Karácsony Bejrútban

L. barátnőm tisztességesen leszúrt, hogy nem írok mostanában. Hát nincs miről, kérem. Kifogytam az ihletből. Immáron bő egy hónapja. Nyilván, ugyanakkor nem hagyhatom szótlanul azt, hogy rég történt velem az, hogy nem otthon, a családommal töltöm az ünnepeket. Ez kissé elszomorít, mert én még azok közé tartozom, akik őszintén szeretik a karácsonyi időszakot. Szeretem feldísziteni Édesapámmal 24-én a fenyőfát (amit a macskám majd addig piszkál, amíg legalább egy vagy két dísz le nem esik róla). Szeretem azt, hogy nagyokat sétálhatok a kutyáimmal az erdőben, lehetőleg hóban, amikor senki sincsen. Szeretem azt, hogy a férjem ilyenkor kipihenheti magát és, amikor végre felkel téli álmából segít az Édesanyámnak a konyhában, mert a tokaji aszúban marinált libamáj "izgalmas" dolog, ahogy ő mondaná.

Idén sajnos ezekben nincs részem, helyette megtapasztalhatom azt, hogy miként ünnepelnek Bejrútban az emberek. Ne számítsatok valami fergeteges újdonságra: minden éppen olyan, mint otthon. Az emberek rohannak, rengeteg autó van az utakon (talán ebben különbözik az otthoniaktól - megfigyeltük annó Giovannival, hogy Karácsony táján jóformán senki sincs Budapest utcáin), mindenütt karácsonyi dísz (a keresztény negyedben) és... esténként üvölt a zene. Van, hogy éjfélig. 

Ha napjában ötször nem hallom a Wham dalát (Last Christmas, I gave you my heart), akkor egyszersem. Erre jön rá a francia "Petit papa Noël, quand tu descendras du Ciel" klasszikus, pop és techno változata, valamint más egyéb karácsonyi dal (a Mariah Carey is nagyon dívik). 

A hozzám közel eső bevásárlóközpont zsúfolásig megtelik délre és szinte elviselhetetlen a légkör. Ahogy már számtalanszor megírtam, a sorbanállás itt ismeretlen fogalom. Közel 11 hónap után sem tudom megszokni azt, hogy mennyire udvariatlanok az emberek egymással. Én ugyan rendszeresen szováteszem, hogy sorbanállok és szépen sorakozzék be mögém, de van akinek ilyenkor áll feljebb csak igazán! Persze, tudom már őket kezelni és az esetek 99%-ban sikerül kiböfögniük egy "sorry"-t. 

December második felében őrültek meg igazán az emberek. Én azóta, hacsak tehetem, nem járok vásárolni nagyobb helyekre, csakis a kis boltokba: Dzsammalhoz (aki már hitelre ad nekem mangót), az újságoshoz, a manouche sütőhöz, Johnnyhoz (bezony, arab létére ez a neve). 

Az arab negyedben nyilván teljesen más a légkör. Őket aztán nem izgatja a Karácsony. A Hamra negyedben, ahova járok arabot tanulni (most lesz "évzáró" vizsgám!), minden a régi. Egy kivétellel: egyre több a szír menekült az utcán, a kéregető. Két családot rendszeresen látok a nyelviskolába menet. Meg is fogadtam, hogy legközelebb veszek az egész családnak egy-egy manouche-t.

Ma is összeállítottam egy csomagot (hidegélelem), amit a helyi cserkészeknek adtam le. Ők viszik tovább a családoknak. Egyes régi, ám még kiváló minőségű ruhadarabot is összegyüjtök és leadom majd a plébánosnak. Most ezzel telik a karácsonyi időszakom.

El Hamraban tehát minden a régi. Ott nincs Karácsony. Miért is lenne? Számukra nem ünnep. Ahogy számunkra sem volt például a Ramadan vége (idén augusztus 8-ra esett), vagy a Hijra (ejtsd "Hizsra"), a muzulmán újév hónapjának első napja (idén november 4). 

Viszont ilyenkor érdemes megfigyelni a fokozott óvintkézkedéseket: az állami katonai szervezet különböző stratégiai fontosságú helyekre tankokat vezényel ki, fegyveres erővel. Ma már tudom, hogyha látom őket, akkor "biztonságban" lehetek. De az első hónapokban az ellenkezőjét éreztem. 

Gondolkozzatok el ezen: mi lenne, ha az Oktogonnál sorakozna négy tank? És a Széll Kálmán téren? Valamint a Bazalika előtt? Én most már megtanultam ezzel együttélni. Ez az első "tankos" karácsonyom. Az egyik nem egészen ötven méterre van a lakásunktól. Ez is egy "élmény". 

És a háttérben szól a Wham dala...

Alexa

Alexára várva Bejrútban 

Már napok óta azzal riogatják a libanoni lakosokat, hogy Oroszországból egy soha nem látott erősségű vihar közeledik: Alexa. Elméletileg két nappal ezelőtt kellett volna ideérnie, de ahogy olvasom a Dan Brown könyvemet (Az elveszett szimbólum) arra lettem figyelmes, hogy valami ismerős zaj van odakint. 

Imádom az őszt és a borús időjárást. Azt is szeretem, amikor szemerkél az eső és enyhén sötét az ég. Akkor minden lelassul és talán lenyugszik. Kinézek tehát a 11. emeleti lakásunkból és látom, hogy fúj a szél. A-ha! Ez volt az ismerős zaj. A szél. 

Megjött Alexa. 

A rádióban és a TV-ben hallatlan óvintézkedésre szólították fel a lakosokat: ki ne lépjenek az utcára, halmozzanak fel több napi hidegélelmet és ivóvizet. A gyerekeket felmentették az iskolából...

Na most, ahogy kinézek az ablakon (sőt! kimerészkedtem a teraszra és mégsem szálltam el az orkánerejű széllel), meg kell állapítsam, hogy Alexa egy úrihölgy, orosz módra. Gondolom nem kell bemutatnom az orosz nőket. Többsége igen szép (hideg szépség) és kemény. A kisugárzásuk erős és a tekintetük a csontig hatol. Én tartok tőlük egy kicsit. 

De Alexától nem tartok. Ő amolyan ancien régime típusú orosz arisztokrata. Köztünk van, felfigyeltűnk rá - erős kisugárzással rendelkezik, de korántsem pusztító erővel (ha franciául fogalmaznék, akkor azt írnám, hogy ez a vihar semmi több "macska pisinél"). 

Szír menekülttábor

Na de,... hozzá kell tenni, hogy ennek a viharnak van komoly követezménye a Bekka völgyében például, ahol szerda óta komoly hóesés zajlik és a hőmérséklet null fokra csökkent, ami inkább ritka a térségben. Nyilván, itt is a leginkább sebezhető réteg a szír menekülteké, akik kijelölt táborokban tartózkodnak, sátrakban. Az ő helyzetük valóban aggódalomra ad okot és azonnali intézkedést igényel. 

Persze, a hegyekben itt is hideg van és havazik (1000m), de veléményem szerint összeségében az ország téli időjárása nem hasonlítható össze a tényleges téllel, amit én ismerek. Olvasom a dailystar libanoni online hírekben, hogy Baalbekban 15 cm hó esett le és, hogy az utakat lezárták. Bejrútban 17 fok van, de talán lemegy tíz fokra! Juj...:

"In Baalbek where 15-centimeter of snow covered the eastern town, mountainous roads were completely blocked and few villages were isolated while traffic almost came to a stop as a result of bad weather conditions.

(...)

In Beirut, the temperature was 17 degrees Celsius with the low reaching 10 degrees, according to the weather forecast of Rafik Hariri International Airport."

Hát ez volna Alexa... én mégis kimerészkedem a boltba narancsléért.

A lopásról

F.M. barátom ismét kiosztott, hogy némi változatosságot vigyek az írásaimba: valami pozitívat. Ekkor jutott eszembe, hogy már rég szerettem volna írni arról, hogy mik azok a dolgok, amiket szeretek Libanonban. Legyen most szó egy büncselekményről, a lopásról.

Kezdeném azzal, hogy a lopás ritka. Több ismerősömmel beszéltem erről és bár egyesek szerint megnőtt a lopások száma a tömeges szír migráció óta, azért még az itteni állapot még mindig szembetünően jobb az európai átlagnál, szerintem. Engem otthon kétszer könnyítettek meg a pénztárcám terhe alól (zsebesek), a tolltartómat is ellopták a Szabó Ervin könyvtárban, amíg leszedtem a könyvet a polcról (szerintem egy kleptomániás tehette) és bizony, a házunkba is próbáltak már betörni, a nyaralónkba nem tudtak, de a kerti bútorokat elvitték, és legutóbb a garzonlakásomba törtek be, múlt héten. Amíg Pest belvárosában éltem, többször próbálkoztak betörni a lakásunkba - egyszer otthon is voltam -, de erre az esetre már nem is térek ki részletesen. Annó a genfi lakásunkat is kifosztották... nincs mit tagadni, Európában gyakori a lopás és a betörés. 

Persze, ez nem jelenti azt, hogy itt egyáltalán nincs lopás, de véleményem szerint jóval ritkábban fordul elő, ugyanis szégyenletes dolognak számít (nyilván, ennek így kellene lennie a világ összes pontján, de sokaknak nem okoz gondot másokat kifosztani). 

Kissé utánaolvastam a Hadíszban a lopásról és annak tilalmáról. A 30. hadísz, aminek címe Allah előírásai határai és tilalma a következőt írja*: "A lopás büntetése a kéz levágása és a gyilkosság megtorlása a halálbüntetés. Ezeket nem szabad átlépni, vagyis megnövelni, túlkapásra vetemedni a büntetésben."

De mi is a Hadísz? Mivel nem végeztem arab szakon vagy orientalisztikán, nem értek a témához. Csupán érdeklődöm. Beszéljen helyettem hát a wikipedia: 

Hadísz: Mohamed próféta életéről, személyéről és tanításairól, illetve más korabeli muzulmánok tetteiről és szavairól összegyűjtött elbeszélések gyűjteménye. Az iszlám legtöbb irányzatában az isteni kinyilatkoztatás hiteles forrásának tartják, a Koránt követően, másodikként (de például a koraniták csak az utóbbit). A hadíszokat a Mohamed halálát követő két évszázadban gyűjtötték össze és szájhagyomány útján terjedtek mielőtt lejegyezték és kodifikálták azokat. Mint közvélemény az iszlámban az élethez való alkalmazkodás, a fejlődés szerveként jelentkezik.

Hogy világos legyek: a jelen tanítás, azaz a 30. hadísz, az erkölcsi határokról szól és a tilalmakról. Az arab "hadd" vagy "hadud" (الحدود) határt jelent; a Koránban és a Szunnában háromfajta jellentéssel fordul elő*:

• Ha a határok az előírásokat jelentik, Allah az előírások említése után azt mondja: „Ezek Allah előírásai (hudúd). Ne szegjétek meg azokat!” (Korán, 2:229)

• Ha a határok a tilalmakat jelentik, Allah a tilalmak említése után azt mondja: „Ezek Allah tilalmai (hudúd). Ne jöjjetek közel hozzájuk!” (Korán, 2:187)

• A határok azokat a büntetéseket is jelentik, amelyeket a Saria meghatározott azokkal szemben, akik tiltott dolgot követnek el, mint például a paráznaság, amelynek a házas ember esetében megkövezés a büntetése, nem házas ember esetében pedig korbácsolás, mind a férfi mind a nő számára. A lopás büntetése a kéz levágása és a gyilkosság megtorlása a halálbüntetés. Ezeket nem szabad átlépni, vagyis megnövelni, túlkapásra vetemedni a büntetésben. Ebben a hadíszban a határok azok, amelyeket nem szabad átlépni, vagyis Allah előírásait és tilalmait jelentik. Tehát a muszlim a megengedett dolgok körében legyen, ne lépje túl azok határait, és a tilalmas dolgok köréhez ne is közeledjen.

A régióban úgy tudom, hogy csakis Szaúd-Arábiában hajtják végre ténylegesen a kéz levágását büntetésként. Ha jól tudom, akkor ott létezik csak az, hogy nincs külön alkotmánya az országnak, hanem maga a Korán az alkotmány. 

És valóban... a szaudi követség honlapján olvasom a következőt:

• The Kingdom of Saudi Arabia is a sovereign Arab Islamic State. Its religion is Islam. Its constitution is Almighty God's Book, The Holy Qur'an, and the Sunna (Traditions) of the Prophet (PBUH). Arabic is the language of the Kingdom. The City of Riyadh is the capital.

(A Szaúdi Királyság egy független Arab Állam. A vallása az Iszlám. Az alkotmánya a Mindenható Isten könyve, A Szent Korán és a Szunna (Hagyományok - azaz Mohamed próféta és társai cselekedeteinek, és tanításainról szóló könyve.) A hivatalos nyelv az arab. Riyadh a fővárosa.)

Annak ellenére, hogy kézlevágás jár a lopásért, azt olvasom a neten, hogy igen gyakran kapnak el zsebtolvajokat és, hogy ezen bűncselekmények megtorlása jogi és rendőri kereteken kívül történik meg.

Egy 2002-es felmérés szerint, a bűncselekmények 47%-át a lopás tette ki. Merészek a szaúdiak, illetve az ott tartózkodók... akár még halálbüntetéssel is sújthatják a lopást, illetve a betörést. 

Ehhez képest Libanon maga a liberális államok gyöngye! Az arab tanárom mondta, hogy egy ismerőse rövid ideig dolgozott Szaúd-Arábiában. Az mesélte, hogy látott olyan férfit, aki kötéllel ostorozta az embereket az utcán, ha azok nem mentek imádkozni. Nála is bepróbálkozott, de gyorsan elhadarta neki, hogy libanoni és keresztény, hagyja őt békén!

Arra a feltett kérdésemre, hogy miért van az, hogy mégis kevesebb a lopások száma itt, mint Európában, a tanárom csak annyit felelt, hogy "oktatás". És ezen elgondolkodtam. Hogy otthon valóban arra tanítanak bennünket (jobb családokban), hogy ami másé, azt el ne vedd, ám mégsem eléggé. Itt minden bizonnyal belesújtják az emberbe már gyerekkortól. Nemcsak otthon, hanem az iskolában is. És, hogy egy ilyen cselekedettel szégyent hoz magára, és a családjára. Továbbá a tanárom azt is mondta, hogy otthon őt is mindig azzal riogatták, hogy Isten mindent lát, úgy viselkedjen!

Gondolom, hogy ebben lehet némi ráció. Engem az iskolában nem tanítottak arra, hogy ne lopjak. Persze, arra sem, hogy űzzem bátran a sportot, de nem volt külön erkölcstan vagy ehhez hasonló óra. Sajnos.

Bár hiába írtam le mindezt, akkorsem tudom megérteni, hogy miért van az, hogy kevesebb a lopások száma a Közel-Keleten. Lehet az is, hogy tévedek. Hogy ugyanúgy van, csak nem beszélnek róla? A szaúdi 47% elgondolkodtató, de azt is figyelembe kell ilyenkor venni, hogy mennyiből 47%? Mertha összesen volt az adott évben 12 bűncselekmény és abból nem egészen hat lopás volt, akkor az bizony dicséretes.

Persze, most túloztam, de akkor is érdemes lenne tudni, hogy mennyi az annyi? No meg minden relatív ugyebár... mert halálos büntetést kaphat egy zsebtolvaj azért, mert ellopott egy irattárcát, de megússza szárazon az a Madame, aki agyonveri az afrikai szobalányát...? 

Különös világ ez.

---

*Forrás: 

http://iszlamweb.hu/index.php?content_type=article&content_id=782

1, http://en.wikipedia.org/wiki/Crime_in_Saudi_Arabia

Dzsammal, a haverom

Tök égő, de a zöldségárust nem Khalednak hívják, hanem Jamal-nak (ejtsd Dzsammal). Most már értem, hogy miért mosolygott mindig, amikor hangosan odaköszöntem neki, hogy "marhaba Khaled, kifak?" ("Jónapot! Hogy vagy?"). A barátja súgta meg nekem két hete, hogy Khaled voltaképpen Jamal...- nem akartam elsüllyedni a föld alá egy percig sem...!

Tehát Jammallal jókat tudok beszélgetni: akárcsak a zöldségárusok többsége, ő is egyiptomi és az angol nyelvtudása meglepően jó. Szereti a macskákat (van is egy neki ), a libanoniakat már kevésbé. 

Kérem, igenis van logikai kapocs a fenti párhuzamos állítás között! Ugyanis, sok libanoni nő szószerint fél a macskától. Van aki a fertőzésveszélytől (de az, hogy a nyílt szemetes konténerek mellett kell elsétálniuk, az nem jelent gondot) és van, aki azért mert a macska gonosz és... átkoz a szemével! 

Üdvözöllek a középkori néphiedelmek között, kedves polgártárs!

Nyilván, ez nem érvényes a libanoni nők mindegyikére, de én hármat is ismerek, akik így vélekednek (köztük J. barátnőm). Ugyanis, itt nagyon félnek a szemmel veréstől (régi magyarban: szemmel basz*s - és ez nem valami ócska vicc! Ugyanis a néhai ba*ni igénk azonos jelentéssel bírt a toszni igével, ami nem más, mint "verni"). A térségben széles körben található az Allah-szeme amulett (ékszerben, falidíszben), illetve a törököknél a nazar amulettként ismert (a nazar törökül "szemmel verést" jelenti).
Azt olvasom a wikipédián (forrás!), hogy "a hiedelem szerint vannak emberek, akik csupán a tekintetükkel rontást, betegséget vagy akár halált is képesek okozni." Ejha!
Én ebben nem hiszek. Viszont hiszek az embertársaim végtelen rosszindulatában és irigységében. Továbbá hiszek az emberi butaságban, ami alapot ad a hiszékenységnek.

Szóval Jammalnak van egy helyes macskája, akit mindennap megfürdet (szegényke) és gondosan ápol. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy Édesanyám járt Izraelben három hete és nagyon megizlett neki egy datolyafajta (már végképp nem értitek, hogy miről írok... macska, átok, datolya, Izrael.)

Kérdem Jammaltól, hogy miféle datolya lehet mégis az, amit Édesanyám, ama szent asszony kóstolhatott Izraelben?

- I don't understand. (nem értem)

- Na Jammal... tudod, az a terület, amit fegyeveres erőszakkal megvontak Palesztínától... tudod,... amiről én sem beszélek szívesen, de az európaiak ezt nem értik.

(felicsillan a szeme)

- Te sem szereted őket? - kérdi halkan.

- Nem érdekelnek. 

- Ah..., de nem is zavarnak?

- Nem veszek róluk tudomást.

És ekkor egy széles mosoly ült ki Jammal arcára: you do it right (jól csinálod). 

Persze, ezek amolyan féligazságok. Tényleg nem érdekel, hogy a térségben miként utálják egymást és, hogy miként esnek egymásnak, amíg a civiliket nem érinti (naív álom). Viszont az már nem igaz, hogy nem veszek róluk tudomást, mert valóban képesek megmozgatni a politikai színteret, és egyszer szívesen elmennék Jeruzsálembe és Betlehembe.

Mindig elmosolyodom azon, hogy Izrael egy fantom-állam a Közel-Kelet számára. Azt mosolyogtat meg, hogy még a legegyszerűbb ember is úgy vesz tudomást a fiatal államról, hogy letagadja. Lehet vele nem egyetérteni, de tudomásul kell venni. Érdekes világ az itteni nagyon...

Bulvárhírek

Ahogy tegnap böngésztem a különböző magyar hírportálokat, feltűnt egy szembeötlő különbség Magyarország és Libanon között: itt nincs bulvársajtó. A skálát szerintem magasabbra is emelhetem azzal, ha azt állítom, hogy egész Europát szembe lehet állítani a Közel-Kelettel a témát illetően.

Nem tudom, hogy más európai országban a ponyvahíreknek mennyire van jelentőségük, de úgy hiszem, hogy Anglia viszi a pálmát ez ügyben és a franciákat, németeket sem kell félteni (az olaszok egy fokkal finomabbak annál, minthogysem meztelen testet reklámozzanak - persze, ők is megérik a pénzüket a már unalomig ismétlődő Berlusconi-botrányokkal ). A Hazám sem kivétel a témában: a magyar szereti a bulvárhíreket. 

Például tegnap tudtam meg azt, hogy Győzike erotikus fotózáson vett részt! Vezetőcikk a Hírportálon.

Örülök, hogy gazdagodhattam az információval, így biztosan tudom, hogy merre keressem a legújabb horror-képeket, ha bárkit is halálba szeretnék rémíszteni. És ekkor elgondolkodtam (néha szoktam): amióta Bejrútban élek, nem találkoztam Tina, Story, Csók és könny, Metro (!) és Blikk újsággal. 

A "bulvár" a francia "boulevard" szóbol ered, ami nem más, mint sugárút. A helyes kis párizsiak sétálgatttak a Chamsp-Elysées-n és közben jól megnézegették egymást és különböző megjegyzést tettek erre-arra. Hát innét az utcasajtó eredete (miért nem lepődöm meg azon, hogy a franciákhoz fűződik...ez is?).

Amikor Giovanni háromhetente elmegy a fodrászhoz (és elkisérem), akkor ott lapozgatom a Mondanité c. celeb-újságot. Talán ez ér fel a libanoni bulvárral. Ahogy minden, természetesen ez is "high society", mint minden ami itt zajlik (legalábbis látszatra). A libanoni szereti a flancolást, mondhatni: kissé sznobb.

Tüzijáték, kamu torta... minden, ami kell a látszathoz!

Lapozgatom tehát ezt a helyi bulvársajtót és rémesen unom magam: az első tíz oldal az újonnan megköttetett esküvőkről szól, rengeteg képpel, mindenki mosolyog, pezsgő a kézben. Az elején azt hittem, hogy ezen népek valami ismert libanoni társadalmi krém lehet, de nem. Komoly pénzeket fizetnek azért, hogy bekerüljenek az újságba, hogy lássa a világ azt, hogy mekkora ünnepség volt és, hogy bizony, pénz van bőven. 

Itt nagyon szeretnek a lehetőségekhez képest jóval magasabb szinten élni. Minden a látszatra megy: mit viselsz és mennyi plasztikai műtéted volt, megmondom, hogy ki vagy (erről jut eszembe a minapi történet: Giovanni elkisért az orvoshoz és megakadt a szeme egy hölgyön, aki "nagyon elegáns és milyen szép vonásai vannak". Azonnal leoltottam azzal, hogy tele van a nő botokszal és plasztikázott. Persze nem hitte el, csak amikor közelről is meglátta. Onnantól fogva már nem leste...).

A legkedvesebb képeim az esküvőt illetően azok, amikor az ifjú pár bevonul, akár valami Oscar-díj átadón... 

Nem ám úgy, mint Giovanni és én a Csali-csárdában, amikor egy sörrel a kezemben üdvözöltem a vendégeket!

Az újság egyébként csupa képből áll és szöveg alig szerepel benne. Öt nagy részre osztható fel: koncertek, éjszakai élet, események, VIP vacsorák és... esküvő (ebben a kategóriában szerepel még az eljegyzés is). 

A számomra legnevetségesebb "esemény" az volt, amikor idén Október 11-én Bécsben, a Hofburgban "buliztak" korabeli kosztümökben. Egyik nevetségesebb a másiknál. Én nem vagyok szakmabeli, de még nekem is feltűnik, hogy nagyon nem stimmelnek a ruhák. Ha felkelne sírjából Mária-Terézia császárnő, szerintem hülyét kapna. Sajnos a képeket nem tudom megnyitni és lementeni, mert átmenetileg nem elérhető. Kár, mert ezek a legborzalmasabbak. Helyette ugorjunk kategóriát és lássuk csak, kik ezek a celebek és, hogy mégis miként pózolnak az újságnak!

Itt vannnak például a libanoni Vörös Kereszt vezetői (a vörös nyakkendő találó):

A kép szerintem magáért beszél a plasztikai műtéteket illetően, nem kívánom kommentálni (elég annyit, hogy ezt sokáig néztem megdöbbenésemben). Itt van egy másik remek kép, három fertelmes gráciáról:

Grace Takla, Mireille Hayek és Hana Sabbagh

Fogalmam sincs kik ők, de nem értem, hogy minek kell így elcsúfítani magukat? Még a tonna smink sem bírja eltakarni azt, hogy szétvagdosták az arcukat. Vagy számukra ez szép? (a műmellekről már nem is térek ki külön, mert az annyira megszokott itt, hogy említésre sem méltó). 

Hana Sabbaghra rákerestem a neten: csak annyit tudok, hogy fenn van a facebookon és, hogy rengeteg képe jelent meg a Mondanité c. újságban. A keresés a következő képet is kidobta (ezen nem ő szerepel), amire már nevet sem írtak, annyira fertelmes!

A képeket egyébként meg lehet vásárolni online kisebb összegért, egy dollárért (bár nem tudom, hogy kinek kellene, hacsak nem a rajta szereplőknek). Mindegyik kép egyforma: virulnak akár a vadalmák, tonna smink, flitter és fuksz, annyira jól érzi magát, hogy az már szinte maximális extázis és a Természetesség nincs a vendéglistán.

Röviden ennyit a libanoni bulvárról, a krémek kréméről. Kár, hogy rám ellenkező hatást ért el.

Nesze neked nyugalom..!

Menekülő libanoni férfi - Jnah, Bejrút

From: Los Angeles Times, 19 November 2013.

Iranian embassy targeted in Beirut bombings, diplomat among dead

Kellett nekem azt írni, hogy semmi nem történik mostanság. De, ha belegondolunk, gyanúsan nyugodt volt Bejrút szeptember vége óta. És tessék: erre ma kettő bomba is robban a Jnah negyedben, ott ahol a férjem is dolgozik. 

Én úgy értesültem az eseményről, hogy lementem a szabóhoz Giovanni nadrágjával, aminek a szárát rövidíteni kell. Egyenes leszek: az én arabom egyenlő a nullával és a szabó franciája sem a legfényesebb (az angolról ne is beszéljünk) - de én azt vallom, hogy kézzel mindent el lehet magyarázni (fityisz azoknak, akik mindig kinevettek, hogy a kezeimmel nagyban hadonászok beszéd közben). 

Láttam, hogy a híradásban mutatják a merénlyet helyszínet, de akkor még fogalmam nem volt, hogy ez Jnah negyede, Bejrútban (mindenütt van TV - a fodrásznál, a szabónál, a festménykereskedőnél, a Body Garage-ban és még Khaled barátomnál is, a zölsdégesnél). A szabó ekkor közli velem, hogy "valami, valami arabul és el Iran". Aham, hát engem különösképp nem izgat, hogy Iránban mi zajlik, bár tudom, hogy itt térségben és vallásban gondolkodnak, és nem nációban. Tehát, ha valami történik Iránban, Jordániában, Szíriában és Szaud-Arábiában, annak általános következménye lesz a régióra. 

Nyilván, hogy a szokatlan nyugalmam miatt kapta elő a francia-arab-francia szótárát és elém helyezve, a "nagykövetség" szóra bökött, miközben mondogatta, hogy El Iran, El Iran...! És itt kezdett a vörös lámpa izzani és a mayday visszhangozni a fejemben.

- L'Ambassade de l'Iran? A Jnah ? (az iráni nagykövetség, Jnah-ban?)

- Eh,...! (azaz igen arabul)

Annyira pörgött az agyam a lehetséges veszélytől, hogy még a megszokott magyar klasszikus karomkodás (bm) sem jutott eszembe. Azonnal felhívtam Giovannit, aki szerencsére felvette a telefont és ettől fogva teljesen megnyugodtam. Ő - és valamennyi kollegái - teljes biztonságban vannak.

A hírekben azt olvasom, hogy a yemeni nagykövet enyhén megsérült a robbantásban (civil áldozatok is vannak - idáig az áldozatok száma valahol 7 és 22 között mozog, de mint már írtam egyszer ezzel kapcsolatban, a számok Libanonban nem megbízhatóak és, ahogy múlik az idő, úgy egyre kevesebb áldozata van a támadásoknak...). 

A Reuters az Al-Quaedaról beszél, hogy Sheikh Sirajeddine Zuraiqat az ún. "Abdullah Azzam brigád" csoport vezetője volna a robbantások megett, ugyanis a Twitteren (!!!) közölték, hogy "The Abdullah Azzam brigades - the Hussein bin Ali cells - may they please God - are behind the attack on the Iranian embassy in Beirut" (forrás: The Daily Star). 

A libanoni politikus, Nadim Gemayel a Hezbollaht okolja: ha a Hezbe nem avatkozna bele a szír belügyekbe, akkor nem volna ilyen típusú merénlyet a fővárosban. 

A szokásos mumust sem hagyhatjuk ki: az iráni politikai elit Izraelt vonja felelősségre a mindenkori bejrúti merényletekkel kapcsolatban (tény az, hogy folyamatosan történik valami és ne feledkezzünk meg arról az esetről sem, amikor a libanoni legtér felett repült el két izraeli katonai gép...). 

A szemtanúk szerint egy robogón ülő öngyilkos merénylő robbantotta fel magát az iráni nagykövetség közelében. Hogy mennyire gyorsan terjed a híradás egyszerűen lélegzetelállító: ahogy böngészek a neten, a Los Angeles Times-on már az események után egy órával egy teljes cikket lehoztak. Ezen cikk viszont arról ír, hogy az egyik merénylő gyalogosan volt, míg a másik az autóban ült, amikor aktiválták a magukon lévő bombát (és még mindig nem értem, hogy milyen szinten képesek ezek a vezetők kimosni az emberek agyát. Olyanannyira, hogy ráveszik ezeket a szerencsétlen hülyéket, hogy robbantsák fel saját magukat... és másokat is a halálba küldjenek...).

Egyszerűen nem térek magamhoz, hogy mennyire egy beteg, gonosz és tudatlan világban élünk párhuzamosan. Ahhoz van esze annak a nem normálisnak, aki a robbantás mögött húzodik meg a sötétben, hogy twitterezen, hogy ártatlanokat gyilkoljon, hogy buta, kiszolgáltatott, egyszerű embereket használjon ki és áldozzon fel a beteg gondolataihoz! De ahhoz már nincs agya a nem normálisának, hogy álljon ki és vállalja a tetteit! Hogy arca is legyen a merénylőnek! Arról már nem is beszélve, hogy esetleg a diplomácia útjára terelje a követeléseit...! 

Az áldozatok közül szerepel az iráni kultúrális attasé, Sheikh Ibrahim Ansari és több ártatlan civil, akiknek bűnük csupán annyi volt, hogy rossz helyen voltak, rossz időben. 

Béke poraikra. 

*

1, Los Angeles Times (angolul)

http://www.latimes.com/world/worldnow/la-fg-wn-iran-embassy-target-beirut-bombings-20131119,0,1496787.story#axzz2l5l5UjZj

2, A robbantás helyszíne, képekben

http://blogbaladi.com/in-pictures-explosions-rock-iranian-embassy-site-in-jnah-beirut/

3, The Daily Star - Lebanon

http://www.dailystar.com.lb/News/Lebanon-News/2013/Nov-19/238284-blast-heard-near-iranian-embassy-in-beirut-witness.ashx#axzz2l5o1bmFF

4, Az Abdallah Azzam brigade-ról (angolul)

http://www.start.umd.edu/start/data_collections/tops/terrorist_organization_profile.asp?id=4561

Rien

Tudom, tudom, már lassan egy hete, hogy nem írtam semmit. Akárcsak ama híres történelmi bejegyzés XVI. Lajos részéről, amit 1789. július 14-ével datált: rien (csakhogy a sok okos forradalmi történész a király vadászati naplójára hivatkozik, amikor azt fröcsögik, hogy XVI. Lajost nem érdekelte a népfelkelés és bizony csak egy lusta lajhár volt... no, ezek a nem hiteles történészek számomra).

De az igazság az, hogy tényleg nem történt semmi különös mostanában. Élem a szokásos (vajmi szinten unalmas) bejrúti életemet. 

Circus Maximus barátom biztosan ellentmondana most nekem, hogy márpedig én mindig tudok valamiről pofázni, akár órák hosszat. No persze, megy ez nekem, nem arról van szó, de egyrészt ahhoz közönség is kell, valamint ihlet. És jelenleg az utóbbiból kifogytam.

*

Hirtelen azon gondolkodtam el, hogy a magyar nyelvben a "közönséges" bizony a közönségből, a tömegből vezethető le. Míg példáúl a franciában a közönségnek (public) semmi köze a közönségeshez, azaz a vulgaire-hez. 

Hm... érdekes. 

*

És már megy is a pofázás...

Egy apró kis esemény megmosolyogtatott tegnap este: rendszeresen járok a közeli patikába mindenféle apróságért (szappan, vitamin, betadin...stb) és az egyik gyógyszertáros szóba elegyedett velem (a patika a híres Hotel Alexandre mellett van - Pharmacie Alexandre - ahol a lusta taxisok várnak).

Én: Marhaba.
A gyógyszertáros: Ahlein. Kifik?
Én: L7amdillah, mnii7ah w inti?
A gy.: L7amdillah meishi l7aal.

(-Üdvözlöm!
- Üdvözlet viszonozva (nyers fordítás). Hogy vagy? (a magázás nem létezik az arabban)
- Minden rendben Istennek hála, es Te?
- Úgyszintén minden rendben, Istennek hála.
Ezek sztenderd, betanult frázisok. Voltaképpen őket sem érdekli, hogy miként fityeg az ityeg. A párbeszédet fonetikus libanoni dialektusban közöltem).

Igbo vallási maszk - Nigéria 

Kikérem az éppen aktuálisan szükséges árumat és látom, hogy nagyon kérdezni szeretne valamit a patikus:
- Inti men Nigeria?
Azaz "Nigériából származol"?
...
Hirtelen nem térek magamhoz...besötétült volna a bőröm az öt perces séta alatt? A hajam afro-style lett?
Nem értettem, hogy melyik országgal keverheti a gyógyszertáros Nigériát, de mindenesetre rávágtam, hogy "La2, ana mish men Nigeria. Ana men Ungaria. Ana Magyar" (Nem, nem vagyok nigériai. Magyar vagyok).
- Eh..., Ungaria! Men Mexico?
(Aahh, igen! Magyarország. Mexico mellett?)
No, it nem tudtam mit válaszolni, csak annyit, hogy "nem, nem Mexico. Európa".

Az én elméletem a következő:
1, Nigériát Norvégiával keverte és Mexicót Spanyolországgal.
2, Totál hülye.
Mindenki eldöntheti magának. Ugyan rendszeresen orosznak néznek (az esetek 90%-ban) vagy ritkán franciának, de magyarnak soha. Olasz egyszer voltam, ahogy román is. Voltam örmény, amióta Bejrútban lakom,... de nigériai még soha! Talán nem is magyar az anyanyelvem, hanem az Igbo...nem tudom. 

Such an obnoxious place...!

... avagy: annyira egy utálatos egy hely! De az angol obnoxious-re a következőt találtam még: kellemetlen, visszataszító, hányadék... g*ci (az utóbbit az angol-magyar dictzone online szótár hozza fel). Hát eképpen nyilatkozott ma a szudáni barátnőm Libanonról (és akárnyhányszor leírom azt, hogy "szudáni" eszembejut a volt főnököm, aki fajgyülőlet vádjával mószerolt be. No comment).

Én személyszerint nem mennék ilyen messzemenő következtetésekbe (csupán azért mert engem korántsem olyan bánásmódban részesítenek, mint az afrikai lányokat), de meg kell hagyni, hogy néha tényleg nehéz Libanonban élni. 

A mai napom is a hagyományos taxi vadászattal kezdődött: kilenc hónapja már, hogy napjában kétszer jön házhoz a taxi. Még mindig nem sikerült megjegyezniük a címet. Ha a férjemért jönnek, a ház előtt vannak, ha értem, akkor már borul a logika. Talán azért mert én csak heti kétszer használom a szolgáltatást (jelzem: céges taxi). Mindig ugyanazt kell ismételjem: a Hotel Alexandre-tól egyenesen a főúton fel, jobbkéz felöl lesz a maronita templom és az első balkéz felöli utcánál behajtani, a volt Razallah benzinkútnál. Na most a mai Ahmedünk mit csinált? Nyugodtan várt a Hotel Alexandre előtt, mert ő nem ismeri a környéket, nem tudja hol van az a Razallah és egyébként is hagyjuk őt békén. Természetesen ő nem szólt volna egy pillanatig sem, hogy nem ott vár, ahol kellene (az, hogy elkések miatta, az baromira nem érdekli őt). Miután saját kontomra felhívhattam kétszer is a társaságot, végre méltóztatott Ahmed is a főutcán felvezetni. Ekkor leállítottam a kocsit, kinyitottam az ajtót és közöltem vele, hogy én volnék az ügyfél (mert számomra nem volna egyértelmű, ha csak úgy beül valaki az autóba).

-Marhaba !!!!! MARHABA!!!!! (azaz, jó napot arabul - a keresztények inkább bonjour-ral köszönnek) - üvölti nekem a soffőr és elkezd ordenáré módon kiabálni velem, hogy ő nem tudja, mi az a Razallah station (annyit értettem arabul) és közben folytatta, hogy marhaba!!!, ezzel jelezvén, hogy mekkora egy bunkó vagyok, hogy nem köszöntem. Amikor végre levegőhöz jutott a nagyjábból egy perces fröcsögése után, közöltem vele, hogy velem nem üvöltözik, különben hívom a központot és bepanaszolom.

- Yallah, yallah!!!! (rajta!) - no english!  - magyaráz és üvölt.

Fel is hívtam a központot és bepanaszoltam. Érdekes módon annyira azért értett angolul, hogy azonnal hívta ő is a dispatcher számát, hogy mégis mit akar a madmazell? (még mindig üvöltözve)

Természetesen, akárcsak a jó focistáknál, csak ekkor kezdődött el igazán a performansz, mert hirtelen állította, hogy ő bizony időben ott volt a Razallah station-nél, nem érti, hogy miért vagyok ilyen ellenszenves vele és ő nem kiabált soha. Még az english is ment neki...

Mindegy. Lepergett. Egyszerűen nem méltattam válaszra, fizettem és kiugrottam a taxiból, amikor már közel voltam a célhoz. A számát elmentettem és külön kérem majd, hogy ő nem jöhet értem (ismét jelzem: céges taxiról van szó). 

Eltelik néhány óra és találkozom az albán szomszédasszonyommal (ne feledjük, hogy fajgyülölő vagyok). Megkávézunk is elkisérem a ruhaboltba, ahol néhány hete vett egy ruhát. Ám csak otthon vette észre, hogy bizony, az alját kiégették (amolyan keleties, hosszú elegáns muszlim ruha). Természetesen ment a huza-vona az eladóval, aki szintén hirtelen már nem is tudott más nyelvet az arabon kívül, ám amikor eladta, akkor folyékonyan beszélt angolul és franciául. V. kitartó: a ruhát megjavítják. Hát ezért mentünk most vissza. 

Amíg V. válogat, feltűnik nekem az, hogy a másik eladó suttyomban veszi elő valahol hátulról a ruhát és már be is tuszkolta a papírtáskába.

- Stop. - mondom én. - Szeretném megnézni a javítást. 

És érdekes módon "semmi szükség nincsen rá", mert szépen rendbe hozták.

- Elhiszem, de látni akarom.

V. elég hamar kiismert és látta a tekintetemből, hogy kiszúrtam egy disznóságot. De még mekkorát! Ahogy veszem ki a ruhát a tasakból, látom, hogy nemcsak egy hatalmas filc nyoma csúfítja el az egész ruhát, de pecsétes is lett és az egyik díszköve kettétört! 

Az elméletem: időközben azt a ruhát valaki hordta. 

Az ő elméletük: V. már így vette. 

Bíííííp... rossz válasz: vele voltam és a ruhát lefényképeztük a vételnél. Egyértelműen hiányzik róla a filc és a pecsétnyomok.

És igen, van bőr a pofájukon. 

Nem akarjátok megtudni azt, hogy milyen jelenetet adtam nekik le. Nem tűröm az alattomosságot. Legyen gerinced és valld be, hogy gond van az áruval! 

Nagyon komoly összecsapásom volt ismét a libanoni nőkkel, akik arabul üvöltöttek vissza (ha netán elfelejtettük volna: két perccel korábban még franciául beszéltem velük és tökéletesen értették), mire az egyik ott tartozkodó félmeztelen, hatvan év körüli vén tehénnek volt pofája beszólni, hogy sokat fecsegek!

Vérben úszott a szemem. Az egyik neuron jelezte, hogy "üss", míg a másik, hogy "röhögj a pofájába és alázd be". A második mellett döntöttem. Nem vagyok rá büszke, de sajnos mesterien tudom űzni a vérigsértést és alázást. Nem kell nálam kihúzni a gyufát (V. remegett az idegességtől - bár attól védje meg őket az Isten, hogy ellátja a dolgukat albánul...)

Nem megyek bele a részletekbe de elértem azt, hogy szombatra mehet V. a ruháért, amit állítólag a tisztitóba visznek azonnal.

Engem ezek a dolgok leszívnak. Egyszerűen nem értem, hogy minek jó az, ha az ember bunkó? Nem érti meg a hülyéje, hogy mennyire árt az üzletnek és az országnak? És nem ez az első alkalom. 

A libanoni nők szörnyűek. Én nem szeretem őket. És most már értem azt, hogy az itteni expat-ok miért nem barátkoznak velük. Tényleg értem. És valahol még S. barátnőmet is megértem, amikor azt írja, hogy ez a hely egy such an obnoxious place...!

Dilemma

Talán kilépek a könyvklubból. Nem azért, mert nem tartom jónak vagy azért mert én szakszerűen űzöm azt, amit mások amatőr szinten (sem), hanem azért mert vannak bizonyos kultúrális különbségek, amelyeken én nem tudok felülkerekedni, hiába döngölték ezt az agyamba az elmúlt tíz évben. Kezdeném sorrendben:

A könvklub jó kezdemenyézes. Majdhogynem mindegy, hogy mi a kijelölt olvasmány, a lényeg az, hogy összejöjjön a társaság, eszmecseréljen és érezze jól magát. Ez idáig véleményem szerint sikerült.

A könyvklub szívesen fogadd be új tagokat. 

Ebben már nem volnék olyanannyira biztos. Amolyan tipikusan libanoni új-generáció módjára álmosollyal fogadták a jelenlétemet és azóta is "new comer"-nek hívnak, azaz gólyának. A nevem öt betűből áll és nemzetközi. Könnyen megjegyezhető. A gólya csupán egy jelző. Úgy hiszem, hogy ez akár sértő is lehetne rámnézve, de lepereg. Ahogy lepereg az is, hogy nem ismerik Arthur Conan Doyle-t és Agatha Christie-t (köztük a Mrs. Chairman és egy angol szakos, mesterképzését végző diáklány - no comment), de mégis úgy gondolják, hogy a legjobb iskolák itt vannak a térségben. Én csak egy keleti lány vagyok, még hiszek a vasfüggönyben és egyébként is vörös könyveken nőttem fel (és igen, jutott már nekem is a sablonszövegből, hogy biztosan táncolni jöttem ide - lásd a Zászlók, szajhák, partizánok - II. rész c. bejegyzést).

Én is haladok a technikával és van okos telefonom és what's up-om. Tegnap este látom, hogy prüntyög Mrs. Chairmantől (hogy ne csak rosszakat írjak: felvettek a múlt héten a zártkörü levelezőlistájukra - egy lépcsőfokkal feljebb jutottam a libanoni társadalmi ranglistán!). Az üzenetben ez állt: 

- Mindenki elkezdte olvasni az új könyvet?

Eltelik tíz perc es senki nem ír vissza. Nem akarok bunkó lenni, hiszen ezek a kütyük már kimutatják azt, hogy ki olvasta az üzenetet és ki nem. Válaszolok:

- Sziasztok! Igen, már nekikezdtem. Érdekes olvasmány, jónak igérkezik. Sosem olvastam még nigériai szerzőtől semmit.

Eltelik egy újabb negyed óra és ismét prüntyög a telefon.

- Ezúton szeretném figyelmeztetni a gólyákat (csak én vagyok új tag...), hogy what's up-on nem beszéljük meg a könyvek tartalmát!

Hát Te nagyon hülye Mrs. Chairman! Nem Te kérdeztél rá? És mi lényegeset írtam a könyvről? Hogy nigériai a szerző? Anyukám, ott szerepel a borítón! Born in 15 September 1977 in Nigeria. Adichie is from Abba, in Anambra State. Emellet még szerepel az is, hogy ezen regénnyel nyerte el az Orange Broadband díjat. Gondolom, hogyha ezt is hozzáírom, akkor már egyenesen fegyelmit kapok! 

A szerző neve Chimamanda Ngozi Adichie (nagyon szép nő) és a könyv címe angolul Half of a Yellow Sun; a biafrai háborúról szól, azaz a nigériai polgárháborúról (1967-1970). Ha jól tudom, magyar fordításban még nem jelent meg a könyv.

Nem kell sok ahhoz, hogy kihozzanak a sodromból. Elég a bunkóság, a rosszindulat, az igazságtalanság és a kétszínű alamusziság. Sokan mívelik ezen tulajdonságokat mesterien - na ők az ellenségeim. 

Egy pillanatra megállt az agysejtem (az az egyszem) és azon tanakodott, hogy felhúzza magát, vagy sem. Úgy döntött, hogy nem. Nem reagáltam semmit, csak elmondtam Giovinak az esetet, aki szerint hagyjam ott az egészet a fenébe, mert válogatott frusztrált nőkkel van tele a klub (öööö...szólt valamit!). 

Engem már például az is nagyon meglepett, amikor javaslatot kellett tenni, hogy milyen típusú könyvet szeretnénk olvasni. Én hülye azonnal lepergettem magamban a különböző műfajokat és debobtam az örök klasszikust: életrajz / önéletírás. Csúnyán elbuktam mert van, aki azonnal benyögte "something about sex"! 

Erotikus irodalom..., hogy nekem mennyire elegem van ezekből a kamu-tabukból! Jelezném, hogy a mostani könyv is (Half of a Yellow Sun) első tíz oldalán természetesen már találkozunk az önkielégítést végző kisfiúval. És itt tartozom egy vallomással: amikor azt válaszoltam a what's up-on, hogy a könyv érdekesnek igérkezik, akkor füllentettem. Az eddigi olvasottak alapján elmondhatom, hogy ez tipikusan az a könyv, ami nem érdekel és, amit én sose vettem volna meg. De kiolvasom, mert egyrészt nem ismerem a szerzőt, másrészt meg semmit nem tudok a nigériai polgárháborúról. Igaz ugyan az is, hogy magamtól nem is olvasnék a témáról, de ha már ezt a könyvet választották be, akkor uccu neki! (a könyvet a brit társunk kérte olvasásra, mert nemrégiben fogadott örökbe egy fekete kisfiút).

Hát itt tartok most, ez volna a nagy dilemmám: maradjak könyvklubtag vagy sem? Mert voltaképpen itt is az van, ami annyira fáraszt a libanoni társadalomban: a tapintatlanság... és a korlátoltság. Nagynak hiszik magukat, de a végén mégiscsak náluk él a legnagyobb számban a cselédekkel szembeni brutalitás. Valljuk be: vajmi szinten rabszolgatartó társadalom. És nemcsak ők. Az egész térség az.
Kérdem én, mire fel ez a nagy kivagyiság, amikor ilyen elfogadott intézménye van a társadalomnak? Arról nem is beszélve, hogy csak kell nekik vízum ahhoz, hogy elhagyhassák az országot. Mire hordják fenn az orrukat?

Persze, most szörnyűnek írtam le az egész klubot, pedig nem az. Alma, az izlandi, kifejezetten szimpatikus, míg a brit Louist érzékenynek tartom. Érdekes meglátása van az olvasott regényekkel kapcsolatban és meglátszik rajta, hogy három évig tanulta a klasszikus irodalmat. Őt szeretem hallgatni (és nemcsak a csodálatos brit akcentusa miatt). J. barátnőm is üdítő élmény, mert ugyan az amatőri szintnél is gyengébb az irodalmat illetően, a maga egyszerű és szókimondó stílusával egészen szorakoztató. Voltaképpen engem Mrs. Chairman zavar egy kissé a tudálékos stílusával és a barátnője, aki szerint ugye, 13 évesen egy lány már érett a házasságra.

Az eddigi könyvlistával közepesen vagyok elégedett: az első "kötelező" olvasmány botrányos volt és ki sem olvastam (ponyva a köbön), míg Khaled Hosseini kitünő. Szerencsére nem voltam még tag, amikor A szürke ötven árnyalata c. trilógiát olvasták. Ez az a könyv, amit még a kezembe sem vagyok hajlandó venni. Megörültem annak, amikor igen negatív kritikát olvastam róla egy honfitársam blogján.

A könyvklubbal kapcsolatban tehát olyan vagyok, mint a néhai  Európa Kiadó együttes (igen... én azt hallgattam a kilencvenes években mégha egyes számokat akkor írták meg, amikor még ovódás voltam): na most menjek vagy maradjak? (Rendőrlány)

Ezennel a mai bejegyzést befejezem és egyben egy régi-új olvasómnak dedikálom, aki volt olyan kedves, hogy írásban jelezte azt, hogy rendszerességel követi firkáimat! Kedves Sz. G. szóljon Neked az Európa Kiadó youtube válogatása ! (kedvenc számom a Megalázó, durva szerelem volt - illik a A szürke ötven árnyalata c. mosladék könyvhöz)

u.i.: a gymben ma Foci-Laci elfoglalta a spinning bringámat...
___
1, A könyves menyország - irodalmi blog
http://nancykonyvei.blogspot.com/2012/05/eljames-fifty-shades-of-grey.html

2, Európa Kiadó youtube válogatás (erős "altereknek")
http://www.youtube.com/watch?v=5XdZqGBfPxA&list=PL990089F504C863A2

3, Rendőrlány - EK
http://www.youtube.com/watch?v=nh-qvGjOcnA

Könyvklub

Második hónapja, hogy járok könyvklubba. A társaság igen heterogén: négy libanoni (közülük kettő Svédországban nőtt fel - az egyik J. barátnőm), egy brit, egy izlandi és két magyar. 

Állítólag ennél több tagja van a klubnak, de őket én még sose láttam: elméleti síkon tagok. Sose jönnek el, de a könyvet megvetetik másokkal és miattuk variáljuk az időpontokat. Tegnap is vártunk rájuk, hiába. Levontam azon következtetést, hogy Godónak minden bizonnyal van felesége...

A tegnap megvitatott könyv címe És a hegyek visszhangozzák, Khaled Hosseinitől. Csodálatosan megírt, típikus Hosseini regény. Stílusában hasonló a korábbiakhoz, ám a történet ezúttal sokkal összetettebb szálakon fut. Mély, néha már "súlyos" elbeszéléssel, a történet nemcsak tanítójellgeű, de elgondolkodtató is egyben. 

"Mit is mondhatnék nektek, miféle kínokat állt ki Baba Ajub és a felesége azon az éjszakán? Egyetlen szülőt sem szabadna ilyen választásra kényszeríteni. Baba Ajub és felesége úgy tanácskozták meg, mi a teendő, hogy a gyerekek meg ne hallják. Beszéltek, sírtak, beszéltek, sírtak. Egész éjjel csak újra és újra átbeszéltek mindent, és bár már közeledett a hajnal, eldönteni mégsem tudták - lehet, hogy a div épp ezt akarta, mert ha nem döntenek, akkor öt gyereket vihet el egy helyett. Végül Baba Ajub a ház ajtaja elől behozott öt ugyanolyan méretű és alakú követ. Mindegyikre ráírta egy gyermeke nevét, s mikor megvolt vele, bedobta őket egy vászonzsákba. De mikor odanyújtotta a zsákot a feleségének, az úgy ugrott hátra, mintha mérges kígyó lenne benne.

- Nem tudom megtenni! - mondta a férjének a fejét rázva. - Nem tudom én kiválasztani. Nem bírnám elviselni!

- Én sem - kezdte Baba Ajub, de az ablakon kinézve látta, hogy már csak néhány pillanat, és kibukkan a Nap a keleti dombok mögül. Egyre fogyott az idejük. Gyászosan bámult az öt gyerekére. Le kell vágni egy ujjat, hogy megmentsük a kezet! Lehunyta a szemét, és kihúzott egy követ a zsákból."

Khaled Hosseini, És a hegyek visszhangozzák

LIBRI KÖNYVKIADÓ KFT., 2013.

ISBN: 9789633102299

Ezúttal nem kivánok belemenni a regény elemzésébe, mert egyrészt már unnám a saját okoskodó hangomat, másrészt meg a regénynek semmi köze Libanonhoz, ami ugyebár a blog központi témája. Ami megfogott a tegnapi estén az az egyik libanoni lánynak a hozzáállása a regény egyik jelenetéhez. Személyszerint kifogásolom az írónál azt, hogy nagyonis felnőtt érzésekkel és párbeszédekkel ruházza fel karaktereit. Ilyen például az, hogy a regénybeli lánytestvérpár egyike féltékenységből megöli a nővérét, amiért azt veszi el a szíve választottja. Jelzem : a két leányzó pusztán 13 éves, amíg a férfi már bőven felnőttkorú és túl van már egy házasságon. Az egész jelenet azt sugallná, hogy a testvérek már bőven elmúltak húszévesek.

Én azzal érveltem, hogy egy 13 éves leányzó nincs tisztában még a házasság intézményével, sem a házastársi kötelességekkel, hogy a szexualitásról már ne is beszéljek. Sem fizikailag, sem pszichiailag nem áll készen a "házasságra". Hogy szerintem pedofília is áll a háttérben a férfi társadalom részéről, azt már meg se mertem említeni. Mondókámat befejeztem és beállt a csend. Van, aki mereven nézett lefelé, Alma - az izlandi - szotyizott tovább, én meg már azt hittem, hogy valami hülyeséget mondtam.

És ekkor szólalt meg az egyik libanoni lány.

- Én a hegyekben nőttem fel (mit is írtam a hegyekről?) és szerintem nincs abban semmi kivetnivaló, hogy fiatalon házasodnak meg a lányok. Sőt! Szerintem ez teljesen természetes. És tisztában vannak vele, hogy mit tesznek. Nekem több barátnőm ment férjhez 13, 14 évesen és állítom, hogy érettek voltak és tudták, hogy mit csinálnak.

Belémhasítótt a szabadakarat fogalma; szerettem volna, erről beszélgetni. Hogy ezek a gyerekek (mert még azok), egyrészt mennyire cselekszenek a szabadakaratukból és nem a szülői nyomás adta kötelezettségből? 

Továbbá miben is érettek? Én 13 évesen már nem babáztam, de még egy mesevilágban éltem és kedvenc olvasmányaim közé tartozott a Végtelen történet és a Titkos kert (sokan mondanák, hogy még mindig a saját kis világomban élek és nem is tévednének olyan nagyot). 
Úgy hiszem, hogy ez a könyvklub tagunk nem tud különbséget tenni az érettség és a nevelés között. 

Nyilvánvaló az, hogy a leányok többsége ezt az eseményt várja, hiszen erre nevelték őket: "majd elérkezik az idő, amikor nagylány leszel és választunk Neked férjed... gyönyörű ruhád lesz és majd mindenki Téged ünnepel..." - hát melyik kislány nem álmodott arról, hogy egy napon Hamupipőke lehessen? Szó nincs itt arról, hogy érettek volnának a házasságra! 
Bár a számomra legjobb rész még hátra volt: a lány szerint ebből is látszik, hogy a közel-keleti lányok mennyivel érettebbek a Nyugatnál, mert ők már 13 évesen férjhez mehetnek. Persze, minket a szüleink akár 35 éves korunkig nevelgetnek és keszítenek fel a társas életre, mert egyébként hülyék vagyunk hozzá...!

Tényleg nem tudom, hogy ez a lány ennyire hülye, fogalmatlan (Gáborom...) vagy buta (tájékozatlan)? Itt van Eva esete, akit elraboltak, megerőszakoltak és kényszerből hozzáadtak ahhoz a férfihoz, aki mindezt tette vele (de talán apa és fia is kihasználta az alkalmat). Nem kell messzire menni: mindez itt történt Bejrútban. 
Undorral olvasom, hogy az egyik vallási vezető szerint a kislány teljes beleegyezésével jött létre a frigy...
Nem akarom tudni, hogy milyen lelkiterroron mehet keresztül ez a kislány. 

De itt van még a csupán kilenc éves kislány esete Bekaa völgyéből, akit a saját, 21 éves unokatestvéréhez adtak! A kislány évekkel később pszichológushoz került, aki igyekszik segíteni neki a trauma okozta következményein. Komoly klausztrofóbiája alakult ki amiatt, hogy annó bezárták a hálószóbába és kényszerítették arra, hogy testileg adja át magát a nála 22 évvel idősebb családtagnak. 
Meg kell hagyni, hogy ez az eset egy szír menekülttáborban történt. 


Az özenlő menekültek számával csak egyre nő az erőszak és az alvilági kereskedelem. Sokan azért is házasítják meg a lányukat, hogy így kerüljék el azt, hogy prostitució áldozata legyen (netán szervkereskedelem). A libanoniakat sem kell félteni, hiszen akad köztük bőven aki megvásárol egy-egy gyereket, legyen az házi kisegitőnek (és ez a jobbik eset, bár még így is kihasználhatják testileg-lelkileg) vagy más, beteg, abberrált és szörnyűséges tett végviteléhez.

És vegül itt van a már jóval érettebb, 16 éves (!) kettős állampolgár lány esete, aki volt annyira bátor, hogy jelezte az ausztrál hatóságoknak, hogy a szülei kényszerből akarják megházasítani. A cikkből kiderül az is, hogy ez egyre gyakoribb jelenség az Ausztráliában elő libanoni közösségben: kivenni a tinédzser lányt az iskolából és hazaküldeni az előre megrendezett esküvőjére.

Nem tudom, hogy ez a könvyklub tagunk mennyire volt érett, amikor megházasodott de, hogy teljesen másképp vélekedünk a tinédzser-házasságról, az biztos. 
___

1, Arról, hogy miként vásárolta ki apja tartozását egy 13 éves kislány (angolul)
http://english.al-akhbar.com/content/lebanese-child-married-kidnapper-pay-father%E2%80%99s-debt

2, Általános ismertető a helyi szokásról a házasságot illetően (angolul)
http://countrystudies.us/lebanon/61.htm

3, Egy másik horrorsztori egy 9 éves kislány házasságáról, akit a 21 éves unokatestvéréhez adtak (angolul)
http://www.dailystar.com.lb/News/Local-News/2013/Jul-18/224081-underage-refugee-marriages-on-the-rise.ashx#axzz2jJY026L5

4, Az ausztrál-libanoni lány esete (angolul)
http://www.wluml.org/news/australia-lebanese-australian-girl-goes-court-stop-her-marriage

Kfardebian és a Taniosz sziklája

„A faluban, ahol születtem, a szikláknak nevük van. Hajó, Medvefej, Leshely, Fal, azután az Ikrek, amelyeket a Ghoul kebleinek is hívnak. A legnevezetesebb a Katonakő: régen itt álltak őrt, amikor a hadsereg a felkelőket üldözte; nincs ennél legendásabb és nagyobb tisztelettel övezett hely. Mégis, amikor gondolatban újra látom gyermekkorom tájait, egy másik szikla jelenik meg a szemem előtt. Fenséges ülőhely formájú, olyan mélyedéssel, amely mintha egy fenék helye volna, magas, mindkét oldalán könyöklő módjára lejtő, egyenes háttámlával… azt hiszem, ez az egyetlen, amely ember nevét viseli: Taniosz sziklája.” 

Taniosz-szikla

Amin Maalouf, Taniosz sziklája

Európa Kiadó, Budapest, 2013

356 oldal · ISBN: 9630796453

Amin Maalouf munkásságról már több ízben írtam a blogomon. Ezúttal a Taniosz sziklája c. regényéről számolnék be röviden, nemcsak azért mert ezzel a művével figyelt fel rá a világ (Goncourt-díjat kapott érte 1993-ban), hanem azért is, mert sose hittem volna azt, hogy egyszer eljutok ahhoz a tájhoz, ahol az esemény játszódik.

Azt hiszem, hogy 16 éves lehettem, amikor kiolvastam a könyvet. A regény központi figurája Taniosz-Kisk, akiről mindenki hallott a Közel-Keleten. Élő ember vagy legendás személy? Senki nem tudja... 
Az író kezdeti soraiban ehhez a névhez egy szikla kapcsolódik, amelyen a gyerekeknek tilos játszaniuk. Csak később derül ki a regény során, hogy Taniosz voltaképpen egy személy, aki valaha meggyilkolt egy prépostot amiért az "megszöktetett" egy asszonyt (vagy elrabolt). A gyilkosságot követően Taniosz bejárja a Mediterrán-térséget, ám harminc évnyi bolyongás után a prépost bosszúálló családja tőrbecsalja őt. Tanioszt meggyilkolják és átokkal sújtják: teste kővé mered és sziklává válik. 

Azt hinné most az olvasó, hogy ez a legenda volna a regény központi története. Ám nem. Ez még csak a kezdet. A könyv voltaképpen egy visszaemlékezés. A narrátor a bosszúálló család egyik rokona (ismerőse?), aki arra igyekszik választ adni, hogy miként és hogyan születnek a legendák.

Taniosz személyét végig titok övezi. A libanoni hegyvidéken nő fel (konkrétan: Faraya térségében, Kfardebian), Édesanyja szépségét zengi a vidék, míg Édesapja kiléte ismeretlen. A regény az 1830-as években játszódik, amikor a török birodalom, Egyiptom és Anglia ádáz küzdelmet vívott azért, hogy megkaparintsa magának a kicsiny országot.

Bár a regény nyilván fikció, mégis rengeteg hithű eseményre alapszik. A vallási széthúzás azóta is tart az országban: sajnos a maronita, ortodox keresztény vallási vezetők túszul ejtése és kivégézse máig gyakori. Bár a vegyes házasságok száma növekszik, még mindig nem nézi jó szemmel a társadalom (egy konkrét példa az arab tanárom: drúz, aki jegyben járt egy szunnival. Mindkét család ellenezte, sőt egyenesen megtiltotta a frigyet. Ezekután Rima - a tanárnőm - áttért az evangélikus hitre, végleg kiverve ezzel az apai biztosítékot). 

A Farayat lábánál - 1650m.

A regény tehát több hithű eseményt rejt magában, vagy a valósághoz nagyonis hasonlatosat. A regénynek létezik egy önéletrajzi aspektusa is (és itt lép közben a tanulmányi hátterem! Rengetegszer kérdeztétek már, hogy miből is doktorálok? Hát nagyjábból ebből. Az önéletrajzírás, mint műfaj. Annak a története, kialakulása és tovafejlődése). 

Amin Maalouf egy fura bogár, meg kell hagyni. Szerintem egy nagyszerű író, de nem mindig azonosulok a gondolatmenetével. Így, hogy már nyolc hónapja szívom a libanoni levegőt, úgy hiszem, hogy kezdem őket kiismerni. Az író, mint valami "világpolgár" avanzsál elő az irodalom színpadán és magát mediátornak, azaz közvetítőnek tekinti a Kelet és a Nyugat között. 

Nem tudom. 

Én személyszerint azt tapasztalom, hogy az itteniek nagyonis a Nyugathoz (értsd Európához és Amerikához) akarnak tartozni, vagy annak akarnak látszani, de mégsem sikerül nekik. A gondolkodásuk egyértelműen közel-keleti, ahogy a modoruk is. Bármennyire is igyekszenek ezt palástolni, a szög mindig kiüt a zsákból.

Amint írtam, a regényben fel-feltűnik tehát egy-egy önéletrajzi elem. Ez megfigyelhető például a tájakon, az utazáson és a bolyongáson: a főszereplő elszakadni kényszerül a hazájától (jusson csak eszünkbe, hogy Amin Maalouf - ahogy rengetegen még akkortájt - Franciaországba menekült a polgárháború idején). 

A regényei szerkesztése önmagában is önéletrajz ihletésű: franciául ír, a megjelenített tájak nemcsak Libanon, de a Mediterraneum általában, a téma mindig a Kelethez kapcsolódik valamiképp, és így tovább. Az író egy olasz újságírónak adott interjújában eképp nyilatkozik:

"Il me semble que mon milieu familial m’a transmis depuis toujours sa propre nostalgie de la montagne. Quand mon père et ma grand-mère maternelle, dont j’étais très proche, évoquaient leur enfance, c’était toujours au village, et même si ma propre enfance ne s’est pas passée physiquement dans la montagne, ou très peu, mon enfance imaginaire s’est toujours située “là-haut”. La famille de mon père a vécu au village jusqu’aux années 1930."

"Úgy hiszem, hogy a családom adta át nekem a libanoni hegyek iránti nosztalgiát. Amikor az anyai ágon lévő nagyszüleim a gyerekkorukról meséltek, akkor mindig a faluról beszéltek - igen közel álltam hozzájuk. És még, ha az én saját gyerekkoromat nem is a hegyekben töltöttem (nagyon ritkán jártam ott), a képzeletvilágom mégis mindig oda vonzott. Édesapám ágáról a család egészen az 1930-as évekig a hegyekben lakott."

Ahhoz, hogy megértsük, hogy miért olyan fontos a hegy a libanoniak számára, ahhoz némi magyarázatot kell, hogy fűzzek a regényelemzéshez. A római birodalom széthullását követően a keresztényseg viszonylag gyorsan elterjedt a Közel-Keleten. Az ortodox keresztény világ rítusban és nyelvben különbözik a nyugatitól, ám a Szentírás mindkettőnél megegyezik. Hol vannak keresztények? Indiában, Libanonban (maroniták), Irakban, Egyiptomban (a koptok), Szíriában, Izraelben, Iránban, Törökországban, Grúziában, Örményországban és még Etiópiában is (ahonnét állítólag Sába királyné származik). 

Libanonról azt olvasom, hogy a lakosság 39%-a keresztény volna. Annyi biztos, hogy a térségben itt élnek a legmagasabb számban Krisztus követői, bár ez a szám rohamosan csökken a szírek növekvő létszámával (csak pusztán jelzem, hogy kb. másfélszer annyian vannak, mint amennyit hivatalosan közzétesznek. Az ENSz Menekültügy csakis a "regisztráltak" számát teszi közzé, a többi becslések alapján történik. És ugye, ezt abszolút biztos forrásból tudom). 

A különböző diasporák idején (mert több is volt), a keresztény lakosság a hegyekbe menekült. Nyilván, a történelem során az utak járhatóbbá váltak, a táj sem ismeretlen már, de valahogy a kollektív tudatban maradt az, hogy a hegyek egyrészt kereszténylakta, másrészt meghogy olyan terület, ahová az ember mindig visszavonulhat. Ezért van az például, hogy hétvégente szinte elözönlik az autók az utakat és mindenki megy fel a hegyekbe. Teljesen természetes az, hogy a keresztény családok rendelkeznek ott egy második otthonnal és a nyár legnagyobb részét ott töltik, le sem jönnek a fővárosba. Rengeteg monostor, apátság és kolostor található a Mount Libanonnál (a legutóbbi kirándulásunk során - Al Akoura és a hegymászás tudománya c. bejegyzés - szintén egy valaha kereszténylakta térségben mozogtunk. Sajnos, véleményem szerint egy tragikus eseménynek lettem akkor az "utód"-szemtanúja). 

Mi sem természetesebb az, hogy Amin Maaloufnál a libanoni hegyek egy központi és egyben meghatározó helyszín az irodalmi munkásságában. 

Egy további konkrét ám indirekt önéletrajzi motívum a Taniosz sziklája c. regényben az író összetett vallási családi háttere: apai nagyanyja református volt, dédapja a libanoni hegyekben volt lelkipásztor. Nem is annyira meglepő (bár az író így nyilatkozik róla), hiszen a brit gyaramtosítás idején vallási hittérítés is zajlott. Amin Maalouf beszél még az ükapjáról, aki viszont katolikus pap volt és a dédszülei majdnem meghiúsult hazasságáról: szóba nem jöhetett, hogy a maronita (magukat katolikusnak nevező) dédnagymama hozzámenjen a református dédnagypapához. 

"J’ai évoqué indirectement ces événements familiaux dans un livre publié en 1993, “Le Rocher de Tanios”".

"Ezeket a családi eseményeket közvetett módon feltüntettem az 1993-ban kiadott Taniosz sziklája c. könyvemben".

Sok vita kering akörül, hogy az író mennyire mintázza a saját képmására a főszereplőjét? Milyen szinten és meddig beszélhetünk önéletrajzírásról egyes művek kapcsán? Véleményem szerint minden alkotás egy önéletrajz-frakció, hiszen a gondolatvilágunkat, az érzéseinket, a hitünket, a félelmeinket, az identitásunkat, egyszóval az individuumot vetítjük minden alkotásunk során. Legyen az egy rajz, egy írás, egy zenekompozició.  

Hogy mennyire tekinthetjük Tanioszt Amin Maalouf megregényesített alakjaként, nem tudom. De egészen biztosan rendelkezik a regénybeli karakter személyes atributummal. 

Szívesen beszélgetek majd erről, amennyiben akad rá érdeklődő beszélgetőtárs. A könyvet csak ajánlani tudom; minden nagyobb könyvtárban és könyvesboltban megtalálható, illetve megvásárolható.

Ezúton szeretném ezen írásomat kedves barátomnak, Circus Maximusnak dedikálni, akit gondolatban követek utazása során. Akárcsak Taniosz, ő is bejárja a Keletet és a Földközi-tenger térségét. Kívánom, hogy útja zökkenőmentes legyen. 

---

1, Interjú az íróval (franciául)

http://www.aminmaalouf.net/fr/sur-amin/autobiographie-a-deux-voix/

2, Nagyon szomorú tények keresztény lányok elrablásáról

http://www.afriport.hu/index.php/politika/egyiptom/16620-kereszteny-lanyokat-rabolnak-az-iszlamistak-a-kozel-keleten

3, Bár ezt az újságot már rég nem szeretem a stílusa miatt, de ez egy kiválóan megírt cikk

http://magyarnarancs.hu/kulpol/keresztenyek_a_kozel-keleten_-_becsukott_ablakok-76317

Gym-sztori

Rég írtam arról, hogy mi történik a Body Garage-ban. Bár talán sokakat nem érdekel (pl. szüleimet), de mégis érdemesnek látom lejegyezni, mert ott igazán tapasztalható az emberi hülyeség. A néhai és jelenlegi főszereplőket már ismeri a kedves olvasó: volt Helme, aki felvilágosított arról, hogy melyek a "férfi" strandok (publikus és köztudottan az azonos neműekhez vonzódó férfiak járnak oda) és melyek azok, ahová jobb nem mennem, ha nem  akarom azt, hogy állandóan bámuljanak. Ő volt a férfi edző. 

Van még P. a női edző és még egy harmadik (férfi), de őt ritkán látom.

Helme az egyik recepciós lány barátja. Az utóbbit a saját húga rúgta ki (féltékenységből), utána következett Helme elbocsájtása és végül J. barátnőmet is kirakták, lévén jóba volt Helmevel és a másik recepcióssal (teljesen kiment a fejemből a neve). Így lett új edzőnk (egy másik férfi - teljesen ártalmatlan és megvan arról győződve, hogy orvos vagyok csupán azért mert felmértem, hogy influenza kerüli és adtam neki egy-két roppant együgyű tippet, mint amilyen a C-vitamin szedése és egy jó forró fürdő jótékony hatásának igénybevétele). 

A két új recepciós fiú lett, és P. - a főedző és egyben a recepiós húga - ily módon kialakíthatta a kis birodalmát. Ő most boldog.

Feltünően jár-kel és megfigyeltem, hogy egyre rövidebb edzőruhát visel. Meg kell hagyni, hogy kiváló edző (bár üvölt, de ez itt nagyon dívik, ugyanis az erőt jelképzi és nem a bunkóságot. Továbbá a zenét is bömbölteti, amit én szintén nem kedvelek). Emellett még azt is meg kell hagyni, hogy kiváló alakja van. Tehát van miért szerepeljen az élet szinpadán és egy-egy fellépésével igen komikussá is tudja tenni azt. Ugyanis a következő felvonásnak lettem a nézője:

Nagyjábból két hete feltűnt, hogy egy új izom majommal gazdagodott az edzőterem (hozzá kell tegyem, hogy a nagy leváltások miatt a vendégek száma és típusa is változott). P. barátnőnk időről-időre feljön a felső szintre és elbájcseveg Mr. X-szel (az edzőterem két emeletből áll). Szerintem annyira nem tetszik neki, mert még mindig nem cseréltek telefonszámot és minden bizonnyal még a "facebook-on sem barátok". A minap láttam, hogy Mr. X. a szupermenő motorjával jött edzeni. Látványosan befarolt a gym elé és megvillantotta csillogó fehér fogsorát. 

*

A jelenet úgy kívánná, hogy először levegye a sisakját, a felhosszú haját megrázza - ami enyhén nedves mert épp esett, de csak kevesett és csakis a haja lett nedves, de nem tudni, hogy miként, amikor sisak volt rajta - és ezekután villan meg a fogsora. De mivel itt senki nem hord sisakot (és biztonsági övet sem), ezért ez a jelenet kimarad.

*

Mielőtt még valami nagyon jóképű, jóvágású férfit képzelnénk el, hadd romboljam kissé le a romantikus kedélyeket : izom-majom bedörömbölt a gymbe, nem is öltözött át és az utcai cipőjével gond nélkül ráállt a futópadra. Jelezném, hogy ez sportolók közt is nagy bunkóság. Ennél már csak az a rosszabb, amikor otthon papucsban (!!!) edzenek. Természetesen szigorúan Nike-ban (lehetőleg kékszinű). Hab a tortán, amikor mezítláb jön be a gyökere - ilyennel találkoztam a Kleopátra fitnessz teremben, Budapesten.

Szokásos kis bájcsevegés P-vel (én tekerek a háttérben Spinning Session - DJ Tiestö válogatására) és P. nem bírja ki, hogy ne kérdezzen rá a motorra. Szó-szót követ, bárgyú mosoly az arcokon és lemennek megcsodálni a masinát.

Épp arra jár Foci-Laci. 

Őt még sose láttam. Pedig megfigyelem az embereket (milyen leszek negyven év múlva, te jó Ég!). Foci-Laci lemaradt egy kissé a divattal, mert még susogósba nyomja, mindegy, hogy kint még mindig harminc fok van. 

Megakad a szeme lezseren öltözött P.-n.

Átsomfordál az utca másik oldalára és úgy tesz, mintha őt is érdekelné a motor. Feltesz egy-két kérdest - közben P. szempillái verdesnek - és ő is bárgyun mosolyog immáron vissza P-re. 

Mr. X.-nek ez nemigen tetszik, hogy így beleköpnek a levesébe. 

Szerencsére épp arra jár a parkolóőr!

Most ne valami magyar-mintára elképzelt parkolóőrre gondoljatok! Eleve nincs uniformisa - itt kezdődik. Másik az, hogy idáig sose láttam ilyen beosztásban lévő embert és szerintem nem is fogok. Közölte Mr. X.-szel, hogy parkoljon másutt és már vette is elő a papírokat. Amaz kicsit erősködött de az egyre hangosabb szóváltásban mégis izom-majom maradt alul. Hogy miként, azt nem tudom.

Közben Foci-Lacit meginvitálta P. körbenézni az edzőterembe, ha már susogósban van, ugyebár...

Én még mindig tekerek és egyre jobban élvezem az aznapi műsort.

P. kiszemelt áldozata ki is próbálja az egyik futógépet és P. a mellette lévőre feláll; eképpen folytatják a bájcsevegést (mindez pont az orrom előtt). Na és most következik az igazán érdekes jelenet, amitől én azt hittem, hogy ledőlök a bringáról!

Nagyjábból 4 perc leforgása alatt már számot is váltottak és P. a facebook profilját mutatta Susókánknak és... a képek közül volt egy, ami a saját fenekét ábrázolta tanga bugyiban!!!! 

Hát ezt mutogatta neki és közben kucongott magában és néztek körbe, hogy ki láthatta vajon még rajtuk kívül. 

Velem nem számoltak. 

Hát kérdem én: ki az, aki

1, saját hátsóját fényképezi le

2, még másnak meg is mutatja...

3,... ráadásul egy idegennek!

Ehhez szerintem azért vagy nagyon deviánsnak kell lenni, vagy szexuálisan teljesen kiéhezettnek. Komolyan mondom, hogy nem hittem a szememnek! Bár, ha belegondolok, akkor P. bizonyára eképp vélekedhet: "31 éves vagyok, régóta egyedülálló, baromi jól nézek ki minden szemszögből. Itt van ez a gyerek, megmutatom neki, hogy ez a kínálat. Vagy van rá kereslet, vagy nincs." 

Nincs neki ideje a romantikára, az ismerkedésre, a lelki kapcsolatra. Számára az anyag és a test létezik pusztán.

Szerintem Foci-Laci kissé meglepődött, mert le is állt a géppel. Ekkor toppant be, akárcsak a megkergett vad bika Mr. X., és láthatóan féltékeny volt. Azonnal elfoglalta a harmadik futógépet (sorban vannak).

Én még mindig tekerek, immáron 45. perce, de nem hagyjatom el a főpáholyt. 

Suskó megköszönte a lehetőséget, hogy kipróbálhatta a gépet, valóban szép kis edzőterem, átgondolja még azt, hogy kiváltsa a tagságit és illedelmesen elköszön.

P. csalódott zavarát nem tudja leplezni és ezt most izom-majom csillogó fogsora sem tudja jóvátenni.

Ami engem illet, rég nem tekertem ilyen jót!