Libano-gasztro II.

Keresztelő Szent Jánosról elnevezett zárda - Beit Meri

A hétvégén csodálatos helyeken jártam, köszönet M.-nak, egy helyi honfitársamnak! Felmentünk heted magunkkal Beit Meri településre, ahol olyan éttermet fedeztettek fel velem, hogy azóta is arról álmodom. Utánajártam ezen kis településnek a történetének és olyan nagyon sok érdekeset nem fedeztem fel, azonkívül, hogy már a rómaiak is üdülővárosként használták a lágy klímája miatt. És valóban nagyon kellemes volt az ottani időjárás, holott csupán húsz percre voltunk a szmogos fővárostól! 

*

Egy másik, számomra igen vicces tény az, hogy Beit Meri német testvérvárosa... Dortmund ! (ezen mosolyogtam jó pár percig). Nem tudom, hogy hány dortmundi tud a kis libanoni "város" létezéséről egyáltalán...

*

A településnek van egy igen szép maronita kolostora. A Keresztelő Szent Jánosról elnevezett zárda egészen 1748-ig vezethető vissza, amikor a Youssef Mrad Abi Allamah névre hallgató emír megajándékozta Beit Meri lakosságát ezen földdel, hogy templomot húzhassanak fel a szabad vallásgyakorlás jegyében (ugye, amikor azt írom, hogy mesterségesen szítják itt a gyülöletet a felekezetek közt...!). 

Nem is olyan régen még sok foglalkozás ment itt végbe. Volt mozaik tanoda és hétvégente kiváló kis kikapcsolódási központnak igérkezett a családosok számára. Ám amióta új vezetője van a kolostornak, inkább a komplentatív, azaz a befele forduló, mélyen elgondoló vallási irányzat a jellemző. És megtudtam azt is, hogy M. férje mindenegyes alkalommal összeszólalkozik a parkoló őrrel amiatt, hogy másutt kell parkolni és, hogy a gyerekek ezentúl már nem vihetik be a kertbe a rollerjukat. Parttalan vita, mert még hiába is idéz M. férje a Bibliából (Mt 18, 1-5), hogy "aki gyereket fogad be, az Jézust fogadja be", a parkolóőr mit sem tehet az egészről. Ő csak követi az új atya utasításait (én, személyszerint szeretem az ilyen típusú vitákat - teljesen felesleges, ám rutinszerű. Mindig ugyanazt mondják el, megállapodnak abban, hogy úgysem változik semmi, megveregetik egymás vállát és minden megy tovább a megszokott kerékvágásban. Egy kicsit a megboldogult Kajla kutyám jut erről eszembe, akinek program volt a napi szintű acsarkodás Szuzi kutyával a kerítés mögül. Kerítésen kívül semmi gondjuk nem volt egymással, de kellett ez a napi rutin...- és kérem, félreéertés ne essék, számomra Kajla kutyu, és vele együtt minden kis állatkám, családtagnak számít. Sőt..., gyakran több értelmet látok egy állatban, mint embertársaimban). 

No, tehát ezen szép kis zárdát csodálhattam meg, miután degeszre ettem magam a pompás étteremben, amiről még csak most számolok be!

Az étteremnek kitünő kilátása volt és igen szép kertje vízeséssel és pistikékkel díszített (idáig fogalmam nem volt arról, hogy létezik ilyen nevű virág. Jobb is volt így, mert egy "pistikét" ismerek, akinek szándékosan írom kisbetűvel a nevét, mert nem más, mint egy takonyba göngyölt házatlan csiga. A virág ezzel az alakkal ellentétben, szép és izléses).

Nagy mákomra két libanoni is velünk tartott: M. és L. férje, akik ismerik a tutit! Olyan ételeket kértek ki nekünk, hogy csak na! A társaság négy férfi tagja szemmel láthatóan nagyon jól kijön egymással, aminek én nagyon örülök, mert így az én drága Dszovim tényleg kimozdul a munkahelyi környezetéből (most elgondolkodtam azon, hogy mégis miként láthatnánk mással, mintsem a "szemünkkel". Szemmel láthatóan..., "füllel hallhatóan", "lábbal léphetően"... miként hangzik már??)

Unicum szilva után, arak

Rengeteg mindent ettünk! Kezdeném azzal, hogy nyers pisztáciát nassoltunk arakkal (az utóbbit igen kedvelem). Pillanatokon belül megkezdődött az ételkihordás. Hoztak egy hatalmas tálon nyers zöldésgeket, fatouche salátát, tabouleh-t, meleg cipót, óriás paradicsomot... és itt megállnék egy percre. 

Nem akármilyen paradicsomról van ám itt szó, kérem! Eleve ott kezdődik, hogy gigantikus! Kivágják a belsejét úgy, hogy vissza tudják fektetni a paradicsom tetejét, beleöntik az arakot (ánizslikőr), hagyják, hogy jól megszívja magát (kb. egy óra a hütőben) és utána felszeletelik és egy vörös fűszerkeverékkel hintik meg. Sajnos elfelejtettem a fűszer nevét, de legközelebb megérdeklődöm ismét, mert feltett szándékom, hogy írok majd egy külön bejegyzést csakis a fűszerek választékáról! 

De elöljáróban is, megosztom Veletek a Hét Fűszer receptjét, amit itt mindenre használnak. Ez számukra a mi kis megszokott "olajon piríts meg egy hagymát, adj hozzá vörös paprikát...". 

paradicsomusz gigantikusz

Hét Fűszer

 1/2 bögre őrölt fekete bors

 1/2 bögre őrölt köménymag (nyissatok ablakot :) )

 1/2 bögre paprika

 1/4 bögre őrölt koriander

 1/4 bögre őrölt szegfűszeg

 4 tk. őrölt szerecsendió

 4 tk. őrölt fahéj

 2 tk. őrölt kardamóm

Ezt mindenre lehet használni! Persze, ezen mennyiséggel jó sokáig el lesztek látva, de zárt üvegben, hűvös helyen eláll hónapokig! 

Nekem a tabouleh a kedvencem! Tudjátok, az az a saláta, ami javarészt petrezselyemből áll. Hmmm.... nyami! Azt most pont nem látjátoka képen; helyette a nyers és resztelt májat látjátok, a szintén nem tudom, hogy milyen névre hallgató cikória salátát pirított hagymával, a bárárányból készült "tatárbífszteket" (mert ugye, nem is bífsztek), a szokásos paprikás sült burgonyát és... az arakot :)

L. férje megtanított bennünket arra, hogy miként kell enni a bárány tatárt. Ide kuksizzatok ! A lepényt megkenitek tatárral, tesztek rá egy mentalevelet és ezekután megkenitek fokhagymakrémmel. Valahogy így:

Miután ezt "hamm bekapjátok!", isztok rá arakot. Hát... mit is mondjak? Tényleg menyei volt! A fiúk bőségesen gyakoroltak, mind el is fogyott, sőt ! Még rendeltek utána egy újabb, kisebb adaggal. Nagyon beindult a beszélőkéjük is az arak miatt, de ahogy L. férje mondta a vezetéssel kapcsolatban feltett kérdésemre: Oh...! Here it's drink and drive! (Itt iszol és vezetsz!) És erről az én legkedvesebb A. főnökömet juttata eszembe, aki szerint a CK rendszám éppen erre volt jó: Drink and drive (vagy már "drunk"?). 

A bőséges ebéd után kijárt a fiúknak a shisha (vagy narzsil), ami Dzsovi állítása szerint nagyon erős volt (pedig ő, sajnos, bírja). Elmagyarázták nekünk azt, hogy Irakból hozzák a dohányt. Láttam is egy hatalmas műanyag szatyorban. Még sose láttam dohánylevelet korábban. Voltaképpen olyan, mint egy őszi, megszáradt csúnyácska falevél. Mondjuk, nekem ettől még bőven nem jöt meg a kedvem a dohányzáshoz, de ízesített shishát már én is szívtam. Szigorúan arak társaságban! :) (nem Édesanya, nem vagyok egy részeges disznó). Miután mindenki jól lakott, elindultunk komtemplatív kolostor nézőbe. 
És visszakanyarodtunk a bejegyzés elejére...

Sokat gondolkodtam, hogy miként zárjam a soraimat. Filóztam egy újabb recept közlésén vagy az arak kisebb ismeretőjében, ám ezek mind egy-egy újabb cikk közlésére lehetnének alkalmasak. Így tehát úgy döntöttem, hogy függőben hagyom ezen bejegyzésem végét. Meg az az igazság, hogy most már meg is éheztem...

Ám előtte még szeretnék nagyon sok boldogságot kívánni testvéremnek és egyetlen Tamakámnak a világhálón keresztül, születésnapjuk alkalmából! Ugyanis egynapon születtek, szeptember 18-án. És én, 12 évvel ezelőtt, nagyon vártam ezt a pillanatot. Emlékszem, ahogy sétáltam haza a Szamos utcából, Szegeden, amikor felhívott Édesapám, hogy megszületett Tamara. 

Akkor ezt a dalt dúdoltam magamban, a végtelen boldogságomban: http://www.youtube.com/watch?v=w6VezjPBCNU

Pussz-pussz Tamakám !