széphez és ez meg is látszik nemcsak a nemzeti örökségükön, hanem a mindennapjaikban is.

Madonna - Reem Acra ruhában
No de, vissza a libanoni divatvilághoz! Elie Saab nevét nagyjábból mindenki ismeri; nem is szeretnék most nagy nevekre kitérni, hanem inkább a kevésbé ismert libanoni tervezőkről szólnék, akikről talán még sose hallottunk. Kezdjük hát a listáta Reem Acra nevével.
Reem Acra Libanonban született és, ahogy rengetegen, az Egyesült Államokba emigrált. Kezdetben esküvői ruhákat tervezett és hamar áttért a nagyestélyikre, illetve a prêt-à-porter-ra. Madonna a 2012-es Golden Globe átadón például egy Acra által tervezett ruhát viselt. A stílust látván azonnal megmondhattam volna, hogy libanoni áll mögötte: csupa flitteres, látványos, extravagáns darab. Meg kell hagyni, hogy szép ruhakölteményei vannak a tervezőnek. Ugyanakkor, amint írtam, igen jellegzetes libanoni stílust képvisel: itt nagyon szeretik a cicomát. Egy ilyen ruhát ne csak Madonnán kepzeljünk el, hanem lehetne egy helyi "high society" (avagy mrattar) nőn is. Imádnak parádézni. Sehol másutt nem láttam annyi flitteres, nagyestélyi ruhát, mint itt. Konkrétan a közelemben van négy ilyen bolt! És akkor mág nem beszéltem azon butikokról, amik a közelünkben lévő ABC bevásárlóközpontban vannak!

Jennifer Lopez
Georges Chakra/Zuhair Murad ruhában
Egy másik kevésbé ismert divattervező a Bejrútban élő Georges Chakra, aki 2001 óta mutatja be állandó jelleggel a kollekcióit a párizsi divathéten. 1985 óta ismeri a divatvilág a nevét és kizárólag haute couture-rel foglalkozik. Ruháit viselte már Rihanna, Beyoncé, Tyra Banks, Jennifer Lopez és sokan mások (itt is jól felimserhető a flitteres-design). Ruhái továbbá még a híres Az ördög Prádát visel c. filmben is láthatóak (nekem az a film nem tetszett).

Utolsónak (bár a lista még hosszú lenne), Nicolas Jebran nevét említeném, akinek a különlegessége az, hogy ő a Közel-Kelet ízlését szolgálja ki elsősorban, a többi, helyi munkatársával ellentétben.
Létezik Bejrútban két szalonja is, de alapvetően az Arab Emirátusokban tartózkodik, ahol igen széles klientúrával rendelkezik. Ezentúl még ő tervezte meg a legújabb MTV 2014 Brit Awards-on fellépő Kate Perry "egyiptomi" ruháját. Igen színes. Nekem személyszerint nagyon tetszenek Jebran ruhái, de amint jellemző az haute couture-re: abszolút hordhatatlanok. Amolyan mesterművek, múzeális értékek. El nem tudom képzelni, hogy milyen alkalomra lehetne felvenni egy "pávaruhát", azt meg már végképp nem, hogy mennyire kényelmetlen lehet! Stílusa ötvözi a modern vonalakat, a keleti jellegzetességet, a színek világát és... az abszolút nőiességet. Az utóbbival viszont meg is válogatja előre a klienseit, hiszen nem mindenki vehetné fel a ruháit. Egy gramm hájjal ne rendelkezzen az illető, ha jót akar magának! Én bevallom, hogy egy-két darabot azért szívesen elfogadnék, pláne azt a narancssárga kabátfazonút, aminek az alja miniszoknyába végződik... mégha nem is állna jól, én is parádéznák benne... itthon.

-
1, A programról "részletesen" itt:
http://www.beirutfashionweek.com/New_Events.html

2, Reem Acra hivatalos honlapja
http://www.reemacra.com/#

3, Georges Chakra kollekciói képekben
http://www.flip-zone.net/georges-chakra

4, Niolas Jebran hivatalos honlapja + képekben
http://www.nicolasjebran.com/

http://www.flip-zone.net/fashion/couture-1/independant-designers/nicolas-jebran-4282

Monday, April 7, 2014

Társadalomkritika

Néha nagyon unom a várost és azt, hogy képtelenség gyalog bárhová is eljutni (hacsak nem öngyilkosságot akarunk elkövetni). Hogy nincs egy park, ahol tudnék sétálni (kívéve az Amerikai Egyetem komplexumát, de az sem nevezhető parknak), netán csak bóklászni a városban anélkül, hogy percenként dudáljon rám egy szakadt, roncs autó, hogy "taxi", illetve, hogy a járdán ne parkoljon cuncimókus böszme mercijével - és mivel csakis ott tud parkolni, én meg nem férek el, ezért az úttesten kell közlekedjek, ahol egyenesen érvénybe lép az első állítás, miszerint öngyilkosságot követek ezzel el. A megoldás: otthon kell maradni.

A hétvégén böngésztem a neten (sikertelenül), hogy mégis hol tudnék sétálni Bejrúton kívül. Rengeteg szállodát dobott ki nekem a keresőprogram, de igazán használható információt aligha. Pedig tudom, hogy lehet kirándulni, hiszen jártunk Giovival mi egy szervezett túracsoporttal, de felhagytunk vele, mert hiába volt a találkozó reggel hétkor, rendszeresen fél tíz körül indultunk el, mert senki nem tartja itt be a megadott időpontokat. És mi ezt (is) nagyon unjuk. Továbbá a csapat elég amatőr társaságból állt, amely ugyanúgy szemetelt a zöldövezetben, hangosan kiabált a barlangban (így megzavarva a denevéreket és egyéb kis élőlényt, ami csak nyugalomra vágyott), hogy a hiányos felszereltségről ne is beszéljek, amivel jelentősen lelassították a kirándulás menetét.

Fő a biztonság...
Tehát a neten böngészésem...és mire leltem! Egy igazán nagyszerűen megírt libanoni társadalomkritikára, amit maga egy libanoni írt! Meg kell hagyjam, hogy nagyon kemény szavakkal illeti a honfitársait, meg van is benne ellentmondás, de sok gondolatával azonosulni tudtam.
Szidja a közlekedést, a felső tízezret (a mrattar-t), ami leginkább a haborúból gazdagodott meg és legalább olyan iskolázatlan, mint amennyi pénze van; szidja a nőket, ahogy festik magukat és amiként öltözködnek, valamint azt, hogy állandóan kritizálják egymást (ebben nagyonis van valami! Engem óvatosságra intettek, amikor ideérkeztem: ne barátkozz helyi nővel! És akarva-akaratlanul, betartottam. Van ugyan libanoni barátnom (egy), akit igen kedvelek, de ő is mesélt nekem már ezt-azt, hogy miként csapták őt be "barátnők" és, hogy miként értek véget a röpke barátságuk. Tény az, hogy magam is hallom gyakran a kávézóban csattogni a viperanyelvüket és bizony nem vágyom velük megismerkedni.)  

A blogger szidja a beszédstílusukat is, leginkább a nyelvhasználatot. Persze, rendkívül büszkék arra, hogy a bejrúti többsége "többnyelvű", de immáron tapasztalatból írom azt, hogy igen kevesen vannak azok, akik tényleg helyesen beszélnek idegen nyelvet. Leginkább keverik az egészet, akár a maszlagot. Éppen azon a nyelven mondják ki az adott szót, amin tudják. Így lesz az, hogy simán hallhatunk olyan párbeszédet, ami angolul kezdődik, folytatódik libanoni dialektusban (és nem arabul még mielőtt bárki azt hinné, hogy itt azt beszélik!) és néha egy-egy francia szó is elhangzik. Nekem ez az egyik halálom.
Voltaképpen mindent és mindenkit szid. A rendőröket, a libanoni anyukákat, akik nem nevelik a gyerekeket, hanem a filippinó cselédre hagyják, a politikát... egyszóval: mindent. Elég velős a cikk, de ismétlem: sok igazság van benne. 

Aztán itt van a "Jótevő herceg felesége" (2. számú link), aki szintén egyszerre szereti és gyűlöli Bejrútot - és itt titokban megjegyzem, hogy Palesztínához hasonlítja az országot, ami a helyiek számára vérigsértő dolog, ugyanis a libanoniak mérhetetlenül lenézik a palesztínokat...is.
Mit is szeret benne? A változatosságot. Lehet így is nevezni a dolgokat; én inkább azt mondom, hogy itt minden lehetséges. Semmi nem akadály. Jogosítvány kell? Mennyit adsz érte? Micsoda? Vizsgázni akarsz? Te hülye európai! vagy Én sosem mennék hozzá egy szírhez! Sőt, hozzá sem szólok. Hogy miért? Hát mert szír! Hogy mondod? Nem, mi nyitottak vagyunk. Ez az ország a Kelet Svájca! Ja, a szemét az utcán... az nem számít. Micsoda? Bevándorlás? Az más. Ide szír, palesztín, zsidó, szaudi ne tegye be a lábát.
Bizonyára túlzásnak tűnik a két fenti állítás, de mindkettőnek tanúja voltam, ezért írom le. Leszögezem: nincs véleményem a dologról, hiszen ez itt egy merőben más mentalitás, mint az enyémé. Annak viszont örülök, hogy nem ide születtem és, hogy bármikor elmehetek. Annak is nagyon örülök, és hálás vagyok a sorsnak, hogy megtapasztalhatom ezen ország kultúráját és, hogy bizony a kulisszák mögé is tekinthetek.

No, de miért it utálja akkor a hercegnő Bejrútot? Leginkább azért, mert nem akarja, hogy a gyerekei felemás nyelven beszéljenek (bingo!), valamint nem szereti ezt a libanoni felsőbbrendűséget, amit már gyerekkorban belenevelnek a helyiekbe (ebben is van valami). Sorait igen durván zárja: Bejrút... a k* anyád!
Én mondjuk, ilyen szélsőségbe sem bocsátkozom.

"It’s miserable being a refugee in Lebanon."
Avagy, "Libanonban menekültnek lenni nyomorúságos dolog". Írja a dailystar libanoni angol nyelvű újság egyik cikke. Szeretem ezt az online újságot, mert relatíve szókimondó és tárgyilagos. 
Jó kezdeményézesének tartom azt, hogy egy libanoni riporternő dokumentumfilmet készített több, libanonban regisztrált szír női menekülttel. Ezzel kíván tükröt tartani a társadalmának, hogy mégis miként vélekednek róluk ezen nők. Itt van pl. a 27 éves Afraa sorsa, aki diákként él jelenleg Bejrútban: egy kis lakást bérel ötödmagával, csupa szírrel. Nemigen barátkozik libanoniakkal, mert többször érte őt sértés a származását illetően. De itt van még két nagyon fiatal anyuka sorsa (21 és 22 évesek), akiknek mindennapi küzdelmet jelent eltartani a gyerekeküket az ideiglenesen felállított menekülttáborban, hiszen segélyt/segítséget nemigen kapnak és munkát sem tudnak vállalni. Nemcsak azért, mert nincs kire hagyni a gyerekeket, hanem azért is, mert nem alkalmaznák őket sehol. És így tovább...
A dokumentukfilmet tavaly októberben mutatták be, sajnos a youtube-on még nem érhető el. Viszont Carol Mansour több dokumentumfilme nézhető (akinek van rá ideje és érdekli, melegen ajánlom); elszántan harcol a női jogokért, egyenjogúságért (ami itt egy nem létező fogalom) és filmjei kiváló betekintést nyújtanak a libanoni női társadalomba valamint arra, hogy hiába is születnek és élnek Libanonban, a leány gyermekek nem kapnak állampolgárságot az anyjuk után. Csakis az apa számít.
No de ebbe most nem megyek bele, hiszen már egyszer kifejtettem a témát, másrészt méteres hosszúságú lenne a blogbejegyzés. Zárom is soraim azzal, hogy én miben szeretem Bejrútot és miben nem:
  • Szeretem a rengeteg éttermet, ami a városban található és azt, hogy kiváló a zöldség/gyümölcs minősége. Szeretem a helyi bort és az olívaolajat. Szeretem azt, hogy bárhova is megyek, mindenütt ott van a történelem nyoma. Szeretem azt, hogy sok jó emberrel ismerkedhettem meg (javarészt külföldiek ugyan) és azt, hogy kiváló orvosokkal hozott össze a sors (nem úgy, mint otthon). 
  • Nem szeretem a koszt, a mocskot és a piszkot, ami itt van. Nem szeretem azt, hogy sokuk udvariatlan és hangos. Hogy semmilyen szabályt nem tartanak be. Hogy pontatlanok és rendezetlenek. Nem szeretem az állandó politikai bizonytalanságot és a merényleteket. Egyszóval, irtózom a káosztól.

Hát ennyit erről. Mára. 

_
1, A kapcsolodó blogbejegyzés (angolul)
http://www.beirutnightlife.com/featured/la-wlooo-ten-things-i-hate-about-lebanon/comment-page-3/

2, Női szemmel - "Gyűlölöm és szeretem Bejrútot" (angolul)
http://levantwoman25.wordpress.com/2013/12/28/i-love-beirut-i-hate-beirut/

3, Menekült szemmel (angolul)
http://www.dailystar.com.lb/Culture/Film/2013/Oct-07/233735-miserable-and-unwelcome-in-lebanon.ashx#axzz2yDnuZxJh

4, Mindent a nemzetért - Caroline Mansour rövid filmje a női jogokért
https://www.youtube.com/watch?v=VrxBEpIqju8

Monday, March 24, 2014

Éjszakai "zörej"

Szomorú, sűrű látkép a főváros utcain 
Szombatról vasárnapra arra ébredtünk Giovannival, hogy szerinte esik az eső, míg szerintem már ismét korán álltak neki a közelünkben lévő építkezésnek. Hiába voltunk félálomban, hamar rájöttünk, hogy nem erről van szó. Hajnalban komoly fegyveres összecsapások zajlottak a városban, hozzánk egészen közel és ezt hallottuk. Közel két órán át le sem hunytuk a szemünket a sorozatos lövésleadasáok hallatán. Mi szerencsések vagyunk, a keresztény negyed abszolút centrumában élünk, azonbelül is egy kis utcában, amit sokan nem is ismernek. Az épület, aminek a 11. emeletén lakunk nem feltünő sőt, sokan nem is tudnak a létezéséről. Nemcsak azért fizetünk rengeteget albérleti díjnak, mert mindig van folyóvizünk és áramunk (ami még így is elmegy minden harmadik órában, de szinte azonnal vissza is kapcsol, lévén van generátorunk, amiért szintén többletet fizetünk), hanem azért is mert biztonságos övezetben élünk. Itt áldom is a óvatosságomat, hogy amikor férjem lakást keresett (ő akkor még a Hamra negyedben lakott), a lelkére kötöttem, hogy csakis a keresztény negyedben keressen kiadó lakást. Most már ő is nagyon örül a "bölcs" feleségének. 
Ahhoz, hogy a mi övezetünkben is fegyveres összecsapás történjék, ahhoz tényleg komoly bajnak kell lennie. De volt már ilyen és reméljük, hogy nem lesz többé, bár én ezzel kapcsolatban szkeptikus vagyok. 
Bejrút egy kisváros. Olyan tisztán hallottunk mindent vasárnap hajnalban, mintha csak néhány százméterre lenne tőlünk az egész. És légvonalban nem is volt annál sokkal több. Giovanni egyik munkatársának az ablakát be is lőtték. El lehet képzelni, hogy mennyire megrémülhettek főleg, hogy két kisgyerekük van. El is költöznek innét júniusban (jelzem, hogy az ő lakásuk egyenesen egy luxus épületkomplexumban van a szintén biztonságosnak mondható keresztény negyed kezdetén). Szerencsére az ablaküvegen volt fólia, így az ablak nem tört be teljesen, ám a lövedék mégis a nappalijukban landolt. 

Az összecsapást az örökös szír "konfliktus" váltotta ki (amit nem győzök elégszer hangoztatni, hogy voltaképpen egy polgárháború): a felkelő pártiak és a pro-Assad alawi síták egymásnak estek. Ez azért is borzalmas, mert lassan kiterjed a szír polgárháború Libanonra is. Ugyanis az idemenekülő szírek (1 és 2 millió között mozog a létszám) egy hányada itt folytatja azt, ami elől menekült a hazájából. Ehhez még meg kell említeni azt, hogy sok szírnek (de libanoninak is), Libanon még mindig nem számít önálló államnak, hanem úgy tekintenek eme kis területre, mint annó, azaz amikor még mindkét ország, Szíria és Libanon, francia mandátum alatt volt (1920-1946). Ez utóbbi egy nagyon kényes kérdes, mert ahhoz, hogy valamelyest megértsük a térség eseményeit, meg kell értenünk azt, hogy ők nem nemzetállamban gondolkodnak, hanemm elsősorban vallási közösségben. Ilyen értelemben, az ún. Nagy Libanon állama, már 1920. augusztusában létrejött, amikor Gouraud tábornok kikiáltja ennek a megszületését (igen kis területről van szó, ami voltaképpen a helyi maronita keresztény közösség semlegességére és védelmére szolgált - ezen területet hívják majd 1926-tól Libanoni Köztársaságnak). Ezzel egyidőben születik meg Aleppó állama, valamint Damaszkusz állama (1920. szeptember). Továbbá egy autonóm alawita terület is létrejön, amit francia mandátum alá helyeznek, és a drúz Djebel állam is megszületik ugyanezen év októberében. 

Nem kell sokat várni - nem egészen két évet -, hogy Aleppó, Damaszkusz és Latakia városa (szír kikötőváros) egyesüljön és létrejöjjön a Szír Föderáció - ne veszítsük szem elől azt, hogy ezen föderáció létrejötte nem valami hirtelen patrióta érzelemből fakad, hanem amiatt, hogy a francia mandátum ellen lépjen majd fel együttes erővel. Szépen, lassan tervelték ezt ki a szírek. Ezen föderáció létrejöttével új fővárost kell megjelölni : Homsz lett az. Ekkor Homsz még "kivülálló" volt, semleges. Ugyanis, figyeljük csak meg, hogy minden nagy történelmi város az, amelynek nemcsak stratégiai fontosságú az elhelyezkedése, hanem kiváló kereskedelmi útvónallal is rendelkezik. Ahol lendül a gazdaság, ott belső béke is van. 
1925. január elsejével, a sok kisállam megszületését követően Gouraud hadnagy kikálltja Szíria létrejöttét, ami magába foglalja Aleppót, Damaszkuszt és a teljes alawi közösséget. Damaszkusz lesz a főváros, de a franciák még mindig Bejrútból irányítják a két "országot". A szír-libanoni terület egészen 1946-ig lesz a franciák kezében, amikor elnyerik vegső függetlenségüket.

Relatíve békés időszak következik be Libanonba, egészen 1961-ig, a szír puccsig. A merénylet sikertelen lesz, de ettől kezdve állandó lesz a feszültség a két ország között, kisebb-nagyobb szünettel. 

A nagy polgárháborús időszal 1975-1990 között zajlik (ám ezt megelőzi, a "palesztín kérdés", ami szintén haborús állapotot követel). A polgárháború végével beáll az ország ujjáépítése, szír "felügyelet" alatt (1990-2005).
2005-ben Rafik Haririt meggyilkolják.
2006-ban Izrael támad. Újabb háború.
2007-ben Walid Eido parlamenti képviselő és fia egy bombamerénylet áldozata, Libanon ismét három hónapig véres harcok színhelye.
2008-... ismét "béke" van. Egy-egy bombamerénylet, fegyveres összecsapások... de a szír polgárháború kitörésével Libanon "békéje" igen törékeny. 

Voltaképpen nem csak szombatról vasárnapra estek egymásnak a felkelők és az Assad-pártiak, hanem már kedden. Ezért is voltak több helyen lezárva a főutak (legalább Giovanni korábban jöhetett haza, lévén el kellett hagyniuk az épületet) és esténként már lehetett hallani a lövéseket. De korántsem úgy, mint vasárnap hajnalban... ijesztő volt. Még a meleg takaró alól is.

-
1, "Al-Jazeera television said that the clashes broke out after a verbal dispute erupted between the rival forces." - mindig így kezdődik...
http://www.naharnet.com/stories/en/123548-one-killed-in-clashes-between-shaker-al-berjawi-supporters-salafists-in-beirut

2, BBC news
http://www.bbc.com/news/world-middle-east-26704350

Friday, March 21, 2014

Női szösszenet...szépségideál

Eleve közlöm, hogy férfi ne olvassa a mai bejegyzést, hacsak nem fölényes intelligenciával rendelkezik és nem akad fenn a női témákon, mint amilyen a divat, a smink és a kiegészítők (utólagos reklamációt nem fogadok el - leginkább F.M. barátomra vonatkozik ez).
Amióta munkanélküli vagyok (vagy "munkakerülő" azoknak, akik még az elvtársi időkben élnek) lejjebb adtam egy kissé a külalakot. Vagy csak "stílust" váltottam: kényelmes otthoni viselet, az imádott Reebock edzőcipőm és semmi smink. Nyilván, ha étterembe megyünk vagy, ha barátokkal találkozunk, akkor adok magamra, de már korántsem úgy, mint amidőn dolgoztam. 
(bár itt zárójelben megjegyzem, hogy a legnagyobb meglepetésemre "tudományos munkatárs" címen szereplek az néhai egyetemem honlapján - szóval, "annyira" nem is vagyok munkanélküli. És valóban, jelent meg újabb recenzióm, illetve serényen dolgozom a már szinte kész Opus-omon, amit talán még ki is adnak! Ennyit a fényezésről - nem, nem osztogatok majd ingyen példányt, mert tudom, hogy úgysem olvassa el majd senki. Ahogy Édesanyám roppant diplomatikusan fogalmazott annó egy megjelent irodalmi fordításommal kapcsolatban (amire tényleg nagyon büszke vagyok): "nagyon szépen írsz, de semmit nem értettem belőle. Miről is szól az egész?". Hát ennyit erről.)

Írtam már arról, hogy sajnos Bejrútban nincs nagyon tere a sétálási lehetőségnek. Persze, ott a Corniche a tengerpart mentén, meg most a kiépített biciklibérlő "parkoló-szerűség" nem messze tőle, de ezenkívül maradnak a plázák. Hát én is odajárok leginkább. Ott legalább biztosan nem üt el egy autó (ami viszont kifejezetten zavar, az a plaza előtt "állomásozó" kullancs-taxisoffőrök, akiknek meggyőződésük, hogy minden vásárló süket, mert vagy ötször mondják kb. másfél méterről Tőled, hogy "taxi, taxi, taxi". Ha erre nem reagálsz, akkor még közelebb jönnek és ugyanúgy folytatják. Én egyszer vissza is szóltam egynek, hogy "hallom őt, nem vagyok süket!". Természetesen ekkor előadják a sértődöttet és nekik áll feljebb. Így leírva nem tűnik zavarónak, de bizony nagyonis az). 
Na szóval, sétáim során néha-néha betévedek egy-egy boltba és rendre nem veszek semmit jó kis európai módra (ezt velem még Helme közölte, a néhai Body Garage edzője, akit P. kirúgott féltékenységből - a "gym" sztorik a kedvenceim! Ott tényleg mindig történik valami!). Nos, hova is térek be? Hát nyilván a helyi "Douglas"-ba, ami ABC shopping Mall név alatt fut (óriási a választék), a H&M-be, a Body Shopba és nagy ritkán az Accesorize-ba, illetve a Vera Modaba. Itt az a szokás, hogy azonnal kullogjon valaki mögötted, hogy bármit tartson Neked vagy vigye a próbafülkébe, vagy csak egyszerűen asszisztáljon. Nekem ez még mindig furcsa és rendszerint mondom, hogy csak nézelődöm, nincs szükségem segítségre, majd ha lesz, akkor szólok. Engem zavar, ha tőlem masfél méterre lógnak. Kifejezetten idegesít. 
És most térjünk a lényegre: lévén nem festem már magamat (vagy csak nagyon keveset, ahogy mindigis szoktam), többször megjegyezte a mindenkori eladó, hogy márpedig ezt és ezt a sminket ajánlja nekem, mert bizony karikás a szemem, látszik, hogy "bőven" harminc felett járok (anyád!) és, hogy jót tenne nekem a "pír". Az első ilyen "tanácsadáson" meghökkentem, hogy mégis ezt, hogy a fenébe gondolta az eladó? Akár még fel is jelenthetném. De persze nem itt. Ugyanis, ő tényleg jót akart nekem. Ott, abban a pillanatban, ahogy ránéztem az eladóra, majdnem kibuggyant belőlem, hogy "hát semmi esetre sem akarok úgy kinézni, mint Te!" - nekem úgy tűnt, mintha máz borítaná az arcát. Akkor inkább karikás szemmel járok az utcán, sőt még táblát is akasztok a nyakamba, hogy "bőven elmúltam harminc".

Lévén azóta ez többször előfordult velem, úgy döntöttem, hogy utánajárok annak, hogy mégis itt, Libanonban és általában a Közel-Keleten mégis mit tartanak "női szépségnek". Előre szólok: ellentmondásos. 

Mindenfelé böngésztem és a leggyakoribb szépségtanácsadás a "plaszitkai műtét" (erről is írtam már). Ezután következik (jóval kisebb arányban) az, hogy "használj krémet, ne dohányozz és igyál sok vizet". Megfigyeltem azt az elmúlt egy évben, hogy valóban korántsincs olyan választék a krémeket, a szappanokat, tusfürdőket illetően, mint otthon. Sminkből viszont annál inkább! Na, az itteni készletet még Ali Baba is megirigyelné, mert az ő kincses barlangja smafu ehhez képest!

Tehát, rule n°1: sminkelj (ha már túl vagy a műtéten)

Ezután, nagyon általános, hogy komolyan szőrtelenítenek. Hogy mit és mennyire, azt nem tudom pontosan, de én magam láttam, hogy a manikűrösnél cérnával (!) pödrik le a láb-, kar-, kéz- (ujjak), valamint arcszörzetet. Én is kipróbáltam egy kis karterületen... hát nem kellemes (és itt nem részletezem, hogy komoly vitámba került az, hogy nehogy leszedjék a karomon a szőrt! Szerintük csúnya, én szerintem meg jó így a szőke majomszőr!). A közel-keleti (általánosan arabnak vélt) gyanta közismert: a halawa-t csak meg kell melegíteni és már használható is. Fillérekbe kerül, tényleg kiválóan leszed mindent, de... már alig használják. Legalábbis itt nekem ezt mondták. Már csak a "nyugati" patronos gyantát használják, mert sokkal egyszerűbb és tisztább (azaz, nem ragad mindenütt). Én vettem halawat, meg is vagyok vele, de tényleg macerás. 
Nem gonoszságból, de tényleg szőrösek az arab nők abstart (és ezt megfigyeltem általánosan a mediterrán övezetben). Persze, én is az vagyok, meg minden nő az (főleg a korral és a terhességgel... oh, yeah!), de szerencsére szőke szőrszállal születtem. Szóval, nem véletlen, hogy nagyonis adnak a szőrtelenítésre, mert az bizony "nem szekszi", ahogy néhai kedves barátom mondaná (nem múlik el úgy nap, hogy nem gondolok Rá - és gyakran hangosan felnevetek, mert eszembejutnak kedves emlékek).

rule n°2: szőrteleníts

Megfigyeltem azt is, hogy szinte mindenütt kapni fehérítőkrémet. Fene tudja, hogy milyen ártóanyaggal van az tele, de mindenesetre sokan kenik magukra. Na most, az orrműtét, a mellnagyobbítás és a bőrfehérítés engem mind arra következtett, hogy az arab szépségideál leginkább az, hogy úgy nézzenek ki, mint az európaiak vagy az amerikaiak (akikre irigyek valahol, de ugyanakkor meg is vetik őket egy kicsit - mármint a nők). Csakhogy az erurópai nő számára a szépség a "kevesebb, néha több" elven működik. Konkrétan egy francia női magazinban olvastam, hogy a nők többsége irtózik a "maszk" effektustól, ezért a "természetes" sminket szereti. Csakugyan. Ehhez a táborhoz tartozom én is. Nem véletlen, hogy sorra dobják piacra a különböző BB krémet, illetve most már CC krémet (hasonló alapon, mint a BB). Ez utóbbira itt vadászni kell. Viszont alapozók, púderek, fedőkrémet tömkelege a polcokon.

Ahogy böngészem "A" bejrúti szépségmagazint, unottan veszem észre, hogy a szépségtanácsadás csupa olyanból áll, hogy "smink, körömlakk, hajkorona" (megfelelő arctisztításról nem olvastam sehol idáig). 

A hajukra rendkívül adnak az arab nők és tény, ami tény: gyönyörű sörénnyel rendelkezik a többségük. Leginkább olajjal ápolják (argánolaj, olívaolaj), valamint azzal, hogy hetente (!) járnak el a fodrászhoz. A fodrász szigorúan férfi mesterség - legalábbis itt, Libanonban. A rövid női haj nem dívik. Többségüknek hosszú, derékigérő sötét, göndör hajuk van, amit szerintem minden halandó fehérbőrű megirigyelhetne. 
Persze, sokat használják itt is a hajvasalót és egyesek megdöbbentek azon, hogy nekem nincs, "mert minden magára valamit adó nőnek van" (nesze Neked! A szem alatti karikák után ezt is megkaptam). 
Szinte elképzelhetetlen, hogy egy libanoni nő zilált vagy egyszerűen összefogott hajjal lépjen ki az utcára! Erre, akárcsak az öltözködésükre és a sminkükre is nagyon adnak.

rule n°3: hajviselet

És végül, a tökéletesen ápolt kezek. Ahogy a fodrászhoz, úgy a manikűröshöz is dívik hetente eljárni (ahol egyben a kéz-, és karszörzetet is leveszik egyszerre, ugyebár). Én ismerek olyat, akinek a bejárónője (cselédje) egyben manikűrös is, valamint okleveles masszőr. Sok fülöp-szigeti dolgozik itt Bejrútban (Libanonban), akik nemcsak takarítanak, hanem más, szépségápolással kapcsolatos szolgáltatást is vállalnak. Őrájuk nagy a kereslet és rendszerint sokkal jobban megfizetik az afrikai cselédeknél (havi bérük akár a 800 dollárt is elérheti). Én ugyan nem éltem az ismerősünk cselédjének felajánlott manikűr lehetőségével, lévén rágom a körmöm (FÚJ - de nem bírok róla leszokni), de általános viszolyt keltettem is a rövid körmeimmel (amiről nem lehet megmondani egyébként, hogy rágom csakhogy nagyon rövidek).

rule n°4: manikűr 

Nagyon másvilág ez az én megszokott legkörömhöz képest. Nem bánom (már), mert kezdem egyre jobban megismerni és valamelyest megszokni, de azért... Istenem, köszönöm, hogy Európában születtem!
A helyi szépségideáltól én nagyjábból fényévre tartózkodom, de már volt, aki megsúgta, hogy bizony azért szemetek a nők az európaiakkal szemben (és valóban ezt bizony tapasztalom!), mert irigyek a "természetesn eleganciánkra". Hát én ezt nem értem.
Miként lennék elegáns edzőruhában? Illetve, ha nem sminkelem magam és karikás a szemem, akkor mire irigyek? Hiszen számukra ez megvetendő. Csupa-csupa ellentmondás. Egy dolog azonban biztos: a szociális jómodorra irigyek lehetnének, mert én egy év után sem szokom meg azt, hogy nem bírnak sorbanállni az emberek!

No, veszem is a Reebock cipőmet, mert el kell battyogjak a sarki gyógyszertárba... rendezetlen hajjal (azaz kontybaszorított) és sminkeletlen arccal . 

-
1, Női arab blog (angolul):
http://www.girlfromarabia.com/2013/03/beauty-secrets-of-arabian-women.html

2, "A" bejrúti szépség magazin (angolul és franciául):
http://en.bellebeirut.com/

3, szépségtippek a világ tájáról, de leginkább a Közel-Keletről (angolul):
http://www.ehow.com/way_5515883_arab-beauty-tips.html

Monday, March 10, 2014

Abu Abed

Abu Abed
Nem tudok sok érdekességről beszámolni, hogy mi történt a napokban. Az otthoni tavollétem során "lemaradtam" három bombamerényletről (kezd már unalmas lenni úgyis), Izrael 32 két rakétával válaszolt a rájuk lőtt kettőre, és még a könyvklubb is megszűnt (itt azért rákérdeznék a helyieknél, hogy mégis nem érzik a szomszédos ország katonai fölényét? Én azért óvatosan lőnék rájuk... 2:32 arány azért jelentős!). 

Talán az edzőtermi kalandok a legizgalmasabbak még, ahol látványosan megnőtt a bérletesek száma, hiszen közeledik a nyári időszak! Vicces, hogy ilyenkor mindenki mennyire oda szeretne figyelni az alakjára (persze, még így is sokan a könnyebbik utat választják és inkább zsírleszívásra mennek). Utánéztem annak, hogy milyen öröksége van Libanonban a sportnak, a modern focin kívül, ami ma már a legkedveltebb sportág. Lévén az országnak nemcsak tengere, hanem hegysége is van, ezért sokan síelnek; bár ennek az időszaka eléggé megszabott. Csupán három hónapról beszélhetünk, és sajnos idén még ennyi sem volt. Egyes történészek szerint innét is eredne Libanon neve, az arameus "Ibn" szóból, ami fehéret jelent (közben, ahogy írok nagy vígságot hallok az albán szomszádjaimnál: megjött a fiúk az Egyesült Államokból! Ennek én is nagyon örülök, mert tudom, hogy mennyire hiányolják őt. Nagyon megkedveltem a szomszédjaimat egyébként).
Tehát Jabal Lubnan, azaz a  fehér hegy volna Libanon. Egy másik elmélet a közép-arameus leb és (a)non szóból eredezteti az ország nevét: Isten szíve (nekem ez nagyon tetszik). És, ahogy böngészek tovább a sport tradíciók közt (ami idáig null eredménnyel született), végre találok valami érdekeset: a kbeich-ről. 

Hát ez meg mi a szösz? A kbeich (ejtsd "kbejs")? Ez nem más kérem, mint a birkózás! Leginkább vidéken dívik és gyakran allegórikus karaktert is kovácsolnak a birkózókból: Abu Abed a mi Mórickánknak felel meg nagyjábból. Óriás bajsza van, vörös főfedővel (fez-zel) és a legjobb barátja Abu Steif. Legkedvesebb időtöltésük a kávézás és a narzsil pipálása (mi más?). Rengeteg vicc született vele kapcsolatban, egyet közlök is: "Abu Abed és két barátja jelentkezik a rendőrségnél munkára. A munkafelvétel egyik követelménye az, hogy öljék még a feleségüket, ezzel bizonyítva a rendhez való hűségüket. A rendőrtiszt ad a három felvételizőnek egy-egy pisztolyt, hogy ezzel végezzék el a piszkos munkát.
Az első férfi azonnal közli, hogy ő erre nem képes és otthagyja a helyszínt. A második magához veszi a pisztolyt, elmegy majd egy óra múlva tér vissza az örsre megtörten és közli, hogy nem volt képes megtennie azt, amit kérnek tőle. Inkább eláll a rendőrségtől. Következik Abu Abed: magához veszi a pisztolyt, hazamegy majd néhány óra múlva megérkezik és magából kikelve üvölti: "Ki volt az, aki vaktölténnyel rakta meg a pisztolyomat??! Végül meg kellett fojtanom az asszonyt!"
Hát ilyen típusú viccek keringenek Abu Abedről és barátjáról, amit könyv formájában meg lehet venni (hatalmas népszerűségnem örvend ugyanis).

Számunkra talán nem egészen humoros (legalábbis nekem nem az), de kiváló betekintést nyújt a libanoni
társadalmat illetően. Megkockáztatnám azt is, hogy az arab férfitársadalmat illetően.
Sajnos válogatott rémtörténeteket hallhatunk, olvashatunk a női nem létező jogokat illetően. Most, hogy két napja a nőnapot ünnepelte a világ egy része, addig itt nem igen hallottak róla. Sőt, S. barátnémtól tudom, hogy a mostanában történő éves kegyelemkérés alkalmából, több anyuka ment a börtönbe, hogy amnesztiát kérjen a fia számára. A vád nagyjábból mindenkinél azonos: nők ellen elkövetett erőszak (értsd: megerőszakolta és megölte a nőt. Ugyanis, S. elmondása szerint "sima" megerőszakolásért nem jár börtönbüntetés). Amikor az egyik anyukától kérdezte az amúgy bíroságon dolgozó női ügyvéd, hogy "anyuka, a maga fia erőszakolt és ölt - mégis nem gondolja, hogy a börtönben a helye?", akkor az anyuka azt felelte, hogy "na és? ült eleget! nem rossz ember ő" (és csak zárójelben jegyzem meg, hogy a férfi nem először ölt és erőszakolt, hiszen a visszaesőket ültetik le több évre. Az adott esetben a férfi két évet kapott).

Ebből a szempontból borzalmas S. barátnőmmel beszélni. Jogász létére nagyon sok mindent lát, hall és tapasztal. Nem is bírta egy évnél tovább: felmondott.

Most az ilyen bagatell dolgokat nem is említem, hogy egy libanoni anyuka után a gyerek nem kaphatja meg az állampolgárságot, hanem csakis az apáét viszi tovább (és, ha válás van, természetesen a gyerek az apa gondozása alá kerül). A férfinek, férjnek, abszolút joga van a felesége felett. Akár halálra is verheti, semmi következménye nem lesz. Ilyen esetről is tudok: az edzőteremben, ahová járok, a női edző (P. - tudjátok, akiről már többször írtam) egyik nap arra panaszkodott, hogy irdatlan bűz van náluk, Harissa környékén (Bejrúttól kb. 10 km). Kiderült néhány napra rá, hogy a szomszédja megölte és feldarabolta a feleségét. A tetemet a kert végében hagyta. A szomszédok "bűz" panaszára jött ki talán a katonaság (a rendőröknek itt alig van felelőségük vagy szerepük) és "eltakarították" a testet. Természetesen, semmi következménye nem lett a dolognak. A férfi kertje, a férfi felesége. Akkor lett volna némi felhajtás, ha mondjuk más kertjébe dobálta volna át a felkoncolt testet.
Azt hittem akkor, hogy ott a helyszínen kihányom magam. De a szörnyűbb dolog az volt, hogy rajtam kívül ezen már senki nem lepődött meg igazán. Beletörődtek. És nyilván... mit tehetnek? Persze, egyénre lebontva korántsem mindenki ilyen szörny, de ha belegondolunk ennek a jogi hátterébe, akkor ijesztő. Engem legalábbis nagyon megráz.

Nyilván, a változások szele itt is megvan, és a helyzet Libanonban még mindig a lehető legjobb a környező arab országokhoz képest. Én csak remélni tudom, hogy egyszer majd itt is egyenjogúak lesznek a nők a férfiakkal. Legalább az alapjogaikban.

Jól eltértem az eredeti témámtól... Abu Abed miatt van!

-
1, egy női vallomás a jogairól... illetve arról, ami valójában egy nem létező fogalom (angolul)
http://www.executive-magazine.com/opinion/comment/womens-rights-in-lebanon-a-long-road-ahead

2, a női jogokról - dailystar cikk (angolul)
http://www.dailystar.com.lb/News/Politics/2013/Mar-08/209295-for-lebanese-women-the-biggest-battles-are-still-ahead.ashx#axzz2vYeg3cBn

3, idei tüntetés a női erőszak ellen (bbc cikk - angolul)
http://www.bbc.com/news/world-middle-east-26502445