A fattouch-ról és arról, hogy miért nem tudom rendesen befejezni az írásaimat

Mégis esnek cigány gyerekek az égből. Vagy a skype-ról. 

Nem hittem a szememnek, amikor ma Circus Maximus barátom beloggolt és felhívott! El is beszélgettünk kellemesen a szokásos semmiről. A mai témánk magábafoglalta a paprikás krumpli rejtelmeit és Besenyő Pista bá (hungaricum) kolbászát (Honnit soit qui mal y pense - azaz, "rossz az, aki rosszra gondol").

Mondta, hogy mostanában nem tudta nagyon nézni a blogomat, de mindent bepótol hamarosan szíve választottjával. 

- Va be'. - Jól van, mondaná az észak olasz, klasszikus hanyagsággal.

- Csakhogy nincs nagyon mit bepótolnod, mert nem írtam azóta semmit. Mármint, csak egy bejegyzést. Nincs ihlet. Nincsen múzsa ki homlokon csókolna. 

- Hát hogyhogy?

- Buu. Nem tudom.

- Jól van ez így végülis. Nem kell az olvasókat elkényeztetni. Szokják csak meg, hogy türelemmel kell kivárni, hogy jobban élvezhessék az olvasást utána! 

És elgondolkodtam.

Nem azon, hogy miként büntessem immáron durván 12 főre felduzzadt lelkes olvasótáboromat, hanem azon, hogy miért is nincs ihletem? Hova szállt tova? 

És rájöttem arra, hogy voltaképpen én bármiről tudok írni. Akárcsak beszélni. 

És ebben Circus Maximus igen jó társ. 

És eszembejutott, hogy adós vagyok egy képpel. Így szépen beszúrtam oda, a  felső sarokba kedves olvasó, a képet a dinnyéről (annó, a nővérem jele az ovódában dinnye volt - ezen máig jót tudok nevetni. Minden anyuka versenyez a csillagért, a holdért..., az én testvérem dinnye volt. Sokkal jobb bármi másnál!). 

Továbbá, ahogy beszéltünk a paprikás krumpliról az is belémvillant, hogy itt mástípusú krumpli van, mint otthon. Utána is néztem - a neve: "mediterrán krumpli". A sarki zöldség-gyümölcsösnél (Khamel, az egyiptomi Jude Law - legalábbis így nevezi magát. Nagyon kedves, ám vele ellentétben Jude-nak minden foga megvan még - legalábbis remélem), mindig van krumpli. És petrezselyem, menta, korriander és madársaláta. Ezek a libanoni konyha alapfűszerei. Továbbá ezek az alapok egy menyei fattouch-hoz - a libanoniak kedvenc salátája a tabouleh mellett!

Fattouch

Giovi jogosan kérdezte tőlem azt a múltkor, hogy miért a tabouleh-ről írok ilyen sokat, amikor a fattouch sokkal finomabb? Neki.

Véleményem szerint a tabouleh-t nem lehet elrontani és emiatt egy általános kedvencé válhat (bár ismerek egy valakit, akinek szerinem ez sikerülne... Circus Maximus szíve választottjának. Most hallom, ahogy ezt kikéri magának). Ám a fattouch-t igen, el lehet rontani. Könnyen ráadásul. Ugyanis minden az eceten múlik!  

A fattouch eredetileg a libanoni parasztasszonyok olcsó, hirtelen összeállított salátája volt. Ugyanis akkor még nem dobtak ki kenyeret (és nem is darálták le, lévén kovásztalan és lepényalakú), hanem meghintettek a salátát az összetördelt, megmaradt száraz kenyér darabokkal. Ma már van, hogy inkább friss, pirított kenyeret esznek hozzá vagy (kapaszkodjatok meg) bundás kenyeret!

Az elnevezés az arab fatt szóból ered (összetörni, morzsolni) és a türk -ūsh kepzőből; ezekből lett tehát a fattūsh.

Hozzávalók:

4 húsos paradicsom

2 kigyóuborka

2 retek

2 gerezd fokhagyma

2 citrom

1 kis fejes saláta

(opcionális: madársaláta - részemről "fúj")

2 ek felaprított petrezselyem

1 ek felaprított friss mentalevél

2 ek olivaolaj

2 ek fehérbor ecet 

(másmilyen is lehet, de én szerintem ez a tuti - a sima fehér ecettel nem olyan jó. De próbálhatjátok bazsalikomos fehérecettel is).

só

bors

Fattouch - 4 személyre

• Mossuk le a retket és vágjuk karikára.
• Mossuk meg a kigyóuborkát, távolítsuk el a magjait és vágjuk fel apró négyzetekre.
• Hámozzuk meg a paradicsomot és ezt is vágjuk fel apró négyzetekre (ahogy a tabouleh-nál, itt is felfoghatjuk a paradicsom levét egy későbbi passatahoz, bár ebből a mennyiségből nem lesz valami sok).
• A fejes salátát vagjuk karikára, ahogy a hagymát is.
• A fokhagymát nyomjuk át.
• A zöldségeket egy nagy tálba tesszük. Hozzáadjuk a petrezselymet és a mentát. Megsózzuk, megborsózzuk és óvatosan megkeverjük.
• Az olajban elkeverjük a fokhagymát, a két citrom levét és az ecetet. Megkeverjük és ráöntjük a salátára. Ismét óvatosan megkeverjük.

Ha nagyon ragaszkodunk az eredeti recepthez, akkor most kellene megszáradt pita kenyérdarabokat beletördelni a salátába, és még némi mentalevéllel dísziteni. Ám szervírozhatjuk sima pirítos kenyérrel is. Szigorúan könnyed fehér bor illik hozzá. Barbár, aki vöröset iszik a fattouch-hoz. 

...

És már lassan negyed tizenegy van. Giovanni szokásos esti meséit nézi válogatott horror filmekben, és mégis kitünően tud utána aludni. Őszintén irigylem érte. Én félek (és undorodom) a horror filmektől. 

Bár az én horrorom az az, hogy nem tudom rendesen megírni a bejegyzéseim végét. Valahogy mindig "elvágom". Az igazság az, hogy ez egy típusú szorongásnak a jele. 

Ugyanezt teszem a beszédeimben. Nehezen megyek bele egy témába, ám ha mégis, akkor lassan de biztosan kibontakozom és amikor már a téma velejében vagyok, akkor gondolok egyet és hirtelen abbahagyom. Mert úgy hiszem, hogy senkit nem érdekel voltaképpen, amit mondok vagy írok. 

És azért hiszem ezt, mert kishitű vagyok (persze, nem mindenben, sőt! van amiben kifejezetten nagy a mellényem. Jogtalanul ráadásul). 

Szóval most megint ott állok, hogy nem tudom, hogy miként vessek véget a soraimnak.

Tikk.

Takk.

Tikk.

Takk

...

Késő van! Fáradt vagyok, megyek aludni. Jó éjt!

(huuu... azt hiszem ez viszi a pálmát a gyatrák közül is...)

Laptop lecsap, villany leolt. 

Nihil.

Itt van az ősz, itt van újra...

Bejrútba is beköszöntött az ősz. Ma. Nekem az ősz a kedvenc évszakom, bár európai módra. Ilyenkor szeretem igazán reggel a teraszomon a kávémat meginni Fülöpömmel, a derék kandúrkámmal, amíg a pilisi dombokon pihentetjük ébredező tekintetünket (ilyenkor nem is tudom, hogy melyikünk ébredezik igazán: Fülöpke vagy én?).

Zorka, a németjuhászom már ezerrel csóválja a farkát, hogy mindjárt megyünk sétálni, míg Maju, a boxerem "mozizik" befelé és nem érti, hogy Fülöp miért lehet a kisteraszon, míg ők nem. Ez sajnos kiváltság kérdése. Fülöp "megtűr" a teraszon. Viszont ő nem borítja ki a kávémat. Zorkáék első dolga az lenne, hogy megkettőzött erővel nekemugranak (kavé kiborul) és követelik a simogatást (Zorka az ölembe is ugrik... a 35 kilójával)... meghaltam. 

Libanonban állítólag négy évszak van. Szerintem csak kettő: a nagyon meleg és a lagymatag ősz (amit itt még "tél"-nek is hívnak). Igaz, hogy novembertől áprilisig lehet sielni a hegyen, de csakis ott. Én havat a városban nem láttam és nem is fogok, lévén télen is cirka 20 fok van. 

Imádnak azzal büszkélkedni, hogy bizony egy napon belül lehet sielni és utána meg napozni a tengerparton! Elméletben lehetne is, csakhogy mi ezt kiszámoltuk S. haverunkkal, hogy matematikailag képtelenség; hacsak nem reggel hatkor indul el az ember otthonról, megérkezik a Mount Lebanonhoz, siel egy félórát és ezekután gyorsan visszavezet a tengerparthoz. A képtelenség ugyanis abban rejlik, hogy itt mindig dugó van (és ez egy másik kedvenc közhelyük "too much traffic you know... craaaazzy!" - túl nagy az autós forgalom, tudod... őrültség!!").

Hogy miért van mindig forgalom, az csakis és kizárólag maguknak köszönhetik. Itt nincsen kresz. Semmilyen szinten. Vagyis,... pontosítok. Három alapvető szabály létezik:

1, előre nézz és vezess

2, dudálj!

3, lehetőleg ne üss el senkit

Ha azt hiszitek, hogy a lámpáknak van jelentősége, akkor nagyon tévedtek. Szerintem csupán dísztárgyak, ahogy a felfestett (ám már teljesen elkopott) gyalogosátkelőhely is. Behajtani tilos? Ah, ugyan! Ne szórakozzunk már. És amikor egymással szemben találkozik egy-egy jármű a szűk (amúgy egyirányú utcában), akkor azon nyomban bevág a 2. számú szabály. 

Elkezdenek ormotlanul dudálni és, hatalmas csinadratta közepette (kiabálás, anyázás, stb...) valahogy csak megoldódik. Az egyik rückwerzel, félreáll és amikor elhalad mellette a szembejövő (aki idáig tajtékzott a dühtől), közli, hogy "shukran, habib" (köszönöm, drága). És megoldódott.

Így most egészen viccesnek tűnhet, de higyjétek el, hogy napi szinten ez már nagyon fárasztó.

A magam részéről a motorosokat utálom leginkább. A kis nyomorult motorinójukkal. Ők az igazi életveszély. Nekik tényleg semmi nem jelent akadályt. És mivel ősrégi "másodkezű" vespaval nyomják - csak mert a magyarban nem létezik az "ötödkezű" kifejezés - és még így is jóindulatú voltam - dobhártyát széthasító ékszíj problémával küzdenek. Borzalmas. 

Én most nyáron jöttem rá arra, hogy Budapest mennyire halk város. Többek közt erről is beszélgettünk egy nagyon kedves magyar társam belga élettársával (nagyjábból egyazon véleményen vagyunk Libanont illetően). 

No de, eleget fecséreltem a közlekedésről. 

A Mount Lebanon hegyláncolat az én fantáziámat nagyon izgatja. Már jártam a déli csúcsán, Zahlénál (Bekaa völgye), de engem az északi része érdekel. No meg Baalbeck (remélem, hogy oda eljutok még az elkövetkezendő másfél éven belül. A gondot most az jelenti, hogy a Hezbollahnak van az arra vezető úton több ellenőrző pontja). 

Tehát engem az északi oldal érdekel. A szír határ. Szeretnék visszatérni oda, ahol rövid ideig is, de gyermekkoromban éltem. Kezdenem a tavakkal (Quattineh tava - a képen jobb oldalon), megnézném Homs városát (ami maradt belőle...), onnét É-Nyugatnak fordulok és meg sem állok Qal'at Salah El-Din-ig,  a keresztesek váráig (Crac des Chevaliers).

Nekem oda el kell mennem.

Soha, soha nem hittem volna, hogy egyszercsak, a gyarló kis életemben csupán 60 km-re leszek attól a vártól, amiről csak  álmodni mertem. Persze, ezt az érti meg igazán, aki a zsigereiben is a történelemnek él.

Krak annyit jelent, hogy erőd. Tehát szószerint a "Keresztesek erődje". Csak valamiért a magyarban is a francia megfelelőjét használjuk. A vár az UNESCO védelme alatt áll. 

Az erődött eredetileg egy emír építette még a X. század elején, amit a keresztesek egyszerűen elfoglaltak 1110-ben. Ugye, az első keresztes hadjáratról beszélünk. Voltaképpen már 1099-ben elfoglalta a várat Raymond de Saint-Gilles (~1042-1105), Toulouse grófja (másnéven IV. Raymund), de 1110-ben vált végérvenyesen a kereszteseké (addigra már visszaverték a kurdokat is, meg az emírt is). Raymund szépen be is rendezte az erődött, és megerősítette frank katonákkal. Mindemellett, magát kikáltotta Tripoli grófjává a már meglévő címei mellé. 

IV. Raymundot követi tripoli (vagy még "tripoliszi") grófságában II. Raymund* (1120-1152 - a felesége mérgezte volna meg... deadly woman!). És ő adta át a várat 1142-ben a máltai lovagrendnek (Hospitaliers franciául). Találkozhattok még más elnevezésükkel is, mint pl. a johanniták, jeruzsálemi, rodoszi és máltai Szent János szuverén ispotályos rend vagy még Szent János rend). 

A vár majd a XIII. század második felében esik el, 1271-ben. A rendet a szultán seregei megkímélik és a megmaradt lovagok, a nagy mesterrel együtt visszautazik Franciaországba.

Nem sokáig marad fenn a rend, hiszen bizonyára tudjátok, hogy 1307-ben Szép Fülöp (nem szeretem őt! és nem, az én kandúrkám nem ezután kapta a nevét!) letartoztatja Jacques de Molay-t, a rend utolsó nagy mesterét, koholt vádak alapján. 

Többszöri és kegyetlen kínzásoknak teszik ki a templomosokat, sokuk bele is pusztul. A nagy mestert eleven égetik el 1314-ben több tárásával együtt. 

Halála előtt, az égő fáklyán, elátkozta a királyt és bíráit. Az átok be is következett.

Javaslom mindenkinek Maurice Druon, Az elátkozott királyok c. klasszikus regényét (utáltam benne a fokhagymától bűzölgő Artois grófját...!). 

Ez (is) a szépirodalom egyik mesteralkotása!

Bonne lecture!

(azaz, kellemes olvasást! - én most megkávézom)

---

*a két Raymund távoli rokonsági kapcsolatban állt.

Tabouleh varációk

Tabouleh (b) - libanoni módra

M. barátnőmnek köszönhetik a haspók imserőseim a mai bejegyzést. Ugyanis egy skype-on történő beszélgetés alkalmán azon kezdtünk tanakodni, hogy hányféle tabouleh létezhet a mediterrán konyhában? 

Ugyanis, állítása szerint én ettem már nala tabouleht, bár én erre elsőre nem emlékeztem (tudni kell azt, hogy M. barátném kiválóan tud főzni, ám kishitű a kulináris képességét illetően). Aztán, ahogy magyarázta nekem, hogy mikor mit főzőtt megvilágosodtam, hogy tényleg ettem nála azt, amit ő tabouleh-nak hív. Így visszaemlékezve, nekem inkább egy rendkívül ízletes zöldséges bulgursaláta merengett, és rögvest össze is futott a nyál a számban. 

El is kezdtem böngészni a netet, hogy mégis mi érdekeset találok az én kedvenc mediterrán salátámról? Hát rögvest szögezzük le, hogy két típusa létezik:

a, sok buzadarával

b, kevés bulgurral

Az első változat alapvetően észak-afrikai (Algéria, Marokkó) és néha úgy is nevezik, hogy tabouleh "pied-noir"  (azaz "fekete-talp"; így hívták a franciák a gyarmatosítás idején az algírokat, lévén nem hordtak cipőt). 

Találtam is egy helyeske receptet arról, hogy miként készítsük el ezt az egyszerű előételt, vagy kisérő salátát. A titok nyitja az, hogy a búzadarával készült taboulehhoz nem kell langyos víz, hanem az megkel magától is, amennyiben elegendő citromlevet, olivaolajat és paradicsomot adunk hozzá.

Tehát íme az első tabouleh változat, Algériából:

Elkészítési idő: három óra

Főzési idő: húsz perc

4-5 személyre

Vegetáriánius (előétel)

Tabouleh (a) - algír módra

Hozzávalók:

200gr búzadara (couscous)

4 paradicsom

3 citrom

1 friss (fehér)hagyma

1 cs. petrezselyem

Mentalevél 

3/4 pohár olivaolaj

só

bors

• A búzadarát öntsük fel egy sózott, langyos pohár vízzel (kb. két deci) és hagyjuk pihenni egy órán át (ha nem kisérletezünk a citromlé-olivaolaj aránnyal. Ha igen, akkor egész egyszerűen ezen alapanyaggal öntsük fel) . 

• A paradicsomot öntsük le forró vízzel és húzzuk le a bőrét. Vágjuk a húsát apró kockákra, a magokat távolítsuk el (a leve sem kell - esetleg azt fel lehet fogni, hogy paradicsomszószt főzzünk belőle).

• Aprítsuk fel a hagymát, a mentalevelet és a petrezselymet és adjuk hozzá a felaprított paradicsomhoz.

• A citromot facsarjuk ki és öntsük le vele a zöldséget. Adjuk hozzá a kuszkuszt.

• Jól keverjük még és adjuk hozzá az olivaolajat. Sózzuk, borsozzuk.

• Két órán át hagyjuk pihenni úgy, hogy ritkán megkeverjük egy keveset.

• Tálalás előtt díszíthetjük mentalevéllel. Hidegen tálaljuk. 

Finom, finom, de én jobban értékelném, ha adnának hozzá sült cukkinit és sült padlizsánt. Sőt! Én még mazsolával is meghinteném (jól hallom, hogy piszmognak a háttérben?). A (vörös)hagyma helyett meg lilát használnék (megfigyeltem azt, hogy itt leginkább a fehérhagymát fogyasztják - más néven: hamburgerhagyma!).

Egy másik, internetes receptoldalon azt olvasom, hogy a híres algír séf, Mourad MAZOUZ (La cuisine a Momo c. könyve kapható az amazon.fr-en) apróra vágott uborkát tesz még hozzá, valamint metélőhagymát és korianderlevelet. Tengeri sót használ, nagyszeműt... én nem javaslom (elnézést, Mazouz úr).

No, ennyit a Maghrebről (ami arabul annyit jelent, hogy "felkelő nap" és így hívják Marokkót).

Hogy honnét ered a tabouleh, mint étel az egy fogós kérdés. 

Természetesen, a helyiek szerint libanoni, és mindenki más csak ellopta tőlük a receptet, és a saját szájíze szerint variálta. Őse a "bazargan" volna, ami egy bulgurból készült saláta a taboulehhoz hasonló alapanyaggal. 

A bazargan viszont kurd/iráni/perzsa eredetű (és természetesen, itt is vita folyik arról, hogy mégis ki főzte meg előbb?). Leginkább tavaszi étel, lévén rengeteg gránátalma kell hozzá és különböző szárított gyümölcs.

Én annyiban maradnék, hogy a tabouleh a mai libanoni és szír területről származik és szépen tovaterjedt a Közel-Keletre. A tabouleh sikere egész egyszerűen abban rejlik, hogy olcsó, relatíve gyorsan elkészíthető és itt, a Közel-Keleten, mindig beszerezhető az alapanyaga.

Oh! És mit olvasok? Hogy lehet reszelt uborkát is beletenni a taboulehba, de akkor "palesztin" salátát készítünk... beeeeeeeeeeeeeeeeeep, rossz válasz! (a libanoniak alapvetően egyik szomszédjukat sem szeretik... öööö emlékeztet egy másik, kárpát-medencei nemzetre?)

Ami jó a taboulehban az az, hogy barmit ihatunk hozzá: vöröset, rozét, fehéret... bármit. És mint tudjuk, én szeretem a bort. Jobban mondva, megszerettem. Sokáig nem értékeltem a bort, egészen addig, amíg egy hozzám valaha igen közel álló személy megismertette, és megkedveltette. Azóta az illetővel már nem beszélek, de a bor szeretete és tisztelete megmaradt. 

Ha rámhallgattok, akkor fehér bort isztok hozzá. Mondjuk egy Takler Sauvignon-Chardonnayt (reklám helye).

De általánosan elmondható, hogy az olaszrizling (a magyarok kedvenc szőlőfajtája) igen üdítően passzol hozzá. Persze, gondolom, hogy otthon már beköszöntött a hideg ősz, de ha egy kis tavaszra vágytok, akkor ajánlom ezt a saláta-bor párosítást! 

Van, aki még sok minden mást is hozzátesz az alap taboulehhoz és így egy főételt kreál belőle: pl. babot, lencsét ad hozzá, olivabogyót, feta sajtot, datolyát..., de akkor elvész véleményem szerint az eredeti recept egyszerűsége és egyben nagysága - hiszen az a lényege a taboulehnak, hogy könnyen beszerezhető anyagokból készüljön el, és... olcsó legyen!

És most következzék a témánk libanoni változata:

Tabouleh (b) - libanoni módra

Hozzávalók:

4 nagy, keményhusú paradicsom

1 cs. póréhagyma

2 cs. petrezselyem

1 cs. friss mentalevél

1 maroknyi bulgur

1 citrom

3 ek. olivaolaj

só

• A bulgurt öntsuk le langyos vízzel, épp annyival, ami ellepje és hagyjuk pihenni negyed órán át.

• A petrezselymet mossuk meg és aprítsuk fel. A mentalevelet is mossuk meg és valamivel nagyobbra aprítsuk fel, mint a petrezselymet. Tegyük egy széles salátástalba.

• Vágjuk fel vélkonyra a hagymát, apró kockára a paradicsomot. Ezt is tegyük bele a salátástálba.

• Ellenőrizzük le a bulgurt és, amikor már nem kemény, akkor vegyük ki a vizből. A kezünk segítségével nyomkodjuk ki belőle a felesleges nedvességet. Tegyük a tálba a többi zöldséghez.

• A citromot facsarjuk ki és a levét öntsük rá a salátára. Adjuk hozzá az olivaolajat és sózzuk meg. Jól keverjük meg.

• Fontos, hogy "fényes" legyen a tabouleh az olajtól, ám ne tocsogjon abban! Azonnal tálaljuk.

Egy libanoni honlapon azt olvasom, hogy kizárólag vörös bort ajánlanak hozzá. Hát nem tudom... szerintem ehhez tényleg minden illik. Ahogy a vörös, úgy a fehér és a rozé is. Izlés dolga. Én mostanában a fehéreket jobban szeretem. 

Egy utolsó dolgot szeretnék ehhez az egészhez hozzáfűzni, mégpedig  azt, hogy a bulgur és a kuszkusz nem ugyanaz. A bulgur tört búza, gyakran "török rizsnek" is hívják, lévén hozzánk ők hozták be (mit is köszönhetünk a törököknek...?). A még éretlen búzaszemeket megpárolják, kiszárítják és durvára összetörik. Otthon már nagyobb boltokban kapható (DM-ben is). Kiváló köret, illetve saláta alapanyag.

A kuszkusz ezzel ellentétben egy eredetileg kézzel sodort "tészta". Egyenlő arányban kevernek ki búzadarát és lisztet, kevés sózott vizzel. Addig gyúrják, amíg a dara kétszeresére nem nő, és homogén állagú nem lesz.

A bulgur is és a kuszkusz is, Észak-Afrikában használatos leginkább. Ezért is van az, hogy a libanoni taboulehban csak éphogy kerül bele egy kevés. Persze, helyettesíthetitek egyiket a másikkal, ám az eredmény ízben, igen eltérő lesz. Ha nincs otthon bulgur, akkor én kihagynám belőle. Így is nagyon finom lesz a libanoni tabouleh! 

És erre kivánok mindenkinek jóétvágyat, én megyek koccintani a kis fehérboros poharammal...!

Sahten! :)

*

1, Mourad MAZOUZ könyvéről (angolul):

http://www.foodiesite.com/books/books:momocookbook

http://www.bbc.co.uk/food/recipes/search?chefs[]=mourad_mazouz (ez meg egy receptje, amit leközölt a BBC food network)

2, A kuszkuszról

http://buvosszakacs.blog.hu/2007/07/13/kuszkusz_az_alapanyag

http://vilagkonyha.network.hu/blog/vilagkonyha_klub_hirei/mi-az-a-kuszkusz-es-hogyan-keszul-fini-receptek (receptekkel)

Libano-gasztro II.

Keresztelő Szent Jánosról elnevezett zárda - Beit Meri

A hétvégén csodálatos helyeken jártam, köszönet M.-nak, egy helyi honfitársamnak! Felmentünk heted magunkkal Beit Meri településre, ahol olyan éttermet fedeztettek fel velem, hogy azóta is arról álmodom. Utánajártam ezen kis településnek a történetének és olyan nagyon sok érdekeset nem fedeztem fel, azonkívül, hogy már a rómaiak is üdülővárosként használták a lágy klímája miatt. És valóban nagyon kellemes volt az ottani időjárás, holott csupán húsz percre voltunk a szmogos fővárostól! 

*

Egy másik, számomra igen vicces tény az, hogy Beit Meri német testvérvárosa... Dortmund ! (ezen mosolyogtam jó pár percig). Nem tudom, hogy hány dortmundi tud a kis libanoni "város" létezéséről egyáltalán...

*

A településnek van egy igen szép maronita kolostora. A Keresztelő Szent Jánosról elnevezett zárda egészen 1748-ig vezethető vissza, amikor a Youssef Mrad Abi Allamah névre hallgató emír megajándékozta Beit Meri lakosságát ezen földdel, hogy templomot húzhassanak fel a szabad vallásgyakorlás jegyében (ugye, amikor azt írom, hogy mesterségesen szítják itt a gyülöletet a felekezetek közt...!). 

Nem is olyan régen még sok foglalkozás ment itt végbe. Volt mozaik tanoda és hétvégente kiváló kis kikapcsolódási központnak igérkezett a családosok számára. Ám amióta új vezetője van a kolostornak, inkább a komplentatív, azaz a befele forduló, mélyen elgondoló vallási irányzat a jellemző. És megtudtam azt is, hogy M. férje mindenegyes alkalommal összeszólalkozik a parkoló őrrel amiatt, hogy másutt kell parkolni és, hogy a gyerekek ezentúl már nem vihetik be a kertbe a rollerjukat. Parttalan vita, mert még hiába is idéz M. férje a Bibliából (Mt 18, 1-5), hogy "aki gyereket fogad be, az Jézust fogadja be", a parkolóőr mit sem tehet az egészről. Ő csak követi az új atya utasításait (én, személyszerint szeretem az ilyen típusú vitákat - teljesen felesleges, ám rutinszerű. Mindig ugyanazt mondják el, megállapodnak abban, hogy úgysem változik semmi, megveregetik egymás vállát és minden megy tovább a megszokott kerékvágásban. Egy kicsit a megboldogult Kajla kutyám jut erről eszembe, akinek program volt a napi szintű acsarkodás Szuzi kutyával a kerítés mögül. Kerítésen kívül semmi gondjuk nem volt egymással, de kellett ez a napi rutin...- és kérem, félreéertés ne essék, számomra Kajla kutyu, és vele együtt minden kis állatkám, családtagnak számít. Sőt..., gyakran több értelmet látok egy állatban, mint embertársaimban). 

No, tehát ezen szép kis zárdát csodálhattam meg, miután degeszre ettem magam a pompás étteremben, amiről még csak most számolok be!

Az étteremnek kitünő kilátása volt és igen szép kertje vízeséssel és pistikékkel díszített (idáig fogalmam nem volt arról, hogy létezik ilyen nevű virág. Jobb is volt így, mert egy "pistikét" ismerek, akinek szándékosan írom kisbetűvel a nevét, mert nem más, mint egy takonyba göngyölt házatlan csiga. A virág ezzel az alakkal ellentétben, szép és izléses).

Nagy mákomra két libanoni is velünk tartott: M. és L. férje, akik ismerik a tutit! Olyan ételeket kértek ki nekünk, hogy csak na! A társaság négy férfi tagja szemmel láthatóan nagyon jól kijön egymással, aminek én nagyon örülök, mert így az én drága Dszovim tényleg kimozdul a munkahelyi környezetéből (most elgondolkodtam azon, hogy mégis miként láthatnánk mással, mintsem a "szemünkkel". Szemmel láthatóan..., "füllel hallhatóan", "lábbal léphetően"... miként hangzik már??)

Unicum szilva után, arak

Rengeteg mindent ettünk! Kezdeném azzal, hogy nyers pisztáciát nassoltunk arakkal (az utóbbit igen kedvelem). Pillanatokon belül megkezdődött az ételkihordás. Hoztak egy hatalmas tálon nyers zöldésgeket, fatouche salátát, tabouleh-t, meleg cipót, óriás paradicsomot... és itt megállnék egy percre. 

Nem akármilyen paradicsomról van ám itt szó, kérem! Eleve ott kezdődik, hogy gigantikus! Kivágják a belsejét úgy, hogy vissza tudják fektetni a paradicsom tetejét, beleöntik az arakot (ánizslikőr), hagyják, hogy jól megszívja magát (kb. egy óra a hütőben) és utána felszeletelik és egy vörös fűszerkeverékkel hintik meg. Sajnos elfelejtettem a fűszer nevét, de legközelebb megérdeklődöm ismét, mert feltett szándékom, hogy írok majd egy külön bejegyzést csakis a fűszerek választékáról! 

De elöljáróban is, megosztom Veletek a Hét Fűszer receptjét, amit itt mindenre használnak. Ez számukra a mi kis megszokott "olajon piríts meg egy hagymát, adj hozzá vörös paprikát...". 

paradicsomusz gigantikusz

Hét Fűszer

 1/2 bögre őrölt fekete bors

 1/2 bögre őrölt köménymag (nyissatok ablakot :) )

 1/2 bögre paprika

 1/4 bögre őrölt koriander

 1/4 bögre őrölt szegfűszeg

 4 tk. őrölt szerecsendió

 4 tk. őrölt fahéj

 2 tk. őrölt kardamóm

Ezt mindenre lehet használni! Persze, ezen mennyiséggel jó sokáig el lesztek látva, de zárt üvegben, hűvös helyen eláll hónapokig! 

Nekem a tabouleh a kedvencem! Tudjátok, az az a saláta, ami javarészt petrezselyemből áll. Hmmm.... nyami! Azt most pont nem látjátoka képen; helyette a nyers és resztelt májat látjátok, a szintén nem tudom, hogy milyen névre hallgató cikória salátát pirított hagymával, a bárárányból készült "tatárbífszteket" (mert ugye, nem is bífsztek), a szokásos paprikás sült burgonyát és... az arakot :)

L. férje megtanított bennünket arra, hogy miként kell enni a bárány tatárt. Ide kuksizzatok ! A lepényt megkenitek tatárral, tesztek rá egy mentalevelet és ezekután megkenitek fokhagymakrémmel. Valahogy így:

Miután ezt "hamm bekapjátok!", isztok rá arakot. Hát... mit is mondjak? Tényleg menyei volt! A fiúk bőségesen gyakoroltak, mind el is fogyott, sőt ! Még rendeltek utána egy újabb, kisebb adaggal. Nagyon beindult a beszélőkéjük is az arak miatt, de ahogy L. férje mondta a vezetéssel kapcsolatban feltett kérdésemre: Oh...! Here it's drink and drive! (Itt iszol és vezetsz!) És erről az én legkedvesebb A. főnökömet juttata eszembe, aki szerint a CK rendszám éppen erre volt jó: Drink and drive (vagy már "drunk"?). 

A bőséges ebéd után kijárt a fiúknak a shisha (vagy narzsil), ami Dzsovi állítása szerint nagyon erős volt (pedig ő, sajnos, bírja). Elmagyarázták nekünk azt, hogy Irakból hozzák a dohányt. Láttam is egy hatalmas műanyag szatyorban. Még sose láttam dohánylevelet korábban. Voltaképpen olyan, mint egy őszi, megszáradt csúnyácska falevél. Mondjuk, nekem ettől még bőven nem jöt meg a kedvem a dohányzáshoz, de ízesített shishát már én is szívtam. Szigorúan arak társaságban! :) (nem Édesanya, nem vagyok egy részeges disznó). Miután mindenki jól lakott, elindultunk komtemplatív kolostor nézőbe. 
És visszakanyarodtunk a bejegyzés elejére...

Sokat gondolkodtam, hogy miként zárjam a soraimat. Filóztam egy újabb recept közlésén vagy az arak kisebb ismeretőjében, ám ezek mind egy-egy újabb cikk közlésére lehetnének alkalmasak. Így tehát úgy döntöttem, hogy függőben hagyom ezen bejegyzésem végét. Meg az az igazság, hogy most már meg is éheztem...

Ám előtte még szeretnék nagyon sok boldogságot kívánni testvéremnek és egyetlen Tamakámnak a világhálón keresztül, születésnapjuk alkalmából! Ugyanis egynapon születtek, szeptember 18-án. És én, 12 évvel ezelőtt, nagyon vártam ezt a pillanatot. Emlékszem, ahogy sétáltam haza a Szamos utcából, Szegeden, amikor felhívott Édesapám, hogy megszületett Tamara. 

Akkor ezt a dalt dúdoltam magamban, a végtelen boldogságomban: http://www.youtube.com/watch?v=w6VezjPBCNU

Pussz-pussz Tamakám ! 

Ehhez nem kell mojito...

Ezen kis bejegyzésemet drága V. baratosnémnak dedikálom, mert igen megtetszett a hozzászólása a Gyilkos mojito c. irományomhoz! Be szeretném bizonyítani azt, hogy képes vagyok irodalomról és történelemről csevegni józan állapotban is. Nyilván, ehhez nem fért kétség, hogy erre (is) képes vagyok, csakhogy a nagy különbség a két tudati állapot közt az, hogy míg józan vagyok, tudom, hogy hol van az audienciám tűrőhatára, míg ittas állapotban nem tudom ezt felmérni.

Köztudott, hogy imádom a történelmet és, hogy szeretek olvasni, írni.  Én nem játszom meg a beképzeltett azért, amiért fokozatom is lett a "hobbim"-ból, aki viszont így látja, az téved. Ha elárulom, azt azért teszem, hogy értsék, hogy van komoly tanulás és ismeret a háttérben. Nem a levegőnek beszélek annak ellenére, hogy gyakran elviccelem a dolgot. Mivel imádom a hobbimat, ezért szeretem megosztani másokkal. Ugyanis olvasni jó dolog. 

Kati néni (... - még a Lónyay utcai Református gimnáziumból) egy osztályfőnöki órán azt mondta nekünk, hogy a könyv az ember legjobb barátja. Hát nem tudom. 

Én egy könyvnek hiába ajándékozok egy Hello Kitty-s fémdobozt, nem értékeli majd úgy, mint egy vér-hús személy. A Hello Kitty-s doboznak szimbolikája van. Kati néninek nincs.

(egy embernek aligha lehet szimbolikája...)

Olvasok én mindenfélét és nagyon jól tudom, hogy bizonyos olvasmányaim nem szólhatnak a nagy közönségnek (ilyenek pl. a történetírásról szóló tanulmányok), hanem kizárólag az ilyen irodalmi perverz alakoknak íródnak, mint amilyen magam is vagyok. No de, a perverz alakoknak is van rendszerük. 

Én, például, nagyon szeretem kategóriára bontani az olvasmányaimat. A nyár slágere Benedek Szabolcs trilógiája volt (A Vérgróf, A Vérgrófnő és A Vértanú). Az író egyszerűen zseniális!

A harmadik kötetben olvastam a következő aranyszólást :

ISBN: 9789633100868

Egy szerb mondás szerint - Sándorkától hallottam - a szerelem az egyik dolog, aminek nem lehet parancsolni. (A másik a szarás, ám ez most nem tartozik ide.)

(160.o.)

Úgy hiszem, hogy a maga nyers egszerűségében az állitás nagyonis helytálló... - és mulatságos! Na most, aki olvas, az ilyen kis aranyköpésekkel is gazdagodik, és alapvetően a látóköre kiszélesedik (az utóbbit nem egyenesen következtetem le a fent idézett szövegből). Tehát Kati néninek úgy igaza volt, hogy egy könyv lehet egy nagyon jó társ. 

Nem rejtem véka alá, hogy sok időt töltök egyedül. Erre a könyv és a tanulás (no meg az új Canon 600-am) kíváló időtöltésre kínál teret.

De ettől még nem tekintem őket barátnak.

Megfigyeltem azt Bejrútban, hogy az emberek nem olvasnak. Újságot még csak-csak látok ritka kezekben, de könyvet nem. A jó dolog az ebben, hogy kedvemre válogathatok a könyvesboltokban és az újságosnál, senki nem zavar meg. A szomorú oldala viszont az, hogy ez meg is látszik a társadalmon. 

Jó múltkorában elmentem J. baratnőmmel csevegni és megláttam a kávéházban a főbérlőm egyik könyvét (néhai újságíró, több kötetben írta meg a libanoni polgárhaború történetet, képekkel csatolva - elég borzalmas). Mondanom nem kell, hogy J. a könyvet nem ismerte, ahogy a tulajdonos sem, csak "megvette" és kirakta dísznek. Olvasni egyikük sem olvasta.

Azt az esetet juttatta ez most eszembe, amikor megkérdezték tőlem, hogy milyen végzettségem van és szószerint sajnálkozó tekintettel meredtek rám, amikor megtudták, hogy bölcsész vagyok.

- Mit tanultál?

- Irodalmat és történelmet.

- (...) Értem..., szegénykém... Nem voltál elég jó tanuló ahhoz, hogy orvosnak menj, mi?

Öööö..., nem egészen. 

Nem akartam orovosira menni. Én katonai pályára készültem (volna, ha nem lett volna a matematika a felvételi tantárgyak közt), ám a bölcsészetet tudatosan választottam. És ezt itt nem értik. Ugyanis, aki történelmet és/vagy irodalmat tanul, az "butának" számít. Hát szeretném, ha olyan buták lennének az itteni bölcsészek, mint a mieink otthon! 

Idáig két könyvtárban jártam. Az egyik a francia intézeti (ahol csupán kóvályogtak az emberek és leginkább a netet böngészték és nem a könyvtári katalógust), míg a másik egy apró kis könyvtár itt, Ashrafieh-ben (a könyvtároson és rajtam kívül egy, azaz egy darab ember volt). Nincs mit tagadni : nem egy nagy olvasónemzet.

Már van bennem két reggeli kávé (mojito helyett) és úgy hiszem, hogy elérkezett az a pillanat, amikor felmérem az audienciám tűrőképességét.

(...)

Zárószóként, hadd javasoljam mindenkinek a kis nyári olvasmányomat - nem bánjátok meg! Én most elillanok Al Hamraba, az arab Váci street-re egy kis kalandtúrára az albán szomszédasszony barátosnémmal! (na! erre most idekuksoltatok, mi? Majd őróla is írok, ugyanis kiválóan fest és... főz! Panamában élt idáig, ahol főzőtanfolyamokat vezetett!).

A suivre...

azaz Folyt. köv. ;)

Már nem vagyok egészen fiatal...

Nekem még mindig sikerül elképednem az emberi bunkóságon.

*

(akinek feltűnt: igen, találtam egy újabb magyar online billentyűzetet, aminek ráadásul igen találó a neve: get2home, azaz: hazatérni).

*

A következő dolog történt: pénteken elmentem kávézni a közeli starbucks-ba két "expat" feleséggel. Ez már amolyan kényszerszokás is: mindig a starbucks a választott "ismerkedős" hely, és amennyiben szimpatizáltunk egymással, akkor utána már kevésbé amerikai helyre is el lehet menni (mert rájöttem arra, hogy nem vagyok egyedül azzal, hogy inkább a helyi kis kávézókat részesítem előnyben).
Hazudnék, ha azt írnám, hogy nem volt egy kellemes délelőtt, de akkoris valótlant állítanék, hogyha azt írnám, hogy epekedek egy hasonló alkalomért. Alapvetően mindig ugyanazok a kezdeti kérdések: hol dolgozik a férjed, hány gyereked van és hova valósi vagy ? Az első kérdéshez érdemes hozzátenni (valahogy okosan belefűzve a társalgáshoz), hogy voltaképpen nemrég még dolgoztam. Most itt valahogy nehéz munkát találni, de lefoglalom magam másképp, pl. az írással és az arab nyelvtanulással, amíg nem találok egy állást.
Erre a típusú kérdez-felelekre két lehetséges beszélőtársra lehet lelni:
a, az egyik, aki hasonló cipőben jár ; azaz szeretné állást találni
b, az aki már évek óta háztartásbeli és ez neki megfelel (jelzem, ebben semmi elítélendő nincsen, csak mások az igények).
Arra a kérdésre, hogy van-e gyerekem szintén két válasz lehetséges:
a, van
b, nincs

Úgy hiszem, hogy amennyiben ˝b˝ a megadott válasz, akkor érdemes megfontolni a tapintatos folytatást: vagy másra terelni a szót, vagy elbagatelizálni a dolgot, mint pl. egy ˝majd lesz˝-szel (bár ekkor még mit sem tudjuk, hogy az illető akar-e vagy sem), vagy valami humorossal. Esetleg még a hallgatás is egy lehetséges megoldás.

Így történt az, hogy én sajnos olyan beszélgetőtársra leltem a témában, aki nemhogy tapintatos nem volt, de véleményem szerint egyenesen bunkó. Megkérdezte, hogy hány éves vagyok (nem vagyok rest bevallani: még mindig 33), mire közölte, hogy hiába hiszem magamat még fiatalnak, már nem vagyok az. Lehet, hogy gondolkodásban az vagyok (és ezt nem dícséretnek szánta), de a ráncaim elárulnak.
És itt a harmadik társunk köpni-nyelni nem tudott. Rápillantottam és láttam, hogy lesi a reakciómat.

Szerencsémre (vagy legnagyobb balgaságomra) rengeteg bunkóval hozott össze az élet. Bunkó, irigy, rosszindulatú parvenü senkiházikkal. Nem mondom, hogy ez a nő viszi a pálmát, mert nem. Lehet, hogy ő nem érezte bunkóságnak ezt a fajta viselkedést, merthogy az ő kultúrájában ez a tipusú ˝tanács˝ elfogadott. Vagy talán náluk ez nem veszi ki magát rossz néven, hogyha egy teljesen idegen ossza az észt egy nála nyolc évvel fiatalabbnak az élet nagy dolgairól...
Nem tudom.
Mindenestre én úgy döntöttem, hogy elengedem a fülem mellett, mert egyrészt már nagyon unom a témát, másrészt meg ő fizette a kávémat.
Megtudtam azt is, hogy igen magas beosztású a férje egy non-profit cégnél és, hogy  van egy 18 éves lánya, meg egy kutyája. Azt is elárulta, hogy 20 éven át dolgozott és úgy gondolja, hogy megengedheti magának azt, hogy soha többé ne kelljen neki, mert ennyi elég is volt. Továbbá még azután érdeklődött, hogy nekünk milyen házicselédünk van? És miként szereztük?
No itt koppantunk egyet, mert se nekem nincs, sem a másik hölgynek (V.), aki nem mellesleg roppant szimpatikus.

Ugyanis (és ezt már egészen mulatságosnak tartottam), mivel van kutyája - akit napjában kétszer le kell vinni sétálni - nem tudja ˝úgy˝ ellátni a háztartást. Hát nem is tudom..., nekem három kutyám volt és két macskám (sajnos már csak két kutyu és egy derék kandúrom maradt). És még dolgoztam is mindemellett.
Reggel-este megsétáltattam a kutyákat (igen, volt, hogy reggel ötkor keltem emiatt), a macskák kaptak reggelit és vacsorát, a kutyák reggel egy kevés szárazat és este vacsorát... sőt! még gondoskodtam a friss vízről is, reggel és este.

Igaz, hogy háromhetente jött hozzánk Icuka, Édesanyám barátnéja és ő segített a takarításban. Hazudnék, ha azt írnám, hogy nehéz volt, lévén a szüleimmel éltünk együtt: ők rengeteget segítettek. De úgy hiszem, hogy ők is egyetértenének abban, hogy igenis nagyon felelősségteljesen láttam el az állataimat, akik nem mellesleg rettenetesen hiányoznak. Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rájuk és nem érezném azt, hogy egy darabot téptek ki a szívemből amiatt, hogy nem lehetek velük. De tudom, hogy jobb nekik otthon és, hogy a szüleim nagyonis a gondját viselik.

Szó, ami szó: nincs Beirutban állatkám és cselédem sem. Óriás lakásban lakunk, amit én takarítok, mindennap főzök, bevásárlok, vasalok... és még rengeteg luxusra is jut időm, mint amilyen a sportolás, a tanulás és az olvasás.
Vagy pont amiatt, hogy megtartsam a "helyes" egyensúlyt (azaz több luxust), kellene, hogy felfogadjak valakit? Aligha...
Megértem azt, hogy igenis elkel a segítség, ha van gyerek a családban. Látom, hogy B. barátomnak mennyire nehéz volt a két éves kisfia mellett a két ikerrel foglalkozni. Mit nehéz? Képtelenség volt! No, oda kellett a segítség. Na, de nekem?? Nem beszélve arról, hogy sosem tudnék úgy élni, hogy egy idegen emberrel élek egy lakásban.

Közel egyórás beszélgetés után, ideje volt hazamenni. Nem keresem feltétlenül a hölgy újboli társaságát, ugyanakkor meg nem futok el majd, ha meglátom. Egy világ választ el bennünket, de Beirut, és az abban élő ˝expat˝ feleségek egy igen kicsi világ. Egészen biztosan kereszteződnek majd még bolygóink pályája. Nem kívánok belőle ütközést.

Hogy itt, mikent latjuk a helyzetet...

Sami, Abdu csodalatos felesege

Egy nagyon kedves baratom javasolta, hogy irjak arrol, hogy a helyiek mikent latjak a jelenlegi helyzetet Libanonban. Rogvest leszogeznem azt, hogy mas es mas velemenyen lesz a kereszteny, a druz, a siita es a szunnita (a tobbiek meg igyekeznek nem belegondolni; nem a hazajuk es a jobb megelhetesert jottek ide. Kozejuk tartozik Abdu, a hazmesterunk es a mindig mosolygos Sami felesege. Onekik Libanon a jobb fizetesi lehetoseget jelenti - kb. 350-500 USD/ho. Nem mellesleg, az o baratnojuk volt az, akit feldarabolva talaltak meg a kukaban, Bourj Hamoudban).
*

Nezem estenkent az olasz hiradot (nem egyeni kedvtelesbol, hanem hitvesi kotelessegbol) es latom, hogy a kis olaszok most nagyon raporogtek a szir-libanoni temara. Elorebocsajtom azt, hogy a sajto igen torzit - nem uj gondolat es nem is en talaltam fel ezzel kapcsolatban a spanyol viaszt, de kerem, hogy mindig tartsuk ezt szem elott.

A Rai kepeket mutat Tripolirol, alarcos harcosokrol (jo koverek voltak, nem tudom, hogy mikent mozoghatnak ezek agilisan), es sorozatloveseket leado, 8-10 ev koruli gyerekrol (nagyon virult a feje, hogy szerepelhet a TV-ben). Tripoli sosem volt biztonsagos hely es valoszinuleg nem is lesz az. En oda peldaul nem megyek. Nem teszem ki magamat feleslegesen a veszelynek. Robbantottak ket mecset elott ? Volt mar ilyen, de most ketszer egymas utan, es ez nem volt szep dolog.
A tegnapi hiradoadasban a kis sotetbarnahaju, olivaboru menyecske a Del-Libanonban talalhato "alagutrendszert" mutatta be, mint valami nagy ujdonsagot illetve ugy, mintha exkluziv helyen jarnanak.
Kinek, mi szamit annak.
Eleg torz kepet adott a holgy a dologrol : ugyanis azon alagutrendszer mar reg muzeumkent szolgal es nincs hasznalatban. Barki megtekintheti az emlekhelyet, ahova ma is napi szinten mennek ki Edesanyak megsiratni a fiatalon elhunyt gyermekuket, akik anno ott harcoltak a Hezbollah szineiben, Izrael ellen es akiknek emlekfalat allitottak fel.

J.

J. baratnom is volt ott, pusztan kivancsisagbol. Bar, ahogy o mondja : ez nem az o haborujuk. Ez a muzulmanok haboruja egymast kozt es Izrael ellen. Epp mikor, kivel van a konfliktus. A keresztenyek kivulallokent tekintenek az esemenyekre.
- Csak minkent hagyjanak beken! - mondja a kedves festmenyarus idos baratnem (akitol vasaroltam gyonyoru alkotasokat, amit haza is viszek!).
A helyi keresztenyek hellyel-kozel osszetartoak. A Sziriabol atmenekulo hitbeli tarsaiakat segitik es tamogatjak hiszen, ahogy nyilatkozta egy templombol kijovo asszony: ok is ateltek a polgarhaborut es tudjak, hogy milyen szornyu helyzet ez. Persze, ezt sem gondolja mindenki igy.
Ismetlem : a keresztenyek nem tekintik oket erintetnek az esemenyek okaban, hanem ugy latjak, hogy rajtuk (is) csattan az ostor amiatt, hogy a siitak es szunnitak harcolnak egymas ellen. Nana, ez sem altalanos. Hetfon, ahogy mentem az arab leckemre, az egyik taxisofor azt ecsetelte nekem, hogy o mennyire utalja a Hezbollah-t es, hogy o mint siita, nagyon nem ert egyet veluk. Oneki nem kell meg egy haboru. Minek avatkoztak be?

Nyilvan, minek avatkoztak be? Tehetjuk fel a kerdest, naivan.
A valasz erre rettenetesen osszetett es szerintem  senki nem tudja ennek a pontos okat. Kezdjuk azzal, hogy mely sebeket hagyott a szir represszio a korabbi Asszad kormanyzas idejen (a jelenleginek az apja). A szirek Libanont elfoglaltak es a nyomorba dongettek. Nagy vonalakban elmondhato, hogy a szirek 1976 es 2005 kozott Libanont uraltak.
Nem kell bemutatnom azon tenyt, hogy a Hezbollah siita-part es, ahogy a keresztenyek osszetatranak, ugy a siitak is. Mikent nem avatkozna be a Hezbollah, ha olyan hirek jonnek at, hogy teljes siita falvakat irtanak ki, sot : video keszul arrol, hogy mikent becstelenitik meg a holttesteket, vagjak ki azokbol a szivet es a majat es kozli a videokameranak Abu Sakkar, hogy erre a sorsra jut minden alawita*, mikozben ugy tesz, mintha kiharapna egy darabot a szervbol (a video - sajnos - sokaig keringett a neten).
(no comment)

Nem beszelve arrol, hogy maga Bashar al-Assad is alawit csaladbol szarmazik! Nem csoda, hogy harcol azon felkelok ellen, akik a sajat nepet irtjak! (valamint a hatalmat meg akarjak donteni)

Hosszan beszelgettem az idos festmenyarus baratnemmal. Volt olyan kedves, hogy megosztotta velem a gondolatait es felelmeit. Velemenye szerint a jelenlegi helyzet sokkal rosszabb, mint 1975-ben volt. Akkor a palesztinok harca zajlott Izrael ellen. Most ez annal sokkal nagyobb meretu.
A siitak a szunnitak ellen. A szunnitak a siitak ellen.
A cel : a siitak es a keresztenyek kiirtasa, eludozese. Az elsok teljes megsemmisitese, mig a masik kenyszer-eluldozese. Tovabbi elmelete az, hogy Amerika egyik hosszutavu celja az, hogy Libanont atadjak a palesztinoknak, es ezzel megoldja az orok Izrael-Palesztin konfliktust. De ez csak egy tessek-lassek megoldas lenne, mert ez a terseg tenyleg egy puskaporos hordo. Mindig robban es mindig ujratelitodik.
Abban ketsegkivul igaza van, es ezt sajnos tenyek tamasztjak alak, hogy a Kozel-Kelet kereszteny lakossaga rohamosan csokken (lasd ezzel kapcsolatban az Amin MAALOUF, Le Dérèglement du monde : Quand nos civilisations s’épuisent, Grasset, 2009 (ISBN 978-2-246-68151-9) c. konyvenek idevonatkozo reszet - nem tudok rola, hogy angolul mar megjelent volna. Sot! Az eddigi hirek szerint kizarolag norvegra forditottak csak le). Tovabba az is teny, hogy a siitak allando tamadasoknak vannak kiteve. 
Es itt jelzem a kovetkezo nagyon fontos gondolatot : ezen uldozesek nem Libanonbol aramlanak kifele, hanem kivulrol tamadjak meg az orszagot. Ahogy bekesen meg tudtak elni evszazadokig az itteni kulonbozo vallasfelekezetek egymas mellett, eppugy mestersegesen szitjak az utalatot kozejuk. 

Itt kevesen hiszik azt, hogy polgarhaboru lesz. Abbol mar jutott nekik eleg. Azt viszont mindenki latja es hallja, hogy a helyzet sulyosbodik es azzal, hogy idegen allamok (leginkabb USA es Franciaorszag) bele akar avatkozni a szir valsagba, azzal nemhogy megoldast talalnak a komoly bajra, hanem elinditanak vele egy vegzetes lavinat. Libanon mar igy is megroskadt a tomerdek teher alatt, ami sujtja ot. Tobb, mint ket millio sziriai jott at - a mi fovarosunk, az en szep Budapestem, kisebb ennel!
Oriasi a nyomas a itt elokon. Mindenkire. Meg rank is, europaikon, mert mihelyt beall Europa a tamadok koze, mi is potencialis celpontok leszunk. Nem szamit az, hogy magyar vagyok es, hogy kozom nincs Francois Hollande-hoz, megis feher vagyok. Ebbol egyenesen az kovetkezik, hogy most mar az Al-Queeda es a Hezbollah szamara is ellensegeknek szamitunk.

Az emberek nagy tobbsege beket akar, es biztos megelhetest.  

En csak fel eve vagyok itt. Abbol is hat hetet otthon toltottem. Nincs nagy ralatasom a dolgokra. Igyekszem minden szemszogbol megkozeliteni a dolgot es a jol megszokott tortenelmi doktrina szerint dolgozni : a pozitivizmus elve szerint. De vannak helyzetek, amikor ez nagyon nehezen alkalmazhato. 

Szemelyszerint szeretem es tisztelem Libanont. Jarok arabot tanulni, a helyi eteleket es termekeket reszesitem elonyben, baratkozom a helyiekkel... igyekszem beolvadni. Egyik orszag sem, tarsadalom sem erdemli az eroszakot, foleg nem, ha nem o kezdemenyezi. 

(ne felejtsuk el, hogy a Hezbollah vezette Tripoli egy allam az allamban)

En peldaul azt sem ertem meg, hogy mikent ebredt ra a szir nep arra, hogy kormanyuk "nem demokratikus". Mikor volt az ? Amig Hafez al-Assad volt a kormanyzo (1971-2001) az volt ? Es most, hogy fia, Bashar al-Assad vette at az uralmat (2001) - a koztudottan moderaltabb politikus apjanal - rajott a nep, hogy Sziriaban "nincs demokracia"? Es mindezt tiz evnyi kormanyzas utan? En ezt nem ertem..., ami negyven evig volt, hirtelen nem jo? 

Felreertes ne essek, egyik oldalon sem allok. Csak nem ertem. 

Es, amint irtam fentebb, szerintem senkisem erti. Mindenki csak talalgat. Arrol meg, hogy mikent ir az europai, valamint az amerikai sajto a helyzetrol, arrol viszont megvan a velemenyem. Es emiatt szavazok a pozitivizmusra. 

---

*Alawitaknak hivjak azon Sziriaban elo vallasai siita kisebbseget (12%), amelynek tanai misztikusak es zartak. Csakis beavatott ismerheti azokat. Kivulallo ritkan lehet beavatott. Igen zart vallasi kozosseg. Sziriaban el a tobbsege, keves Eszak-Libanonban es Torokorszagban.

1, akit erdekel a videoval kapcsolatos tovabbi informacion (majusi), itt talalja angolul :
http://thelede.blogs.nytimes.com/2013/05/13/video-appears-to-show-syrian-rebel-mutilating-a-soldiers-corpse/?_r=0

2, megerteni az alawitak helyzetet Sziriaban :
http://middleeast.about.com/od/syria/tp/The-Difference-Between-Alawites-And-Sunnis-In-Syria.htm

3, masik szempontbol latni a helyzetet:
http://www.plaidavenger.com/leaders/profile/bashar-al-assad/