A kávéról...

Kedves baratném kérte, hogy írjak a kávéról (mert ő bizony nagyon szereti, talán nálam is jobban. Sőt,...jobban.). Szüksége is van most a kávé jótékony hatására minden szempontból. Az álmatlan éjszakák végeláthatatlannak tűnnek... drága N., szóljon ez a bejegyzés Neked!  

IV. Murad

Az arab-félszigeten a kávét Yemen honosította meg, még a XV. században és a következő századra már ismerté vált Egyiptomban, Szíriában, a török birodalomban és Perzsiában (ekkor még nem beszélünk külön országokról, hanem népcsoportokról. Itt mindenki "arab" volt). A kávéházak ("qahveh") kedvelt helye volt a társadalomnak annak ellenére, hogy tiltott volt a forró ital fogyasztása ("haram"). A különösen kegyetlen IV. Murad szultán (1612-1640) szeretett álöltözetben lecsapni az alattvalóira kávézás közben. Az élete megér egy legalább két évados Netflix sorozatot : rengeteg gyilkosság, ármány szerelem nélkül, elmebajos testvér, aki követi őt a trónon... és még akkor jön a kávé iránti ellenszenv, merthogy a kávé, akár az alkohol, tudatmodosító.  Ellentmondásos dátumokat találtam arról, hogy mikortól engedélyezték a kávé fogyasztását, de az én olvasatomban egyszerűen elfogadottá vált.

Európába a kávét leginkább az utazók vitték be (egyesek szerint a zarándokok, akik Mekkába jártak... hát nem tudom, hogy mennyi európai zarándok utazott az újkorban Mekkába). Velencében is betiltották a kávé fogyasztását, hiszen a velencei papság úgy vélte "az ördög itala" (1615) - szerintem levelezőbarátok lehettek Muraddal. No, ez a kávézás akkora botrányt váltott ki, hogy maga VII. Kelemen Pápa közbelépett és megkóstolta a Sátán nedüjét. És mit ad Isten? Ízlett neki és jóváhagyta a kávézás örömeit (kérném, hogy ezentúl jusson eszetekbe reggel, hogy pápai áldással isszátok a "fekete levest"). Szépen, lassan a reggeli bort és sört a kávé váltotta fel (igen, jól olvassátok: valaha, régen, a reggelihez bort és/vagy sört ittak! Aki többet szeretne tudni a kávé történetéről világszerte, itt olvashatja). 

A kávézás Jordániában szintén elterjedt, mint bárhol másutt a világon: rengeteg kávéház van, mindenütt kapni a "török" azaz, az arab kávét. Én személyszerint nagyon szeretem a kardamonosat. A beduinoknak (is) a kávézás egy külön szertartás. A Frei kávézokban az "örmény" kávét hasonló eljárással keszítik (nagyon finom, tudom ajánlani!), mint a beduinok itt: a földön, a hamuban forrosítják meg a víz és a kávé keverékét, majd megvárják, hogy a zacc leülepedjen - ebból lehet majd jósolni (nekem annó csinálták Bejrútban. Be is vált a jövendölés...). 

Amikor felszolgálják a kávét, a ház férfija először magának tölt (a nők nem tartózkodhatnak ugyanabban a helyiségben - ezt az itteni magyar barátném palesztín férje betartja, fordítva is. Ha hívő muszlim lennék, akkor nem is nézhetne rám, nemhogy egy helyiségben lehetnénk! Mégha én vagyok a vendég a házban, akkorsem. De engem katolikusnak kereszteltek, felőlem rám nézhet. Ami azt illeti, fantasztikus személy, akinek az édesapja még Yasser Arafattal dolgozott együtt. Mesélt is egy s mást). Tehát, először a férfi magának tölti ki a kávét, ugyanis ezzel jelzi, hogy nincsen hátsó szándéka és az ital nem veszélyes. Másrészt, így tudja a hőmérsékletet ellenőrizni. Ugyanis az arab kávénál fontos a hőmérséklet. Ha a kávé nem elég forró, az egy sértés a vendégre nézve. Mit szólnak majd a szomszédok? effektus közrelép, és szégyent hoz az egész házra. A kávénak tehát forrónak kell lennie. 

Ezután a ház úra a legidősebb férfi vendégnek szolgálja fel a kávét, aki a jobbján ül majd őt követően a mellette lévőnek tölt és így tovább, amíg véget nem ér kör. Ugyanis körben ülnek. A beduinok nem arról híresek, hogy sokat beszélnének, így ha már nem kérnek több kávét, a poharukat előre-hátra ringatják.

Kávé stand a Mövenpick szállóban

A kavézgatás náluk nemcsak egy közösségi együttlét: sokszor üzleti célja van a "vizitnek". Ilyenkor, miután a kávét felszolgálták a vendég maga elé tolja a forró italt, ezzel jelezve azt, hogy beszélni kíván. A vendéglátó egy kézmozdulattal jelzi majd, hogy beszélhet (vagy sem). Az esetek többségében lánykérésről van szó. Ha a vendéglátó beleegyezik az esküvőbe (amit szigorúan az apák beszélnek meg), akkor csupán gratulál (mabrouk) és felhörpinti a kávét. Marché conclu! avagy, business is done. Ha nem biztos a dolgában, akkor három napon belül üzennie kell. Amennyiben igenlő a válasz, akkor az üzenet egy kávéra való meghívás a sátorban (a beduinokról többet olvashattok angolul itt). Ezzel remélem, hogy némileg kielégítettem N. kíváncsiságát és örömét leli a mai bejegyzésben (amit némi fehér bor mellett írtam meg, miután rákos-Szent Jakab kagylós tagliatellet készített "valaki"). No, hát ennyit a kávéról így hirtelen. 

A sivatagi autópálya

A hétvégén Aqababan jártunk és eredetileg erről szerettem volna írni, de nem volt valami összeszedett. Gyönyörű volt a holt-tengeri autópálya odafelé. Imádom Jordánia kopár vidékét. Visszafelé a sivatagi úton tudtunk csak menni, mert olyan szintű homokvihar volt, hogy a katonák az első ellenőrző pontnál visszafordítottak bennünket (öt ilyen pont van, ahogy megyünk a holt-tengeri autópályán - leginkább az Izraellel való viszony miatt). Sajnos kellemetlen tapasztalatom volt az utolsó estén, amiről szintén nem írnék (a mellettünk lévő szobában nőt bántalmaztak). Jól tudott, hogy a világon szerte a nőket tárgynak tekintik és sok joguk nincsen. A Közel-Keleten sincsen ez nagyon másképp. Sajnos... 
(igen, jeleztem a recepción. A többi már nem ide tartozik).

Egy falu a sivatag közepén

Gadara (Umm Qays)

 "És amikor eljutott vala a túlsó partra, a Gadarénusok tartományába, két ördöngős ment eléje, a sírboltokból kijövén, igen kegyetlenek, annyira, hogy senki sem mer vala elmenni azon az úton." (Mt, 8:28)

Folytatjuk hát a Decapolis tartományának való felfedézését, ahol oly szépen megélt a görög és a sémi kultúra évszázadokon át. Ez itt a nabbateusok, arameusok és kánaiták bölcsője, ahol követte egymást a hellén, a ptolemaiosz, római, umayyad és végül az ottomán kultúra. Trajánusz ideje alatt (Kr.u. 98-117) a Decapolis Szíria és Arábia (Arabia Petraea) területén húzodott. Plíniusz tíz nagy város említ a Decapolis részeként (az elnevezés is ezt sugallná, ambár... ):

Gerasa (Jerash), Jordánia (lásd előző bejegyzés + aki VIP, az láthatta a képeket is google-ön)
Dium, Aydoun arabul, Jordánia
Scythopolis (Beit She'an), Izrael 
Hippos, Al-Husn arabul, a Golan magaslatokban 
Gadara (Umm Qays) Jordánia
Pella, Jordánia
Philadelphia, Amman, Jordánia
Canatha (Qanawat), Szíria
Raphana, (Abila?), Jordánia

Damascus, Szíria (itt megállok egy pillanatra: abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy gyerekként élhettem ott. Keveset ugyan, kevésre is emlékszem, de a Közel-Keleti iránti szeretetemet megalapozta. Elszomorít az, hogy egyhamar nem is megyek át.)

Gadara

Történészek és bibliai szakértők a mai napig vitáznak azon, hogy Damaszkusz valóban részese volt a Decapolisnak vagy csak tiszteletbeli városnak tartották? És akkor most deca vagy nono? Illetve melyik lenne a tizedik város, ha nem Damaszkusz? Mások szerint a Decapolis 18-19 várost ölelt fel. Iospehus Flavius (Kr.u. 37-100) szerint Scythopolis volt a tíz város legnagyobbika (nyilván minden szentnek maga felé hajlik a keze...). 

Én ezúttal a gyönyörű Gadaraban járhattam, ahol Jézus kiűzte a démonokat a két bolyongó lélekből. 

Gadara Irbid tartományában van (Gedaraként is szerepel néhol). Ez Jordánia északi részén található, Szíria és Izrael szomszédságában. A város egy magaslatra épült: gyönyörűen belátni a Golan hegységet, a Generázeti tavat, Nazaret városát és tudjuk, hogy ott messze a csücsökben van a lányom (és a fiam♱) szülővárosa: Bejrút 💓

Gadara Kr.e.30-ban Heródeshez került (igen, amazéhoz). Flavius eképpen ír erről a nagvonalú ajandékozásról: "Miután Heródes megérkezett Egyiptomba, baráti bizalmassággal tárgyalt Caesarral, aki kegyeivel tüntette ki: neki ajándékozta azt a négyszáz galatát, akikből Kleopátra testőrsége állt, visszaadta neki azt az országrészt, amit Kleopátra kedvéért elvettek tőle, és országához csatolt még néhány várost; ezek: Gadara, Hippos, Samaria, továbbá Gaza, Anthedon, Joppe és Straton-tornya tengerparti városok. Ezek az ajándékozások még jobban megnövelték Heródes hatalmát (...)." Itt a legnagyobb titokban megjegyzem, hogy bármennyire is tisztelője vagyok Török Gábornak és jónak tartom A lakott sziget - Utazás a politika világába c. könyvét, szerintem a mindenkori politkusok (hadvezérek, diktátorok, stb.) semmit sem változtak az évezredek során. Hataloméhes klikk. 

Tehát Heródesé Gadara és Jézus felnőtt korában megfordul itt (legalábbis a város határában - Heródes meg hiába meszárolt le minden gyermeket, bukta a dolgot). A kora keresztény egyház ideje alatt a város erős fellegvára lesz Jézus tanainak. Egy szent sírboltja található az igen elhanyagolt kriptában (a találgatások máig folynak a kiléte felől) További gazdag család sírboltja is megtalálható ugyanitt. Annyira nem törődött senki a kihalt Gadaraval, hogy a hat napos haború alatt (1967) találtak rá a kriptára és hypogeum-ra (=föld alatti rész, szó szerint). Akkor sokat nem foglalkoztak a régészeti kinccsel, lett belőle egy rögtönzött "kórház". A helyet nem mondanám hátborzongatónak, de nehéz a levegő (nyilván... a föld alatt vagyunk) és én személyszerint úgy éreztem, hogy háborgatok. Sokan nem járhatnak arra, mert eléggé kiesik a "főútról" (Decamus Maximus). Mi is véletlenül kerültünk oda. 

A kriptához egy omladozó lépcső vezet és egy masszív kőajtón át lehet bejutni. A lépcső bizony meredek és vak sötétség van odabent. Én nem mertem lemenni, bevallom töredelmesen. Viszont baromi jó vakuja van a gépemnek. A gyerekeim nagyon élvezték: Indiana Jones-t játszottak (óriasi film volt a maga nemében!), de lemenni senki nem mert a kriptába. 

Feltehetően a szent sírja

Lejárat a kripta felé, a hypogeum 

A kripta

A várost egy óriási földrengés pusztította le a 8. században. Pásztorok lakták újra a 19. század második felétől és igen helyes házakat húztak fel maguknak a romokból található kövekből. Ezzel különös látképpé vált Gadara ókori városa: amolyan bézs és fekete kockás házak sorakoznak egymás mellett.  Az ókori költő, Meleagrosz is gadarai volt (Babits Mihály fordításában): 

Nyíl a fehér szekfű

Nyíl a fehér szekfű, nyíl már az esőbe szerelmes

Nyílik már a leány, rózsák rózsája, s a szívben

...Óh ragyogó, zöldfürtü mezők, be hiába nevettek!

Szebb csokor ő, mint méz-illatu bokraitok.

Jerash

Kilátás a Zeusz szentélyből Jerash főterére

Hosszas hallgatás után jelentkezem ismét, ezúttal a csodálatos Jordániából. Hét év kellett ahhoz, hogy feldolgozzam az eseményeket, a "barátok" gyarlóságát, az élet igazságtalanságát és, hogy nagyonis értékeljem azt, amim van, mert egy pillanat alatt minden megváltozhat. A hetes szám állítólag a misztika és a szentség szimbóluma. Azt írják, hogy az ókori egyiptomban hét évet kellett várni arra, hogy a vágyak beteljesüljenek. Most hirtelen európai vonatkozásban a törött tükör jut eszembe és annak a hét év szerencsétlensége (szívesen veszem az ezzel kapcsolatos kommenteket): "A hetessel jelképezik a világmindenség struktúráját, az idő ciklikus törvényét, a hét napjait, az ünnepek időtartamát, a színkép árnyalatait, a tér vegytanát, a hangsor hét hangját. Elterjedésében feltehetően a Hold hétnaponkénti periodikus változása játszott szerepet, ennek alapján osztották fel a hónapokat hetekre". A világmindenség struktúrája...elgondolkodtató. Struktúra van, ebben bizonyos vagyok. De, hogy én nem értem azt, az is bizonyos. Szóval, egy szó mint száz, kellett nekem az a bizonyos hét év, és ezek az ókori egyiptomiak tudtak valamit.

Görögországban nem szerettem élni, bármennyire is szép adottsággal rendelkező egy ország. Bejegyzés nem is igen született. Na bezzeg Jordánia! Végre ismét a Közel-Keleten lehetek! Én itt érzem magam igazán jól (ma írta kedves bejrúti ismerősöm, hogy a helyzet tarthatatlan - egy újabb polgárháború elé néznek. Erről jut eszembe egy akkori kedves szőnyegárusom, aki feltette nekem a kérdést : "vajon vége lett a polgárháborúnak?". Pedig ez nyolc éve volt, amikor Bejrút még hellyel-közel stabil volt. Itt majdnem bezártam a zárójelet, de még egy gondolat: egyik Közel-Keleti állam sem érdemli meg azt, hogy porba zúzzák. Sem Libanon, sem Szíria, Palesztina, Yemen...ez egy tudatos tönkretétele ezeknek a nagyszerű országoknak. Zárójel bezárva). 

Most a covidos időszakról nem írnék, aki ismer, tudja, hogy miként telt. És egyáltalán...engem ez az egész covid nem érdekel. Átvészelem. Vagy nem. Valami ragadt rám is Jakab bölcsességéből (lásd Diderot, Mindenmindegy ​Jakab meg a gazdája c. regény). Tehát covid out, Jerash in. 

A "lóitató" a nympheum előtt

Jerash ókori, sémi neve Garshu. Már a neolitikumban is lakták: a 2017-es ásatások nem kevesebb, mint 9500 éves koponya maradványokat tárt fel. Több nép fordult meg Garshuban: a nabbateusoktól a görögökön a mammlukig mindenki. Meg is látszik az ókori városon: van görög szentély (Artemisz és Zeusz), 23 kora-keresztény templom, zsinagóga és még mecset is. A képen látható a nympheum (ókori szökőkút a hét (na tessék!) nymphavál, akik a hét, hét napját idézik (ezt már szándékosan írtam így...rákattantam). Na most, az a nagy "medence" a nympheum előtt valójában egy bizantin keresztelő medence. Jöttek a mamlukok, gondoltak egy nagyot és athelyezték a főútra a keresztelő medencét ló itatónak (...). A közel ezer éves békés vallási együttélés itt megtört. Három földrengés is volt Jerashban, de nem tudta tönkretenni a várost. Amaz egyszerűen elnéptelenedett az idő során és 1838-ban rommá nyilvánították. Most elárulok Nektek egy érdekességet: ha valaha jártok ókori városban, egy egszerű trükköt probáljatok ki. A tartó oszlopokba helyezzetek egy kisebb karton darabot, kártyát, bármit. Csúsztassatok bele egy kulcsot. Ha vártok egy keveset, akkor látjátok majd, hogy a kulcs megmozdul fel-le. Ugyanis, ezek a korintiai oszlopok ellenállnak a szeizmikus erőnek. A vizszintes összekőtő kőelemek meg természetes fémet tartalmaznak így, amikor földrengés volt, "kongott" és a lakosság fedezékbe vonulhatott. Na?? Ki tudta ezt? Ki volt okos Tóni közületek? 

Jerash városa ma is gyönyörű, nemhogy még fénykorában! Sokat lehetne még írni a történelméről, de ahhoz ott vannak a könyvek és az internet. Befejezésképpen csak szeretném megköszönni  a támogató szeretetüket mindazoknak, akik mellettem álltak a nehéz időben és türelmesen kivárták azt, hogy végre kimásszak a gödörből. Köszönöm N.-nek is, hogy mindig szóvátette a blogot és valahol, Neki szól ezen rövid bejegyzés. Yallah, bye!

A jó, kisöreg Zeusz bá'

Tudom, nagyon rég nem írtam már semmit. A két mikroterroristám végkimerülésig felhasználja minden energiámat és magamra alig jut időm (anyukáknak ismerős érzés; de másnak is, akit felőröl a munkahelye, a családja, a barátja/barátnője,...stb. Egyszóval mindazoknak ismerős ez, akiknek a szíve önzetlen és magukat háttérbe szorítják). A mai bejegyzés szösszenetekből áll majd csupán, amolyan "füveskert" aforizmák nélkül. Na! Az aforizma (görög eredetű, eredetileg csakis orvostanban használták): tudtátok, hogy az első európai bölcseleti gyüjtemény Erasmus nevéhez fűzödik? Magyarra Baranyai Decsi Gáspár fordította. Ennyit a kultúr percemről mára. 

Az elmúlt időszakban r e n g e t e g  időt töltök játszótéren. Ahol a jól nevelt, anyukák, apukák és nagyszülők rendszeresen dohányoznak és a földre dobják a csikket (öööö...EU?). A gyermekeimmel forradalmasítottam a játszóteri egyhangúságot azzal, hogy vittem krétát magunkkal. Csupa szív, virág, hajó és cápa (lányom kérésére...anyjára ütött!) díszitette a talajt. Mintha más univerzumból érkeztünk volna, úgy néztek ránk (bár a jártasak már tudják, hogy én vagyok az "olasz" anyuka, aki furcsa nyelven beszél). Rövidre fogom: óriási sikere lett a krétának, többségét le is nyúlták és azóta is látom, hogy ki-ki rajzolgat. Divatot teremtettünk! 

Engem különösen megfogott az egyik gyermek rajza: Zeuszt ábrázolja. Helyesnek tartottam, hogy ennyire ragaszkodnak a kultúrájukhoz. Mondjuk...nagyon büszkék arra, hogy Görögök. NAGYON. Az egyik nagypapa kissé nekem esett (szintén a játszótéren), hogy mi az, hogy itt élek és nem beszélek görögül? Mondtam, hogy természetesen szándékomban áll megtanulni (...), de 11 hónapja élek itt csupán, két kicsivel otthon...erre most nagyon nincs időm. 

- Du MUSS lernen! - közölte velem kétszer is ("Muszáj megtanulnod!")

Ugyanis, Monsieur Greekische Papper Kölnben élt 15 évig. Na most...az én németem ütötte a szintjét. És köztudott, hogy az én németem immáron a túlélési játékkal vetekszik. Ez kissé felháborított, hogy mégis mitől tör felettem ilyen könnyen pálcát, hogy nem beszélem a görögöt 11 hónap után, amíg ő 15 év kintlét után sem tud rendesen németül? (by the way: görögül rendelem a kávét..."Ena espresso mono, sahari metrio, parakalo. Eukarisztopoli!" (street greek)).

Nem szóltam vissza, mert öreggel már nem vitatkozom. Az itteniek is éppolyanok, mint Budapesten: mindent tudnak, beleszólnak, megelőznek a sorban, illetve feltartják azt. A kedvencem az, amikor még gyorsan elém mennek, hogy leellőzzék a babakocsit és megnyugodva (vagy kimerűlve a hirtelen gyors tempótól) visszazökkenek a csigalassúságukba. 

Zeusz bá' tehát ott figyel a játszótéren (nem tudom, hogy ő is megelőz-e vajon mindenkit a pékségben?). Ami biztos az az, hogy Zeusznak elég nagy mellénye lehetett (és számtalan gyereke innét-onnét), hiszen a nép a saját képére teremti az isteneket (és nem fordítva - gondolom én). A görögöknél a nagy mellényhez párosul egy ÓRIÁSI ego. Ma ismét nagy nehézségek árán tudtam bejutni a háztömbe, mert valaki a bejárat elé parkolt. Hiába festették fel az aszfaltot, hogy tilos parkolni, a görögöt nem érdekli. Ő ott leparkol. Ebből a szempontból semmiben sem különbek a libanoniaknál. Ma pl. papperka megállt az út közepén, kitette az villogófényt és elballagott magának "ena capuccino freddot" venni (ezt isszák naphosszat, majd az autóból kidobják az utcára a műanyag poharat). A mögötte lévő autót megihlette valószínűleg, mert amaz is kitette a villogót és elment egy másik kávézóba egy sima "freddoért" (én ezt suttyomban figyeltem a kávézó terasszáról, ahol én is szürcsöltem a capuccinomat).

No, ezt megunva, hazatolom a babakocsit és lám...! Mégis, hogy a @#*@#*-ba jutok be a háztömbbe? Szerencsémre épp jókor jött a szomszéd, aki segített átemelni az autón a babakocsit (az alvó 16 hónapos fiammal benne). Én nagyon mondtam a magamét. A szomszéd javasolta, hogy karcoljuk össze az autót (...) és, hogy bizony ez itt Balkán (nem vitatkoztam), illetve rosszabb! Ez maga a Közel-Kelet (nagyban bólintottam...) és mondta, hogy a görög nem tiszteli a közterületet. Na, ezen elgondolkodtam. És tökre igaz. 

Folyt. köv. a 16 hónapos terrorista felébredt.

Starbucks Michalakopoulou 27

Amint írtam egy korábbi bejegyzésemben, számomra a görögök rengeteget beszélnek és nagyon okosnak gondolják magukat. Nap, mint nap tapasztalom azt, hogy a Bazi nagy görög lagzi mennyire jól adja át ezt a társadalmat. Többször láttam, hogy a mindent megoldó sprayvel akkurátosan tisztítják az autójukat és természetesen, minden a görög nyelvből ered. 

Amint ma vártam az orvosi leleteimre ("fél óra"...) úgy döntöttem, hogy bőven beülhetek másfél órára kávézni a következő vizsgálatig. Velem szemben volt egy Starbucks. Bementem az ingyen wifi miatt. Szkippelem a szolgáltatást meg a mosdó állapotát. Amit viszont le kell írnom, az a felszolgáló mesébe illő pökkhendisége. OK, félrenézte a rendelésemet. Semmi baj, előfordul. De amikor kérek egy kanalat és léhán közli velem, hogy ott van a "wooden stick", ott kezd elszállni az agyam. Tudom, hogy ott van a fapálca, de én kanalat szeretnék. Nem szeretem a fapálcikát. 

- Jól van, itt a műanyag kanalad. Ez meg majd szétolvad a kávédban.

- Excuse me...? Mégis ki vagy Te? A műanyag, barátom, 165-175 Celcius fok között olvad. Mégis mennyire meleg a kapucsinóm??? 

Mellesleg nem vagyok kíváncsi a fizikával kapcsolatos null ismereteidre. Sem a véleményedre. És egyáltalán. Maradj csöndben. 

Egyszerűen nem bírom a nagyon okosokat (jelzem: ez én családomban mindenki baromi okos. Mindenki, mindent tud. Régen mondtam is nekik: lennék légy a falon, amikor "odaát" - ha van odaát - szinten leállnak vitatkozni a Teremtővel, hogy mégis miként hozta létre a világot... mert ők ilyenek. Mindent tudnak.). 

Természetesen erről is van elméletem, hogy miként lett a világ tele ennyire okos emberekkel (hosszú lenne kifejteni. Akit érdekel, jöjjön a Szent Péntek térre, tekerjen magának egy füves cigit és akkor rákezdek). De itt mindig ez van. A mammer, aki beszól, hogy hol toljam a babakocsit, hogy ne adjak a gyereknek koulourit (kerek perec-szerűség), hogy miért nem tanulok görögül (mert az mindennek az alapja...) bla bla bla.  És ezekután egyenesen következik az, hogy mennyire szívnak már hét éve. Hát barátom... aki közel tíz évig nem fizetet adót, az most bizony megissza annak a levét. Majd a Windex talán megoldja...

Dzsoni Depi

Néhány héttel ezelőtt kimozdultam az anyaság odújából és elmentem két itteni ismerősömmel "iszogatni" a Dzsoni Depi nevű helyre (OK, az egyik hölgyet ott ismertem meg on the spot. Alessia az egyedüli ismerősöm itt - a babysitter -, ő mutatott be az idegenvezető barátnőjének). 

Találónak tartottam a bár nevét: a két tulajdnosról nevezték el. Ioannisrol és Depiről. Akit tényleg így hívnak. Így lett Johnny Depi a bár neve. Helyes, hangulatos apróméretű beülős hely. Alessia és Marianna rábeszélt a kedvenc italukra: a rakomelora (nem volt nehéz). A rakomelo nem más mint a mézes pálinka, fűszerekkel felturbózva és felhevítve (raki=pálinka, meli=méz). Gyakori házipatikai tinktúra is, ami állítólag kíváló a torokfájásra (nyilván..., az alkohol fertőtlenít, míg a méz ápol.) A felhasznált fűszerek a fahéj, a kardamon, illetve lehetnek még helyi zöldfűszerek, attól függően, hogy Görögország melyik területén tartózkodunk, de leginkább krétai hagyományokkal rendelkezik (de van, ahol azt olvasni, hogy a frankok honosították meg a mézes pálinkát). 

Találtam egy igen könnyű receptet, ha valaki szeretné otthon kipróbálni, hogy mihez hasonlíthat (én a birsalma pálinkát szeretem leginkább, de azt nem pazarolnám el erre. Helyette barackpálinkát használnék). 

Rakomelo : minden 4 centhez 1-2 kiskanál méz, egy db szegfűszeg és egy 1kk fahéj. Felhevítem és leszűröm.

Ehhez rendeltünk egy "görög bruschettat", ahogy én neveztem. Fogalmam sincs, hogy mi a neve, de ismét egy könnyen elkészíthető előételről van szó (a görög konyha - szerintem - nem túl bonyolult): egy félbevágott szárazabb cipót kissé kibelezek és megtöltöm apróra vágott paradicsommal és fetával. Meghintem szárított bazsalikommal és egy kevés olívaolajjal. Rémesen egyszerű.

A görög konyha finom, ám sokkal kevésbé kidolgozott az olaszénál. Tegnap ismét Nafpliouban jártunk (egy peloponészoszi kikötőváros, amit egy védőbastya ural) és azon tünődtem, hogy a rengeteg narancs ellenére, nemigen elterjedt a "limoncello". Anno, Guido barátunk anyukájának a narancsos limoncellojától szószerint lefejeltem az ebédlőasztalt. Hint: az unicum szilva mellett, igen kedvelem a limoncellot. Legyen az citromból, narancsból, mandarinból...mindegy. 

A tojáslikőrt is szerettem valaha. De baromi régen ittam.

V. barátnőm kérte, hogy írjak többet a hétköznapjaimról. Valahogy XVI. Lajos naplójához tudnám hasonlítani: semmi. 

Tényleg nagyon unalmasak a hétköznapjaim. Az elmúlt hetek fénypontja az volt, hogy a "kifosztott" bolt tulajdonost váltott és csodák csodája: sok áru lett hirtelen! A másik fénypont az, hogy a lányom bölcsit váltott. Ez egy hosszú és igen kellemetlen menet volt. Amióta nem jár az olasz bölcsődébe, sokkal kiegyensúlyozotabb és boldogabb. Többek közt nem vizel már maga alá, nem csak feketével rajzol és a "krokodil" meg a "nagy gonosz nyuszi" sem él már a tetőnk alatt. Megtudtam azt, hogy szószerint a fülébe kiabáltak, hogy "kussoljon", meghogy ő "egy alkalmatlan csőd"  és volt, hogy a karjánál rángattak, ha nem cselekedett azonnal... arra is kaptam magyarázatot, hogy miért volt mindig éhes, amikor hazajött: igen kicsi adagokat szolgáltak fel. És a nőnek volt még pofája közölni, hogyha nem fizetünk ki még két hónapot, akkor ügyvédhez fordul. Az én férjem meg olyan jó ember, hogy... tudjátok mit csinált. Én egy fillért nem adtam volna. Sőt. Az éjszakáim viszont gyakran arról szólnak, hogy miként tudnék bosszút állni azon a nőn, aki magát gyerekszeretőnek mondja, de közben csakis megtörni tudja a lelküket. Valami tipp?  

Durable Solutions

A városnegyed, ahol lakunk egy szentről kapta a nevét: Szent... Péntek (Agia Paraskevi). Mindigis megmosolyogtat az, ha valakit a hét egyik napjáról neveznek el. Nézzenek ezért műveletlennek, de részemről ez bizony a fantázia hiányát jelöli, illetve a lélek egyszerűségét. Szent Péntek is azért kapta ezt a nevet, mert ezen a napon született (...). 

- Hello, Szerda vagyok. Kovács Szerda.

Aha.

[A hagiográfia még azt is említi, hogy görögül a paraskevi nemcsak pénteket jelent, de "felkészülést" is [Paraskevi, which means “Friday” in Greek (literally "preparation" for the Lord's Day)].

Ugyanígy viccesnek tartom azt, hogy van akit Jézusnak keresztelnek el (ezzel az erővel lehetne Mózes, Mani, Buddha vagy még Zoroaszter...). Drága barátosném egyik udvarlója (kalandja?) a Domenico (vasárnap) névre hallgatott (rendben: domenica a vasárnap olaszul, de egy tőről fakad). El is neveztem Sontaghnak, mint a balatoni szomszédot, így kódolva kissé az "affért". De a legvicessebb egy néhai kollegám neve volt (olasz), aki a következő névre hallgatott: Vasárnap Öt. 

(...)

Tehát Agia Paraskevi, a mártír. 

Semmi különös, szokásos történet. Idős, gazdag, házaspár gyermekáldásra váró imája meghallgatásra lel. Beáll a rendbe, hittérít, bebörtönzik, kegyetlenül megkínozzák, túléli, szabadon bocsájtják (mindig vannak kétségeim a túlélés hitelességéről). Amit viszont mindenki tud erről a szentről úgy, hogy mégsem tudja, hogy vele történt meg, az az, hogy ő az bizony, akitől a mérges kigyó megriadt, amikor a kereszt jelét rajzolta a levegőbe. Így a kígyómarást is "túlélte".

Ami azt illeti, az egész élete egy mártíromkodás volt. Három császár is megkínoztatta, míg végül lefejezték. Nem kell horror filmeket nézni: olvassátok a szentek életét. Kegyetlen. Meg olvassatok történelmi műveket. Az emberiség története a legnagyobb horror.  

Tehát, Agia Paraskevi, a negyed.

Mit is mondjak... szép, zöld övezet. Alapvetően minden van: minden utcasarkon gyógyszertár (nem túlzás), kávézók (rengeteg!), egy Hondos Center (kb. a Müllernek felel meg)... és rengeteg nyugdíjas. Szerintem ez itt a "nyugger-zone". Illetve a kismamáké. Mi tagadás, én is idetartozom. Tolom a tuti piros járgányt a tüncibüncin gőgicsélő mini terroristával, miközben nézek ki a fejemből és válogatott aktuális világproblémákat oldok meg, mint pl. azt, hogy mi legyen vacsorára. Miközben ezen és más hasonló horderejű dilemmán kattog a maradék pörgő neuronom, feltűnik az, hogy az idős néniknek egyen "bevásárlótankjuk" van. Ki, miként nevezi, de ugye otthon is jól ismert a kerekes bevásárlótáska, amivel a piacot járják a mamikák. Az itteni modell fémből van, rácsos, láthatóan strapabíró és az izléstelenség aranyérmese. 

Ezt nevezem durable solutions-nek. Ezt még az ükunokák is használják majd, nem megy tönkre ám. Megfigyeltem azt is, hogy csak mamikák használják. A papikák nem. Ők műanyag zacskóval járnak. Gondolom felosztják maguk közt azt, hogy ki miért felelős (én pl. nem veszek wc papírt). 

Amúgy rémesen unalmas egy negyed. A lakótömbök régiek és korszerűtlennek. Ennek ellenére nem csúnyák. A kertek ápoltak. Sok kertészt látok napi szinten. Odafigyelnek erre. Narancs-, citrom- és olívafák díszitik a járdákat, és éppen ezért járhatatlanok (néhol pálmafa is van). Szép helyen lakunk, mi tagadás. Csak a lakás ne lenne ennyire huzatos és ódivatú. 

Dzsimm

Bejrútban sokat jártam a közelemben lévő "gym"-be, a Body Garage-ba. Szerettem odajárni, mégha a zuhanyzó életveszélyes is volt. A vezetékeket rosszul szerelték be és bizony volt, aki áramütést kapott tussolás alatt...

A futógép a kedvencem. Régen sose értettem, hogy azt minek használják, amikor lehet a szabadban is futni. Így változik az ember. A futógépről lehet bambulni, és én azt mesterien űzöm. Az sem mindegy, hogy melyik futógépet használja az ember. Egy idő után bensőséges viszony alakul ki gép és ember között. És a visszatérő vendégek tudják, hogy ki, melyik gépet szereti használni. Egyfajta néma paktum. 

Én legalábbis nagyon morogtam a bajszom alatt, ha más használta a balról lévő második gépet. A kitartó sohajtás és szúrós tekintet általában megteszi a hatását. Utána egy hanyag "thanks"-et kell odavágni (rá se nézzünk az illetőre), és amaz megtanulja egy életre, hogy 10.30-tól az a gép FOGLALT (a Body Garage-ról szóló beszámolóim korábbi bejegyzések alatt olvasható).

Az aténi Yava dzsimmben nem kap senki áramütést, az biztos. Már nem is olyan izgalmas a hely. Azért sem kapna senki, mert rajtam kívül nem zuhanyzik senki, ezt tanusíthatom. Sőt. De erről kicsit később.

A Yava gym két emeletet foglal el, korszerű gépekkel (több helyen jártam, mielőtt elköteleztem volna magam a Yava iránt). Harmadik alkalommal már meg is volt a futópadom. Az első, balról. Onnét elég jó a kilátás: távolban a hegyek (ha bambulok), alattam az utca (esemény!) és velem szemben a lift, ahol látom az érkező és távozó vendégeket. Megvan a "spot". 

A görögök számomra nem különösen szépek. Nem is csúnyák, csak egyszerűen nem fognak meg. A nők nem sminkelnek kirívóan, öltözködésben is moderáltak. Divatról nemigen beszélnék. Egyszerűen csak "öltözködnek". Itt megállt az idő 1998-ban. Kb. a 90-es évektől stagnál az ország. 

Az edzőteremben sem kell számítani csupa márkás és legújabb divatot diktáló "susira". Van, aki leggingben fut. És van, aki termo pulcsiban ül perceken át egy-egy gépnél (és néha egy gyakorlat erejéig megmozdul). Becsülöm azt, hogy egyrészt sokan járnak, másrészt meg azt, hogy sok a nyugdíjas. Le a kalappal előttük. Sajnos, én ismerek olyan nyugdíjast, aki lenézi a sportot, aki szerint "nem normális", hogy van aki ezzel "kínozza" magát. Nyilván, őrajtuk látszik, hogy akkor élték fiatalságukat, amikor azt hírdették, hogy a sport ártalmas, a nőknek meg kifejezetten az (erről láttam egy 70-es évekbeli olasz dokumentumfilmet. Ijesztően ostoba). A mozgást itt sem viszik túlzásba a helyiek (hölgyek pláne). Inkább amolyan megmutatom magamat, hogy lássák, én is itt vagyok. Ez egy "event". Nem olyan parádés, mint Bejrútban, de itt sem semmi azért. A férfiak a viccesek itt. Most nagyon megy a kukás-zacskó frizura, bő ujjatlan trikóval. Alatta a feszítő izmok és lehetőleg tetoválás. De van szamuráj frizurás is, illetve a kedvencem: a ciril betűs ruhás. Ő mindig abban van, illetve katonai hármas színben pompázó pamutnadrágban. Senkivel nem spannol. Ő a magányos farkas. Nem tudom, hogy ő görög-e vagy sem, de egyszer valahogy mellésunnyogok és jobban szemügyre veszem. 

Persze, itt is megy a stírölés, nézik a lányokat (egyik sem egy nagy durranás, őszintén). Engem senki nem néz meg, nyilván megvan ennek az oka is. Talán a 77 kilómban keresendő (a néhai 61 helyett - de ez az igazi kihívás, nemde? Tizenhat kilót leadni. Ezen vagyok). 

Kifutottam magam, bambultam egy jót és megyek az öltözőbe. Ma sajnos semmi érdekes nem volt az utcán. Míg lazítom az izmaimat, megijeszt az idős takkernő a bordó szőrős portörlőjével, amivel rendszeresen a futógép körül porol. Na, indulok az öltözőbe. A néni kedvelhet engem, jön velem. Kinyitom a szekrényemet, kiveszem a táskámat, a padra helyezem és levetkőzőm... meztelenre. Látom, hogy egy-két nő meghökken és gyorsan másfelé tekint. OK, nagydarab vagyok, de azért nem visszataszítóan az. Belépek a zuhanyzófülkébe és letussolok. Hajat is mosok. Mindig. Tíz perc zavartalan boldogság és lazítás. Befejeztem, elzárom a vizet, kinyitom a zuhanyzó ajtatját.

OTT ÁLL A TAKKERNŐ VELEM SZEMBEN A BORDÓ MOPPAL.

- Bla bla bla bla....

- Sorry, don't speak greek.

- BLA BLA BLA... - és a mutogatásból megértem, hogy csukjam be az ajtót, mert nincs rajtam ruha. 

Nem csukom be, mert törölközöm és kellenek a ruhák. Nem öltözöm fel zuhanyfülkében.

- Bla bla...- haragosan törli fel a vizet, ami azon az 50cm távon keletkezett, ami a pad és a fülke között van. Hát igen, pacsáltam. Na és? Ahol víz van, ott "pacsa" is lesz. Közben más nő megértően rázogatja a fejét, hogy milyen dolog az, hogy itt közerkölcsöt sértek és mutogatom magam Éva kösztümben.

Egyszerűen nem hiszem el. Leszúrtak azért, mert edzés után tussoltam és Atya-gatya! egy száll semmiben voltam. Anyukám... néhán évvel ezelőtt még fizettek is volna ezért a látványért, nemhogy megszólnak érte! 

Azóta kissé haragosan tekint rám a néni és tudja, hogy jönni kell takarítani utánam. Bad luck. Ez a munkád. Ezért fizetnek. Így jártál. 

Én mindigis zuhanyoztam edzés után, és ez sosem változik majd. A takkernőnek viszont tuti marad az állása. Igazán nem haragudhat rám.

Rhétoriké, avagy a szónoklat tudománya

A görögök rengeteget beszélnek. Mindenről. Valami elképesztő. Nézem a férjem belső levelezését és olyan terjedelmes e-mail váltásokat látok a semmiről, hogy elképedek. Ő ezt végigolvassa?? Muszáj. 

Nekem nem volt hozzá türelmem. A megoldás pikk-pakk egyszerű volt: a szabály azt írja elő, hogy..., ezért hiába megy a pofázás. Betartod és kész. Én egy ctrl-del művelettel megoldottan volna (talán épp ezért nem tartok sehol). 

Hogy egy konkrét példát említsek: van a pakisztán kis szabó haverom. Nagyon jól dolgozik, totál nem beszéljük egymás nyelvét, de jól rajzolok, ő meg igen értelmes és tudja a dolgát. Kézzel is egész jól elmutogatom, hogy mit szeretnék (most egy "katkós" termo hálózsákot varr a világ legszebb katkó rajongójának, aki két és fél éves és mindenhová retiküllel jár). 

A határidővel kissé gondban vagyunk. Sehogysem értem, hogy mikorra lesz kész a hálózsák. Szerencsémre épp akkor lép be egy férfi, széles mosollyal.

- Yasassss! (Jó napot)! bla bla bla bla... és elővesz egy üveg mézet. Megértem, hogy egyenesen Krétáról hozta, de most köszönöm nem kérek, majd legközelebb.

Kérdem, hogy tud-e angolul. Persze, itt mindenki tud. Egyből rávágják, hogy igen. Szuper! Kérdem, tőle, hogy segítsen abban, hogy mikorra lesz kész a rendelésem.

Széles vigyor és... dont enderesztend. Méz kell?

...

Nem, köszönöm. 

Eukariszto (köszönöm), yasasss Neked is.

Na, nem adom fel, jön be egy másik férfi. Úgy néz a babakocsiban ülő gyermekemre, mintha patkányt látott volna. Gondosan kikerüli a babakocsit (sejtem, hogy nem rajong a gyermekekért). Közben a kis cigánylány a szabó előtt várja, hogy mikor jövök már ki, hogy rámcuppanjon és kéregessen (ez nagyon felhúzott. Nem írom le részletesen, de egyértelmű, hogy ez is szervezett bűnőzés része, hiszen a "mama" rögtön tudta angolul koldulni a "money"-t. És a hatóság nem tesz semmit... egy 5 éves és egy kb.1 éves gyermek az utcán, a földön ülve. Vizet, szappant szerintem nemigen láttak. És ők még a szerencsések, hogy (egyenlőre) nem prostitució, illetve a szervkereskedelem áldozatai lettek - pénzt nem adtam. Sosem adok. Nem mellesleg, mielőtt betértem volna a szabóhoz, láttam, hogy adták le az addigra összekoldult pénzt egy férfinak).

No, visszatérve a lényegre.

Kérdem ezt a férfit is, hogy tud-e angolul. Persze, hogy tud (...). Jó, mikorra lenne kész a rendelésem? Ekkor én már kb. 20 perce szeretném tudni az infot és kilépni a műhelyből. És...belekezdenek egy 7 perces vitába! Nem hiszem el!!! Mi a frászt lehet ezen diskurálni??? A képlet roppant egyszerű. Kettő mondat összesen.

A: Mikorra lesz kész az árú?

B: Péntekre.

Egy szót nem értek a beszédükből, de azt értem, hogy a görög férfi kijavítja a szabót. Bő öt perc vita után rámnéz, előveszi a telefonját és illedelmesen közli velem, hogy "moment". Kész. Kezd elszállni az agyam. És megy tovább az ars oratoria...mire végre elkapok egy ismerős szót: paraskevi. Péntek! Ez az! 

- Paraskevi? kérdem.

- Ne (igen), feleli a szabó.

Na végre. 

Elköszönök és kilépek a boltból (hogy megvívjam a harcom a cigány kislánnyal). 

magyar narzsil "görögbe" jár...

Ma van pontosan két éve és négy hónapja, hogy Brunokám elment. Délelőtt. És úgy döntöttem, hogy az emlékére ismét írok. Rajzolni is újrakezdtem. A húgának, mert imádja az állatokat, és egyik legkedvesebb közös időtöltésünk (a sok közül) az, amikor együtt rajzolunk. Ígyhát kilószámra gyártom a krokodilokat, a dinókat, az oroszlánokat, kígyókat, gorillákat... és természetesen a "katkókat".  

In medias res.

Pick of the day: egy rendkívül jóképű katona rám mosolygott az Agia Palaskevin (közelünkben lévő park - a maratoni hőst erre repítette útja Kr.e.490-ben. Akkor még nem volt ott a Starbucks). Valószínűsítem, hogy szolgálatról jött haza, mert Nála volt a felcimkézett pereputtya. Továbbá feltételezem, hogy amiatt volt szolgálatban, mert tegnap erre járt... Barack Obama bácsi. A görög kormány tartott az anarchista tüntetőktől, attól, hogy merénylet és káosz lesz a fővárosban. Én, aki mindent tud, és a világ egyik legokosabb háztartásbeli, meg nem értett géniuszának tartom magam (...), megállapítottam, hogy itt bizony már káosz van, nincs mitől tartani. 

Ezen Dzsovi nevetett.

Többeknek már írtam/mondtam, hogy igen komoly gazdasági válságban szenved az ország (amiről szinte semmit nem olvasni, hallani a hírekben - már "nem téma"; a világ szemei egyelőre Mosulra vetődtek*. Mégis izgalmasabb: fekete zászlók szép (érthetetlen) cizellált szöveggel, arcukat fekete sállal árnyékoló fegyveres férfiak egy tankon, amit kontráz egy amerikai osztagról beugró kép). 

A közelünkben lévő boltban (Carrefour - csődött jelentett az országban és kivonul), amikor leáraznak egy terméket, akkor pillanatokon belül elkapkodják. Tegnap konkrétan "rajtakaptam" egy papit, aki az összes szárnyas betét berakta a bevásárlókosarába (csak azt vett). Pechére nekem is szükségem volt rá, így elkértem Tőle egy csomaggal. Viccesen hangzik ez így, de a helyzet szomorú. Nyilván, a turista alig lát ebből valamit. Én is úgy jöttem ide, mint a tudatlan, naív túrista: tengerpart, halacska, kék háztetők. Nyaralás két éven át. Hát annyira nem.

 

A görög kettő dolognak köszönheti azt, hogy már nem teljes anarchiában és nincstelenségben él. Avagy a jelenlegi helyzet még egészen "jó". Köszönet jár Merkel néninek, aki nagylelkűen lobbizott egy kedvező hitelsegélyért (és egyben azért, hogy mentse a görögországi német befektetési érdeket), és köszönet jár a görög szellemnek.**

Aki még nem látta a Bazi nagy görög lakzit, az nézze meg. 

A görög mindent tud. 

A görög maga a történelem, a kultúra. 

A görög az idea.

A görög nagyképű és gőgös. 

A görög idióta.

Idióta: (gör.), eredetileg minden egyén szemben az állammal, az ókori görög világban pedig mindenki, aki az államügyekben nem vett részt (magánember szemben az államférfiuval, tudatlan a tudóssal, laikus a szakértővel). 

A görög tehát magára gondol. Az egyénre, az egora. Nemhiába az állami csőd: a mérhetetlen hitelek a jóléthez, a negyven éves nyugdíjkorhatár, a korlát nélküli költekezés. Hát most issza meg ennek a levét a görög. 

Nem mondanám azt, hogy az emberek kedvesek vagy előzékenyek. Itt, a külvárosban nem tapasztaltam legalábbis. Nem állnak meg az autók a zebrán (és szószerint az út közepén állok a babakocsival). Nemhogy nem engednek előre, hanem gyorsan elémvágnak (egészen vicces néha, ahogy startol a nyugdíjas néni, hogy leelőzzön - konkrétan ma, a Zara Kids boltban). De volt olyan is, hogy mindenkit kiszolgált a pék, csak engem ne kelljen. Szerintem ez mind azért van, mert nagyon nem bírják megemészteni, hogy görög létükre most ilyen rosszul álljanak más tagállamhoz képest (a munkanélküliség 26%-os...). 

Van a közelünkben egy hentes, mindennap nyitva a boltja. A férfi, patyolat tiszta fehér hentes köntösben árulja a nagy semmit. Nem túlzok: semmi nincs a boltban. Illetve ma volt: egy panirozott findus halacska. Mire megtettem a körömet, már az sem volt.

Hát ilyen a helyzet. És akkor most yasass.*** 

*Mosult most egy kis időre Trump bá' megelőzi.

**Az IMF is igen nagylelkűnek bizonyult. Természetesen érdek nélkül...

*** Szép napot! / Viszlát! 

Kultúrtörténet I.

Szomorú dolog az, hogy sokakat  nem érdekli a történelem, még a sajátjuk sem. Libanonban ezt kiváltképp érzem. Szerintem kevesen tudják, hogy mi minden történt itt, ezen a földön, a környező területen. Kezdjük pl. egy nagyon régi sztorival, amikor Ábrahámnak megjelent Gábriel arkangyal azzal az üzenettel, hogy hamarosan megszületik a várt fia, Izsák. Ábrahámnak két felesége volt: Sára és Ketúra. Ketúrát Sára halála után vette el, akitől hat fia lett (bár ez vitatott és Ketúra származása is igen ködös mind a teólógusok, mind a történészek számára). Ám, mielőtt még megszületett volna a várva várt Izsák, Ábrahám "meglátogatta" Hágár sátrát, Sára szolgálólányáét, az utóbbi beleegyezésével. Ebből a voyage nocturne-ből, az éjszakai kalandból, született Izmáel:

"Sárai, Ábrám felesége nem szült gyermeket, volt azonban neki egy Hágár nevű egyiptomi szolgálója.

Sárai így szólt Ábrámhoz: "Nézd, az Úr nem adott nekem gyermeket. Menj be szolgálómhoz, általa talán gyermekhez jutok." Ábrám megfogadta Sárai tanácsát.

Sárai, Ábrám felesége, tehát fogta egyiptomi szolgálóját, Hágárt, s amikor Ábrám már 10 éve lakott Kánaán földjén, feleségül adta férjének, Ábrámnak.

Ő együtt volt Hágárral, s ez fogant. Mikor azonban észrevette, hogy fogant, úrnője kicsinek tűnt szemében.

Sárai ezt mondta Ábrámnak: "A velem történt jogtalanság visszaszáll rád. Neked adtam szolgálómat, de most, amikor tudja, hogy fogant, kicsi lettem a szemében. Az Úr legyen bíró köztem és közted."

Ábrám így felelt Sárainak: "Szolgálód a kezedben van, tégy vele, amit akarsz." Sárai tehát olyan keményen bánt vele, hogy az megszökött tőle.

Isten angyala egy vízforrásnál talált rá a pusztában, a Sur felé vezető úton levő forrásnál."

(Ter, 16:2-7)

***
És ezen csonka bejegyzéssel véget is érne a blogom vezetése. Nem így szándékoztam ugyan cselekedni eredetileg, de mégis van némi szimbolika a dologban: ez volna a századik bejegyzésem.  A Kultúrtörténet-et eredetileg egy ciklusnak szántam, amelyben meghatározó közel-keleti személyekről, történelmi, sorsdöntő helyekről számoltam volna be. Szerettem volna pl. Leila Khaledről írni, aki Tyrben született és a világ úgy ismeri őt, mint az első palesztín női terroristáját (három repülőjáratot is eltérített).

Na most, ez mind nem lesz már "papírra" vésve.

Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.

2014. július 16-án, váratlan és egyben tragikus körülmények közt elvesztettük az iker kisfiúnkat, akinek 14-én adtam életet. Vele együtt mi is meghaltunk.
Egyedüli fénycsóvánk most a kislányunk, aki szép, egészséges és sok erőt ad mindkettőnknek, a férjemnek és nekem, az életben maradáshoz. Senkinek nem kívánom ezt a fájdalmat, amin most keresztülmegyünk. Mély, pusztító érzés.

Libanon sok szépet adott nekünk. Két gyönyörű gyermeket, akik úgy hasonlítottak egymásra mint két tojás, mégha különböző nemüek is voltak. Sajnos az élet azonnal elvette tőlünk az egyik csodánkat.

Létezik-e Isten? Minden bizonnyal igen. De nem bánik mindenkivel egyformán.

Bucsú Libanonból,
magyar.narzsil

A csotányos Takfiri...

Ma úgy keltem fel, hogy tájékozódom a netről, hogy mi hír a nagyvilágban. Azért is döntöttem így, mert két elszenderedés között hívott fel a férjem pénteken, hogy ugye otthon vagyok és nem szándékozom a Hamra negyedbe menni. Nem én! Már rég nem szeretek a Hamran sétálni. Tavaly november óta. Látványosan változott a belváros ezen része: piszkos, sok a megbízhatatlan alaknak tűnő egyén és rengeteg a kéregető. Nem tudtam a végén már úgy menni 20 métert sem, hogy ne kérjenek tőlem állandóan pénzt. És, ha egyszer adsz, akkor onnantól fogva megszállnak, és nem hagynak tovamenni. 

Nos, pénteken történt azt, hogy a Hamraban letartóztattak 17 embert terrorizmus gyanújával. Van, ahol azt olvasom, hogy igenis volt rejtett bomba valamelyik autóban a főutcán, illetve öngyilkos merénylő is "sétált" a gyanútlan járókelők között. Bejrút külterületén, a Damaszkusz felé vezető autópályán, sajnos 32 sebesültje és két halottja (abból az egyik maga a merénylő) lett a merényletnek, amit összehangoltak volna a belvárosival. Egyes vélemények szerint "vihar előtti csendet" élünk most meg. Tény az, hogy a márciusi bomba óta relatíve nyugodt a város. Egészen élhető és attól függően, hogy hol lakik az ember, még akár meg is feledkezhet arról, hogy voltaképpen mennyire labilis az ország belbiztonsága. 

Egy dologban nagyon felnézek a libanoniakra: ezen pici ország közel két millió szír menekültet "fogadott" be . A szír háború óta Libanon még mindig "stabil", azaz itt (még) nem tört ki a háború. Elképesztő türelmük van a helyieknek. Vagy csak már mindenbe belefáradtak. 

Most gondoljunk bele: én már attól is tartok, hogy mi lesz ha Ukrajnából megindul a tömeges migráció felénk...? Kevesebb, mint tíz millió lakos miként bírna el akár csak félmillió menekültet? (és akkor még kis számról beszélünk). Libanon nem egészen négy millió lakosú és erre jön rá a közel két millió szír...! Olaszország már sípol (joggal), hogy idén kb. 60.000 papír nelküli érkezett Lampedusa partjaira és a helyzet tarthatatlan. A libanoniak már nem is szólnak semmit. Véleménye, persze mindenkinek van.

Én csak azt nem értem meg - és tényleg nem értem -, hogy mi zajlik le a fiatalok fejében szerte a világon, hogy így radikalizálódnak? Ez a pénteki, dahr al-baidar-i merénylő is kb. 17-18 éves lehetett, akárcsak azon fiatal francia állampolgárok többsége, akik Szíriába mennek harcolni az "igaz hit ügyében". Az ijesztő az, hogy ezen francia fiatalok már ott születtek, Franciaországban, oda jártak iskolába és az esetek nagyon nagy többségében nem otthonról hozzák ezen (számomra) beteges ideológiát. Nagyon sajnálom a szülőket, mert egyrészt nem arra nevelték a gyerekeiket, hogy öljenek, másrészt gyakran igen nagy áldozatot hozva igyekeztek mindent megadni a gyermeküknek, hogy annak jobb élete legyen, mint ami a szülőknek volt. Erre mit csinál a tinédzser idióta? Kimosatja az agyát és a halál torkába szalad önkéntesen. Bele sem gondolva arra, hogy mekkora fájdalmat okoz a családjának ezzel. A lányok sem különbek egyébként: azok is mennek ki Szíriába és ott beházasodnak. Láttam is erről egy dokumentumfilmet: a Franciaroszágban tartozkodó - és aggodó - szülőket felhívja egy tök ismeretlen, hogy beleegyznek-e abba, hogy a lányuk XY-hoz menjen férjhez (kb.16 éves lehetett a lány)? Meg se várta a választ, hogy már jóformán megszakadt a vonal. A szülők természetesen a lányukkal akartak beszélni, hogy hol van? Miként van? Jöjjön haza, stb...

Nagyjábból 250 körül mozog a francia fiatal dzsihádosok száma. Európa-szerte ez a szám már 1500 és 2000 között mozog. 

A csatolt 2/2. számú francia nyelvű linkben arról olvashatunk, hogy két francia fiatal miként vélekedik a "küldetésükről" a skype-on (!) adott interjúkban. A számomra legmedöbbentőbb rész a következő: "Merah* egy olyan fiatalságot képvisel, amely visszatér az Iszlám gyökereihez. Büszke, tudja, hogy mit akar. Mi EU-s papírokkal rendelkezünk és, ha én úgy akarom, akkor visszamegyek Franciaországba és mindent felrobbantok!" ("Merah représente une jeunesse qui revient à l'Islam, fière, qui sait ce qu'elle veut. Nous, aujourd'hui, on a des papiers européens, moi si je veux je rentre en France et je fais tout péter !" -  (*Merah = 2012. márciusában elkövetett Toulouse-ban és Montauban-ban gyilkos merényletek felelőse. 23 éves francia allampolgár, dzsihádista)). A magyar sajtó már 500 és 700 fiatalról francia harcosról ír (hvg, atv). Ijesztő. A 444.hu cikkének nagyonis találó a címe: olcsó dzsihád hülye gyerekeknek. És valóban: fel sem fogom, hogy miként lehet valaki ennyire agyalágyult, sötét, tudatlan, buta, hogy azt hiszi, hogy ezzel a harccal valóban elér valamit és hősként kezelik majd. Mit élünk át? A legsötétebb kort... ez még a középkornál is sötétebb. Merre tart az emberiség? 

De térjünk vissza Libanonra és a pénteki merényletre: ahogy erről a témáról olvasok, rábukkanok egy eddigi, számomra ismeretlen fogalomra: a takfiri-re. Ugyanis az egyik cikk hozzászolója szerint "ki kellene írtani az összes csotányos takfirit, mielőtt még az Egyesült Államok, Szaúd-Arábia és Izrael lerohanná Libanont" ("...exterminate the anti-Muslim Takfiri Wahabbi cockraoches before the US, Saud, and Israel use their ISIS army to overrun Lebanon" - 1/2. számú csatolt cikk kommentje). Abban nagyjábból mindenki egyetért a kommentátorok közt, hogy a Hezbollah tartja még össze ezt az országot és meg kell, hogy mondjam, hogy amióta itt élek, nekem is megváltozott ezen politikai (?) pártról a véleményem. Írtam már egyszer arról (valamikor nagyon régen), hogy én a Hezbétől nem félek. Többször jártam olyan környéken, soha, semmi gondom nem akadt (OK, egy kisebb incidensen kívül, de lényegtelen). De a szunni radikálisoktól kifejezetten félek. Na, azt kerülöm, mint a tüzet. Olyanannyira, hogy én inkább ki se mozdulok a keresztény negyedből. Ahogy mondaná Édesapám: jobb félni, mint megijedni. 

Tehát a takfiri. Azon muszlimot nevezik így, aki egy másikat azzal vádol, hogy eltért az igaz vallástól, hitehagyott (aposztata görögül). Maga a hitehagyott vádat takfirnak hívják, ami a kafir szóból ered (azaz "hűtlen"). A vádlottat azonnal tisztátlannak is tartják. Elméleti szinten csakis az egyes vallási szakértők nyilatkozhatnak valakiről, mint takfiri, ám ez mára már megváltozott és bárki vádolhatja a másikat. És mivel vádol, ezért felhatalmazott arra (saját maga szerint), hogy meg is ölheti a számára hitehagyottnak tartott ellenséget (fordítom: szunni kontra síita). Ezt használja ki az Al Quaeda, amikor brutális merényleteket követ el lakosság és kormány ellen, hiszen számukra ezek takfirik. És most egy kis csavar: a fentiek alapján, a takfiri tehát a hitehagyott, ugye? Egy aposztata. Ám a szunni értelmezés szerin az is, és egyben takfiri az, aki harcol a takfirik ellen. Nekem ezt többször át kellett olvasnom, hogy megértsem. A vádolt egyben vádló is. A kommentátor, amikor arról ír, hogy a takfirik csotányok, voltaképpen a radikális muszlimokról ír, míg a radikális muszlim szerint a kommentátor lenne a hitehagyott. KÁOSZ. 

Az egyszerűség kedvéért, értelmezzük a jelzőt a módosított (deform) alakja szerint: takfiri = dzsihádista. És ők azok, akik szerint "carte blanche"-t (szabadutat) kapnak arra, hogy megölhessék az ellenséget, illetve saját magukat, így mártíromságot elnszenvedve (shahid), hogy egyenesen a menyországba mehessenek. 

Hogy miért írtam azt, hogy ez a kor még sötétebb a középkornál? Hát egyszerűen azért, mert a keresztes hadjáratok alatt (vagy török elleni harcok során) harcos a harcossal nézett szembe a csatamezőn. Míg most ez nem így van: dzsihádista a civil lakos ellen. És emiatt csakis egyet tudok érteni a kommentátorral, hogy ezen típusú takfiri nem más, mint egy csotány. Sötétben lapuló, gusztustalan csúszó-mászó. A pénteki merénylő is egész biztosan a csotányok menyországában lapulhat most... 

-

1, Cikkek és vélemény a pénteki esetről (angolul) 

• http://www.dailystar.com.lb/News/Lebanon-News/2014/Jun-23/261173-lebanon-is-not-about-to-fall-back-into-the-abyss.ashx#axzz35Rb1ArtK
• http://www.dailystar.com.lb/News/Lebanon-News/2014/Jun-20/260883-suicide-attack-hits-lebanese-police-checkpoint-in-dahr-al-baidar.ashx#axzz35Rb1ArtK

2, Európai diákok a dzsihádért (franciául és magyarul)

• http://www.lefigaro.fr/actualite-france/2014/04/21/01016-20140421ARTFIG00167-des-centaines-de-jeunes-deja-partis-faire-le-djihad.php
• http://www.franceinfo.fr/emission/Unknown%20token%20emisaison-type-url/noeud-diffusion-temporaire-pour-le-nid-source-1322603-05-05-2014-11-47
• http://hu.euronews.com/2013/12/05/sziria-europai-fiatalok-a-dzsihadistak-oldalan/
• http://444.hu/2014/02/08/olcso-dzsihad-hulye-gyerekeknek/